Túrabeszámolók

Magas-Bakony 30

GPS-el mért távolság: 31,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 685 m.

 Már az odaúton látszott, sokan leszünk. Bébtől kezdve kocsioszlopban haladtunk Bakonybél felé. Ennek ellenére a rajthoz meglepően közel sikerült leparkolnom (145 m). Gyors egymásutánban érkeztek az autók. Rövid készülődés, és irány nevezni. Ez egy kicsit nyögvenyelősre sikerült, de úgy 20 perc alatt túl voltam rajta, s megkezdhettem a táv teljesítését. Már fél nyolckor meleg volt és látszott, kutya meleg napnak nézünk elébe.

 Az előző napi összejövetelnek, az azzal járó főzésnek (marhapörkölt 12 kg húsból), a kiadós vacsorának, és a nagyobb mennyiségű szénsavas üdítőitalnak (vezettem, így alkohol szóba sem jöhetett) „köszönhetően” nem éreztem magam túl fittnek. Ennek „köszönhetően” maradtam kiírás szerinti útvonalon, az-az a nem szeretem K+ jelzésen. Azon talpaltam a Gerence-patak völgyében az első ellenőrző pontig. Nem volt kedvem az alternatív, részben jelöletlen útvonalam plussz 150 m szintjéhez, aminek nagy részét, alig valamivel több, mint egy kilométeren kell összeszedni. Elég jól haladtam, bár a fű és a csalán elég lucskos. Laciékat értem utol, s a szakasz legnehezebb részét velük együtt tettem meg. Szerencsére a legrosszabb szakaszt kifeszített kötéllel biztosították. Hamarosan Gerencepusztára értem, ahol megkaptam az első ellenőrző pecsétet. Ettem egy kis fürt borszőlőt, majd tovább indultam.

 Megnéztem a térképet, ezen a túrán, melyik útvonal változaton megyünk föl a Kőris-hegyre? A könnyebbiken, mivel kihagyjuk az Odvaskő-barlangot. Kicsit vissza, némi aszfalt, s már kezdhettem is a következő ellenőrző pontig tartó kaptatót. Alig pár száz méter, és már folyt is rólam az izzadtság. A piros jelzés jórészt szép bükkösökben vezet, helyenként némi kilátással. Egyre jobban bemelegedtem, s vált könnyebbé az emelkedő. Nem sokára elértem a Rézbükki-utat. Meglepően jó állapotban van. Másnap aztán kiderült, ez csak a felső szakaszra igaz. A P jelzés becsatlakozásáig tartó szakasz treking biciklivel nem igazán jó. Montival, három bárra felfújt két és egynegyed colos gumival nem lenne gond, de a bő öt bár kemény másfél col széles aszfaltgumikkal alaposan megkínlódtam. A lazább talajú, nagyobb darabos részeken pattogott, farolt, elkapart, szóval kutyául elfáradtam, mire elértem az Eleven-förtést. Visszatérve a túrára: azon elég jó tempóban haladtam. Hamarosan elértem az aszfaltot, és rátértem arra. A túra útvonala csakhamar becsatlakozott a kék jelzésbe. Most is voltak, akik benézték a K jelzés letérését az aszfaltról, ahol levágja az út egy nagy kanyarulatát, pedig jól volt jelölve (jó az OKT jelzés és plusszban még szalag is volt). Az engem korábban megelőzők meg is voltak lepődve, hogyan kerültem elébük. Még egy kis kaptató és fönt is voltam a kilátónál, ahol megkaptam a következő ellenőrző pecsétet. Megettem egy újabb fürt borszőlőt, előbányásztam egy csősálból levágott darabot, amit homlokpántként szoktam használni, jobb későn, mint soha alapon. Eddig elég gyakran törölgethettem az izzadtságot a homlokomról, nehogy a szemembe folyjék. Másnap, biciklizésnél, már kevésbé voltam lusta, és a Rézbükki-út kezdetén föltettem a homlokpántot, s nem is kellett törölgetnem az izzadtságot, pedig 25-30-al magasabb pulzussal tekertem fölfelé.

