Túrabeszámolók

Kellett nekem panaszkodni a melegre... Tavaly. Most megkaptuk a langy esőben indulás lehetőségét, hogy aztán a tűzőú napon folytathassuk.... és persze van, akinek a végére még jutott egy kis vihar, bár az nem én voltam.

Meg volt, vagy inkább van egy sajnálatos hír is: a főszervező elköszönt a túrától. Bővebben a blogban.

Nem bonyolítanám túl. Meleg volt. Ez sajnos meglátszott az indulók és a teljesítők számán is. Én a Tűzkő-hegyen adtam fel... na nem a túrát, hanem azt a tervet, hogy nyolc órán belül érek be a célba.

Melós (értsd sokat kell olvasni az itinert...) túra ez, és az odafigyelés melegben még nehezebb.

Viszont a hőség előnye, hogy kevesebb a szalagszaggató polgára a honnak... azért akadtak az idén is tréfás lelkű emberek. Bővebben a blogban.

Buda Határán 25B

Adyliget, indulás, piros szalagok mutatják az utat. Kilépünk Kerek repkénnyel, mert illene kiérni a pontra, és a rajtidõhöz képest fél óra elõnyünk sincs. Átbukunk a Hosszú-erdõ-hegy hátán, a Remete-szurdokba vezetõ csapás most meglepõen tiszta, könnyen járható. Ami pedig emellett különösen jólesik: nincs hõség, a mainál komfortosabb hõmérsékletet nem is tudok elképzelni egy nyári túrára. A kissé dzsungelszerûnek tûnõ Remete-szurdokon végigtrappolunk, majd a végén felsietünk a porosról sziklásra váltó kaptatón. Kilátás: János-hegy, Nagy-Kopasz, Nagykovácsi széle. Szép. Átsétálunk a K+ elágazásához, letelepszünk a magunkkal hozott kisszékekre és megkezdjük az ellenõrzõpontkodási tevékenységet. Kabátban, mert egy helyben ülve rövid idõ alatt elkezdünk fázni a szélben. Számos túrázó, köztük néhány régi ismerõs elhaladta után – köszönjük mindenkinek a megtisztelõ látogatást és a sok kínálást :) - megérkezik Anna és Gellért, söprûi minõségben. Bezárjuk a pontot, megyünk tovább, bejárhatnékunk van.

Budaligetrõl a regulat által is említett vízmûnél kanyarodunk ki, le a Jegenye-völgyek közül a középsõt csak érintjük, és rövid utcai átkötés után az alsóban túrázunk tovább. Homokkõalakzat fent, vízesés lent, kirándulók mindenütt. A Rózsika-forrásnál IldiH õriz egyedül pontot és mutatja a szalagozással feljavított régi sárga sávot, mint követendõ irányt. Felkanyargunk az új sárga sávig, majd ezen a Kötõk padjáig, ahol megcélozzuk a Szarvas-hegyi nyerget. Fent szép kilátás nyílik a tõlünk észak felé esõ hegyekre, a Kétágú-hegy távoli púpjától az innen pálcikaszerûnek látszó kilátóval ellátott Pilis-tetõn és Dobogókõn keresztül a Nagy-Kevély sziklás oldaláig. Itt tartunk egy rövid uzsonnázós pihenõt, mielõtt továbbkanyarognánk a gerincúton. A következõ kilátópont a Vera-pihenõ, a kisméretû fémtáblát majdnem teljesen körbenõtte a fa, a kilátás a Hármashatár-hegyre és Pesthidegkútra viszont továbbra is kiváló. Eleinte jelzett úton, majd a határköveket követve lemegyünk a Rozália-téglagyárhoz. A rekordlassan megújuló esztergomi vasútvonal útátjárója közelében vár a következõ ellenõrzõpont, nápolyit dézsmálok, ásványvizet azonban nem, mert akkor mind a három liter maradék vizet haza kellene cipelnem. Továbbmenve találkozunk az útvonal izgalmas újdonságaival, vagyis a patak gátjáról le kell térni, valahogy átkelni a mezõn, majd a vasárnap délután is meglepõen forgalmas 10-es fõúton. Megoldjuk, fõleg az utóbbi számít kihívásnak. Az ürömi Ürömi úton folytatjuk a kirándulást, szerencsére rövid idõ elteltével betérünk egy kisforgalmú utcára, amely visszavisz a korábbi rendezésekrõl ismerõs útvonalra. Aztán errõl is letérünk, mert a lekerített terület lekerítettségével nem szabad viccelni. Felkanyargunk a Péter-hegyre, be az erdõbe, mély víznyelõk mellett érjük el a dombtetõt és az oda helyezett ellenõrzõ zsírkrétát.

