Túrabeszámolók

  Tavaly október végén sikeresen teljesítettük ezt a túrát. Nagyon megtetszett a szervezés és az útvonal. Biztosak voltunk benne, hogy ha idén megrendezik, akkor ott a helyünk.

  Közeledett a túra idõpontja, s egyre szomorúbban vettük tudomásul, hogy rendíthetetlenül esik napokon keresztül. Péntek este már úgy voltunk vele, hogy nincs is kedvünk elmenni... aztán összenéztünk Baluval és azt mondtuk, hogy: " de megyünk, mert menni KELL". Ennek örömére elkezdünk tortát sütni, mert Zolikám másnapra szülinapi bulit szervezett a nagymamájánál. Még összedobtuk a túramotyót, így persze megint sikerült jó késõn lefeküdni, mindössze 4 óránk maradt az alvásra.

  Hajnali négykor csörög a "vekker", kipattanok az ágyból. Megbeszéltük még este, hogy majd menet közben kávézunk, így a kávéfõzéssel nem húzom az idõt. Mixelek két fél literes izót, bedobom a táskába. Felöltözünk,s pontban öt órakor elindulunk. A sarki éjjel nappaliban veszünk egy-egy kólát, kávézunk az automatából s indulunk Szentendrére. Húsz perc sem telik bele, már parkolunk is a raj-cél elõtt. Becuccolunk. Akár csak tavaly, most is elsõk vagyunk. Elintézzük az adminisztrációt, megkapjuk az elõkelõ egyes és kettes rajtszámot. Megkérnek, hogy vigyük fel a Kõ-hegyi Menedékházba a pontõrnek a telefontöltõjét. Szöszmötölünk még pár percet, indítjuk endomondo-t s neki vágunk az elõttünk álló nem kis távnak. Már rutinosan haladunk a HÉV végállomás felé, hogy rátérjünk a sárga sáv jelzésre. Valami szemerkél, de nem vészes. Bár ha egész nap ez lesz, az azért megnehezíti majd a dolgunkat. Hamar bevágunk egy bokros gazos területre. Távolban lovak nyerítenek. A nedves susnyásban picit átázik a nadrágom. Most a GTX viszonylag jól teljesít, nem érzem, hogy átázott volna a cipõm. Gondolom ma lesz ez még így se! Még sötét van, fejlámpák fényében baktatunk egy tanyaféleség mellett. A nagy hajnali csendben egyszer csak arra leszünk, figyelmesek, hogy három ló csörtet felénk. Én úgy megijedtem, hogy szerintem azon a harminc méteren világcsúcsot futottam. Szerencsére megtorpantak, s nem jöttek tovább. Bizonyára villanypásztoruk volt, bár én csak valami fehér szalagot láttam le-leszakadva a földön heverni. No, ettõl a kis performansztól rendesen felébredtem.  Óvatosan átkelünk a Pomázi úton, s bekövetkezett, amitõl tartottunk: sár és sár az út teljes szélességében. Szerencsére nem tart sokáig, a Bubán-hegy oldalában már egészen jól járható az út. Mire a Dobos-hegyre érünk a vízmûhöz, már csak néhány pocsolya jelzi, hogy itt esõ esett. Már világos van, eltesszük a lámpákat. Gyorsan feljegyezzük a kódot, majd nekivágunk a Kõ-hegynek. Rövid, intenzív, kanyargós kaptató. Jól meg is izzaszt, már felesleges a hosszú ujjú futó felsõm. No, majd a Menedékháznál leveszem. Elegendõ lesz az alá öltözet ( a Páloson is elég volt még az Szob utáni szakaszon is ). Hamar felérünk a Kõ-hegyre. A pontõr a Menedékházból integet. Lerendezzük az adminisztrációt - vagyis begyûjtjük a pecséteket -, kézbesítjük a pontõrnek a küldemény, azaz odaadjuk a telefontöltõjét. Kapóra jön, hogy nyitva van a büfé, így gyorsan kávézunk még egyet. Ez a pár perc pihenõ belefér. Aztán viszont látást köszönünk a pontõrnek, mert ma még egyszer érintjük a pontot.