 Egy vizes papírzsepivel megtöröltem a homlokomat és a szememet, s irány lefelé. Eddig 489 m szintet szedtem össze, az-az a szint javát letudtam. A száraz időben nagyon csúszott a lejtő eleje, ezért inkább a régebbi, pár méterrel hosszabb ösvényen tudtam le a K jelzés legmeredekebb részét. A piros jelzésen jól haladtam, majd rátértem a Levél-kúti-árokban vezető Z+ jelzésre. Elég dzsindzsás, vízmosta, meredek lejtő. Ahogyan azt Viktor, már a rajtban elmondta, tavaly óta alaposan megváltozott a völgy. A porvai falunapi teljesítménytúrán használt új, akkor még csak nagyon köves alapozású dózerút, aminek akkor nem tudtam, hol van a vége az aszfalton, itt jön le. Valamelyest már murvázott, de a murvaréteg nincs tömörítve. Amikor rátértünk az aszfaltra, épp egy kamionrakomány murvát borítottak le. A műút elérésétől kényelmesebbé, de egyben monotonabbá is vált az út. A nyílt részeken jól jött a homlokpánt, annak ellenére is, hogy lejtett az út. Porván hamar megvan az ellenőrző pont, a szokásos helyén. A pecsételés után ettem egy kis sós sütit és szilvát, elrágcsáltam 3 db magnéziumos rágótablettát, illetve ittam két bögre ásványvizet. Közben a 20-as távon befutott Edina, hátán a pici lányával. A kicsi megpróbált szerezni egy szem szilvát, amikor az anyja egy fordulással, nem szándékosan meghiúsította a tervét. Adtam neki egy szemet. Igen csak határozottan vette el, s nem is adta ki a kezéből, még jégkrémért cserébe sem, bár az is kellett.

 Frissítés után folytattam az utat. Zömmel nyílt terepen ballagtam. Egy részen letértem a jelzésről és az erdősáv porvai oldalán mentem az aszfalt helyett. Már lemértem, 30 méterrel hosszabb, mint a kiírás szerinti. Azért nem sokára visszatértem az aszfaltra. A porvai túra tapasztalatai alapján nem is kísérleteztem az aszfalttal párhuzamosan, attól 10-20 méterre vezető ösvénnyel. Túl sok helyen mell magasságban zárnak össze a bokrok. Ha nem irtottak bozótot, akkor értelmetlen lenne rajta menni. Egy futó hölgy épp akkor fordult vissza róla. Neki is csak azt tudtam javasolni, maradjon az aszfalton. Eseménytelen úton értem el Szépalmapusztát. Az EP most nem a fa alatt volt, hanem a hotel melletti pihenő padoknál. Eddig, a PET palackos Aptonia izotóniás ital nem jött be. Most kipróbáltam a por alakút. Ez narancsos ízben egész jó. Itt is ettem egy kis szőlőt, de a legjobban a műanyag dézsába engedett hideg vízzel való arcmosás esett, és azt hiszem, nem csak nekem. Ezt indulás előtt megismételtem. A kalapomat is megnedvesítettem. Sokat tud segíteni a tűző napsütésben. Mire beértem az erdőbe, meg is száradt. Sokan, a jó szalagozás ellenére levágták a mezei út sarkát. Az aszfaltos szakaszon több kerékpáros előzött meg bennünket, többségükben montisok, akiket hamarabb meg lehet hallani, mivel a terep gumik elég hangosak. Jó pár helyen lehetett látni, mit rendezkedett az utolsó vihar. Kidőlt fákat és összegyűrt szalagkorlátokat hagyott maga mögött. Meglehetősen látványos részen visz ez az aszfaltút. Bakonybél előtt, a Z jelzésen rövidítettünk egy kis többlet szintért cserébe. Immár nem maradt más hátra, mint egy meredeken lejtő utcán lesétálni a célba. Folyamatosan érkeztek a túrázók, így beletelt vagy tíz percbe, mire átvehettem az oklevelet és a jelvényt. Nem kívántam több édes ételt, így a mákos tésztát kihagytam. Beszélgettem egy kicsit Viktorral, majd hazafelé vettem az irányt.

A Ménesjáráspuszta és Szépalmapuszta közti szakaszt leszámítva látványos (bár a kilátás itt sem rossz), a Kőris-hegyre vezető emelkedőt nem számolva könnyű, kellemes túra, nagyon sok indulóval, kiváló szalagozással, szuper ellátással. Akár milyen meleg is volt a túrán, azért a közelgő ősz előjelei közül megjelent a második is. Az első a gólyák elindulása Afrikába, már a túra előtt megtörtént. A második jellel vasárnap találkoztam. Biciklizés közben, Bakonykoppány határában két kinyílott őszi kikericset láttam. Ma pedig (szerdán), a Gerence-híd útszűkületénél, a Bakonykoppány felé található mezőn megkezdődőtt a fővirágzása.