A tanösvényt követve az unalmas, de láthatóan kényszeresen nagyonegyedire tervezett házakkal teli felsõkategóriás lakóövezetbe térünk be egy kis idõre, ahol sikerül egy utcát elnézni és ezzel mintegy százhetven méterrel megtoldani a túra hosszát. Átsétálunk a Róka-hegyi kõfejtõbe, egy csomó falmászó mássza a falat, a bányaudvarban pedig Locusta és Bubu õriznek ellenõrzõpontot. Röviden beszámolnak a Stara Planina logisztikai vonatkozásairól. Sajnos a tartózkodást nem nyújthatjuk nagyon hosszúra, mert eleve kis késéssel érkeztünk és még két pontot be kell zárni. Kikapaszkodunk a bányából, megnézzük az alkonyati fényben egész idillinek tetszõ kaszásdûlõi lakótelepet és mögötte a belvárost, majd egy meredek csapáson leballagunk a piros sávra. Ezt egészen sokáig követjük, de mielõtt beleélhetnénk magunkat abba, hogy tartunk egy P85 majdnembejárást, letérünk Békásmegyer felé, aztán a letérésrõl is letérünk, szalagokat szedve szorgalmasan. Hétvéginek tûnõ házak között kanyargunk, a távolban a Szandavár, a Mátra és egész halványan a Bükk is látszik. Az Ezüst-hegyi kilátó hûlt helyénél Agárdi Pétert, pár száz méterrel arrébb, a Puszta-domb tetején Laurát és Lestatot találjuk. Lesétálunk Békásmegyerre, a célban türelmesen várakozó fõrendezõségnek kimagyarázzuk a késést, majd Gellértéknek köszönhetõen nem kell várni a hídon átjáró buszra, kapunk egy fuvart Káposztásmegyerig, ezt külön szeretném megköszönni. Nem mellesleg köszönöm a résztvevõknek, hogy eljöttek a túrára és természetesen köszönöm a társaságot mindenkinek!

-Kékdroid-

Képek az új képtárban

Tavaly azzal zártam le ezt a túrát magamban, hogy újra meg kéne próbálni, lekocogni a 25/A távot... aztán a túra napjára valahogy mégis az 50-es távot választottam. Nem bántam meg. Beszámoló a blogban.

 Buda Határán 25A                                                                                                                          Semmi kétség, sikerült is, Sanyival 1 hét kihagyás után újra a Budai-hg.-ben. Pinkert László TTT elnöknél jelentkezünk TTúrára. Sok ismerõs számomra, Kimmel Péterékkel elõzgetjük egymást, a Célban utoljára még találkozunk, egyik kép a bizonyíték. Tetszik a kérdéshalmazosdi. Gethe Lászlónak említem, milyen oké volt a Szurdok 40/30. Azért a Dunakanyar és Dobogókõ Környéke - legyünk bárhol is - mindig eszembe jut ha máshol vagyok is. A válaszolósdi" Buda Határán TTúrát az igényesebb Budai-hg. TTúrák közé sorolta: Forrai és SA; U96 csapata. V 1.25.A.001.0621. Dunaújváros. www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set

Szokás szerint futó szemmel. Nem nem keverem össze a TT-t egy terepfutó versennyel.... nem is vagyok terepfutó, csak terepen futó. Két beszámoló került fel a blogra Márió, a rutinos futó már-már örömfutásként számolt be a túráról...

Nekem az a véleményem alakult ki, hogy kezdõ terepen futóknak még a rövidebb szakasz is komolyabb kihívást jelenthet. A túra elsõ felét így láttam.

És szerintem megyek jövõre is, addigra rutinosabb leszek...

Élmények Buda határán..

http://kiazoldbe.blog.hu/2013/06/27/elet_a_kinizsi_utan

Megjegyzések néhány ellenõrzõponthoz: Buda Határán 50 szalagozás

Budatétény: a 973-as busz zörögve, kormolva meglódul Nagytétény felé, és rövidesen Bubuval és Hevér Évával elindulunk szalagozással egybekötött utunkra. Lestat nem sokkal késõbb ér majd utol és csatlakozik hozzánk, miután végzett a hajnali bevásárlással. A sarki félig-meddig étterem üresen tátong, a kilencvenes évek elejét idézõ borzasztó elektrogagyi üvöltése áraszt reménytelen hangulatot. Szalagokat elõ, indulás.

Szent Mihály-kápolna: lassan elfogynak a feltehetõ kérdések, a rutinos résztvevõk már fejbõl tudni fogják az mûemléki jelleget ismertetõ tábla szövegét. Mûködõ nyomóskútból iszom bögrényi vizet, a mai fogyasztáshoz itt fél liter adódik hozzá. Kell a folyadék, már most melegem van, pedig még nincs fél négy.

Szoborpark: verset olvasunk, hely- és idõfüggetlent. Lestat elrejti idáig tolt kerékpárját, majd új útvonalon célozzuk meg a Kamaraerdõ sarkát, a szigorú Hatóság határozata miatt. Kimarad a bolyongás a pézsmahagymás ismertetõ tábla vonzáskörzetében.

Kamaraerdõ: szerencsére nem kell kihelyezni zsírkrétát-bóját-papírlapot, szúnyogfelhõben hagyjuk el a helyszínt.