  Irány a Lajos-forrás. Ettõl a szakasztól tartottunk, azt hittük, hogy jókat fogunk dagonyázni. Szerencsére nem olyan vészes a terep, talán csak egy egészen rövid szakaszon cuppogunk. Némi hullámvasutazás után érkezünk meg a Lajos-forráshoz. Begyûjtjük a pecsétünket a pontõrtõl. Ellátmányként almát kapunk. Végül is nem ártana reggelizni. Itt is viszontlátást köszönünk, mert ma még egyszer visszatérünk ide is. Gyorsan elmajszolom az almát, mert emlékeim szerint itt valami emelkedõ jön. Igen, jól emlékeztem, bár nem intenzíven, de folyamatosan emelkedik egy szakaszon az út, majd a Hosszú-rétnél kellemes hullámvasutazásba kezd. A Tölgyikreknél búcsút veszünk a sárga sávtól, s rátérünk a pirosra, ami levezet bennünket egészen Dömösig. Leereszkedünk a Bükki puszta mellett a Sikárosi-rét felé. A rét gyönyörû! Õszi kikericsek virítanak, a fû még zöld. S alattomos módon itt-ott hatalmas pocsolyákat rejt. Jó lesz hát vigyázni! Messze még a cél, nem kellene vizes cipõben menetelni. Hamarosan búcsút veszünk a réttõl, mert randevúnk van a Király-völggyel. Meg is érkezünk, s csak ámulunk, milyen csodákat rejt itt is a természet. Sajnos nincs idõnk sokáig bámészkodni, mert mennünk kell tovább. Nem bánkódunk, hiszen a Király-kúti-nyereg, majd a Szõke-forrás-völgy is megannyi gyönyörûséggel vár bennünket. Muszáj megállni, s fotózni. Sokat. Bár a képek úgy sem adják vissza azt a látványt. Ahhoz akkor s ott kell lenni! Igen, le kell gyalogolni jó pár kilométert és meg kell mászni néhány hegyet, hogy lássuk azt a csodát. Mindig megjegyezzük, hogy na, ezért érdemes hajnalban felkelni, kora reggel útra kelni és róni a kilométereket már-már számolatlanul.

  Leereszkedünk a Szõke-forrás-völgyön, itt-ott kalandos körülmények között kelünk át a Malompatakon. Az egyik helyen Balunak hatalmas köveket kell a vízbe dobni, hogy át tudjak kelni a patakon. Egyszerûen nem tudok akkorát lépni, amekkora a távolság a két kõ között, amin Balu sikeresen átugrált. Ügyes, épít nekem hidat.

  Hamarosan leérünk a Szentfa kápolnához, a dömösi ellenõrzõponthoz. Begyûjtjük az újabb pecsétet. Ellátmány zsíros kenyér és tea. Eddig csak egy almát ettem ma. A zsíros kenyér csalamádéval tízórainak megteszi. No meg nemsokára combos szakasz következik. Fel kell mászni Dobogókõre a Rám-szakadék érintésével. Frissítünk hát, s ha már megállunk egy pillanatra, elõkerül a "laposüveg". Iszunk egy kis bátorságot, mert a szakadék elõtt az kell :)

  Búcsút veszünk ettõl a ponttól is. Nagy levegõt veszünk és elindulunk fel felé. A Rám-szakadék gyönyörû. Nincs is benne olyan sok víz, pedig azt hisszük, hogy az elmúlt napok esõzései után több lesz. Kapaszkodunk fel a kövek és a kidõlt fák között. Itt-ott korlátok, létrák segítik a haladást. Ahogy tavaly, most is megállunk egy percre tisztelegni a mentés közben szerencsétlenül járt Kövecs Gergõ tûzoltó emlékhelye elõtt.

  Már csak pár létramászás és fent vagyunk a kis fahídnál. Itt jön a nemszeretem szakasz. Kanyargós lépcsõsor vezet fel az Árpád-vár-hegy oldalában lévõ pihenõhöz. Hangos csapat foglalja el az asztalokat-padokat a pihenõnél, így csak rövid ideig ejtõzünk itt, majd indulunk tovább. Még jó kis emelkedés áll elõttünk Dobogókõre. Megkezdjük hát a kapaszkodást felfelé, s szépen észrevétlenül bebújunk a hegy ködbundájába. A táj kísérteties, épp hogy csak túllátunk az orrunk hegyén. Az út vizes, sáros, de elég jól járható, ahogy támadjuk a Jász-hegyet. A Szép-Hárson lévõ kilátópontot most nem látogatjuk meg, nincs értelme. Hamarosan becsatlakozik a Téry út, majd megpillantjuk a Rezsõ-kilátót. Sajnos itt sincs értelme idõzni, semmit sem látunk. Besétálunk hát a Turistamúzeum felé. Itt szerencsénk van, mert a Menedékház oldalán egy Állomás feliratú jelzés invitál. Hamarosan megpillantunk két lányt egy padnál. Õk is pontõrök, de nem a mi túránké, viszont kedvesen megmutatják, hol találjuk a mi pontõreinket. Még szerencse, hogy volt ez a papír a Menedékház oldalán, mert simán tovább mentünk volna a Zsindelyes Ház felé, ahol tavaly volt a pont. Jó hogy nem kellett kóvályognunk a sûrû ködben.