  A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1500/1400/1200/1000 Ft-ért (az előnevezés időpontjától, illetve a meghatározott túrázó igazolványtól függően, színes térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet, jelvényt és 4 db különböző helyen használható 20%-os kupont kaptunk. Az ellátmányt biztos, hogy csak hiányosan tudom felsorolni, olyan sok minden volt, köszönhetően többek közt a Decathlon-nak is. A lényeg: minden ellenőrző ponton volt innivaló (víz, ásványvíz, izotóniás italpor), de nem mindenütt ugyanaz. Ugyancsak minden ellenőrző ponton kaptunk gyümölcsöt (változóan: szőlő, szilva, görögdinnye, banán). Ezeken felül volt csoki, müzli szelet, többféle sajtos süti, földimogyoró, energia zselé, magnéziumos rágótabletta, a célban mákos tészta…. és még amiket esetleg nem vettem észre, vagy elfelejtettem. Ahhoz, hogy mindent fel tudjak sorolni, „jegyzőkönyvet” kellett volna vezetnem az összes ellenőrző ponton.

 Magas-Bakony 50 TT - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon, illetve cikk a Turista Magazinban).

 Hiába gyök kettővel, azaz irracionálisan lassan, de célba értem. Egy éve tudom, hogy mit fogok tenni idén nyáron. Augusztus 27-én elmenni a Bakonyba, mert minden évszakban máshogyan szép, de mindig az. 

Hosszas gondolkodás után kedves ismerősömnek köszönhetően ez a vágyam is teljesült és mint eddig mindig, most is fantasztikus emberekkel találkoztam egy kiválóan megszervezett és szuper hangulatú túrán. 

27-én hajnalban indulunk el hatan, hogy nekivágjunk a távok teljesítésének. 

lehetőségünk volt előnevezni, de a kiváló szervezésnek köszönhetően  ennek hiányában is el tudtunk rajtolni pár perccel 7 óra után.

A végig kifogástalanul szalagozott útvonal első ellenőrzőpontja a Gerencepuszta pihenő, ahová viszonylag gyorsan (önmagamhoz képest jóval gyorsabban is, mint a gyök kettő) elértünk. Az ellenőrzőponton igen kedves fogadtatásban részesültünk, mint a túra során az összes további EP-n is, gyors fotók a molinó előtt harmatos-napsugaras fényben, frissítés, majd haladtunk tovább. A Kőris hegy ellenőrzőpontig több mint háromszáz méternyi szintet kellett leküzdeni hozzávetőlegesen 6 kilométernyi táv alatt, azaz, aki reggel még vacogott, most biztosan nem fázott már, aki meg futott, az most átváltott gyorsgyaloglás módba, a 7es átlagról 4,8ra. 

Nekem személy szerint komoly gondot okoz a felfelé haladás, ez most sem volt másképp, az energiám fogyott, de ezen a szakaszon is kiváló útvonal-szalagozás mellett haladhattunk felfelé, mígnem elértük a Kőris hegy ellenőrzőpontot, ahol igen finom gyümölcsökkel, vízzel, jó hangulattal és igen szép kilátással vártak bennünket a szervezők. Gyors frissítés, nem is kevés, pár fotó a fejünk fölött összeboruló fákról, lefelé több, mint gyök kettő az átlagsebességem, de tényleg. A Porva kocsmáig az erdő árnyékában, majd a szántóföld és a kukoricás árnyékmentes szakaszán haladunk újabb majdnem 6,5 kilométert, ahol mint ennek a túrának már védjegye, igen kedves pontőrök  és a már szokásos igen magas minőségű frissítési lehetőség várta a megfáradt túrázót. Merthogy elfáradtam, nem is kicsit, egy hónapnyi szünet után ez a harminc kilométer egészen baráti volt. No meg a vendéglátóipari egység vezetője olyan kávét készített, ami több volt mint energiabomba. 

Az utolsó ellenőrzőpont előtt - ami egy csodálatosan szép hotel, gyönyörű parkkal, csodás kilátással - legeltem egy kis szedret, csak egy a baj, hogy nem készítettem "előtte-utána" fotót. Aki utánam érkezett, annak nem nagyon volt már mit legelni, de kellett is ez a frissítési forma, mivel ismét egy hosszabb árnyékmentes szakasz következett, amire a kedves szervezők fel is hívták a figyelmünket. Ehhez mérten igyekeztem kicsit gyorsabban haladni gyök kettőnél. És valóban irracionális. Nem tudom szoktak-e ugrálni teljesítménytúrán a résztvevők, de a Szépalmapuszta EP felé haladva jobb kanyarral be az erdő árnyékába, bakkecske poszt, úgy örültem, hogy a déli órákban nem kell eggyé válni a bitumennel. Ölelgettem egy fát is de nagyon. Aztán ismét gyök kettőre lassítottam így jutottam el az utolsó EPre, Szépalmapusztára ahol mondták, hogy most már csak 7 kilométer van hátra, de előtte azon gondolkodtam, hogy ez a hely annyira szép, hogy  jó lenne visszatérni ide. Igaz, a Bakonytól nem is vártam mást, hát na. Ezek a gondolatok több túratárs fejében is megfordultak, nyilván nem véletlenül, merthogy azok nincsenek. 