Vadász-hegy: szúnyogból itt fent sincs sokkal kevesebb, de a völgy felé vezetõ ösvényen még nagyobb felhõkön kell átverekedni magunkat. Lentebb, a házak között aztán valamiért hirtelen eltûnnek. Nem bánom.

Örsöddûlõ buszm.: sem a villamosnál, sem a vasútnál nem jött kötöttpályás eszköz, és a bozót miatt még a repülõtéren parkoló gépekbõl sem lehetett sokat látni. A mai nem egy jármûfotózós túra. Az út érdekességét a mûtrágyázási kísérlet paramétereit hirdetõ táblasor jelenti. Megtanulhatjuk, hogy pétisóból hektáronként fél tonnát juttattak ki, illetve van egy „ötszázak klubja” tábla is, remélem, ez nem valami új, mûtrágyával kapcsolatos túramozgalomra utal. A buszmegállóba érve szembesülünk azzal, hogy az itineren szereplõ kérdésre nincs helyes válasz. Beugratós.

Tûzkõ-hegy, esõház: miután átkeltünk az autópálya fölött és keresztülgázoltunk az alaposan befüvesedett csapáson Budaörs szélén – és miután levakartam némi bõrt a lábszáramról – megérkeztünk Budaörs határára. A közúton közlekedõket itt egy tíz táblával megtestesített információzuhatag fogadja, igaz, ebbõl egy csak kiegészítõ tábla, fantasztikus. Felsétálunk a két város között felosztott Felsõhatár úton / utcán, majd feltekergünk a Tûzkõ-hegyre. Gazdagrét felett épp kel a Nap.

Frank-hegyi th. elág.: szokásos egynyomos, bujkálós csapáson jutunk fel, újdonság, hogy az illegális szemétlerakót felszámolták az ösvény bejáratánál. Boldogság. A háznál csend és nyugalom honol.

Kakukk-hegy: a Budai-hegység kevéssé távoli csúcsa, tetején vasoszlop, oldalában susnya. Kezdem véresre vakarni a lábszáramat, de ez maradjon az én saját nyûgöm. Zsírkréta kerül ki, új beszerzésbõl.

Csillebérc: a nyomóskútnál ismét iszom fél liter vizet, amúgy semmi említésre méltó nem történik, csak egy ásítozó biztonsági õr grasszál a kutatóintézet nyitott vaskapujánál.

Budaörsi-hegy oldala: a magaslesnél kényelmesen kitesszük a zsírkrétát és a jelzõtáblát, majd belevetjük magunkat a budai határárok követésének izgalmaiba. Nem is oly meglepõ módon itt alig van néhány szúnyog, viszont annál több pókot söprök le magamról, amikor végre kihuppanunk egy aszfaltútra. Bubuék gombát szednek, sokat.

Makkosmária: templom, jelzések, rét, pihenõ, kukásautó, ebben a sorrendben. Valaha errefelé is volt turistaház, ma már nincs meg, csak a hozzávezetõ gyaloghíd pillérének maradványa. Eloldalgunk Budakeszi szélén, lépcsõn sétálunk be a házak közé. Boltot látogatunk, majd a Himnusz-szobornál nagy reggelizést csapunk, mielõtt elhagynánk a kisvárost.

Kiskegyed-játszótér: a hely megnevezésébõl csak a Kiskegyed, meg a játszótér nem stimmel. A szponzori tábla már hiányzik, a játszótéri elemeket pedig eltávolították, pedig tavaly itt még lehetett körhintázni. Egy üres pezsgõsüveg utal arra, hogy valami szórakozással kapcsolatos tevékenységet mégiscsak szoktak itt folytatni.

Adyligeti-erdõfolt: a Petneházy-csoport reklámja most tökéletesen igaz, miszerint felhõtlenül a Budai-hegyekben. Az erdõfoltig vezetõ utakon szép csendben süldögélünk a tûzõ nap alatt. Ébresztõ, Droid, nyár van. A ponton kitûzzük az újabb papír és zsírkréta alapú ellenõrzõpontot. A távolból induló harsog a légben.

Adyliget: végre, féltáv. Lestat betér a boltba, üdítõt vásárol a köz javára, vagyis négyõnknek. A játszótéri ivókút éppen mûködik. Leülünk a közelben lévõ pavilon alatti padon pár perc pihenõre, mielõtt folytatnánk a túrát a hegyre felkúszó utcákon. Hevér Éva kicsatlakozik a rendezõi bejárásból, számára a 63-as busz jelenti a továbbutazás eszközét.

Remete-hegy: feltételesnek írt, de amióta a túra van, üzemelõ ellenõrzõpont. Adyligettõl idáig van látványos kilátás, idén csak enyhén benõtt ösvény, hûs szurdok, meredek, sziklás kaptató és párezer szúnyog. A szikláktól a párás láthatár csal: a János-hegy, amely légvonalban alig néhány kilométer, elérhetetlenül távolinak látszik.

