Túrabeszámolók


Kék Balaton (TTT)

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2013 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2023
berenikeTúra éve: 20232024.11.21 15:53:28
megnéz berenike összes beszámolója

 Más, normális emberek a Balatonhoz fürödni járnak nyáron, viszont mi: jarogatok.blogspot.com/2023/07/halalfutam-balaton-folott.html

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20232023.07.21 08:18:31
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt.


Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon? 


A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve


B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van.


C: 113 km-t menetel egyhuzamban.


Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200). 


Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig.



A Csönge-hegyi kilátó előtt már hosszú nyílt rész vár ránk, na meg egy elhullott őzike tetem, ami intenzíven megmozgatja érzékszerveinket. Szó szerint mindenki rárabol a Salföld szélén álló közkútra. Nagyon hosszú aszfaltos szakasz következik, közben Kékkútnál, 19 km-nél vár minket egy szuper jó frissítőpont. Különféle kenyerek, szalonna, uborka, és ízesített ásványvizek várják az összegyűlt túrázókat. Vagyunk bizony jó sokan, mindenkinek jól esik egy kis pihenés már. Energiaraktárainkat feltöltve folytatjuk az aszfaltgyilkolást Krisztával. 3 titkos ellenőrzőpontot jelöl az itiner, biztos voltam benne hogy az egyik a kővágóörsi kőtengernél lesz, így intenzíven figyeltem a terepet, és sejtésem beigazolódott, meg is van az első. Túlélő etap következik, Köveskálig végig nyílt részen haladunk. A nap már a tetőfokára hág, nagyon okosan kell frissíteni, persze a sapka a fejemen volt. Köveskálra érve egy bónt kapunk, amit én egy dobozos sörre, és egy csokira váltok be. Féltem hogy nehogy fejen vágjon a sör, de annyira jól esett a jéghideg nedű, hogy ezt is megkockáztattam. A kinti csapnál még feltöltjük vízkészleteinket, majd irány tovább Monoszló fele. Kriszta óvatosan jön, kicsit féltettem, mert még az elején vagyunk, de aztán kiderült hogy csak tartalék lángon égett, aminek utólag azért persze megörültem. Monoszló után a Hegyestű bejárata következett. Vettünk egy jéghideg ice-teát, és leültünk a padra. Mindig az járt a fejembe hogy valahogy éljük túl ezt a nappali etapot, éjjel már jobb lesz remélhetőleg. Ennyire már nem is tudom mikor izzadtam túrán utoljára.. Tagyonnál utolér Helga, picit dumcsizunk, majd elválunk, mert célzottan kinéztem



Szentantalfán a Rock Coffee-t, ami a régi Kék Balaton túrákon volt a frissítő finom virslivel. Ez által kicsit belepakolunk a távba, ráadásul szomorúan látom hogy az egység bezárt végleg. Kiérünk a főútra, ott egy benzinkút. Bevetjük magunkat, és jéghideg mentes áfonyás sört véve ülünk ki a padra kicsit megpihenni. Jól van, mégsem volt felesleges a kitérő. Ez után visszatérünk az eredeti úthoz, kb + 2 km-be fájt ez, de egyáltalán nem zavar, nem eltévedés volt. Ismét elmegyünk a már megelőzött túratársak mellett, megint magyarázkodok :) Andrással és Nórával előzgetjük egymást, attól aztán nem félek hogy ők nem csinálnák meg a túrát. A Halom-hegyre fölfele pár megzuhant ismerős pihen az út mellett, de aztán később új erőre kaptak ismét. A csúcson Ildi és Csaba pontőrködtek, és elhalmoztak minket mindenféle finomsággal. Dinnye, sütemények, sós, édes, gumicukor, és jéghideg víz volt. Borzasztóan jól esett itt megpihenni, jó sokan össze is gyűltünk, senkinek nem akaródzott hirtelen csak úgy tovább menni. Aztán végül mi álltunk fel elsőként, mert még "csak" 42 km-nél jártunk, és haladni kellett..



A Zádorvár előtt a Hideg-hegy tetején megláttunk egy szuperül odatelepített kis helyet. Hét Kenyér Ökofarm Zarándokpékség & Vendégház. Jegyezzétek meg ezt a helyet! Gondoltuk beülünk. Ittam egy csalános-zsályás házi szörpöt. Utána mentünk fizetni, a kedves hölgy kérdezősködött honnan-hova tartunk, és amikor mondtam mennyinél járunk, és még mi vár ránk, teljesen ledöbbent. Ez után közölte hogy kedves egészségünkre, nem fogadta el a pénzt tőlünk. Cserébe kértem egy névjegykártyát, és megígértem hogy mindenkinek ajánlom őket. Nem csak az iszonyú finom szörp miatt, hanem mert a panoráma is mesebeli volt a Balcsira. Jókedvvel haladunk tovább, szerencsére a nap is már lejjebb költözött. A Zádorvárnál a turistaút közepére verték a sátrakat, aki itt éjjel járt remélem nem esett be a sátorba, de ha szerencséje volt, akkor igen.. :) A várnál zoknit kellett cserélnem, mert már égett nagyon a talpam, és a bal kis lábujjamnál egy hólyag is elkezdte éreztetni magát. A Zádor-kútnál ismét jéghideg folyadékot vételezünk, majd immár sokadjára is előzgetjük egymást Attilával és Lacival.


A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által.


A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább.


A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője.


Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is.


Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!!

 
 
OttorinoTúra éve: 20232023.07.20 01:47:49
megnéz Ottorino összes beszámolója
MAJD INKÁBB AZ ÉJSZAKA HŰVÖSÉBEN NYOMOK le 47-et a Kék Balaton 113 kilométeréből, elkerülve a nappali forróságot – gondoltam naivan.

2023.07.15-én, szombaton este félhétkor indultam Balatonfüredről, és amire felértem a Tamás-hegy nagy fakeresztjéhez már csatakokban folyt rólam a veríték. A rajtbélyegzés már akkor elmosódott volt, amikor a Jókai kilátónál a pecsételéshez elővettem az itineremet a nadrágom combzsebéből. A hosszútávosokra gondoltam, akik már reggeltől kezdve egész nap égették magukat. Kész Rodézia 113 km-en keresztül.

Az erdőben még rosszabb a helyzet; a várt hűs mikroklíma helyett a fák között megrekedt fülledt, párás levegőben alig kering néhány oxigén molekula. A szúnyogok kitartóan támadnak, és az összes apró légy az én szememben akar öngyilkos lenni. Ahogy lebukdácsolok a Tamás-hegyről, egy műútra, egy rövid szakasz után máris iszonyat meredeken fel kell vágni. A Péter-hegy tetejét kell célba venni. Erre a mozzanatra számítottam a régebbi Kék Balatonokon szerzett tapasztalatok alapján, és azzal vigasztalom magam, hogy lefelé még sokkal rosszabb jönni ezen a meredek kőgörgeteges ösvényen. Mindig akadt valaki, aki itteni hanyatt esésről számolt be. A csúcsgúla megpillantása még nem jelenti a megváltást, mert lefelé sem rózsás a helyzet a kiálló köves, folyton kanyargó ösvényen.

Valami komolyabban felfegyverzett rohadék csíphette meg a hasamat közvetlenül a derékszíj fölött, mert amikor megvakarom érzem, hogy kemény lett a bőr a hájamon. Már csak ez hiányzott; pokolian viszket. Leérve a hegyről egy viszonylag hosszú szintbeli úton nyomulok előre Csopak fölött. Hogy ne legyen teljes az öröm, egy régi, megkopott kék jelzésre tévedek, ami a francba kivisz a düledező Malom csárdához. Visszafelé menet végig áldom a felmenőit annak, aki nem szürkítette le a régi kékeket az új verzió felfestése után. Egy felújítás alatt álló játszótérnél érkezek vissza a frankó kék jelzéshez, amit azért nem vettem észre elsőre, mert egy ott parkoló furgon takarta.

A kellemetlen közjáték után a játszótér egyik padján beteszem a két akkumulátort a fejlámpámba, majd belekezdek a következő hegybe, a Csákányba. A hozzávezető út nem olyan meredek, mint az előzőek, de már örülök, amikor a végére érek az emelkedőnek, és percek alatt eljutok a kilátónál felállított ellenőrzőpontra. A kínálatból csak egy kocka sütit tudok leerőszakolni a kiszáradt torkomon. Egy kis idegnyugtató fennsíkozás után megint jön egy nagy koncentrációt igénylő ereszkedés egészen a Rizling út torkolatáig. Szomjúhozom, de nem éppen rizlingre.

A Paloznak fölötti Kálvária végső állomása tőszomszédságában álló nyomós kútnál oltom a szomjamat két nagy pohár vízzel, majd hálám jeléül elmormolom a paloznaki imát: Én palozok, te palozol, ő palozik, mi palozunk, ti paloztok, ők Paloznak.

A brutális ókori kivégzést ábrázoló jelenettől élesen felkanyarodik a kék jelzés és vele együtt én is. Hosszadalmas murvás útszakasz következik, visszaveszek a fejlámpám fényerejéből. Lovasra érve egy kereszteződésben négy kék jelzés van felfestve egy villanyoszlopra és egy külön. Rosszul értelmezem a festőművész üzenetét, és jól lemegyek a pi…ba egy lejtős utcán. Amikor rájövök a hibára, többször hangosan kimondom azt, hogy Lovas, de német olvasatban. Innentől kezdve ráfókuszálok minden jelzésre és mindegyiket kielemzem. Ki hinné, hogy emiatt tévedek el megint? Hát hogyne! Ugyanis a Savanyúvíz-forrás ellenőrzőpont nem a kék jelzés mentén van. Már a templomot is magam mögött hagytam, emelkedni kezd az utca. Ez több mint gyanús. Szerencsémre a kihalt utcán szembejön egy fiatal nő.

- Elnézést, nem tetszik tudni, hogy merre van a Savanyúvíz-forrás? (...) Persze több száz métert vissza kell mennem, de az ellenőrzőponton kapott príma, több fogásos ellátás némileg feledteti a malőrt. El is időzök a ponton. Az érkezésemkor ott levők már mind továbbmentek, amire én is felkászálódok.

Következik Alsóörs felső régiója. Szegény embert az ág is húzza: Egy közúti ellenőrzés rendőrautója éppen a kib...ott jelzést takarja; plusz haccá métel eltévelyedés. A település utolsó házai egyikénél egy társaság búcsúzkodik. Amikor melléjük érek, az egyik hölgy érdeklődik, hogy netán éjszakai túra van-e a környéken, mert több ember megy egy irányba. Amikor vázolom a szitut, megkérdezi, hogy nem félek-e éjszaka az erdőben a vaddisznóktól?