Marad a gyök kettő,  de az a 80 méternyi szintkülönbség  a legvégén, most annak a jele volt, hogy nemsokára célt érek Ez nyilván másnak nagyon vicces, nekem 7 órán belül sikerült végül ezt a 30-as távot teljesíteni. 

Minekutána egy éve kezdtem el túrázni  azt gondoltam, hogy örülhetek magamnak, hogy így sikerült, jobban, mint vártam.

Célba érve ovációval fogadott a Szervező Csapat, lehetőségünk volt célfotót készíttetni és - ez a műfaj eddig ismeretlen volt előttem - digitális mákos tésztát fogyasztani, ami nálam végül tejfölös lett. 

 

Köszönöm a Szervezők áldozatos munkáját, az igen jó hangulatú túrát, a csodálatosan szép tájat, egyáltalán annak a lehetőségét, hogy sikerült eljutnom erre a túrára is. 



Ez nyilván nem egy profi teljesítménytúrázó szakmailag is tökéletes beszámolója, majd egyszer talán az is eljön. 

Vannak túrák. Nálam kialakult az "öröktúra" fogalma. Túrák, amelyeket beépítesz a naptáradba és amellett körömszakadtáig - khm gatyaszakadtáig kitartasz. Mert meghatároz. Feltölt. Épít. Szóval, hogy bármi is történjen, ezekre a túrákra mindig visszajársz. Mert igen, a tettes meg a színhely, tudjátok. . Nem véletlenül, mert azok nincsenek.

Aki ezt a túrapólót magáénak érzi vegye magára. 

Aki meg nem, annak bátran javaslom, hogy 2017-ben Pünkösdvasárnap tegye magát próbára és vegyen részt az ötvenes, vagy a harmincötös kalandon, Sokorón. 

 Magas-Bakony 30

2016.08.27.

Egy barátommal úgy döntöttünk, most csak a 30 km-re megyünk, de annak nagy részét lefutjuk. Az idő alkalmas volt rá, este pedig várt minket a Sitke rockfesztivál, így elég volt a 30 km.

Fél 8-ra értünk Bakonybélbe, már ekkor sok autó volt a Pikoló környékén. A nevezés hamar ment, egy gyors kávéivás után 7.50-kor indultunk ki a faluból a Gerence-patak mentén. Itt még csak gyors tempóban gyalogoltunk, 50 perc alatt elértük a pihenőt. Innen a szokásos piroson felnyomultunk a Kőrisre, 9.45-re már fent is voltunk. Pár szelet dinnyézés és a kilátóba felmászás után lefelé elkezdtünk futni. Az Eszterkúti-árok néhol sáros volt, de utána aszfalt- és homokos úton könnyedén befutottunk Porvára. 

A kocsmában megittunk egy hosszúlépést, de egy helyi emberkével való beszélgetés után egy fél literes fröccsből is innunk kellett. Így egy kicsit hosszabb lett a pihenő, mint terveztünk, de már csak 12 km volt hátra, belefért. 11.15-kor indultunk is tovább. Hamar Szépalmapusztán voltunk, majd egy kis erdős rész után jött a szerpentinút. Innen már végig futva 12.50-re beértünk a célba. Így kerek 6 km/h-s átlaggal, a tervnek megfelelően sikerült lenyomni a túrát.

Kellemes túra volt, minden adott is volt ehhez. A négy ellenőrzőpont mindegyikén volt víz és sokféle gyümölcs, valamint a célban mákos tészta, így mondhaom, hogy az ellátás több, mint elégséges volt. Örömteli volt látni, hogy sok gyerekes család is részt vett a túrán.

Köszönet a szervezőknek!

A tavalyi ötvenes után, az idén gyõzött a meleg és a józan ész.  De már készülünk arra, hogy jövõre ismét a teljes távot teljesítsük. Ez egy értékelõs, ez meg egy érzelmes beszámoló, kukoricás nélkül. Abban mind a kettõ egyezik, hogy jó volt. :)

 Kedves Szervezõk, Túratársak!