Rózsika-forrás: a Remete-hegyrõl leoldalgunk Budaligetre, a vibráló levegõben velünk csaknem pontosan szemben tornyosul a Kálvária-hegy. Leballagunk a Paprikás-patak kellemesebb hõérzetet biztosító völgyébe. Az itteni klímát a szúnyogok is kedvelik, nem kell sokáig várni, hogy megérkezzenek, tömegével. Elérjük a solymári utat, rövid aszfaltos részt követõen a völgyben folytatjuk a túrát. Bubu kitér vízesést fényképezni, addig Lestattal elõremegyünk a forrásig, hátha lehet mosakodni egy jót. Nem lehet, alig csordogál valami kis víz a kifolyóból. A pihenõt ezalatt Solymár felõl folyamatosan érkezõ óvodáskorú gyerekek özönlik el.

Szarvas-hegy ny.: amíg mi a forrásnál idõzünk, Bubu elõremegy, kikerülve a pihenõhelynél tobzódó gyerekcsoportot és a hozzájuk tartozó kísérõ néniket. Érdekes, de amikor a néniket arról kérdezzük, hogy ment-e el erre egy szakállas fiatalember, gondolkodás nélkül letagadják. Egy telefonhívás megoldja a helyzetet, a Szarvas-hegyi nyeregben érjük utol Bubut, mint szakállas fiatalembert.

Aranyhegyi-patak: végigoldalgunk a hegygerincen vezetõ, széles, árnyékos úton, kilátást nézünk a Vera-pihenõtõl, párásat. Innen lekanyargunk, részben a Kéktúra útvonalán, részben a nagy hurkot levágó egyenesen a megváltozott biztosítású vasúti átjáróig. A megváltozott most azt jelenti, hogy megszûnt, lévén vasút most éppen nincs. Amikor majd lesz, akkor vissza kell majd térni a túra eredeti nyomvonalára, mert a kétvágányú, 120 km/h-val járható, (villamosítandó) pálya éppúgy nem lesz alkalmas a gyalogos igénybevételre, mint a korábbi volt. Most viszont kényelmesen lépkedhetünk a vasúti alépítményen.

Péter-hegy, T: Üröm vasúti megállóhelynél épp szalagkötözés közben kezd el kötekedni a túráról valami közepesen fogalmatlan, részeg alak, de nem ülünk fel a provokációnak. Felsétálunk a Bécsi útra, boltba térünk, innivalóért, és a tavalyi gyakorlatnak megfelelõen már a buszmegállóban elfogyasztjuk a vételezett üdítõk nagyját. Innen felsétálunk a hegyre, kényelmesen, tûzõ napon és a magánterületet kerülõ, árnyékos ösvényeken. Oldalt mély barlang, feljebb tanösvény táblája, mint ellenõrzõpont. Papír, zsírkréta.

Róka-hegyi kõbánya: a Péter-hegyrõl elég gyorsan átkeveredünk, pedig közben még frissítõ pihenõt is tartunk egy nyomóskútnál. Itt tábla hirdet eladó német óriás nyulat: „élõ és konyhakészen”. Elõszörre úgy értelmezem, hogy szegény nyúl élve konyhakész, de valószínûleg csak a meleg miatt kezdem a szokásosnál is jobban túlkomplikálni a dolgokat. A bánya szép, amennyire egy bánya lehet, és a kilátás egészen élvezhetõ a tetõrõl. Hármashatár-hegy, Békásmegyer, mögötte a párás Buda, azon túl a még párásabb homályba vész a pesti oldal. Innen ismét részben új útvonalon folytatódik a túra, az ürömi palotanegyed végigjárása helyett a piros háromszög ösvényét követjük a piros sávig. Ez a változat erdõsebb, kényelmesebb.

Ezüst-hegyi kilátó: az elvileg ismerõs piros sávon rácsodálkozok helyekre, csak néhány motívum villan be az Iszinikrõl. Szúnyog persze van itt is bõven. Piros keresztre cseréljük a sávot, de ezt is hamar elhagyjuk, és a telkek között áthosszantolunk az Ezüst-hegyre. Közben lehet gyönyörködni a kilátásban, meg Bubut megvárni, mert talpszakmai problémái támadtak. A kilátó hûlt helyén rácsodálkozom arra, hogy a csúcskõ mellett az egykori tartószerkezet fémcsonkjait is szépen kimeszelték.

Puszta-domb: átsétálunk, körülnézünk, szalagozunk. A kilátás, szép innen, ahogy eddig mindig. Elõttünk Békásmegyeren évrõl évre nagyobbnak tûnik a hõszigetelt panelépületek száma.

Békásmegyer: a házak között felállított párakapu által eregetett vízpermetet az elsõ szellõ felkapja, úgyhogy az áthaladó polgárok csak csekély mértékben érezhetik a kerület gondoskodását. Elsétálunk a vasárnap majd célként szolgáló iskolához, most odabent az évzáró ünnepség záró szakaszánál tartanak. Készül néhány célfotó, majd Lestat megcéloz egy kifõzdét, Bubu felszáll a Szentendrérõl érkezõ vonatra, én pedig megkeresem a 204-es buszt és elhagyom a helyszínt. Az utolsó szakasz ételtelensége meghozza eredményét: a Fóti út megállóhelyen le kell szállnom és ülnöm pár percet a padon, hogy helyreálljon a belsõ egyensúlyom.