  Itt is gyorsan pecsételünk, teázunk, majd haladunk tovább. Most kényelmes szakasz következik majdnem a Tölgyikrekig. Némi emelkedõ ugyan van a szakaszon, de az már-már elenyészõ. Persze a büfében tavalyhoz hasonlóan iszunk egy Jägert. Vagyis hát kikérjük az italt, de valami egészen mást kapunk. Valami gyomorkeserû, vagy Isten tudja mi van a pohárban, de nem Jäger. Persze erre akkor jöttünk rá, mikor felhajtottuk. Brrr...Na mindegy, haladjunk tovább. Kisvártatva kárpótlásul kisüt a nap. Egészen jó kedvre derülünk tõle ( nem, nem attól a löttytõl amit a büfében Jäger gyanánt ránk sóztak, hanem a gyönyörû napsütéstõl :) ). A kényelmes szakaszt kihasználva gyors helyzetjelentést adunk az otthoniaknak telefonon.

  Egy elég hosszú, már-már unalmas szakaszon bandukoltunk. Persze az erdõ gyönyörû! Elhagyjuk a Fagyos Katonát, átvágunk a Kopasz-hegyen, majd a Morgó-hegy gerincén. Átvágunk a Torina-réten, Megkerüljük a Kövecses-hegyet s nemsokára meg is érkezünk a Tölgyikrekhez. Itt ismét kódot kell felírni. Egy szmájli. Remek, végül is negyven kilométerhez közel, elõttünk két combos heggyel, mi más is lehetne az ellenõrzõ kód: :=)

  Emlékeim szerint tavaly itt még voltak padok, most nincsenek, így jobb híján egy farakásra pakolunk le és frissítünk. Megisszuk az egyik izót, kezünkbe akad egy-egy Balaton-szelet. Elmajszoljuk, aztán felgyûrjük az ingujjat, mert ismét kaptató következik. Fel a piros +-on a Lom-hegy oldalába, majd onnan át a Bölcsõ-hegyre. Most ez a szakasz viszonylag jól megy. Elég hamar felérünk az elágazásig, ahol rá kell térnünk a zöld háromszögre, ami felvisz bennünket a Bölcsõ-hegyre. Itt megint káromkodásra ösztönöz bennünket a talaj, mert majdnem hogy többet csúszunk vissza, mint amennyit elõre haladnánk. Úúútálom ez az agyagos,cuppogós, cipõlerántós utat. Valahogy csak felérünk. Aztán még egy kicsit kapaszkodunk, majd meg is pillantjuk az újabb ellenõrzõpontot a Bölcsõ-hegy tetején. Feljegyezzük a kódot, majd ha már felmásztunk erre a kellemes kis magaslatra, hát ereszkedjünk le a Lajos-forrásig. Rövid, de húzós lejtõn haladunk, olykor csúszunk lefelé. Végre megpillantjuk az egykori Ságvári Endre Turistaház tetejét.( Nemrég azt olvastam, hogy fel fogják újítani. ) Aztán már látjuk a forrás melletti parkolót, s ott a pontunk is. Újabb pecsét, megint kapunk a finom almából. Búcsút veszünk immáron végleg mára a Lajos-forrástól, meg a pontõröktõl. A János forrásig most egy kényelmes szakasz következik - hisszük mi! Azonban a kék + útja a parkoló után rettenetes. Ismét a cipõlecuppantós dagonya. Káromkodunk, mert nem haladunk. Mindegy is, mert még idõben vagyunk. Persze ott van még a Kõ-hegy, ahová száz negyven méter szintemelkedést leküzdve érünk majd fel. Aztán csak elérjük a János-forrást. Igazán kitisztíthatnák, mert alig csordogál a vize. A forrás fölötti fán ott az ellenõrzõpont, ahol megint egy kódot kell felírni. Ez is bekerül a megfelelõ helyre az itinerbe, majd nagy levegõt veszünk és neki látunk túránk utolsó emelkedõjének.