- Csak az emberi vaddisznóktól félek, a valódiaknak jószerivel csak a szagát érzem az erdőben – válaszolom. A kifelé vezető műúton zenefoszlányokat hallok a távolból. Nem hallucinálok, az alsóörsi Amfiteátrumnál van buli. Ahogy közelebb érek, többször hangzik fel a jól ismert refrén:

Álmodd, hogy vakít a fény, / Tombol a nyár e földtekén, / Ne érdekeljen, ha esik a hó, / Mert nyaralni visz az álomhajó! …

- <<<Mert nyalod a seggem, s én állom, ha jó.>>> - kapcsolódok be én is a nótázásba.

Ahogy távolodok a koncert helyszínétől, világslágerekre fordul rá a banda. Én pedig jobb híján a Csere-hegy felé vezető emelkedőre fordulok rá. Elég hosszadalmas a kaptatás. Lószar-kupacok árulkodnak a vályús útban arról, hogy mi mélyítette ki azt. A kilátó pihenőjében cetli közli, hogy képeslapot a gondnoktól lehet igényelni. Eltekintek a képeslapszerzéstől, és a rekedt hangú kutya erőtlen ugatásától kísérve ereszkedni kezdek. Már mindenem viszket, főleg a hasam, ahol megmart az a vadállat.

Az iszonyat hosszú Almádi és kapcsolt részei következnek. Évszázadokig csak csattogok a flaszteren és figyelem a jelzést. A Malomvölgyi-rét a fény az éjszakában. Lámpasor vezet a pihenőbútorzathoz, ahol a pontőrség székel egy svédasztal mögött. Onnan tudom, hogy már nincs akkora hőség, mert melegítőben ülnek. Rólam pólóban is folyik a víz. A lédús őszibarack zseniális találmány, két nagyot is megeszek. Barackra kólát? Naná! Fel kell dobnom magam, bár nem vagyok bealvós típus. Na, még egy kis süti a kólához, és köszi mindent, sziasztok. A rétről kifelé is fényfüzér vezet. Az erdőben minden klappol, kellően sűrű a jelzés, jól haladható a terep.

Az erdő szélén kínálja magát az út a folytatáshoz. Kissé köves, kissé bokafordító, de út. Gyanús, hogy rég nem láttam jelzést. Aha, jól van, ott van egy a fán. Hűnye, a zannyát!!! Dehát ez sárga! (...) Egy domb tetején fejlámpa fényét látom. Felmegyek a túratárshoz. Töprengve vakargatja a telefonját, majd azt mondja, hogy: „Valahol Füzfő felett vagyunk”. Micsoda??? Ezzel az erővel akár Pekinget is mondhatott volna. Szó nélkül végrehajtok egy hátraarcot, és visszagyalogolok arra a – jó messzi – pontra, ahol kiért az út az erdőből. (Nálam sem GPS, sem okostelefon nincs, sőt, még a Nokiát is kikapcsoltam.) Ott körözök a prérin, mint Winnetou nyomkeresés közben. Totál elveszett a jelzés a gazban. Egy fénykéve közelít. Lestat követi. Mondom neki, hogy mi az ábra. Kicsit ő is hezitál, majd rávilágít egy, az úttól kb. 20 méterre álló facsemetére. Felcsavarodott a fényvisszaverős szalag az egyik ágára. Nem tudom hogyan, mert szellő sem rezzen. Lestat kibogozza a szalagot, majd egy láthatatlan ösvényen megyünk be egy sűrű dzsindzsásba, ahol csak magas lábemeléssel lehet közlekedni. Üggyel, bajjal és idővel kiérünk egy keskeny flasztersávra.

Biztosan ez az a bicikliút, ahol az itiner szerint kódot kell keresnünk valamilyen padok közelében álló infótáblán. Három egymás utáni infótáblát is megvizsgálunk elöl, hátul, de csak egy szalagcsonk van az utolsó hátulján. Valószínűleg valaki letépte a kódot. A lámpákat már el lehet oltani, hamar világosodik. A továbbiakban olyan érzésem támad, mintha körbejárnánk. Nagyon kell figyelni, mert szinte észrevehetetlen letérések vannak útról ösvényre, és ösvényről ösvényre. Hosszas gyaloglás árán jutunk fel a Nyerges-hegyre, amiről Litérre érkezünk le.

Egy dombon van az ellenőrző- és etetőpont. Amit itt fogyasztok, az rögtön vérré válik. Dani érkezik. Túl fittnek néz ki ahhoz képest, hogy a Rodézia verziót csinálja. Attila megtalálta és elhozta a szétmállott itinerem címlapját, ami valahol levált a gazdatestről, amikor kivettem a zsebemből. Átteszem a zsebemből a hátiba, hogy a célig valahogy kibírja. Úgy ennék még valamit, de nem lehet, mert nem bírok majd továbbmozdulni.

Az előzőekhez képest közel van a következő ellenőrzőpont, ami kódfelírós. Kaptatni kell hozzá, de újult erővel hágok fel a Mogyorós-hegyre, ahol egy palindrom szövegét kell beleírni az itiner megfelelő rubrikájába. Közben megint dobtak néhány hasábot az égi máglyára; agyvízforralás ellen sapkát kell felvenni. Erre nem számítottam. Azt hittem, hogy bőven célba fogok érni 12 órán belül, de nem vettem számításba az eltévelyedéseket és a jelzéskereséseket. A végén még jó lesz, hogyha a 15 órás szintidőn belül tudok maradni.

Királyszentistván Fő utcáján az árnyékos oldalon szeretnék haladni, de nincs ilyen. A Séd patak mellett, a vasúti átkelő közelében sátoroznak. Fura, hogy a lejtős patakparton vertek sátrat. A Vilonya Parkerdőbe érkezem. Innen már tiszta sor. A Pétfürdői Tavasz 26 túrán jártunk erre márciusban. Némelyik fára ki van táblázva a faj neve. Üdvözlöm az imént említett túrán megismert Ostorménbangitát. Szántóföld mellé érek ki a parkerdő árnyékából. A sapkám ellenzőjét a szemembe húzom. Robotolás a szántóföldön menni, még jó, hogy nincs fellazítva a talaj. A földeket egy távvezeték alatt hagyom el, de előbb még beleírom az itinerembe az egyik fára tűzött kódot, egy újabb palindromot.

Ez volt az utolsó ellenőrzőpont. Belehúzok az erdei úton. Nem tudom, meddig lesz elég a szintidő. Az erdőből sziklás, hullámvasutas útra érek ki. Na, még egy hullám, na, még egy. Na, ez lesz az utolsó. Mégsem az, hogy a franc egye meg! Amikor vége a hullámzásnak egy murvás, vagy inkább zúzalékköves útra érek ki. Ez is végeláthatatlan, de később lejtős kanyarokkal mégis levezet Pétfürdőre. Ezzel koránt sincs vége a küzdelemnek az idővel, mert majdnem a végéig el kell még menni a hosszú, nyílegyenes Akácfa utcának. Kék nyíl kanyarít le a kék jelzésről egy keresztutcánál. Végigmegyek rajta, majd átkelek Pétfürdő főutcáján. Lehajló fűzfaágakat látok távolabb. Mindjárt ott vagyok az Ifjúsági-tónál. Egy, a kis szigetre átkelést biztosító szürke vashíd hídfőjénél forgolódok, de hamar kiszúrok egy fehér és narancsszínű tájfutóbóját egy szaletli elé lógatva. CÉL!!! Edina óvatosan kihajtogatja a rongyos itineremet és 08:50-et ír bele célidőnek. Szuper! 40 percet még benn is tudtam hagyni a 15 órás szintidőből. Még nincs 9 óra, de már megint döglesztő a meleg. Újra a hosszútávosokra gondolok. Fix, hogy nem miskolci kocsonya az, aki a 110-et megcsinálja. Sőt, inkább kemény, mint a Tarzan sarka. Ragyogó túra ez, nagyon ott volt minden. Tényleg. De aki még egyszer meglát engem rajta, az nyugodtan lőjön le. (((Á, csak vicceltem!))) [[[Nem is vicceltem!]]] {{{De vicceltem!}}} !!!

Ottorino
 
 
 Túra éve: 2018
DJ_RushBoyTúra éve: 20182018.07.28 10:41:50
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Kék Balaton 160


Péntek este 18:00. Hazaérek az 5 napos tátrai teljesítménytúrákról, 136 km-t, és 7672 m szintet leküzdve. Teli vagyok élményekkel, de nagyon álmos is vagyok egyben. Az 5 napból négyszer teljes elázás, főleg az utolsó napon. Így péntek este hazaérvén tiszta víz minden cuccom, ami másnapra kellene az is. Este 10-ig küzdök az elemekkel, majd hulla fáradtan lefekvés.