Megint Remete-hegy: vasárnap Kerek repkény társaságában utazok ki az ellenõrzõpontra, gyaloglást csak a 157-es busz végállomása és a pont között, mintegy 1 km hosszan hajtunk végre. Elég is. Fent irtózatos mennyiségû szúnyog fogad, amikor kinyitjuk a pontot, és olyan tömegben vannak jelen a vérszívók, hogy Repkény inkább nekivág Budaligetnek, keres egy boltot és hoz szúnyogriasztót. (Amúgy egyikõnk sem használ ilyesmit, merthogy miért is lenne rá szükség – pont ezért.) Beszúnyogriasztózott bõrfelülettel egy kicsit kellemesebbé válik a pontõrködés. Ezúton is köszönöm minden résztvevõnek, ismerõsnek és ismeretlennek, a megtisztelõ részvételt!

-Kékdroid-

Képek a szalagozásról

Buda Határán 25B

Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2012/06/buda-hataran-25b.html

Buda Határán 50 – szalagozás

Budatétény, buszmegálló az étkezde mellett. Hárman indulunk: Bubu, Lestat, én. Kápolna a Kápolna utcában, kérdésre karikázunk választ, nyomóskútból töltünk pohárnyi vizet. Hetes út a Balaton felé, nincs forgalom, amit feltartsunk, kipróbáljuk a nyomógombra nyíló átkelõt. Szoborpark, szigorú arcú alakok néznek sápadt lidércfényben. Tétényi-fennsík, kanyargunk csapásról csapásra. Nem is annyira távol, a Zsámbéki-medence felett vihar tombol, sûrûn csapkodnak a villámok. Jó lenne, ha nem érne ide. Ez a kívánság ma késõbb átalakul: jó lenne, ha ideérne. Egy vihar. Vagy legalább a széle. Kamaraerdõben új tanösvény új táblái tájékoztatnak dolgokról. Egyszer még kérdezhetünk róluk valamit, néz merengve a fõszalagozó. Lassacskán kivilágosodik, a fény elõjelzõje a mára rendelt hõségnek. Emelkedünk, a tetõn még áll a sétáLós bácsi-kilátó és a bunkerrendszer és az adótorony. A Kõ-érhez vezetõ lejtõ eleje benõttebb, mint eddig valaha. Utcára érkezünk, kutyák lófrálnak szabadon. Elõttünk hever az útvonal: átkelni a lapályon és fel a szemközti hegyekbe. Villamos jobbról, villamos balról, vasút, repülõtér, autópálya. Kikötõ még nincs a közelben. Kerítés mögötti magánkegyhely viszont van, imádkozz és dolgozz, hirdeti a latin felirat a kereszten. Az Egérútnál új utat keresünk és találunk, névtelen közterületen haladunk, itt a helyrajzi szám a mérvadó. Bentebb lakópark, fentebb budaörsi ingyenes városnézõ buszjárat megállója. Annyira városnézõ, hogy néhány viszonylaton gyalog gyorsabb eljutás biztosítható. Felsétálunk a Tûzkõ-hegyre, néni figyelmeztet, hogy lefelé meredek jönni. Felfelé is meredek menni.

Fent kilátás, leendõ ellenõrzõpont, tanösvény táblái. Enyhe lejtõt követ sok emelkedõ, szeméthalomnál érünk el turistajelzést. A halmon bánatos kutya matat a háztartási hulladék tengerében, ránk se hederít, szerencsére. Átosonunk a felségterületén, felcaplatunk a Frank-hegy oldalán. Mögöttünk párás hajnalra ébrednek Budaörs lakói. A távolban emelkedik a lakihegyi adótorony és a Dunamenti Erõmû három magas kéménye, a többi látnivalót elfedi a pára és a napi szmog. A turistaháznál csodálkozó autós ad elsõbbséget az erdõben. Bemegyünk a csalitosba, a Kakukk-hegy csúcsán helyezzük el a következõ ellenõrzõhelyet. Buszforduló következik, Kerek repkény bukkan fel reggelivel és kávéval, aztán eltûnik. A reggeli viszont marad, tehát nem látomás volt. Piros sávig sétálunk fel, aztán magaslesnél térünk rá a benõtt határárokra. A magasles színe alapszín, a magasles színe a piros komplementere. Ki kell találni majd valami újat ide. Lekanyargunk a susnyán, az eleinte trükkös út lassan egészen járhatóvá válik. A Meteor túra itt betérõ saját jelzését eltüntették, csak a két csavar maradt benne a fában. Leballagunk Makkosmáriára, következik a Budakeszi feletti csalinkázás, a lila színû jelzés a Mária úthoz tartozik, szépen, igényesen vezet két település határán. Amire végzek a reggeli utolsó felvonásával, megérkezünk a kisváros nem is olyan kis boltjába, bevásárolunk ezt-azt. Felsétálunk az emlékmûhöz, ami nem is honfoglalás, hanem Himnusz témájú. Útitársaim még nem ettek, hát most pótolják, én pedig egyszerûen csak meghosszabbítom az imént befejezett étkezést. Továbbinduláskor intünk búcsút a hûvös idõnek, amely a nyári kora reggeleket annyira fel tudja dobni. Következik a perzselõ napsütés és az aszfaltolvasztó meleg – igazi nyár ez.