  Visszamászunk a Kõ-hegyre. Kanyargunk felfelé, nemsokára enyhülni kezd az emelkedõ, s megpillantjuk a Petõfi-pihenõt. Néhány fotó erejéig megállunk, bár most nem annyira jó a kiáltás. Tiszta idõben innen is csodás a látvány. Konstatálom, hogy Napóleon kalapja meg van még, majd haladunk tovább a Menedékház felé. Kisvártatva újból a büfében ülünk. Már begyûjtöttük az utolsó pecsétet, ezután már csak egy kódot kell felírni majd a Kõlapos hídjánál. Picit szusszanunk. Balu kávézik, meg még frissít egy kisfröccsel. Én csak egy áfonyás palacsintát kérek, de Balu annyira dicséri a fröccsöt, hogy elcsábulok. Aztán elindulunk, hogy legyûrjük az utolsó hét kilométert. Innen már csak lefelé, majd a Pomázi út után sík terepen megyünk. Gyorsan leereszkedünk, átkelünk az úton. Elmegyünk valami lovarda mellett, majd a töltésen haladunk, jobbról a Határdûlõ kísér bennünket egy darabon. A Kõlapos hídjánál felírjuk az utolsó kódot, s a Kis-Petina mellett elhaladva beérünk a Pannónia-telep HÉV megállóhoz. Átkelünk a síneken. Konstatáljuk, hogy ezt is megcsináltuk. Szépen végig húztuk egymást. Balu felfelé tud jól haladni, s húz engem, én lefelé és sík terepen robogok elöl. Cirka két-háromszáz méter és a célban vagyunk. Örömmel látjuk, hogy a kocsink is meg van még. Átkelünk a zebrán, s szépen besétálunk a célba. Még készítünk egymásról pár célfotót, majd leadjuk az itinereket és átvesszük a díjazást.   Az emléklap nagyon szép! Mivel másodjára teljesítettük a túrát, 2-es jelzésû kitûzõt kapunk. Fáradtan, de nagyon büszkén rogyunk le a kényelmes fotelekbe. Idén lehet venni a túra-pólót. Nagyon jól néz ki, nem is drága, így veszünk is. Frissítünk a célellátmányból, majd szép lassan elindulunk haza. Ismét egy remek túrát teljesítettünk. Bár elõzõ este még megfordult a fejünkben, hogy nem megyünk, most megállapítjuk, hogy kár lett volna kihagyni! Összességében nem volt vészes a talaj csak pár helyen gyûlt meg a bajuk a sárral. Van egy olyan érzésem, hogy jövõre is megyünk! :)

Hõsök Vére 40 túrabeszámoló

logout.hu/bejegyzes/alg/turanaplo_6_hosok_vere_40.html

Üdv,

A.

Sziasztok!

Ismét egy ötven km körüli táv. Minden tájegységben más és más. (ez rímel) Az SZKHSE ismét kitett magáért. Nem bonyolították túl a dolgokat sem az útvonal sem a rendezés terén. Nem görcsöltek rá semmire és ez így volt jó. Nemes egyszerûséggel - szerintem - kisujjból kirázták ezt a bulit. Az útvonal a Rám-szakadékkal és Dobogókõvel szenzációs. A Dömösi szendvicsezõs party, a Kõ-hegyi teás-leveses-palacsintás történet olyan jól ki van találva, hogy nem találok rá jelzõt. Már negyedik alkalommal voltam itt (háromszor teljesítettem is, mert legelõször elvétettem egy hibát és a Bölcsõ-hegyhez képest vagy 20 km-mel odébb vettem észre, hogy nem jó helyen vagyok), de még sokszor szeretnék visszatérni.

Végezetül szeretném kiemelni az egyik rendezõnek a nevét, aki minden évben teljes mellszélességel veti bele magát a túra szervezésébe és hozzáállásával, elszántságával a hozza "szentendrei" színvonalat . Õ nem más, mint Kobzos Csaba, akinek ezúton is köszönetettel tartozunk.