Reggel 5-kor kelés. Persze nem voltam olyan fitt mint vártam, és ez nem jó ómen egy ilyen hosszú táv előtt. Azért persze megpróbálom.. Vonattal érkezek Pétfürdőre. Pakolászás, majd 7:45-kor indultam el Zolival. Megfontolt tempót terveztem, de azért haladni kell, mert a szintidő nem viccelt. Nekem ez a túra mindig a lazulásról, kikapcsolódásról szólt, most ezen az egyszeri rendezésen menni kell nincs mese. Így nincsen sörözés se Királyszentistvánnál, sem Litérnél. Timivel a szokásos fotó nem maradhat el persze. Rendesen befűtöttek, és még csak délelőtt van. A Malom-völgyi pihenő csodás helyen van, kapunk vizet, meg nápolyit is. Jó a kedvem, mert innen már csak legurulunk Balatonalmádiba, ahol lehet nézelődni jobbra-balra, na meg persze előre a csodás "tengerünkre". Szerencsére nem vagyok fáradt, jó hangulatban haladunk. A központban megtörténik a bélyegzés, majd irány fel a kedvenc kilátóm fele, a Csere-hegy irányába. Útközben üdvözöljük Gézát, és Ágit, majd egy ismert közkútnál vágjuk be a fejünket alá. Elkövettem egy hibát, mert nem vettem föl a sapkát, pedig végig itt volt nálam.. Az oka az volt hogy a felvidéki túra után szétázva másnap valami borzalmas szaga volt (a cipőnek szintúgy, de azt nagy undorral felvettem), és nem akartam szegény fejemen látni ezt a "valamit" :D Ezért a hülye gondolatért bűnhődtem is.. Na de felérvén a Csere-hegyre még minden okay volt, bár a kilátó megnézése most kimaradt. Alsóörsre halál pontosan 6-os átlaggal érkeztünk, de én sejtettem hogy ezt a számot ezen túrán most láttam utoljára. Zoli siet, mert bajnoki futama van, én pedig belevetem magam a kajálásba, és egy sört engedélyezek magamnak. Jó 20 perc után én is folytatom utamat Lovas felé. A laminált K- érdekes módon bemegy a falu előtt balra, még jó hogy észrevettem. Ez után jönnek a nagyon meleg részek, ahol már tényleg tűz a nap. Még a Csákány-hegyre jó tempóval érek fel. Nem rég végigjártam az összes kilátót, így most nem megyek föl egyikbe se. Inkább sietek le Csopakra, ahol a malomnál vár a szuper gyümölcsleves, és sok túratársat is sikerül utolérni. A levesből lehet repetázni, azonnal kihasználom. Utolérem Zolit is, együtt indulunk tovább, de eléggé lassan jön, és panaszkodik hogy lehet van egy kisebb napszúrása. Nekem sem kellett sok, a Péter-hegyre felfele rendesen megzuhantam, és éreztem hogy csak fel kellett volna vennem ezt a sapkát, akármilyen büdös is.. Ha túlélem az éjszakát, akkor vasárnap fel kell venni. Na de hol van az még.. A Péter-hegy aljába meglepi frissítő pont volt, ami most nagyon jól jött.. Elgyengült emberek vannak a ponton, közte velem is, még ha nem is látszott. Egyedül Kovács Zsoltinak van jókedve, mint ha most indulna el a rajtból. Irigyeltem. Erőt veszünk magunkon, és Füredtől már csak a Jókai-kilátó megmászása választ el. Komótos lépésekkel haladok. Felérvén csodás panoráma fogad a kereszttől, egész Füredre, meg a Tihanyi-félszigetre. Éreztem hogy sürgősen venni kell valahol üdítőt, mert elszomjaztam rendesen. A városba találok egy pékséget, jéghideg üdítőkkel tankolok fel. Alig várom már az ellenőrzőpontot. Eljön végre a Papsoka templomrom. Alig 50 km-nél vagyok, de voltam már sokkal jobban, ráadásul a talpam is elkezdett fájni, ami bőven elég volt a Kazinczyn, de a sok aszfalt, és a meleg megint előhozta. Zoli vödörből locsolja a hideg vizet a talpamra, ami nagyon jól esik, csak vicces látvány gondolom a többieknek. Nem foglalkozok semmivel, csak azzal ami tovább visz. Például a finom dinnyeszeletekkel. Majd' fél órát pihenünk itt, de persze tovább kell menni nincs mese. Az átlag lényegtelen, csak meg legyen szintidő alatt. 18:00 körül jár, alig várom az estét, ráadásul a fülem is folyamatosan zúg, amit a Roki óta tudom hogy baj, és napszúrás. A tempót is visszavettem, csak óvatosan, ha teljesíteni szeretnék. Semmi futás a lejtőkön is, csak gyaloglás. A Nagy-Gella tetején utolérjük Magasházi Ildiéket, és egy kis darabon át beszélgetünk, ami legalább kizökkent a küzdős menetből. Kálmánék elmennek vizet vételezni, az emelkedő tetején Ildiék megvárják őket, így Zolival ketten maradunk ismét. Fel sem fogom hogy lesz ebből 160 km, de csakis előre, ez a jelszó. A Zádorvár alatt, a kútnál van az EP. Van pogácsa, meg sütemény. Nagyon jól esik! Aztán a Zádorvár tetején eszembe jutott hogy a flakonomat meg nem töltöttem fel. Brávó! Vissza már nem megyek, még jó hogy nincs már olyan borzasztó meleg. Utolérjük Kovács Zsoltit, hasonló tempóval haladunk egy darabig. A távolban apró villámokat látunk, sebaj, ez még nem gond. Besötétedett. Végre! Pedig nem szeretek nagyon sötétbe menni, de ritka pillanat, most kifejezetten vártam. Azt hittem ezzel minden rendbe lesz. Elmúlik a talpfájás, a napszúrás, és mosolyogva haladok a célig. A napszúrás egy idő után elmúlt, a talpfájás csak erősödött, a mosoly viszont abszolút nem volt őszinte, főleg amikor a Halom-hegy előtti jelzéskeresés után felérvén a kilátóba megláttam hogy hatalmas villámok közelednek/távolodnak.. (nekem mindegy, elég látni csak, hogy parázzak már). A Halom-hegy után otthagytam Zolit, és kicsit gyorsabban kilépve indultam meg Szentantalfa irányába, mert láttam hogy a villámok közelítenek, és már mordul az ég is. Egész jól haladok, majd egy templom romnál balra fölmegyek a K- jelzésen, hogy megkerülvén a szántóföldet, úgy érkezzek le a faluba. Idegesítő volt tökön-babon át menni.. Aztán két lámpát látok akik másfelől jönnek. Gondoltam eltévedtek, de aztán egybement a két út, és láttam hogy Zoli, és Zsolt az. Hogyhogy? Kiderült hogy valami laminált jelzés egyenesen tovább vitt ahol én balra felmentem a K- (!) jelzésen. Akkor most végülis a Kék Balatonon vagyunk, vagy mindenféle egyéb jeleket kell követni? Kicsit morcos voltam, de mindegy, közel a falu, ráadásul a vihar a sarkunkban. Még pont beértünk a kulcsosházba, rá 10 percre elkezdett esni az eső, és hatalmasakat dörgött. Nagy szerencsénk volt. 74 km-nél járunk. Jó sok ismerős itt pihen, jól esik látni őket, de borzasztó meleg van a helyiségben, én meg féltem hogy pikk-pakk bekómázok, így inkább egyedül ültem kint az előtérben. Definiálhatatlan időt engedélyeztem magamnak. Majd tovább megyek ha jól esik. Na de nem az eső! Addig is paprikás krumplit majszoltam, zoknicsere, elemcsere, kaptam egy sört is, meg rá egy energiaitalt is bevertem. Rosszabbul csak nem leszek tőle mint nappal voltam.. Tóth Feri, Őze Erzsi, Lévai Éva, és Venczl Feri indul tovább. Sok ideje itt voltak, de úgy voltam vele hogy még egy picit pihennék. Kerek éjfélre tettem az indulást. Majdnem másfél órás pihenés után újra úton. Zoli elindul velem, de nagyon lassan jön. Még mindig villámlik a Hegyestű túloldalán, pont arra amerre majd menni kell. Viszont az időből meg nem szerettem volna kicsúszni, így azért van még tartalék bőven ha bármi lenne. Zoli végleg lemarad, én kicsit elindulok tempósabban fölfele, egy srác jön velem, nem ismerem, de a Kazinczy 200-at ő is megcsinálta idén. Hm. Akkor bizony nem kezdő. Pár szót váltunk, de egyikünk sincs nagyon beszédes kedvében. A Hegyestű után meg van a kód is, majd nagyon figyelek, mert az eddig követett K- helyett K+ kell. Megvan, szuper. A baj csak annyi, hogy ez végig egy réten át visz Köveskálra. Folyamatosan villámlik a közelben, talán itt paráztam a legjobban. Fények előttem, jaj de jó! Először utolérem Venczl Ferit, akinek a talpa szintén nincs túl jó bőrben. Welcome! Nekem se! Aztán a 20 perccel előttem induló négyest, mert még Zsolti is itt volt velük. Végre Köveskál! Nem volt könnyű ez a pár km. Ráadásul totál beázva a cipő, meg a zokni. Itt még nem cserélek. Kapunk egy bónt, fröccs, és zsíroskenyér menüt választok. Kovács Zsoltinak eszébe jutott hogy névnapom volt, és másfél órája múlt el :) Odaadta az ő nagyfröccsét is, én meg nem győztem hálálkodni, mert azért ez eddig nem egy gasztrotúra ellátás ügyileg. Itt is egy nagyobb pihi, majd Zsolti el a 110-esek irányába, én pedig Tóth Ferivel, Erzsivel, és Évával haladok tovább. Nincs kedvem egyedül menni most, máskor el vagyok, de most valahogy jobban esik a társaság. A Fekete-hegyi kilátó borzasztó meredek, nem is tudom hogy jártam-e itt már valaha, de soha nem akart eljönni. Szerencsére a vihar vonulóban, és a villámlás is már messzebb jár. Szentbékkállán beülünk egy buszmegállóba, Ferinek is már borzasztóan fáj a talpa, és még alig járunk féltáv fölött. Na ez kemény lesz! Megtaláljuk a pecsétet. Mindszentkállára egy totál értelmetlen, idióta, hadd ne soroljam még milyen kerülőút visz be. Minek festették át ebbe a dzsungelbe a kéket, miért nem volt jó a régi, ami pikk-pakk bent volt a faluba?? Ráadásul A K4 által van egy jó ,kis oda-visszánk is. Csodás... Legalább találkozunk Csabival, és Palival is. Bíztam benne hogy valami finomság fog itt minket várni, mivel autóval is könnyen megközelíthető, de kicsit lelombozott mindenkit a sós perec, meg a kis rágcsa kaják. A bodzaszörp azért jól esett na.. Nekem sürgősen zoknit kellett cserélnem, mert már ebben rémes volt menni. Erzsi megvár, a többiek elindulnak hogy majd utolérjük őket. Egy darabig nem sikerült..  Közben kivilágosodott, vasárnap hajnal van. Szerencsére szellemi holtpont nem nagyon volt az este, inkább csak fizikai, abból is csak talpi, de az durván. Elindulván, jön szembe Tóth Rajmund, Hegedűs Csaba, és egy túratársuk, akik szintén a 160-ason nyomulnak, még a pont irányába. Erzsire rájön a fényképezhetnék, de tényleg szuper helyeken járunk, a felhők a hegyek alatt, igazi panorámaképeket lehet most lőni. A Csobánc fele még nem jártam ezen a K-en, így amikor jön egy jó hosszú emelkedő, és Erzsi megkérdezi hogy ez már a Csobánc-e, mindössze a térkép léptékadataira hagyatkozva mondom hogy még biztos hogy nem, de tény hogy elég meredek erre fele a környék. Vicces volt az autós tábla a szűk ösvényen, jót mosolyogtunk rajta, és közben szedert, illetve szőlőt majszolunk. Kibukik Csobánc vára, hú de magasan van.. Felfele utolérjük Ferit, aki épp a talpát krémezi, és Évát, aki várja. Felérvén gyönyörű panoráma mutatkozik a tanúhegyről! Lefele nem leljük a K-t (mint kiderült mások is voltak így ezzel), így megkerülve a várat, érzésre lyukadunk bele újra. Leérünk Káptalantóti műútjára. Nem esik jól már a megváltó műút se.. A ponton Pávó Balázs teljesít szolgálatot, és végre sok idő után minőségi frissítőpont! Szalámis-uborkás kenyér, és kóla. 4 kenyeret be is vágtam, eszméletlen jól esett. Nehezünkre esett tovább menni. Most már csapatként funkcionálunk, ezt ki lehet jelenteni. Jön a Tóti-hegy. Megint dörög az ég.. Csodás.. Meredeken megyünk fölfele először a K3-ön, majd Z-, végül Z3. A háromszög nem volt könnyű, mert azért saras volt, de még viszonylag pont tűrhető. Felérvén pecsét semmi, felírtam a csúcskőn a kódot. Látszott egy sávban hogy a déli parton esik az eső, és onnan jön a dörgés, de nem tűnt vészesnek. A kilátás amúgy 180 fok panorámás! Alighogy indulunk tovább a Z-n, máris elered az eső, de olyan áztatóan. Ez nem is látszott a hegytetőről! Következik a Gulács! Tudtam hogy ez egy türelmet igénylő hegy. Először a K-n emelkedünk, majd jobbra K3 sokáig, szinte csigavonulatban. Feri meg Éva elhúzott, őket csak később látjuk viszont. Erzsi megjegyzi milyen alattomos ez a hegy. Amikor én jártam itt először, ugyanezt gondoltam, de szerencsére azóta már megfordultam itt párszor. Felérvén a kilátás sem akkora "vászisztdász". Így sarkon fordulunk, és irány lefele, vissza a K-ig. Útközben többen jönnek velünk szemben, a lejtő alján pedig megjelenik Venczl Feri is, akinek szurkolunk, mert idővel nem túl fényesen áll, de még nincs veszve semmi. Zoli viszont sehol. Már temettem, de a végén mint kiderült főnixmadár módra feléledt. Haladunk Erzsivel, már ott lennénk Tomaj szélén, de még a Badacsonyt meg kell mászni, és jóval később érünk csak ide. Megint kezd már meleg lenni. Már éjszaka is rajtam volt a sapka, ha épp szakadt az eső, de most habozás nélkül felveszem, nehogy baj legyen megint. Gyötrelmesen meredek ez a K- jelzés, alig vártam felérjek a kilátóhoz. Önpecsételés. Még szerencse hogy észrevettem három lódarazsat a pecsét melletti fánál, így sokkal óvatosabban közelítettük meg a pecsétesdobozt, és végül sikerrel jártunk. Csoszogunk le a K3 meredek kőlépcsőin, majd az alig észrevehető térképvázlaton jobbra megyünk a P-n, ami még szintén jó. Utána viszont a túra legnagyobb bakija következett.. Elértünk egy sárga jelzést, ami teljesen friss volt, de már le volt ikszelve. Az itiner szerint a S-n le balra. Az elágazásban utolértük Ferit és Évát, akik szintén tanakodtak. Én balra mentem volna, és Feri trackje is arra mutatott, így megindultunk mind a négyen. Bejött közben egy K3. Hitemben megerősített, hogy jópár barna tábla is mutatta a S-t, ami akkor mégsem szűnt meg? Ekkor még nem tudtuk.. Haladunk a dögmelegben, és egyszer csak leérünk, én gyanút fogok. Badacsony vasútállomás. Hogy a pics-be kerültünk ide, amikor Lábdihegyen kéne először lennünk? Éva felhívja Edinát, aztán átadja nekem. Mint kiderült ezt a jelzést 1 hete festették át máshova, amit persze honnan a francból tudhattam volna. Feri trackje régebbi volt, azóta mint kiderült módosították a tracket. Na de akinek nincs GPS-e? Dühítő volt a szitu, végül abban állapodtunk meg, hogy nem kell a Lábdihegyi kaja, inkább beültünk dupla hambit enni a strandra, hogy kicsit levezessük a feszültséget. Badacsonynál volt önpecsételés, innen folytattuk tovább a végtelen aszfaltgyilkolást 30 fokban, és 130 km után. Szegény 110-esek rossz fele jöttek, még szerencse hogy jókor voltunk jó helyen, és visszavittük őket a jó útra, de szegények ők is koptathatták egy darabig az aszfaltot. Végre Badacsonytomaj. Irdatlan hosszú aszfalt jön. Erzsi meg Éva elől, Ferivel kicsit lemaradunk. Szentségel ezerrel, hogy mikor esik végre le az első hó :D A szembejövő 110 km-es Gál Viktorral diskurálok pár szót, persze már mindenki árkon-bokron túl, és csak az Örsi-hegy tetején érem utol a csapatot. Nyögvenyelősen megy ez már, de alig 4 km Salföld, frissítés. Kákonyi Lajosék a pontőrök. Kókuszgolyó, és meleg tea a kedvenc itt! Na meg a cica aki mindig be akart szökni a kolbászhoz :)  Jó fél órát itt ragadunk, de már annyira nincs messze a cél. Nagyon hosszú nyílt rész jön sokáig. Először Kékkút, majd egy rémhosszú tanösvény, aminek sosem akart vége lenni. Kővágóörsön azonnal bevetjük magunkat a csehóba. Én most "fantasztikus" akarok lenni, így "fantát" iszok :) Kiérünk, és megint  mit látunk ? Naná hogy megint jön a vihar. Már nagyon hiányzott... Becsülettel kimásszuk a kővágóörsi kőtengert, majd jön a sóstókáli templomrom, ahol ismét önpecsételés. Köveskál irányába feltámad a szél is, a felhők lassan fölöttünk. Na ezt már nem ússzuk meg.. Visszaérünk Köveskálra, ahol a várt bónnak meg a pontőrnek ezer éve nyoma veszett, de a pincérhölgy ad pecsétet, és vannak sós rágcsák, meg szörp. Wow.. Amíg nem esik, gyorsan tovább kéne menni! És igen, jönnek a többiek is. Nini, kiegészültünk egy kutyával.. Vissza akarjuk zavarni, de hajthatatlan. 150 km-nél járunk, még egy tízes van. Indulunk tovább a "villámlós" K+-en. Bízom benne hogy most a szebbik arcát mutatja, és nem ázunk szét, bár lóg az eső lába. Megcsodálom a "RushBoy" kódot még egyszer ;) Megyünk a hosszú réten, és nem esik az eső, hurrá! Elérjük a K-t, ugyanaz a célig az út, mint idefele, csak azóta eltelt jó 90 km.. Mindenki boldog, mindenki örül, és kutyuskánkkal együtt 20:35-kor átlépjük a célt. Edina szigorú volt, és a kutyus nem kapott résztávos kitűzőt, de a gazdit sikerült meglelnie végül :) Mi viszont büszkén elmondhatjuk hogy ismét egy hosszú túrán vagyunk túl. Köszönöm társaimnak a túrát, Edinának a szervezést, és minden teljesítőnek, akármilyen távot is tett meg :) 160 km - 36 óra 50 perc.