Gõzmozdonyhoz (376,589) teszek kitérõt, fotózási céllal, majd a többiek után sietek, de õk megálltak, naptejet alkalmaznak külsõleg. Szanatórium, Vadaspark, játszótér. Bemegyünk, teszteljük a helyszíni létesítményeket, aztán séta tovább. Erdõszél, mezõ, erdõfolt, erdõszél. Rét, pázsitfûfélék, látványosság jobbra a János-hegy. Hõség, figyelemelterelõ: amíg azzal vagyok lekötve, hogy fõlök, nem foglalkozom mással. Kikerül még egy feltétlen ellenõrzõpont, egyedi kóddal. Lesétálunk Adyligetre, van bolt és fagyizó és kocsma, aztán leülünk a majdani rajthelyként szolgáló pavilonnál, hûsölni egy kicsit.

A várva várt Vakond utcai nyomóskút átlényegült tûzcsappá, itt tehát elmarad a mosakodós megállás, van helyette aszfalttaposás az erdõszélig, közben a házak között adódik kilátás Pesthidegkút házaira. Aztán bevetjük magunkat a kerítés susnyás szélébe. Ereszkedés. Hûsölünk egyet a Remete-szurdokban, Lábatlan (ez itt a bújtatott reklám) gyík tekereg a turistaúton. Kikapaszkodunk a völgybõl, sziklás, poros ösvényen érjük el a Remete-hegy kilátópontját, elsétálunk az elõzõ pár évben pontõrködés keretében alaposan megvizsgált elágazáshoz. R.Gellért várható ide a pont õrének. Budaligetnél visszanézünk a civilizációba, majd az Alsó-Jegenye-völgy felé elhagyjuk. Megszemlélhetõ közben a Mária út kapcsán kihelyezett, igényes jelzõtábla. Végigbattyogunk a Rózsika-forrásnál lévõ pihenõig, újabb, kényelmes emelkedõn vágjuk le a sárga sáv kanyarulatát. Megszemlélhetõ egy kihelyezett papírlap, valaki táskát talált, tulajdonosa átveheti, ha jelentkezik. Felballagunk a Szarvas-hegy nyergébe, újabb zsírkréta-pár kerül ki. Gerincúton sétálunk el a helyszínrõl, észak felé a Pilis hegyei vesznek el a párában, dél felé a Budai-hegység kevéssé távoli csúcsai sápadtkék körvonalakként jelennek meg. A Vera-pihenõ után elhagyjuk a gerincet, közel egyenes úton trappolunk le az Aranyhegyi-patak völgyébe.

A patak gátján vezetõ utat többé-kevésbé lekaszálták, így egy újabb csalános húzható ki a képzeletbeli felsorolásból. Egy rozsdálló korlátú hídnál találkozunk a Kéktúra régi jelzéseivel, méghozzá rögtön legalább néggyel. A híd túloldalán lovak legelésznek, majd egy rozoga átkelõnél visszatérünk a túra eredeti nyomvonalára. A lovardából egy férfi támolyog ki, elmondjuk jövetelünk célját, elkezd sûrûn szabadkozni, hogy nincs végig lekaszálva a gát, és természetesen meg fogja kötni a kutyát, és a gáton legelészõ kecske egyáltalán nem bánt. Tényleg nem bánt, még nem hallottam arról, hogy vérszomjas kecske embert evett volna. Látva iránta viselt viszonylagos közönyünket, elkezd mekegni, egye fene, fényképezek. Közben motorvonat zötyög el Budapest felé. Követjük példáját, egy rövid szakaszon azért visszaköszön a csalitos, átkanyargunk a vasúti híd alatt, besétálunk az ürömi megállóhelyre. Néhány majdnem-utas tanakodik, hogy elment-e a vonat, kiábrándítjuk õket, hogy ha azt a bizonyos vonatot várnák, amelyet mi is láttunk, akkor a válasz igen. Megcélozzák a buszmegállót, mi pedig megcélozzuk a közeli kisboltot. Töméntelen mennyiségû üdítõt veszünk, amelynek komoly hányadát rögtön a buszmegállóban elfogyasztjuk. Pedig az út túloldalán ott áll a mûködõ nyomóskút.