Baráti üdvözlettel: Tiger Zoltán (Szolnok)

2013. 10. 19     Hõsök Vére 52

A héten már két esõs nap is volt, és nagyon nem akaródzott sárban, tócsákat kerülgetve teljesíteni a távot. De persze a pénteki szél, és  jobb idõjárás azért reménnyel töltött el, úgyhogy nem volt mese, szombat hajnalban kelés. Autó hiányában irány a buszmegálló, és irány Szentendre. A  07 órás rajtidõn túllépve, 07 óra 10-kor nekiindulhattam, köszönet a szervezõknek. Álmos, és még nem túl mozgalmas a város ilyenkor, kellemes a séta. Alig páran tartunk a szalagozás mentén a járdán, a Nap még nagyon megnyújtja az árnyékokat. Elõször, és utoljára veszem elõ az itinert,iránypontosítás végett, utána már csak a kódok, és a pecsétek miatt. Elhagytuk a házakat, és földútra tértünk. Nos, nagyon jó döntés volt eljönni, a sár nem volt vendégmarasztaló, és a késõbbiekben is csak imitt-amott volt kellemetlen. Gyönyörû az útvonal, és majdnem le is maradtam a kód felírásáról, mivel a Vízmû alatti "szerény" lakóházak kötötték le a figyelmem, amik mintha nem is egy telken, hanem egy fél megyényi területen épültek volna. A Túristaházhoz vezetõ emelkedõt letudva már bemelegedtem, jöhetett némi folyadék, és tápanyag bevitel. Szépen karbantartott, és láthatóan népszerû pihenõhely, nem mellékesen tisztaság. Innentõl szembesültem igazán a szervezõk munkájával. Olyan mennyiségû, és minõségû volt az útvonal jelzettsége, hogy tényleg nehéz lehetett eltévedni, bár, ahogy hallottam, volt, aki elkeveredett. Egyre jobb lett az idõ, és az átlagom is. Öröm ilyenkor az õszi erdõt járni. A Lajos-forrás EP-n almát választottam. Némi útbaigazítás, mert egy késõbbi szakaszon útvonalváltozás történt. Indulás, erdõbe be. A túracipõ nagyon jól vizsgázott, mert természetesen elsüllyedtem a túra egyetlen sáros, patakos részén. Nem ázott át, és nem kellett végigcuppognom a célig (éljen a német ipar, és minõség). Egy tisztásra érve nagy nehezen utolértem egy túrázó párt. A kezdeti nehézségeken túllépve beszédbe elegyedtünk, majd a túrát is együtt fejeztük be. Kb. egy tempót mentünk, bár néha volt olyan érzésem, hogy Zoli néha várt rám, utólag is bocsánat, de az emelkedõknek nem vagyok nagy barátja:-) Pilisszentkeresztrõl jöttek, és felesége, Marcsi is kõkeményen nyomta, úgyhogy a jó társaság, az átlagsebesség,  és a társalgás biztosítva volt (remélem õk is így gondolják utólag). Dömösig jó hangulat, az EP-n tea, zsíros kenyér. Már ott feltûnt, hogy mennyi embert kicsalt a jó idõ, és csak reménykedtünk, hogy a többség a Lukács felé megy, de persze tévedni emberi dolog.... Családok, egészen kis gyerekek, naná, hogy a Rám-szakadékot tisztelték meg. Eleinte tûrtünk, de mivel az idõ szorított, udvariasan, de határozottan elõztünk. Nagyon tetszett a két kéregtelenített rönkbõl álló híd, ami annyira csúszott, hogy...de inkább nem is írom le. Nyugodtan maradhatott volna az az érdes kéreg, mindenki jobban járt volna. Egy idõsebb túratárs nem sokat gondolkodott, simán átment alatta, neki volt igaza. Nyugdíjas csoport érdeklõdött, hogy mennyi van még hátra, szerintem azt hitték, hogy valamiféle termékbemutatós kiránduláson veszünk részt. Mikor megmondtuk, hogy kb. 25, dobtak egy hátast:-))Érdekes emberfajta az egyszer kimegyünk a természetbe túrista. A Rám-szakadék szerintem nem 4-5 éves gyerekeknek való, és nem olyan cipõben, ahogy kihozták õket...... Felérve, már felkészültünk lélekben az emelkedõre. Nemrég jártam erre, könnyebbre számítottam, de most kifejezetten kemény volt. Dobogókõ nem egykönnyen adja meg magát:-) Fiatal párok jöttek szembe, a lányok némelyike kis sarokkal ellátott cipõben... Felérve, az egyik padon kisebb csoport sámándobokat ütött. A ritmusból ítélve közelebbi ismeretséget köthettek pár deci szatmári szilvával, mert az ütem már becsületére vált volna egy trash metal együttesnek is. Zoliék teáztak, én meg egy doboz sört vételeztem, bár hideg szél volt, azért jólesett. Nemsokára indulás, jó hangulatban értük el a Tölgyikreket. Itt kód volt, tûztünk is tovább.Kellemes meglepetés volt a Bölcsõ-hegy, itt már éreztem a 40 km-t, de egyhuzamban abszolváltam, Zoliéknak simábban ment, mit ne mondjak. Ezután már zuhantunk lefelé, adtuk le a szintet. János-forrásnál újabb kód, nem ártott még egy frissítés a Kõ-hegy elõtt. Zoli szerint nem olyan kemény, mint a Nagy-Gete Tokod felõli oldala, de a csúcson nem osztottam a véleményét.. Ez szerintem lélekölõbb, de persze teljesíthetõ. Gyönyörû idõ, csodálatos panoráma várta az embert. Az EP-n megkérdeztük, hogy tudják-e, ki szakított le egy csomó szalagot. Tudták, gyerekek hozták fel a Túristaházhoz csokorban......... Kis pihenõ, ereszkedés, és a Marcsiék által már beígért monoton, sík mezõ..Azért eltelt ez is, lovak fotózásával, sztorizgatással. Kõhíd, felfestett kóddal. Ez bizony letéphetetlen volt:-)))) Innen már a civilizáció, és nemsokára a cél. 10 óra 37 perces idõvel, egy nagyon szép nappal a hátunk mögött. Oklevél átvesz, ellenben kitûzõt nem kaptam, mert pont nem volt az elsõ teljesítõknek. Ígéretet kaptam, hogy postázzák, várom:-) Zoliékkal kis ejtõzés, majd a becsületkasszához járulás. Egy rendkívûl jól megszervezett, egyedülálló módon jól jelölt, jó ellátást biztosító teljesítménytúra volt. Azt hiszem, ha nem is az 52-t, de az egyik résztávját bármelyik kezdõ túrázónak merném ajánlani. Nem mellékesen kellemes meglepetés volt a normális, és barátságos honvédségi környezettel, és hivatásos katonákkal való találkozás, mert nekem 20 éve elvették a kedvemet ettõl, de úgy néz ki, nincs veszve még minden:-))