 
 
 Túra éve: 2017
VegyesúszóBajnokTúra éve: 20172017.07.19 14:06:34
megnéz VegyesúszóBajnok összes beszámolója

 Kék Balaton 30 éjszakai.


 


Kezdjük az egyetlen pozitívummal, nagyon jó volt az ellátás. Szentantalfán sopánkodtak, hogy miért van ilyen kevés induló, régebben sok gyerek vett rajta részt. Ezen kívül csak negatívumokkal találkoztam. MIért lett volna sok induló, ha az útvonal nincs kiszalagozva és majdnem lehetetlen a célt megtalálni ? Egyéb rendezvényekről véletlenül ottfelejtett szalagon kívül egyetlen jelzéssel sem találkoztunk útközben. Akik az internetről letöltött tracket követték, szintén mind eltévedtek. Minimum követelmény a teljesítménytúráktól az, hogy megerősítsék a hiányos jelzéseket. A kiírással ellentétben sok pont nem nyitott ki a 6 km-es tempóra, maga a cél is csak egy órával később nyitott, mint a 6-os tempó, sőt a honlapon szereplő szombati 0 óra helyett 24 órával később, szombaton 24 órakor nyitott, ami a túrázók egészen elképesztő félrevezetése, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a nem biztosított csomagszállítás miatt a célban előre leadott csomagok átvétele céljából volt megadva a szombati egész napos nyitvatartás. A kék jelzés teljesen értelmetlen követése rengeteg látnivalótól fosztotta meg a túrázókat. Semmi értelme például a Hegyestű mellett elmenni úgy, hogy azt nem nézzük meg közelről, viszont az aszfaltútról letéső kunkort meg kellett csinálni, holott arra éjszaka úgysem lehet semmit sem látni. A célban felállított sátor teljesen alkalmatlan volt a túrázók fogasására, hiszen ott nemhogy aludni, de még leülni sem lehetett. 

 
 
goomTúra éve: 20172017.07.19 10:19:30
megnéz goom összes beszámolója

Kék Balaton 100 TT (Blog)

Balatoni nyár… Sok-sok napsütés és egy rövid zápor, remek étkek, friss gyümölcsök és finom borok. Pompás társaság és felejthetetlen hangulat, kellemesen langyos éjszaka és egy rövid, de szép pirkadat. Mi kellhet még? Egy kiváló túra? Akkor jó helyen vagyunk: ez itt a Kék Balaton 100 TT.

Az Országos Kékkör három túravonalán kívül is létezik hazánkban néhány kék sáv-jelzés. Ezek egyike a Balatoni Kéktúra, ami közel 105 kilométeren keresztül kanyarog a Magyar Tenger felvidékén. Pétfürdőtől a badacsonyi mólóig igen sok látnivalót kínál: ezt az útvonalat (vagy tetszés szerint ennek egy részét) járhattuk végig ezen a teljesítménytúrán. Sajnos, két öcsém nélkül, de mégsem egyedül érkeztem: Ildikó és csapata megtisztelő társaságát élvezhettem, akikkel már sokszor találkoztunk, de így, közösen első alkalommal gyalogoltunk együtt. Meg persze sokan másokkal: az előnevezettek listája igencsak hosszú és tekintélyes lett. Ilyen társaságban indulni megtisztelő és egyben kihívás is számomra: remek érzés! Így álltam be a sorba kicsivel reggel hat után Pétfürdőn. És persze csak kapkodtam a fejem: hú, hát itt tényleg igen sokakat ismerek! Előttem-mögöttem több „Év Teljesítménytúrázója” cím birtokosa, ismerős arcok és nevek különböző bajnokságokból, versenyekről, fórumokról…

Ezek az arcok most mind derűsek; kívülálló el nem hinné, hogy száz kilométer legyalogolása előtt állnak éppen! Pompás a hangulat, meg kell hagyni: nevetés-viccelődés, kézfogások és puszik, élcelődés és kérdezősködés… Egy nagy család, egy nagy baráti társaság: találkozunk, összejöttünk itt. Edina és Bubu az asztalnál, a sor gyorsan halad, de ez sem fontos annyira… Alig veszem észre, hogy tulajdonképpen elindultunk, a vidám légkör jön velünk együtt. Egy kis aszfalt, persze, az előző esti Pizsi Parti résztvevői mesélnek, közben kitűnő pálinka, akarom mondani, házi meggylé kerül elő… Kopár domboldalak, visszatekintve pedig a kelő nap lenyűgöző fényei – a nem túl szívderítő látványú iparvidék felett.

Elhagyjuk Pétfürdőt, hullámzunk is kicsit, terepre érkezünk: kavicsos utak, borókás-ligetes szakaszokat hagyunk el. Magasfeszültségű távvezeték, alattuk kódos pont, méghozzá a titkosabbik fajtából. Elolvassuk az idézetet, és felírjuk a kék egyik árnyalatát – sok ilyen lesz ma még. Gyönyörű napraforgótáblák, aztán érett, arany-színű zabmező és fák alatt hűsölő birkanyáj: van látnivaló bőven! Közben Norbival vetődök össze, akiről még csak hallottam – most összeismerkedünk és remekül elbeszélgetünk pár kilométeren át. Fogy is rendesen az út, hamar felbukkan Királyszentistván. Előbb fentről, egy pazar panorámát kínáló tetőről szemlélhetjük meg: itt bukkan fel először a mai napon a Balaton!