Sok szeretettel készítettem Nektek az alábbi beszámolómat! Hosszú lesz, de szórakoztató! smile hangulatjel

Elöljáróban a tények: 52 km, 1484 m szintemelkedéssel, 11:15 alatt (szintidõ 12 lett volna), ezen belül még kb fél óra kocsmázás és további fél óra kerti party a Kõris-hegyen, aminek egyszerûen nem lehetett ellenállni!

Bevallom õszintén már az elején, hogy nem vettem komolyan az elõrejelzéseket. Meleg lesz? Kit érdekel, ez a Bakony, itt nem melegszik fel annyira…..dehogynem, még annál is jobban......

8 órakor sikerült rajtoltunk és bevallom nagyon meglepett a tömeg, ami fogadott. Valahogy éreztem, hogy sokan lesznek, de azért nem számítottam arra, hogy komplett buszokkal érkeznek a túrázók! Ez fantasztikus volt, hogy így összegyûltünk!!

Persze az elõrejutás tekintetében már nem volt olyan fantasztikus, no de szûk ösvényen alkalmazkodni kell, az elsõ kaptatón már nem sietett annyira senki. A Kõris-hegyi e.p. talán az egyik kedvencem. Volt ott minden: banán, citrusfélék, kikészített pohár víz citromszelettel és mindezt jó kondiban lévõ helyre magyar legények kínálták felém. Óh mondom, itt akkor elidõzünk kicsit....wink hangulatjel

Sikerült is itt fél órát ücsörögni, aminek nem örültek annyira a túratársaim, de hát minek mindig rohanni nem igaz? wink hangulatjel

Hosszú, egyenes szakasz következett, remekül futható kiterjedt erdõség, egyszerûen mesebeli látvány. Ez amúgy a túra valamennyi szakaszára elmondható. Néhol belefutva, néhol fotózgatva haladtunk Vinnye felé.

Itt már döglesztõ volt a meleg. Kérdeztem a pontõrt, mekkora táv és szint van a cseszneki kocsmáig (éreztem kelleni fog a sör). Azt mondta kb 7 kili és 260 m szint, nagyjából 2 óra. Visszakérdeztem, hogy nem sok az? Erre nevetve mondta, hogy na jóóóó ha nagyon tuti vagy, akkor 1:30. Szerintem nem sokat nézett ki a vigyorgó pipibõl….persze a Mecseki Rambo nem mellét veregetve szokott bevonulni.…..csakis szerényen. Hozzá tette, hogy ha beérek 1:30 alatt, odaszól, hogy a nevemre készítsenek ki egy behûtött sört soron kívül. Bevallom nem mertem fogadni vele…….kishitûség ugyebár, ezt is ideje lenne levetkõzni…..de amint beértem a kocsmához (belefutva, többieket félrelökve egy „UTAT” felkiáltással) megüzentem a pontõrökkel, hogy fogadás ide vagy oda, de böcsülettel beértem 1:20 alatt….nyihihihihi. Kedves Szervezõk, majd adjátok át neki lécci, hogy a kiscsaj beért! wink hangulatjel

Nemsokára kiértünk a nyílt terepre és megvágott a meleg és minden lépésnél azt éreztem, hogy na most fogok összerogyni, mert nincs erõ a térdemben….hozzáteszem, én tökéletesen elégedett voltam a tempómmal, de a túratársamnak sokkal jobb a kondija mint nekem. Miután felhívtam a figyelmét arra az érdekes körülményre, hogy a szobáink a nevemre vannak lefoglalózva és nélkülem a kocsiban alszik, õ visszavágott, hogy ez esetben majd gyalog mehetek Budapestre másnap. Ennél a résznél rájöttünk, hogy kvittek vagyunk és inkább igyekezett motiválni (közel a következõ kocsma), én meg igyekeztem 5-ös átlag fölé gyorsulni.

És bizony a porvai kocsmáig hosszú, kitett út vezetett.......

A kocsma után már nagyon kellett a tartalék energia. 39. kilit elhagyva, iszonyat hõségben ismét szántóföld és jó hosszan. Megnyomtam kicsit a tempómat, mert eszembe jutott, hogy szintidõre kell elfoglalnunk a szállást is, ezért nekünk jóval elõtte kell befutni. Kell ennél jobb motiváció?

Az erdõt elérve találkoztam valakivel, akivel nagyon szerettem volna összefutni. Tónival, aki a kéken megy. A többiek nem ismerték fel, de én odakiáltottam neki „Hajrá Tóni” és nagyon megörült, visszaintegetett és akkor láttam azt a boldogságot ennek az embernek az arcán, amit magamon szoktam felfedezni, ha a képeimet nézegetem. Neki is van egy álma és elindul, hogy megvalósíthassa. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül találkoztam vele……….nincsenek véletlenek. Innen is üzenem neki: MUTASD MEG NEKIK TÓNI, HOGY EZT ÍGY IS LEHET ÉS CSAK AZÉRT IS LEHET!!!!