Köszönöm Marcsinak, és Zolinak a társaságot, örülök, hogy megismerkedtünk:-))

Az Isziniken találkozunk!!!

Sattel

Hõsök vére - 22-es résztáv

Rajt a honvédség Helyõrségi Klubjából, amely Szentendre központjában található, a HÉV megálló közvetlen szomszédságában. Az épületnek jókora parkolója is van, bár mi erre csak késõbb eszméltünk rá, úgyhogy a magunk részérõl egy közeli utcában parkoltunk le. (Mint utóbb kiderült, ezzel nem voltunk egyedül, a túra végére a szóban forgó utca megtelt autókkal.) Rajtidõ: 8 és 11 óra között, mi kényelmesen 9:30-kor indulunk útnak. (Szintidõ nincs, 5-ig kell célba érni, de addigra csak sikerülni fog...)

Nagyon szép, igényes, színes, jól követhetõ térképvázlatot kapunk a rajtban. Pedig az útvonal jól ismert: elõször is fel a Kõ-hegyre, közben a vízmûtelepnél kód felírása. Ez, az elsõ 3 szakasz a legszintesebb: a Kõ-hegyrõl (pontõr, pecsét) ugyanis rövid sík után tovább emelkedünk a Lajos-forráshoz. No nem olyan vészes a dolog, az egész túra szintje 630 m az igazolólap szerint (a túrakönyv szerint még 790), ennek a kétharmadát gyakorlatilag a Lajos-forrásig leküzdjük.

Lajos-forrásnál almát kapunk, illetve iszunk a forrásból. Utána lejteni kezdünk, közben begyûjtünk egy elhagyott pólót: valamelyik túratársé lehet, és nem sokkal elõttünk veszíthette el, mert egy teljesen tiszta póló hever az úton, ebek harmincadjára. Ezt késõbb a Kõ-hegyi ponton leadjuk, ha esetleg valaki keresné. Reméljük, visszatalált a gazdájához.