Kódot írunk, fotózunk, majd le is ereszkedünk a faluba. Ellenőrzőpont itt is, de fellendítjük a forgalmát a kis boltnak és a szomszédos kocsmának is. Aztán tovább, fel a Mogyorós-hegyre, és át az úton: Litér látható előttünk. Autóval igen sokszor jártam itt, gyalog most először. Itt ellátás is fogad, Timivel: eszünk-iszunk, fénykép és tovább! Újabb ismert arcok-nevek: Csaba és Ottó társaságában folytatom – de közben itt vannak a többiek is, hol egyik, hol másik „csapattag” mellett megyek, beszélgetek. Néha többen is bekapcsolódunk egy-egy érdekes témába, és telik az idő; fogynak az utak, a kilométerek. A Romkúti-völgy árnyas hűsének örülünk – mert szép nyári nap és kellemes meleg van – majd megérkezünk a Malom-völgybe. Bubu ismét, immár pontőrként: kapjuk a pecsétet és az újabb ellátást. Gyakori a folyadék-pótlás is, ezért még mindig nem töltök a zsákomban megbújó vizestasakba – elég a két pici kulacs is. Ez a helyzet aztán meg is marad az egész nap folyamán.

Ereszkedés Vörösberénybe, természetesen továbbra is, mindvégig a kék jelzésen. Amivel nincs gond: egész nap korrekt, tisztes a minősége, elegendő a sűrűsége is. Ez a szakasz már ismerős, és most sokáig (ilyen vagy olyan irányból) az is lesz. Civilizáció, ahol kipufogógáz is jut, meg hideg innivaló, vásárlási lehetőség is. Nyüzsgés és kirakodóvásár is, nyaralók tömege, bazárok is. Belekóstolunk, még szélesebb a paletta, még több az élmény. Közben bélyegző, forduló, és lassan kiballagunk Balatonalmádiból. Csendesebb utcák, vörös kőből épített villák vagy éppen templom… Káptalanfüred előtt aztán felkanyarodunk a Halacs-völgy felé, ami biztos előjele annak, hogy előttünk a Csere-hegy. Meg persze a csodaszép kilátó, amit a tetejére építettek: legalább annyira látványos szerintem, mint odafentről a kilátás. Pedig az se kutya: megéri felkocogni az előbb vörös kő, majd fa építmény tetejére.

Aztán indulás lefelé: szemből kedves hölgy kamasz fiával lép elém: a Csákány-hegy után tudakozódik. Mutatom a helyes irányt (amerre mi is tartunk) – ami neki a háta mögött van, ugye. Erősen meglepődik, hitetlenkedik, de aztán többen is megnyugtatjuk. Tamáskodva, de azért megfordulnak… Mi kocogunk kicsit, mellőzzük a vöröskő-bányát és az Amfiteátrumot, így ereszkedünk le Alsóőrs kocsmájához. Itt már igen gyanús felhők keringenek, a meleg is szúrós, erős – afféle eső előtti előjelek, véljük többen is. Hihetetlen, de megismétlődik az egy héttel ezelőtti csoda: amíg az EP-n vagyunk, leszakad az ég, és hét-nyolc perc után tovább is áll a zápor. Az időt közben igen hasznosan töltjük el: pompás hűs fröccs (dupla adag!), finom zsíros kenyér… no és az a házi májas! Hmmm, arra sokáig emlékezni fogok. Sokféle zöldséggel, kedves kínálással: eszik-iszik mindenki jóízűen.

Harmad táv, azaz zoknicsere is esedékes nekem. Emiatt kicsit késéssel, de utánaeredek a csapatnak a két Gyuri társaságában. Így ballagunk Lovas felé, ahol az úton autósok szemből: merre van a Somlyó-hegyi kilátó? És mennyire lehet közel menni? De nagyon közel ám! Uhh, nem vagyunk egyformák, de azért megmutatjuk a kilátót is, az utat is. Azt nem tesszük hozzá, hogy ott azért lesz „pár” méternyi szint is… majd úgyis rájönnek, mosolygunk. Elhagyjuk a kedves kis falut, Lovast, majd a Pongrácz-kastélyt is, a paloznaki Kálváriát pedig éppen csak súroljuk. Északnak fordulunk, és a fent említett Csákány-hegy következik, tetején a remek Endrődi-kilátóval. A kilátás pompás, hát persze, elvégre a Balaton-felvidéken járunk… Itt érjük utol megint Ildikóékat, kódot írunk-fényképezünk, és lehet ereszkedni. A Nosztori-völgy, majd műút – és Csopak, meg a Plul-malom következik.

Itt gyümölcslevessel kápráztatják el az arra fogékonyakat! Mivel ennek a tábornak nem vagyok tagja, megelégszem a belevalóval: friss, finom barackot és almát kerítek, kulacsot töltök kiváló házi szörppel, és megcsodálom a szép épületet. Aztán Csopak északi „élén” ballagunk végig, lenyűgöző, hátborzongató kilátással a Kék Balatonra. Fantasztikus! Az oromfalas présházak, szőlők és gyümölcsösök között-mögött felbukkanó víztükör sokakat rabul ejt. Érdemes neki átengedni magunkat, mert aztán szigorú szakasz jön: előttünk a Péter-hegy! Nem viccel. Komoly emelkedő visz fel, bár szerintem szemből még komiszabb, de ilyenkor nem szokás ezen merengeni. Beszélgetni se: csendben zihál mindenki. Feri tolja előttem, és alaposan szedhetem a lábam, ha tartani akarom a profi, rendkívül tapasztalt társnak a tempóját. Így azonban jóval gyorsabb a felérkezés; szusszanunk, kódot írunk, jöhet az ereszkedés. Tavaly ilyenkor csúnya vihar és eső volt, éppen ezen a héten – nem kímélve a túrázókat. A kidőlt fák még mindig őrzik ennek emlékét, nehezítve a lejutást.

Aztán metsszük a Koloska-völgy Balatonarács felőli „kijáratát”, és a (viszonylag) új nyomvonalon vágunk neki az újabb, ezúttal Tamás keresztnevű hegynek. Ez sem sétagalopp, megdolgoztat rendesen – de itt legalább kilátó is dukál az erőfeszítésért cserébe. Balatonfüred híres rajongójáról-lakójáról, Jókairól nevezték el; ki nem hagynám, pedig több tucatszor megjártam már. Aztán megint kód, megint ereszkedés – az „Aranyember útján”, egészen a Keresztig. A kilátás (kell-e mondanom?) pompázatos, készítünk csapat-fotót is, meg gyönyörködünk Tihany panorámájában. Jöhet Balatonfüred, nem kevés aszfalt, de a végén – túl a Vörös-templomon és a hófehér református templomon – ott vár a Papsoka-templomrom. Ami majdnem pontosan féltáv, az ötvenes túrák rajtja vagy célja. Nekünk pedig frissítőpont, mennyei dinnyével, pogácsával, hogy aztán újult erővel folytassuk.

Észak-nyugati irány, a Hidegkúti-séd partján ereszkedünk, itt az Evetes-völgy. Kódot írunk, ahol futó lányka előz (ma más sokadszorra). A Hajagos-völgyben aszfaltutat koptatunk, szerencsére nem tart túl sokáig. Bal kanyar, emelkedők: Kis-Gella, Nagy-Gella! Újabb kód, újabb ereszkedés. Feri számolgat: jó volna elérni Zádorvárt még világosban! Az 61, 7 km-nál lesz, sűrűn benőtt szakasszal – jó lenne látni... Meghúzzuk a tempót, a lánykát – sokadszorra – visszaelőzzük egy emelkedőn, mire kicsit kifakad: „Jaj, ne, már megint?!” Mi tagadás, jót derülünk: a csapat legfiatalabb tagja 44 éves, de vannak ötven-hatvan felettiek is. Nem vonunk meg magunktól egy kis büszkeséget: lám, a rutinos öregek… Ez az érzés aztán csak fokozódik a következő látnivalónál: a Cseri Kastényhotel udvarára érkezünk, és embereket előzünk kocogva.

- Maguk meg hová sietnek?

- Badacsonyba…

- Aha! Persze!!

- De hát tényleg oda megyünk!

- És honnan jönnek?

- Pétfürdőről…

- Persze!!...

Mit lehet tenni? Folytatjuk utunkat, a hangulat rendkívül jó: ehhez mérten szépen fogynak a kilométerek is. Róka-hegy, Hosszú-hegy, és Feri csak csóválja a fejét: igen korán, bőven világosban Zádorvárnál leszünk! Ildikó javasolja a forrást: kis kitérő, finom vízzel. Most is érdemes megfogadni a tanácsát: remek hűs nedűvel és a Zádor-kút látványával gazdagodva vághatok neki a lépcsőknek. Ezek visznek fel Zádorvárhoz: frissítés és pecsét, meg egy kis szusszanás. No és persze a várrom látványa! Az is remek – de a távozáskori panoráma még ezt is lepipálja. Messze, nagyon messze tévedhet a tekintet: a Balaton túlsó sarkáig, aztán Siófok környéke, Tihany, és a túlparti völgyhíd is ide látszik. Alattunk meg Pécsely és a nevét viselő medence tekinthető meg. Majd Sombokor, Hideg-hegy, Szurdik következik: mind ismerős nevek – más túrákról.

Így érkezünk a Halom-hegyhez, a Kossuth-kilátóhoz: hetven kilométernél járunk, zoknit cserélnék már – de igen erős a szél, huzatos a tető, így elhalasztom 75-ig. Süti jár a pecsét mellé, és ereszkedünk is le a tanösvényen. Hármas lánycsapatot érünk utol, Ildikó ismerősei: együtt folytatjuk tovább egy ideig. Kisebb tévesztés, de csak pár méter, és egy sötét erdőbe érkezünk. Mindenki lámpát kapcsol; ennek is eljött az ideje. Az erdőszélen, az illatos rétek mentén aztán gyönyörködhetünk Óbudavár és a távolabbi kis falvak fényeiben, mielőtt betérünk a sűrűbe, és nekivágunk a kaptatónak. Itt volt valamikor Herend falu; a templomromot most a sötétben persze nem látjuk. Kerítések mentén ereszkedünk, és hamarosan Szentantalfára érkezünk be. Timi fogad újra, meg remek bográcsos meleg étel. Paprikás krumpli, többféle kolbásszal, pikáns ízzel: jóízűen falatozik mindenki, szusszanunk egyet: tíz óra múlt. Pótlom a zoknicserét, üdvözöljük a később érkezőket, de indulunk is.