Szépalmapusztára beérve leesett az állam.....soha nem jártam még erre és ahogy a lemenõ nap fénye aranyban fürösztötte a tájat, hát az leírhatatlan. Ekkor voltam igazán hálás magamnak, hogy a hosszú távot választottam, hiszen a rövidek ide nem jöttek el. A pontõrnél volt egy slag, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. smile hangulatjel

Azt hittem, ennél már többet nem is adhat nekem ez az út, aztán a kedves túratársak és szervezõk megleptek a célnál. Hosszú betonút vitt be a célhoz, keresztül a falun, meredek lejtõ semmi extra. Javasoltam a társamnak, hogy ugyan fussuk már meg, már úgyis mindegy és részemrõl kivérzett lábbal, fáradtan befutottunk. Régóta túrázom már, jártam néhány helyen, de soha, sehol nem fogadtak még tapsvihar közepette.Azt mondták a szervezõk, hogy nekünk ez megjár, hiszen aki ekkora hõségben, ezt a nagy távot megjárta, annak ez kijár.

Kedves Szervezõk, nektek pedig a köszönet jár meg ezért a felejthetetlen túráért, a gondos szervezésért, azért hogy olyan profi volt a szalagozás, hogy térképre nem is kellett néznem. Mindenhol kedves pontõrök, víz dögivel és minden egyéb finomság!

Köszönöm nektek és szervezzetek még sok-sok ilyen csodálatos túrát!

A Túratársaknak pedig gratulálok, mindenkinek, aki ott volt és elindult!!

Én is csak alátámasztani tudom az elõttem leírtakat. Kiválóan megszervezett túra. A rajtban színes térképpel ellátott itinert kaptunk, az útvonalon "bolondbiztos" szalagozás, minden ponton frissítés és egy-egy kedves szó a túrázóknak, a célban mákostészta, jelvény(!), és különbözõ kedvezményeket biztosító kuponok.

Nagyon jó volt, szerettem ezt a túrát.

Kalandosnak indult... de tényleg. Aztán az idei év egyik legjobb túrája lett számomra. A beszámoló a blogban.

Magas-Bakony 30

GPS-el mért távolság: 33,6 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 865 m. Ennyit mentem, de két helyen is letértem az útvonalról.

Elég késõn tudtam csak elindulni túrázni, ami az 50-es távot eleve kizárta, bár egyelõre nem is terveztem. Parkolóhelyet még viszonylag hamar találtam, de már vagy tíz percbe telt, mire beneveztem. Elég sokan mentek elõttem is, mögöttem is. Mivel nagyon nem szeretem a Gerence mentén vezetõ K+ jelzést, ezért az elsõ adandó alkalommal letértem róla, s egy völgyben vezetõ úton fölcikkcakkoltam a Z+ jelzésre, ami ugyancsak Gerencepusztára visz. Sokkal kellemesebb, mint a K+. Talán egy kilométerrel hosszabb, viszont 150 m-el több a szint (20 helyett 170 m). Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot. Megszabadultam a hosszú ujjú pólótól, s megkezdtem a Kõris-hegyre vezetõ 460 m szintet tartalmazó emelkedõt. Az elsõ 120 m szint a legmeredekebb, utána tulajdonképpen kellemes. Még ezen a szakaszon is nagyon éreztem, hogy kicsit túl tartalmas volt a reggeli, illetve túl kevés volt az idõ közte és a start elõtt, viszont legalább az egész túra alatt sem éheztem meg. Elég sok túrázót elõztem meg. Meglepett, milyen sok gyerek vállalta be a 20-as távot, s vele a Kõris-hegyre vezetõ kaptatót. Idõnként volt kilátás a hegységbõl, illetve látványos sziklás völgy mellett baktathattunk. Az idõjárás kellemes. Egész hamar fölértem a kilátóhoz. Pecsételés után ettem egy kis narancsot, ittam egy bögre ásványvizet. Épp indultam volna tovább, amikor egy Gripen géppár repült át a hegy fölött.