Szóval a negyedik pontunkig, a János-forrásig kényelmesen lejtünk. Itt ismét kódot írunk fel, majd rövid, de velõs kaptató következik, újfent a Kõ-hegyig - amikor ezt immáron másodszor is elérjük a mai nap folyamán, már nincs elõttünk több szint. Illetve jelképes 20 m még elvileg valahol.

A Kõ-hegyen - kõleves híján - beruházunk egy finom kolbászlevesbe és pár palacsintába, amelyek nem okoznak csalódást. Majd ismét útra fel, jól követhetõ szalagozás mentén le a hegyrõl, majd az alföldi túrák hangulatát idézõ lapályon keresztül - a horizonton lovak.

Utolsó pontunknál, a Dera-patak hídjánál ismét kódot írunk fel, majd továbbra is mezõk és lovak, késõbb HÉV sín és a legvégén lakóházak között besétálunk a célba, amely a rajttal azonos.

Van zsíros kenyér, és ha jól láttam, tea is, de mi köszönettel kihagyjuk, a kolbászleves kiadós volt. A teljesítés számának megfelelõen többféle kitûzõ van, mi a második teljesítõknek járót kapjuk. A nevezési díj becsületkasszás megoldása barátságos színfoltja a túrának.

Köszönjük a szervezést, kellemes kis túra, jövõre is jövünk. Eltévedés kizárva, sok helyen szalagozás erõsíti meg a jelzést. A szervezõk elmésen elõre kitöltötték az okleveleket, így a célba érés is gördülékeny. Gyönyörû idõ volt, vétek lett volna otthon maradni. Tavaly a gyerkõc még a hasamban jött, idén már a férjem hátán, jövõre a tervek szerint már a saját lábán fog jönni.

SZHKSE 56-os emlék- és teljesítménytúra 45

Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2011/10/szhkse-56-os-emlek-es-teljesitmenytura.html

3/4 8kor tettük le a kocsit a Honvédség fõépülete elõtti parkolóba, ahonnan a szalgozást követve  eljutottunk a rajtba. Nevezési lapunk kitöltésére - miszerint a 45 klit választottuk - , egy "ejha!"  reakció érkezett  (tán nem nézték ki belõlünk a teljesítést a szervezõk.. ? Én meg 'ejha' elcsodálkoztam rajta, h ezidáig már 66 koránkelõ elrajtolt az 56 kilin.

Némi szedelõzködést követõen 8kor már rajtoltunk. A tavaszról már jól ismert úton hamar eljutottunk a Vízmûhöz. Útközben többször visszanézegettünk és megcsodált Szemtendrét a reggeli ködben. A Vízmûnél gyors kód írás az ellenõrzõponthoz és már indultunk is a menedékházba fel. Itt épp mint tavasszal, most is tea várt - sajnos gyümölcs tea, ami egyáltalán nem jön be .  Néhány fotó a ködös kiltásba és már indultunk is tovább.

A melegedõ idõben folytattuk utunkat a S-, majd a P- -on. Mikor elértük a P háromszöget, a Király-kút pihetõnél elfogyasztottuk szendvicsünket, majd jóllakott napközisként elkezdtünk felkapaszkodni Dobogókõre. Itt mivel még nem jártunk, több helyen kinéztünk menet közben, megnéztünk ezt-azt, ami utunkba került, majd elértük a menedékházat, ahol az EP volt és ahol igen nagy terülj-terülj asztalkám fogadta a résztvevõket. Az Ep-n volt csoki, zsíroskenyér, csalamádé... ha tudtuk vola, akkor nem szendrózunk emelkedés elõtt.. Így csak keveset fogyasztottunkt. A tea jeggyel nagy reménnyek léptem a pult felé. Azonban ismét csalódni kellet a gyümölcstea végett  

Lajos-forráshoz érve megtöltöttük vizes üvegeinket, miözben már integetett is a pontõr. A pecséten kívül piros alma is jutott , mely nagyon finom volt és nagyon jól esett.

János-foráshoz érve nagyon leleményesen egy felfele mutató nyil volt a kód, így meg is kezdtük az emelkedést a Kõ-hegyre. Felérve a Petõfi pihenõnél ismét gyönyörködés a kilátásban, fotózás, ... majd haladtunk a már ismert ellenõrzõ pont fele a menedékházhoz., ahol visszafele is meleg tea - sajnos ismét gyümölcs - várta a túrázókat.