A falu alatt ballagunk: kutyaugatás, tücsökciripelés. A focipálya után feljutunk a Tagyon-hegyre, és ez többszörösen is ismert nekem: a szakasz, az irány, és a sötét is: Óbudavár éjjel 20 TT, kétszer is megvolt. Vállalom hát a csapat vezetését, keresztül a szőlőkön, zegzugos utakon, egészen a Hegyestű parkolójáig. Gábor, harmadszorra: a huzatos helyre való tekintettel beöltözve, de ő is kínálgatva fogad. Kóla, ropi-félék – és házi készítésű konyakmeggy, huh. Aztán kis kocogás lefelé, majd kitérés és visszatérés az aszfaltra, közben megint kód. Leérkezünk az útig, letérünk, jöhet a hosszú egyenes. Monoton szokott lenni, de a társaság kiváló, beszélgetünk, nevetünk és észrevétlenül haladunk. Az idő kiváló: szál pólóban megyek, bár néhányan felvesznek ezt-azt. Több futó is megelőz, ifjú titánok… mindenkit visszaelőzünk előbb-utóbb, és persze nagyon élvezzük. Hamar felbukkan Kővágóörs, átvágunk rajta, a rutinos többszöri teljesítők mutatják a szép kialakítású kutat: itt kell bélyegeznünk. Aztán aszfalt, egészen Kékkútig. Itt változás van: nem a Theodora-forrásnál, hanem kicsit beljebb, a faluban találunk rá a bélyegzőre.

Átkelünk a békésen alvó kis falun – már holnap van – és irány a távolban látható, kivilágított tornyú salföldi templomocska. Major, ellenőrző- és ellátópont. Lucullusi lakoma, komolyan… Házi sonka, kolbász és szalonna sajttal, zöldségekkel – vagy házi lekvár, mindenféle édes finomságok, remek fröccs, de még kávét is főznek valakinek… Nem is könnyű útra kelni. Eszünkbe jut azonban az Örsi-hegy, és ez kellemes motiváció: az utolsó komolyabb akadály, amit még át kell ugrani. Meghúzzuk a lépteket, haladunk párhuzamosan a zölddel, és most nem bánom, hogy a Tóti kúpja ezúttal kimarad. Aztán letérés, szőlők mentén, homokos talajon, és itt az Örsi-hegy. Nem is volt vészes… felfelé. Az ereszkedés azonban komisz: meredek, csak óvatosan! Nem történik baj, szépen leérkezünk a szőlők közé, és itt már többen lekapcsoljuk a lámpát: pirkad. Kanyargunk kicsit (ahogy az szőlőkben gyakori), és aszfalt jön. Innen már végig. Át Badacsonytomajon, ki az országútra, és itt már egészen világos van. Gyönyörködünk a hatalmas hegy masszív tömbjének látványában, de látjuk persze a Gulácsot és a Tótit is.

…Aztán Badacsony, végső cél! Egy villogó lámpa, és… igen, oda megyünk! Beérkezés öt előtt, ahogy szerettük is volna. Edina a célban, egy sátorban fogad, nagyon szép jelvénnyel, oklevéllel, kitűzővel, és nem marad el a gratuláció sem. Részünkről pedig az öröm: újabb kiváló túra, amit teljesítettünk, és az időnkre sincs okunk szégyenkezni. A vége 22:35 lett úgy, hogy tényleg kellemesen, beszélgetve, jó hangulatban tettük meg ezt a távot, élve a sok szépséggel, finomsággal, pihenőkkel. Köszönöm a csapatnak, hogy részese lehettem: szívesen máskor is! 

 
 
Petya83Túra éve: 20172017.07.17 10:29:07
megnéz Petya83 összes beszámolója

 Kék Balaton 100


2017.07.15-16.


A tavalyi ömlő eső után azt vártam, hogy most nagyon meleg lesz, igazi balatoni idő. Végül úgy alakult, hogy túrázáshoz igazán kellemes időben sikerült lenyomni a túrát.


Negyed 9-kor indultam egy barátommal az iskolából. Ő csak résztávon jött velem és mivel több kocsma is van az úton, nem is terveztem én se gyors teljesítést. Az idő már ekkor is kellemes volt, később egy-egy csepp esőtől eltekintve maradt is. Meglepően kevés túrázóval találkoztunk Királyszentistvánig a későbbi indulás miatt is. Itt a kocsmában azonban már többen is pihentek, mi is így tettünk. Számomra Almádiig elég unalmas a túra, az igazi balatoni kék feeling ezután kezdődik. Persze párszor azért lehet látni a magyar tengert, ez máris jobb érzést kelt az emberben.


Almádiban egy 100 m-es kitérővel betértünk egy kocsmába, mivel jó tempót mentünk, időben voltunk. Megkezdődhetett az első mászás. Ez még bemelegítő a többi előtt, így hamar az alsóörsi kocsmában votunk. Itt jól esett a zsíroskenyér, valamint itt is folyadékot pótoltunk. Majd' egy órát időztünk itt, túratársam itt végzett, de Csopakig átjött velem. Innentől gyorsabb tempóra váltottam, hogy két salgótarjáni barátomat utolérjem. Bár elég messze voltak, legalább volt motiváció a tekerésre. :) A két keményebb mászást gyorsan letudtam, majd Füreden a pont előtt még kihasználtam egy kocsma adta lehetőséget. 8 előtt értem a Papsoki-temlomromhoz, ettem és összepakoltam az éjszakai cuccomat.


Fél 9 után mentem utolsóként tovább. A második etap első részét szeretem meghúzni, itt is így volt. A műutat elérve találkoztam két hölggyel és egy úrral, együtt haladtunk Zádorvárig. Ott pihentünk egy kicsit, innen azonban egyedül mentem tovább. Tudtam, Halom-hegyig elég hosszú egyenes szakasz van, ezt tavaly se szerettem. Bekapcsoltam egy kis zenét és sietősre vettem, hogy gyorsan beérjek Szentantalfára. A hosszú szakaszon elég sokan voltak, elég degradáló ez a rész. Csak menni és menni egyenesen. 


A "békanyálas" tó után jobban figyelni kellett a jelzésekre, hamar le lehetett térni a helyes útról, de szerencsére ez nem sikerült. Halom-hegynél értem utol egy nagyobb csapatot, majd rátérve a Szentantalfa előtti aszfaltra, egy kicsit bele is kocogtam. Negyed 3-kor értem a ponthoz, ahol ott voltak a salgótarjáni barátaim. Megérte sietnem...


Paprikáskrumpli-evés és 15 perc pihengetés után indultam, barátaim tíz perccel azelőtt indultak. Szintén siettem, hogy gyorsan utolérjem őket, de hiába, csak nem sikerült. Először azt gondoltam, hogy ők is gyorsan le akarják tudni az utolsó negyedet, de egyre inkább az volt a gyanúm, hogy valahol eltévedtek. Végül utóbbi feltevés volt a helyes.


Még a kővágóörsi aszfalt előtt utolértem egy túrázó párt, velük mentem Kékkútig. A sok aszfalt nem hiányzik így 85 km-nél, de beszélgetve annyira nem vettem észre. Hamar Salföldre értem, itt egy remek reggeli várja a túrázókat. Körözött kenyér, sonka, kolbász, tea mindig jó reggelinek számít, hát még 95 km után! :) Nem is mentem tovább hamar, kihasználtam az asztalon lévő finomságokat.


Jött az utolsó mászás, jó kemény emelkedővel és lejtővel. Aztán már aszfaltos út vezet be a célig. Mivel a buszom, amivel a legkönnyebben hazajutok, csak fél 12-kor indult, bőven volt időm sörözni Badacsonytomajon. Így is terveztem, 9-től 10-ig elbeszélgettem helyiekkel két korsó mellett. 


Az utolsó 2 km után 10.25-kor értem a badacsonyi móló előtti célhoz. Már sokan voltak itt, pihengettek a hűs árnyékban. Öszsepakoltam, ettem egy jó kolbászt ebédre és hazaindulás előtt szerencsére a két túrahaverom is beérkezett egy jókora eltévedés után. 


Az idő kegyes volt a túrázókhoz, kellemes hőmérséklet, eső nélkül és a szél is elviselhető volt. Így minden adott volt egy kellemes túrához. Köszönet a rendezőknek, jövőre is találkozunk!

 
 
 Túra éve: 2016
Petya83Túra éve: 20162016.07.17 20:16:08
megnéz Petya83 összes beszámolója

 Kék Balaton (Extrém) 100

(104,9 km, 2413 m)


2016.07.16-17.


Már régóta készültem túratársakkal együtt, hogy egy ragyogó időben lenyomott túra után a badacsonyi strandon pihenjük ki vasárnap a túra fáradságát. Végül úgy alakult, hogy a túra szinte teljes szakaszán kaptunk vizet fentről, így okafogyottá vált a strandolás. :)


Pénteken egy túratárssal Péten az iskolában aludtunk, majd szombaton fél 8 körül immár négyen indultunk neki az egyre jobban eső égi áldással nyakunkban.Pár km-rel később már át is ázott a felsőruházatom, szerencsémre a cipőm viszont a végéig kitartott. A társaknak már ilyen szerencse nem jutott, ők szinte csontig áztak.


Királyszentistván körül már a viharos széllel is meg kellett küzdeni, az eső mintha kis jégdarabok formájában csapódott volna az arcunkban. Mielőtt Litérre értünk, az eső már ömlött, így menekültünk be egy kocsmába. Itt két túratársunk kiszállt, ekkor én se voltam biztos, hogy Füred után folytatom-e.


Ketten bandukoltunk tovább az esőben, Vörösberény fölött már patakban folyt a víz lefelé az ösvényen, így az aszfalt áldás volt ezután. :)


Balatonfüredig folyamatos fel-le következett. Ekkor már egy vastag esőköpenyben nyomtam, ami az esőt nem engedte be egy percre sem, max az izzadságot éreztem belülről. Alsóörsön jól esett a fröccs és a zsíros kenyér, az eső is kezdett egy kicsit alábbhagyni. Csopaknál aztán sajnos megint rátett.


Jó pár száz méter szinttel a hátunk mögött begurultunk Füredre, ekkor egy pesti túratárssal együtt hárman voltunk. Itt viszont a túratársamnak ki kellett szállni bokasérülés miatt, így a pesti túrázóval ketten indultunk neki a fennmaradó 56 km-nek, akivel aztán végigmentem.


A füredi dinnyézés, kalóriabevitel és száraz ruhára váltás után az erő szinte maxra emelkedett nálam, így a következő jó pár km gyorsan lement. A Gellára felfelé menet sötétedett ránk, Zádorváron háromnegyed 11-kor voltunk. Közben egy salgótarjáni túratárs is becsatlakozott. Időnként megállt hosszabban pihenni, de mindig utolért minket. 


Az igazi holtpont Halomhegynél ért el minket, amikor közölte a pontőr, hogy még 5,2 km Szentantalfa. Egy világ omlott össze bennem. De nem volt mit tenni, zombimódot bekapcsoltuk és mentünk. Az eső ismét ömlött, egy órán át szakadó esőben gyalogoltunk. Végre negyed 3-kor elértük a szentantalfai pontot, ahol fedett hely fogadott minket. Ez volt a legjobb dolog, ami megtörténhetett. Itt paprikáskrupli, kenyér, forralt bor, sütemény és sebnyalogatás volt a menü.