Felbóklászunk a Péter-hegyre, tanösvényt érünk el, az út mentén mély üreg tátong, még talán nem is léptem oldalra megnézni. Most megteszem. Mély és üreg. Tovasétálunk a piros T-k mentén, dombtetõ, vagyis hegy, újabb zsírkréták kerülnek a helyükre. Leballagunk a lakóövezetbe, kék kutat érintünk, majd besétálunk a bányaudvarba. Csak azért, hogy kimászhassunk belõle, kilátásban bõvelkedõ szakasz következik. Akad látnivaló a hegyek látványát keresõknek és a városi tájat kedvelõknek is. Házak mentén csalinkázunk fel Üröm szélére, majd a villanegyed után rátérünk a piros sáv jelezte útra. Az út szélén karókra festették fel néhány híresebb pilisi hegycsúcs magasságát. Kelet felé a két Megyer látható, Békás és Káposztás. Egyik közelebb, másik távolabb. Köztük híd, impozáns. Elsétálunk az egykori kilátó mellett, leereszkedünk kissé, majd felballagunk a Puszta-dombra, kereszthez. Következik Békásmegyer, végállomás. Kinézünk az iskolához, aztán mindenki a tömegközlekedés számára megfelelõ eszközével távozik a helyszínrõl. Köszönöm ezúton is a társaságot.

A bejárások sora azonban itt nem ér véget: szombaton Kerek repkény társaságában autóbuszos, majd gyalogos szalagellenõrzõ kirándulást tartunk a Tétényi-fennsíkon és a Kamaraerdõben. Visszakötjük az átkötött szalagokat, egyéb tekintetben nem tapasztalható rendellenesség. Vasárnap pedig eljön a túra napja, Hevér Évával és Repkénnyel hárman rajtoltatjuk a tízes táv résztvevõit a 21-es busz végállomásától, ismerõsök és ismeretlenek tömegei érkeznek és túráznak tova, lelkes elsõbálozók, sokszoros visszatérõk és fáradt tekintetû duplázók-triplázók egyaránt. Köszönöm mindenkinek a megtisztelõ részvételt! Végül Pinkert Laci bontja a pontot, elágazásékat, mint seprûket már csökkentett üzemmódban (molinó, asztalok, miegyéb nélkül, viszont bélyegzõvel még felszerelve) várjuk, aztán elbuszozunk, haza.

-Kékdroid-

Képek

Buda Határán 50 – szalagozás

Még megnézzük Kerek repkénnyel az érdekes mintázatú karolópókot a bevásárlóközpont parkolójának a korlátján, aztán elhagyjuk a 40a vasútvonal Budatétény nevû megállóhelyét, megcélozva a vasárnapi túra rajthelyéül szolgáló gyorséttermet. Rövid várakozás után megérkezik Budai-H.G., mint fõszalagozó, a kezembe nyom egy szatyor szalagot (és a táskámba egy másik adagot), és a gyorsétteremben hozzáférhetõ szolgáltatás tesztelése nélkül (!) nekivágunk a szalagozásnak. Felbattyogunk a viszonylag alacsony forgalmú Jókai Mór utcán, ezt a még alacsonyabb forgalmú Kálvária utcára cseréljük. Itt leend az elsõ ellenõrzõpont, a táskámból elõbarkácsolt tollal bekarikázom a helyes választ az itineren lévõ kérdésre, közben a helyszínbõl kifacsarható további kérdéslehetõségeken merengünk. Enyhe emelkedõn sétálunk tovább, ez már a Tétényi-fennsík. Kedvenc mesefilmsorozatom legfelejthetõbb epizódjának a fõgonosza vigyorog egy autó motorházának tetejérõl, nem lehet fotózás nélkül elmenni mellette. Nem is megyünk. Vadonatúj járdát taposva közelítjük meg a Szoborparkot, morcos tekintetû biztonsági õrök nézik furcsa ténykedésünket, kiderül, odabent rendezvény zajlik. Borzasztó exkluzív helyszín. Körbeszalagozzuk, a lekerített turistalátványosságot, kötözés közben úgy nézek ki, mint a kerítésen belüli figura a rongydarabbal a kezében, csak nálam piros-fehér szalag lengedez a lágy esti szellõben. És talán nincs tátva a szám. Tovafõlünk az estében, kutyasétáltatók, esti andalgók andalognak a szanaszét futó csapásokon, Bubu a tavaly már bevált helyekre rendel szalagokat. Megtaláljuk R.Gellért leendõ pontjának a helyszínét, megcélozzuk a Kamaraerdõt. Teszünk egy öncélú kis kanyart az erdõszélen, majd egy kis idõre elhagyjuk a fennsíkot, kikerül az elsõ zsírkrétás ellenõrzõpont is, szúnyoghad döng körül kíváncsian mindhármónkat. Lesietünk a vadászházhoz, életveszélyes és tilos rönkök sorakoznak az út mentén, csodálkozó szerelmespár nézi végig a szalagok kikötésének bonyolult mûveletét.