Itt az elõre megírt oklevél - mégiscsak kinézték, h teljesítjük -, kitûzõ és a már megszokott túrázós hideg étel várt - mi nem rendeltünk meleget.

https://picasaweb.google.com/101952018239634265005/20111022Honved4502?authkey=Gv1sRgCKfo3qb-3d-rQg&feat=email

9 ev kihagyas utan ezt a turat szantam bemelegitonek. Eleg kalandosan kezdodott.

Mar a  Sparnal eltevedtem :) (lehet, hogy bena vagyok?), a varosszeli pallo eltort alattam (lehet, hogy tulsulyos vagyok?).

A tovabbi resz esemenytelenul telt. A Ram szakadekot mindig is imadtam , Dobogokorol gyonyoru a kilatas es az oszi erdo hangulata is ilyenkor a legjobb.

A vegere azert fajt a labam...

A szervezes nagyon jo volt, csak csatlakozni tudok az elozo szolokhoz.

22 km ami közel 25 km lett

Már a 22 km-t is nehezen vállaltam be,mert nekem a 15-20 km közötti távok fekszenek, de a párom rábeszélt. Õ már az elõzõ túrán is volt és nagyon tetszett neki. Kicsit megrémültem, amikor a helyszinen kiderült, hogy közel 25 km, de már én is annyira rákészültem, hogy belevágtam és nem bántam meg. Tulajdonképpen ez az egyetlen "negativum".  

Igazából vártam ezt a túrát, mert a Kõ-hegy az egyik kedvencem, és ebbõl az irányból még nem mentünk fel, és abból az irányból még nem jöttünk le, ahol lejöttünk.

8:30-kor rajtoltunk és 14:30 körül érkeztünk be. Tetszett az egész útvonal, sok helyen a szép kilátás, rálátás. Tetszett a szûkszavú, de minden lényegest tartalmazó itiner, a pazar szalagozás, az út eltéveszthetetlen volt! Tetszett a Kõ-hegyen a lelkes pontõr, akivel 2x is találkoztunk, teával kinált. Lajos-forrásnál almát kaptunk. Itt megdöbbentett, hogy mennyi túrázó/kiránduló indul el térkép nélkül, majd azt sem tudja, hogy hol van, merre induljon tovább.Elég sok embert állitottunk céljuk irányába (nem a túrán résztvevõk közül).

Innen lementünk a János-forráshoz. Itt egy A4-es lapon már elõre figyelmeztettek a rendezõk, hogy figyelni kell. A kód leolvasása után fel a  Kõ-hegyre, ahol a páromtól kaptam egy csúcscsokit. A th-nál ekkor már nagyon sokan voltak! A hátralevõ kb. 8 km-en már csak le kellett jönni a hegyrõl, át a mezõkön és be a célba. 

A célban tetszett, hogy aki reggel nem rendelt sztrapacskát, azt zsiros és vajaskenyér, csalamádé, hagyma várta.

Mindehhez nagyon jó, napsütéses idõt sikerült kifogni!

Köszönet a rendezõknek, valószinû, hogy jövõre újra találkozunk!  

Nagyon jó kis túra volt. Azért, mert:

-szép idõ

-kellemes útvonal

-kedves szervezõk

-sok csipkebogyót tudtunk szedni út közben

-az egyik pont a Kõ-hegyen volt, itt a turistaházban lehetett kapni mindenféle ételt és csokit, egész megfizethetõ áron

-a nevezési díj becsületkasszás megoldása

-fõtt ételt lehetett kérni elõre, így célba érve ehettünk

-szép, igényes kitûzõ és oklevél

-igényes itiner, nagyon részletes térképvázlattal!

Amit lehetett volna jobban is csinálni: ama pontokon, ahol nem pontõr volt, hanem le kellett olvasni egy jelet, ez nem volt feltüntetve az itineren, így az elsõ ilyen ponton hosszasan és aggódva kerestük a pontot. Mivel nem találtuk meg, tanácstalanul továbbmentünk, és a következõ ponton mondták, hogy ott nem is volt. Ettõl megnyugodtunk. Bár abból, hogy ezeknek a pontoknak nem volt nyitvatartása, elvileg következik az, hogy jel-leolvasással mûködnek, azért odaírhattátok volna, szerintem nem csak mi ijedtünk meg. ;)

Remélem, jövõre is el tudunk jönni! :)