Fél 4 körül indultunk el újból a pesti túratárssal. Relatíve hamar a Hegyestűn voltunk, időközben pedig kivilágosodott. Aszfaltos rész, majd dagonyás erdei út következett és rátértünk a Kővágóörsre vezető aszfaltra. Innen már csak 19 km volt a célig, de ez is soknak tűnt már ekkor. Kővágóörsről Kékkútra szintén aszfalton vezetett az út, majd egy földúton elértük a Salföldi Majort. Itt csipegettünk egy keveset (sonka, kolbász is volt a kínálatban) és 7.45 körül tovább is álltunk.


Az utolsó próba most jött, az Örsi-hegy megmászása. Jó húsz perces emelkedő, ez már jó lassan ment, de csak el kezdtünk gurulni lefelé. Innen 7 km volt hátra, itt én előreszaladtam, mert nekem a busz hamarabb ment és sört is akartam már inni. :)


Így ezt a részt félig-meddig futottam, Badacsonytomajon pedig két sört vételeztem a célra tartogatva. Még 3 km aszfalt volt előttem, de már éreztem a győzelem ízét. 9.45-kor futottam be a badacsonyi mólónál lévő célsátorba. Itt letelepedtem, elfogyasztottam a sört, összepakoltam, beszélgettem, közben a túratárs is befutott. Mindenki gratulált mindenkinek, tudtuk, hogy ez nem átlagos 100 km-es túra volt...


Hát, így utólag csak röhögök magamon, hogyan lehettem ilyen vadmarha, hogy végigmentem ilyen időben. A táj gyönyörű, a szervezés számomra nagyon jó volt. Bár jobban örültem volna egy jó kis 30 foknak, hisz a Balaton mégiscsak akkor szép nyáron. Így kissé melankolikus volt, de örülök, hogy résztvettem a túrán. Az biztos, hogy jövőre, ha jó idő lesz, újból elindulok. Kiváncsi vagyok a túrára, milyen jó időben teljesíteni. Vélhetően nem érnék be hamarabb a sok kocsma miatt. :)


Köszönet a szervezőknek és gratulálok minden teljesítőnek, hogy ilyen extrém időben is képes volt végigmenni a túrán!

 
 
 Túra éve: 2015
ToteszTúra éve: 20152015.07.20 22:40:20
megnéz Totesz összes beszámolója

 Kék Balaton 50 a MyProtein támogatásával




A terepfutó és teljesítménytúra bajnokság elsõ- és másodosztályának soros állomása a Balaton-felvidék kék sáv jelzésén haladó túra volt a mögöttünk álló hétvégén. Erre az alkalomra túracsapatunk a MyProteintõl kapott frissítõt, melyet ezúton is nagyon szépen köszönünk.


 
 
 Túra éve: 2014
olsenTúra éve: 20142014.07.21 10:29:10
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a Kék Balaton..


 


Elõnevezéssel kezdõdött,és a pizsamás résszel folytatódott.A túragazda éjjelre bezárta a tornaterembe a meggondolatlan indulókat,és keresztbefeküdt az ajtóban,nehogy bárki is megszökhessen reggelig.És pitymallás táján érkeztek még,pénzt fogadott el mindenkitõl,ki csomagszállításra,ki itinerre fizetett elõ..és hatkor rajt,egyedül rugaszkodom el,kávét veszek föl az út mentén,drága,viszont jó,közben a hosszú ember megy el a botokkal,este célban lesz  bizonyosan,és mögötte is sorjáznak,nna,akkor megyek én is.A jel a kék sáv,ezt kell(ene) követni,meg a szalagot,megpróbálom.Kimegyek a településrõl,balról nyomós kút,továbbra sem mûxik.Irány a peremartoni erdõ,a szalag vezet,a rovarcsapdás ember eltérít,de hamar kiderül róla,hogy érdektelenek vagyunk számára,így mi sem foglalkozunk vele.Geotorony,és már napzik,várhatóan így is lesz késõbbett is.A csapás megvan az erdõbe,negyvenkilences a jele..és megyek negyedmagammal,a sárga gyöngynél ott a tavalyi autó,itt két csoportra válunk,mi az itinert követjük,a másik is..szalag nem segít,csak a rutin..át a síneken,patakparton,település, karamellás tej és kalács pénzért,és tova..a Mogyorós oldalában reggelizek egy túratárssal,és Litér máris, a Balaton távoli,élõ pontõrök,lány és fiú,citromos víz,telitalálat idén is..lazulás a patakmederben,akár máskor,kissé elvadult rész,de utána már ritkás,fenyves,meleg,és máris crosspálya kõbányával..hoppá,ezt nem akartuk látni,de megtörtént..vissza két kilométer,remek a szalagozás a Rom-kúti völgyhöz,és elõz A.és társa,szintén az esti befejezésben reménykedve,kis kitérõkkel jönnek õk is,megnéznek akkor dolgokat mások is,amiket a túragazda lefelejt az itinerrõl..Megye hegy,víkendházak,az elõzõ érából,itt még nem volt váltás,vagy az építészetben nem jelentkezik egyelõre..Malom völgy és Vörösberény,itt kék-zöld jelzés keveredik  társakban,de a végeredmény ugyanaz,aztán Almádi,itt víz és vasút,kellemes pontõrrel,még nem lihegek,de már magányos vagyok..sebaj,tova,át a zebrán,nehogy már aluljáró,mikor felszíni is van,persze a pék,akinek a kedvéért erre jöttem,nem dolgoz..éhezem tova,kékszalag és szentjobb,szlovák származású ismerkedik,én is,a hegyoldalig osztja a távot és az idõt,aztán amerikásan állva hagy,hja persze,közben megint öregebb lettem..Csere hegy,a kilátónál még nincs élet,le Alsóõrsre,kút nem mûködik,de a túragazda mindenre gondol,anyánk helyett anyánk,és papírt nyom a kezedbe,amiért a kocsmáros asszony remek fröccsöt tol eléd,íme az emberi kapcsolat közvetítõje,a nyomtatvány..a ponton kaja is van,és A. éppen indul,úgy tûnik,túratársa fogja,hiszen nem szoktam kétszer látni egy útvonalon..és megyek én is,Lovasnak,aztán a palóznaki kút,A. frissül,mondom,hogy fog rajta a túratárs..elõnyt adok nekik,mert áztatom a pelenkámat,kalapomat és egyes testrészeimet,amik napoztak.azt hiszem,a jelzés követhetõ,akár futható is remekül,. a nap viszont ellenem dolgozik,és persze a fölfelé is,Csákány hegy,tóth barátom ér utól és hagy el,fiatalság-bolondság..kilátó,évszám rögzül,és megyek Csopakra,a kút dolgozik,vizet ad,élek a lehetõséggel,a Balaton távoli még..Szérûskert utca,messzi pont,de a szõke hölgy megéri,a gyümölcsleves méginkább,marad mindkettõ,miután kiosztanak részemre egy-egy megérdemeltet..és a Péter hegy,nna,ez nem lett kisebb,és a lefeléje sem javult,átküzdöm magam,alul vár a patak,áztatok,és Tamás,elõbb a kilátó,aztán kereszt,és Füred,túlsó vég,papsokai rész,kutyás,dinnyés etetõpont,éjjelesek neveznek és indulnak,bár az óra még csak félöt,és a nap magas,sütõs..félórát engedélyezek magamnak,három szelet dinnyével és két pogácsával,a pontõr itt is telitalálat,bár nõbõl van,erõs férfiak támogatják az õrzést,szelnek dinnyét és rendeznek kutyaviadalt..fogadást ajánlok rá,de ez nem vált ki lelkesedést,pedig az egyik eb tépázott fülû harci állat..el is megyek,miután másik papírt kapok..az Evetesig szép az út,békés,ott a patakparton szúnyogok döntik meg az önuralmamat,sietõsbe csapok,itt vacsoráztatás készül..fel a Nagy Gellára,tizenhetes titán csapódik mellém,Zádorvárig kerülget,ahol elhagy..de itt még a R. és sarja,örömtúráznak és elküldenek maguktól,másik túra gazdája õ,ahol ennél alföldiesebb,és nem is sietnek,bõven adja idõt a szervezõ..Cseri park,itt jó lenne fürödni,medence és zuhany is van,és a kutya tényleg nem harap,annyira,hogy elõ sem jõ..kevéshajú,két keresztnevû,sokmérföldes ér utól,már hiányoltam, lánnyal van,hja,hacsak ezért nem..állva hagynak,több követõje is akad, Zádorvár elõtt sûrûsödik a mezõny,a ponton akár tízen is lehetünk,a vendéglátás ehhez méretezett,sokféle süti,szörp,és fröccs..lehet,hogy csak a hûtõtáska hiányzik?nem idõzök,szeretem a napfényt elhasználni a táv leküzdésére,és még van bõven..tekergek a Halom oldalában,öreg túratársat hagyok hátra,bízik magában és a gyógyszereiben..sötétedik erõsen,már erõlködik a szem,de jók a jelzések,persze,kinek-kinek,de magamfajta vénségnek elegendõ,jönnek a csillagok az égre,eltolják a napot végleg,de hajnalig bizonyosan,lámpázok,és vidékiek hagynak el futva,aztán jövök,és a domboldalban összeszedjük egymást,itt hiányos a jelzés,vagy távoli,mert nem van fa,csak cserje,és világosban igen,de most nem az van,megtaláljuk a bejáratot az erdõbe,innen egyszerûbb,felküzdjük magunkat a Halom-kilátóhoz,fiatalok tüzeskednek és Balatonszelet a menü,stílusos..lejönni sem egyszerû,de megoldjuk,két hölgy és egy srác marad mögöttem,kettõ lámpátlanul van,azért ez nehezít,sõt visszafogottá tesz..bemutatkozunk,keresztnév elegendõ,világosban nem az én tempómat használják életkori és alkati sajátosságaik miatt,a vadsertések csapatából valók õk,de most lealacsonyodnak hozzám,a technika cserbenhagyta õket,és bár nálam két lámpa szok lenni,de most a Turulon bemutatott lámpaáldozat után egy maradt,ez pont ugyanannyi ,mint az övék,csak világít is..és toljuk a távot,írunk,nézelõdünk,tájékozódunk,Szentantalfa,a kút igen jólesik,mégha bele is esek,mert a fedele le van rúgva..életben maradok,vizet szívunk föl és nõi társ telefonol,majd rövidesen elhagy bennünket,várják odahaza,és inkább kiszáll..maradunk hárman,Olsen és bandája,csak egy nõ helyettesíti talán Bennyt,no nem méreteiben,talán csak mert debreceni..éjfél van,Tagyon birtok, Lacival és paprikáskrumplis lecsóval és birslével,szenzációs tálalás,a háziasszonnyal,szóval,mint minden ponton,de itt egy icipicit jobban..a kétkeresztnevû fiatal  fut be udvartartásával,e fiú sokra vitte és még fölfelé megy,követõivel együtt..és egy másik túragazda,a László keresztnévvel,a Halom elõtt volt társunk,csak kissé lelassult..ettünk,ittunk,heverésztem,gondos háziasszony adott alám meleg laticellt,a lópokróc már nincs is elég jó..melegváltást csinálunk,más fexik rá és megyünk,hármasban..a Hegyes tû után kissé sok az aszfalt,vagy annak tûnik,de megvan a kék újra,alig tanakodunk félórácskát,a szalag vagy nincs,vagy nem látszik..sebaj,a kékszalag a miénk,Horváthtanya,ebállat jelez,ló horkant,és kõtenger..jelzést keresünk,az itiner szerint itt kód van..vagy mégse..?átfésüljük sûrû fésüvel,de nem rakjuk át a köveket,és nem van kódos papír,fotón rögzül a pont,hogy azért megvolt,csak nem úgy,Kõvágóõrs és Kékkút,etetõpont,eszünk és iszunk a magunkkal cipeltbõl,futó srác csapódik,lelassít a tempónkra,jó társaság vagyunk bizonyosan,így a debreceni csaj Yvonne szerepét alakíthatná,nem túl sikeresen,eltérõ karakter.Persze,nem is érdekli nagyon az olseni létforma õket,futó-rohanó-sietõ világ,érthetõ,közel a világvége is,nyomulni kell..azért Salföldön megállunk,maradék leves és az aranyos Erzsike,aki harmincéves házasságban él,ezért lefekteti kímélésképpen urát az udvaron,és kávét fõz nekem,áldassék a neve ezért is,meg mosolyáért,és a hideg gyümölcslevesért,nagyon tudja,mivel lehet a férfit behálózni..és meg is teszi..még útbaigazít bennünket a fõtéren,mert tele hassal nem forog az a kevés sem,és nem olvassuk a túragazda írását,hiszen már világos van,csak nem tévedünk el pont most..?Csereshegy,szõlõ éretlenül,és érintetlenül,Õrsi hegy,a róla elnevezett A.már bizonyosan végzett a túrával,és fürdik,vagy alszik,nekünk még küzdés van..kódot rögzítünk,sietni kell,este hatkor zár a cél..azért reggel hat után valamivel a gazdasszony színe elé járulunk,a sátor elõtt trónol,a sátortól balra a kevéshajú sokmérföldes hölgytársaságban,jobbra a fiatal ikon férfiakkal,ki hogyan érzi jól magát..Z.keresi a sört,de a part még aluszik,a vonat melegít,a nyócórai..