Elindultam lefelé a csúcsról. Hamarosan rátértem a Z+ jelzésre. Még a völgyben is volt szalagozás, pedig igazán nehéz lenne eltévedni. Nagyon szépek a völgy sziklái, viszont nézelõdni csak megállva érdemes, mert nehezen járható az ösvény, illetve az annak helyét elfoglaló köves vízmosás. Leértem az aszfaltra. Elõttem menõket értem utol. Beszélgettünk egy kicsit. Emlékezve, utoljára milyen álmosító volt számomra a következõ szakasz, az aszfalt végére érve megjegyeztem, ide igazán tehettek volna egy kávé automatát. Most a beszélgetés, illetve az hogy mindig volt elõttem, vagy mögöttem valaki, sokat enyhített a Szépalmapusztáig vezetõ szakasz monotonitásán. Hamarosan beértem Porvára. Pecsételés után vettem egy alkoholmentes sört, amit gyaloglás közben kortyolgattam el. Idén azonban le kellett vennem a hátizsákot, hogy el tudjam tenni az üres dobozt. Hamarosan elértem Szépalmapusztát, ahol becsatlakozott a húszas táv. Pecsételés után, a kapott almát rágcsálva ballagtam tovább. Egy helyen, szabályosan új ösvényt tapostak a rét füvébe a kispistázók. Az erdõbe beérve gyorsan elértem az erdészeti aszfalt utat. Ez az aszfaltút a Bakony leglátványosabbja, ami sokat enyhít gyalogosan az aszfaltozottságán. Mivel régen jártam a Pörgöl-barlangnál, ezért beterveztem oda is egy kitérõt, ráadásul a Barátok-útja felõl terveztem. Ahol a két út legközelebb van egymáshoz, nekivágtam a hegyoldalnak. Alig mentem egy kicsit, amikor meglepett kérdés hallatszott, „arra kell menni?”. Szóltam, hogy nem, csak egy kis barlangnézõ kitérõt teszek. A zöld és kék jelzésrõl, szinte végig jól követhetõ, bár jelzetlen ösvény vezet a barlanghoz. Eltöltöttem egy kis idõt a nézelõdéssel és a fotózással, majd visszatértem az aszfaltútra. Nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, megettem az érdekes összetételû, de jóízû gulyáslevest, ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, jó részén látványos, jól szervezett túrán vehettem részt. A túra kiírás szerinti és korábbi mérésemhez képesti összesített szintemelkedéséhez bõ 200 m-t tettem hozzá.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes igazolólapot, oklevelet, kitûzõt és két kupont kaptunk. Jók a turistajelzések, ennek ellenére végig ki is szalagozták és kitáblázták az útvonalat, tehát nem kellett a tájékozódással foglalkozni. Minden ellenõrzõ ponton kaptunk ásványvizet. Ehhez járult Gerencepusztánál és Porván száraz süti, a Kõris-hegyen narancs, illetve citrom a vízbe, Szépalmapusztánál alma, a célban pedig valamilyen gulyáslevesféle. Mivel minden ponton kaptunk valamit, s a tízes és húszas útvonal végig látványos, ezért remek lehetõséget nyújt gyerekek túrára szoktatására is.

Magas Bakony 30

GPS-el mért távolság: 31,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 650 m.

Új cipõt akartam kipróbálni, ezért a 30-as távot választottam, és mint kiderült jobb lett volna még ennél is rövidebbre nevezni. Ez a cipõ nem vált be. Gyors nevezés, és már úton is vagyok. Az útvonal, számomra ismert. A Bakonybélbõl kivezetõ szakaszon majdnem elalszok. Kiérve, következik a Gerence mentén vezetõ nemszeretem K+ jelzés, amit igyekszek gyorsan letudni, még mindig küzdve az álmossággal. Elérkezek az elsõ ellenõrzõ pontra.

Megkapom a pecsétet, s megyek is tovább. A piros jelzésen kaptatok a Kõris-hegy felé. Az eleje elég meredek, és az idõjárás is melegszik. Jókora alvásadóssággal nem esik túl jól, de legalább rendesen felébreszt. Egy póló csere erejéig megállok, utána kényelmesebben haladok, már csak azért is, mert lankásabbá válik az emelkedõ. Úgy néz ki, a Kõris-hegy tömbje került sorra az erdõirtásban. Ennek „köszönhetõen” van néhány kilátópont. A Rézbükki-út sokkal rosszabb állapotban van a szokottnál, s ami még ennél is elkeserítõbb, az idén még nem tekertem föl rajta a Kõris-hegyre. Elérem a kilátó tövében lévõ következõ ellenõrzõ pontot, majd megkezdem az ereszkedést. A Z+on kissé szétmosott az ösvény, viszont ez a túra leglátványosabb része. Gyönyörû sziklák szegélyezik a völgyet. Egy helyen letérek az útról, lefényképezendõ a szép sziklagerincet (a többlet távolságot és a szintet levontam a túra adataiból). Az erdõirtásnak köszönhetõen, az ösvényen jól összecsíp a csalán. A rajtban említett kerülõ a Z+-on egy páfrány foltot körül vezet. Lehet, a jelzéssel is célszerû lenne kikerülni.