mégse,átmegyünk lángosra és hosszúlépésre,pénzért,morcos hölgy szolgál ki,ez már nem a túra része,nem jár kedvesség,többen követnek bennünket azért..éhezés van,a cél nem kényeztet el gasztronómiailag..többen morognak,de igyexem hûteni õket,ott a víz,igaz,pénzért az is..


remek túra,remek vendéglátók,akiket a túragazda szedett össze,a balatoniak pedig nem változtak,a másik érában is ilyennek láttam õket..köszönjük a soktéseknek,de elsõ helyre a szemüveges csajt tenném,aki szervezõnek jobban tetszik,mint túrázónak,bár eredményei mindenhol elsõvé emelik..mégis a szervezõi vénája van szükség inkább szerintem..a foci vébé után vagyunk,ahonnan a játékosok egyik részét már kosárban hozták le..régebben a hordágy is elég volt,tehát minden emellett szól,hogy még nehány ilyesmit hozzon össze..


aki még nem volt itt,legyen..vonat és nevezés,összesen tízezer magassága..cca..


köszi mégegyszer,vagy többször is.. 

 
 
DJ_RushBoyTúra éve: 20142014.07.20 21:58:21
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Kék Balaton 100 sikeresen teljesítve 22 óra 20 perc alatt. Ez a hétvége abszolút nem a sietésrõl szólt. Imádom az északi régiót, ki akartam élvezni a látványosságokat. Minden kilátóra felmentem, és csodáltam a magyar tenger nyújtotta élvezetet. Borzasztó meleg volt egész nappal, azért sikerült némi csendes szenvedést is belevinni a túrába :) Éjszaka viszont Kékkút környékén olyan hideg volt, hogy tényleg szó szerint remegett minden porcikám. Ilyen jó csapatban is rég túráztam, a hangulatra aztán tényleg nem lehetett panasz. Pólya Sanyi, Sára Peti, Vincze Zoli, Borosnyay Pali, és féltávig Õze Erzsi volt a csapat tagja. Az ellátás szupi volt, ezzel nem volt gond. Az útvonalkijelöléssel viszont annál inkább. Be kell vallanom ez a Balatoni Kék mint túramozgalom, nagyon gyatra, és abszolút követhetetlen sok helyen. A szervezõk próbálták kompenzálni szalagozással, több-kevesebb sikerrel. Ha volt is szalag néha olyan érthetetlen helyen volt, hogy bizony néha a dühroham kerülgette az embert. Persze sikerült jópárszor mellé menni, de olyan óriási bakit azért nem követtünk el. Tényleg sajnálom hogy ennyire gyenge ez a kék jelzés, mert olyan szuper helyekre is elvitt, hogy tényleg szinte csak tátottam a számat. Lényeg a lényeg, hogy sikeres volt a hétvége, és még mindig imádom az északi partvonalat! 

 
 
 Túra éve: 2013
ToteszTúra éve: 20132013.07.22 10:48:12
megnéz Totesz összes beszámolója

Kék Balaton 50 - videó, GPS track és fotók

Ellepték a túrázók a Balaton északi partját. Mi az NB II-es bajnokság hatodik futamát, a Kék Balaton 50-et teljesítettük.



Kék Balaton 50 teljesítménytúra. Fotó: Tarnai Máté


 
 
olsenTúra éve: 20132013.07.22 06:23:31
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a Kék Balatonról..


Az elõzetes szervezés lemondásokat hozott,az utolsó éppen az indulás reggelén,magányosan szállok vonatra,de ott már arcok botokkal és zsákokkal,hamar kiderül róluk az igazság,Pétfürdõig szól a menetjegyük.Hát akkor menjünk,a hegyek várnak.A vonat pontos,mint azt már megszokhattuk,és elveszi a pénzemet egy szemüveges aranyos hölgy,a túra kovásza,cserébe egy kétoldalas papírt kapok,Balatonfüredig,mint késõbb kiderül,ez bölcs elõrelátás volt részérõl,esetleg már akkor is észrevehetõ volt valami rajtam.Sok ismert ikont látok a sorakozónál,és egyelõre csak párok indulnak,kivétel leszek,egyedül startolok.Olvasok és figyelem a párokat.Pétfürdõrõl hosszasan flaszteros a kifelé,érik a szilva és nincs kocsma,ezért nem is idõzöm sokat,a jelzés mellett a szalag is segít,árpádos és vörös is van,alternatív politika,de az út kék.Elhagyjuk a települést,innen csak menni kell elõre.Elõzök néhányat és máris olvasgatnom kell,a GPS nem segít,mûszaki hibával leáll.Sebaj,a térkép és a tájoló és a szalagok és az útjelek talán elegendõek lesznek,mint valamikor is,a szoftvermentes idõkben,a mûholdtalan világban.Az itiner kérdéseket tesz fel és bélyegeztetni is kell olykor-olykor,de majd,most át a csenevész fenyõk között.Péti hegy,árnyéktalan.Meleg lesz a nap,úgy néz ki.Újfehértói arcot érek utol,elõzném,de nem lehet,tempósan jön és vissza..nosza,adjuk elõ közösen,legalább részben.Az ismerkedés el is visz az útról a peremartoni erdõnél,de hamar korrigálunk,és a tömeg utolér,hosszú ember botokkal és utánpótlással,legelõ birkanyáj Kukoricza Jánossal és patakkal,ennyi a romantika,flaszterra váltunk újra.Itt már kocsma is van,a település Királyszentistván névre hallgat,szombat lévén,kisebb munkaintenzitás nyomaival.Elhagyjuk a települést és ismét magány,mert túratársam sietõsre vált,de újabb ikont érek utól a tétété palettájáról,bajuszos és liheg,akárcsak jómagam,a Mogyorós hegy oldala összefúj vele,itt fölfelébõl van kirakva az út,de odafönn a Balaton,messze és távoli ígéret,mint az udvarló fiúnak a lányka fehérnemûje.Litéren járok.Kocsma és bélyegzés,majd a parkolóban újra,aha,csel van.Moiwa távolodik az utánpótlással , egyérintõztünk,sebességet váltott.Kilépek én is,az újfehértói srác mégis befog,itt nehéz terep van kijelölve,kampós szárú fûszálakkal,de a szalagozás kiváló.Ed ezt a szakaszt gatyaszaggatónak jelzi,igaz.Újra összeverõdünk páran,köztük Karesz,régi ismerõs túratárs,ezúttal magányos.Támogatjuk egymást idõlegesen,két ember másképpen magányos,mint egyedül.Az újfehértói srác remekül jön,megtudjuk,hogy Gyula és pálinkát fõz..azt a rézangyalát,csettintünk elismerõen.Közben néhány völgy és Vörösberény.Posta van,fülke és keményen flaszteros a terep.Nem jól választottam cipõt,ezt már  érzem,sok a kemény,ide puha talp javallik..de már látszik Almádi,a vasútnál aranyos hölgy pecsétel,és szellõztetem a balt,hólyagos,csóválom a fõt,de menni kell,tova meleg utca és flaszter.A Csere hegy felé kitették megint a fölfelét,meredekkel súlyosbítják,de odafönn kenyér és víz,lekvár és zsír,szóval itt már Kánaán van.A kilátóba nem megyünk föl,sietni kell,Karesszal kettesben eltoljuk a biciklit.Lefelébe váltunk,Alsóõrs,a kút nem ad vizet,de a kocsmáros igen,borral hígítjuk túratársam útmutatása alapján.Át Lovasra,flaszteron tova,égõ ballábon,hja,akinek nincs a fejében,legyen hozzá lába,tartja a köz mondásilag.A Kálváriánál Popej elõz,szintén utánpótlással.Víz,pezsgõtabletta be a fejbe és föl a Csákány hegyre.Innen le,Csopak,kút és malom,pelenka  nyakba,és a láb fájdalomcsillapítóval keresztbe ölve.Aztán a Péter hegy,távoli Balatonnal sújtva,a pontõr figurális dolgokat oszt,nem dob föl,fájok csöndesen.Még egy csillapító.Lefelé a Koloska patakhoz,és onnan megint föl,a Tamásról keresztelt buckára,túratársnõ másik gyógyszert ajánl,biztosan jól nézek ki,nem kérek azért sem,Jókai kilátó,és megint le,az Aranyember tanösvény,ez már Füred elõszele.Aszfalttúra a Siske utcáig,elgyalázva.Ed titkárnõje láttamoz és továbbítja a kérést,miszerint elég.Itt a fõszervezõ sem kérdez,dinnye és vasút,a sebeimet nyalogatva..ennyi volt.


Remek szervezés,remek idõben,bizonyára találkozunk még..