Elérem az erdészeti aszfalt utat, s azon ballagok lefelé. Az elágazásnál jobbra térek a zöld jelzésen, s azon talpalok Porváig. Megint csak küzdök az elalvással. Az erdõ szélétõl, a Porván át Szépalmapusztáig vezetõ szakasz nagyon monoton. Végre elérem az ellenõrzõ pontot. Pecsételés után vettem egy alkoholmentes sört, s ballagok tovább, menet közben kortyolgatva azt. A sárga jelzés letérõjét kiegészítõ táblák is jelzik, mégis volt aki rossz irányba ment. A sör elfogyott, a dobozt összegyûröm, így bele tudom dugni a hátizsák zsebébe, annak levétele nélkül. Az aszfaltút kifejezetten unalmas, bár van kilátás. Ráadásul egyértelmû, hogy ez a cipõ, ebben a méretben nem alkalmas túrázni, pedig pehely könnyû, rövidtávon nagyon kényelmes, jó a sarok ütéselnyelõ képessége, s jól is kapaszkodik a talpa. Viszont túlzottan is pontos a mérete (szó szerint, „mintha a lábamra öntötték volna” méret) s így hosszabb távon, a lábam ujjai állandóan elérik a cipõ orrát. Ki kellene próbálnom egy, egy számmal nagyobbat.

A helyi erõk itt is ismerik a kispistázó útvonalakat. Ez esetben lehet, hogy nekik van igazuk, mert az legalább nem aszfalton vezet. Szépalmapusztán megkapom az utolsó ellenõrzõ pecsétet, iszok egy kis bubimentes ásványvizet, s tovább menet megeszem a kapott almát. Végre ismét erdõben mehetek. Kutyákat sétáltatók jönnek szembe. Már igen nagy távolságról megfogják a kutyákat, akik fegyelmezettek, de kíváncsiak. Szólok, hogy nyugodtan elereszthetik õket. Beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább. Kiérek a Bakonybél – Kõris-hegyi erdészeti aszfaltútra, s azon gyaloglok tovább. A talpamnak nem esik jól az aszfalt, de legalább a Pörgöl-hegyi-barlangig nagyon szép a táj. Most van lehetõségem nézelõdni, nem úgy, mint biciklivel, amikor fölfelé kiköpöm a pick up-öm, lefelé döngetés közben meg életveszélyes lenne bámészkodni.

Gyanúsan fáj a talpam. Alighanem vízhólyag. A barlang után nem igazán látványos az út, de legalább kellemes. Végre letérünk a zöld jelzés kaptatójára, s azon érünk be Bakonybélbe. A talpam egyre jobban fáj, így már inkább csak vánszorgok a célig, de végre ott vagyok. Leigazolok, megkapom az emléklapot, hûtõ mágnest és a kaja jegyet. Megeszem a paprikás krumplit és hazafelé veszem az irányt. Otthon kiderült, a vízhólyag kicsi, és nem is ott van, ahol fáj a talpam. Amit vízhólyagnak véltem, az mindössze a feltört talppárna megdagadása volt.

A túra jórészt kellemes, csak kicsit sok aszfalt, és valami más variáció kellene, a Porvai monoton rész helyett. Lehet jobb lett volna, ha lemegyünk az 50-esek útvonalán Fenyõfõ felé és a Likas-kõ felé érjük el a Zabolai-utat, amin visszajövünk a volt Kisszépalmapuszta felé, vagy a Bécsi-árok – Fenyõfõ – piros jelzésen jövünk a volt Kisszépalmapusztára.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 100/900 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographia-s térképlap (mivel alaposan le van kicsinyítve a térkép, így rosszabb útvonaljelölés esetén kellene hozzá saját térkép is), emléklap, rétegelt lemezre készült, nagyon szép hûtõ mágnes, Pannon Csillagda- és Balaton-felvidéki Nemzeti Parki kupon járt. Az útvonal jelölése kiváló. Gerencepusztánál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz, Porván tejkaramella, Szépalmapusztánál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz plussz alma, a célban pedig egy kis paprikás krumpli volt az ellátmány.

Gratulálok a Bakonyi Kalandorok TE elsõ teljesítménytúrájának megszervezéséhez.

A 30 km-es távon vettünk részt. Az útvonal gyönyörû, a szervezés tökéletes, a jelzések kiválóak ( eltévedni nem is lehetett!!!), a rendezõk kedvesek. 

Köszönjük, csak így tovább!!! Máskor is megyünk!