Felkaptatunk a Vadász-hegyre, még éppen, hogy nincs teljesen sötét. A hegytetõt elfoglaló objektum mintha kevésbé lenne szétverve, de lehet, hogy csak növényzet van kevesebb körülötte. Elhagyjuk a környéket feltáró mikro-piros sáv jelzést, jelzetlen ösvény vezet hétvégi házak közé, a térkép Kõérberekként jegyzi a helyszínt. Lecsorgunk a 41-es villamos pályája mellé, csuklós Ganz-gyártmányú síndöcögény érkezik a város felõl, unott arcú utasok nézik belõle a sötétet. Megjelenik a furcsa zöld sáv, egy ideig elkísér. A vasút felõl halk suhanás és jellegzetes, magas hangú búgás jelez egy áthaladó Flirt motorvonatot, már majdnem az átjáróhoz érünk, amikor újra leereszkednek a sorompók és tehervonat vágtat be Tatabánya felõl, magánvasúti, román géppel az élén. Mivel a táblázás szerint a felüljáró használata kötelezõ, itt egy életvédelmi nagypistázást vagyunk kénytelenek beiktatni. (A felüljárót a néha idetévedõ vasútfotósokon kívül az errejárók marginális hányada használja, mellesleg.) A Nap utolsó sugarai verõdnek vissza a Budai-hegységrõl, ez a látvány kellõen leköt, ahogy a repülõtér szélén vezetõ út monoton métereit fogyasztjuk. Egy buszmegálló két, egymással átellenes öblében éppen territoriális vita zajlik, közeledtünkre elcsitulnak, lehet, õk még bedõlnek a láthatósági mellény hatalmának. Lassan megérkezünk a térképemen még Dél-budai tehermentesítõ útnak nevezett közterülethez (Egér út), átdöcögünk a két autópálya felett, amíg a jóllátható Repkény hosszú záridõs képekkel bajlódik, az autók hada alattunk szép, szabályos százzal robog Budapest felé. Elhagyjuk az aszfaltutat, óriásplakát mellett célozzuk meg a mérsékelten biztonságos Örsöddûlõ utat. Érdeklõdõ tekintetû férfi néz ki egy viskóból, kutyái alig alacsonyabbak nála. Nézi, nézi, ahogy a szalagokkal szenvedünk, lassan, tûnõdve fordul utánunk. Az utca sarkában kikötözzük a következõ ellenõrzõhelyet, Repkény gumicukrot bont ennek örömére. Nézem a környezõ házakat, valaha rég ez a falu legszélének is a legszéle volt, a völgyben hangulatos mocsárral, távol a fõúttól és a vasúttól is, majd hirtelen befigyelt nyolc sáv és egy rakás autó.

Budaörs és Buda határán lavírozunk, hegynek föl. Sün szimatol végig egy kocsibejárón, lámpáink fényére megriad és lefagy. Egy arrajáró helybéli tétovázás nélkül megfogja és átteszi az út biztonságosabbnak ítélt oldalára. Derék. Felsétálunk a Tûzkõ-hegyi parkerdõ táblához, a susnya ezúttal csekélyebb, mint tavaly volt. Felszalagozzuk az utat, fantasztikus kilátás nyílik fentrõl, egy darabig elmerengek a fényeken. Itt is kikerül egy ellenõrzõpont. Még visszasétálunk valami utcára, aztán fel, a XI. kerület kerületérõl is ismert, benõtt, susnyás csapásnyomon – mellesleg jól jelzett turistaúton – a Frank-hegyi turistaházhoz. Megijedek, mert nincs kutyaugatás, nem érzem azt, hogy a ház õrzõi három másodperc alatt szanaszét darabolnának, ha kijutnának. Kérdésfeltevõs ellenõrzõpontnál nézelõdünk egy kicsit, majd bevesszük magunkat a sûrûbe. A budai határárok nyomvonalát követve érünk fel a Kakukk-hegyre, a szalagozás amolyan éjszakai – mint késõbb Nagyondinnye megjegyzi, látszik is – jellegû. A hegyen kénytelen vagyok ismét megállapítani, hogy a lepkék egészen elképesztõen ostoba állatok, ha pontszerû fényforrásokról van szó. Lesétálunk az Irhás-árok szintjére, itt is kikötözünk pár iránymutató szalagot, majd felsétálunk Csillebércre. A buszmegállóban össznépi lerogyást tartunk, ismét megállapítva, hogy az éji, sõt, éjféli idõpont ellenére mocskosul meleg van. A három padot igazságosan háromfelé osztjuk, eldõlünk szundikálni, hét percre, mert akkor jön az utolsó 21-es busz, és felébreszt a motorzaj. Amúgy, van egy felszálló rá, az úriember a KFKI-bõl lép ki, fejét csóválva végigmér minket, majd felszáll a jármûre.

Összekapjuk magunkat, jó lenne, ha a reggel már valahol a Tök-hegynél érne, úgyhogy nem árt sietni. Eme bûnös gondolatsor után visszasétálunk az erdõbe, megtaláljuk a megfelelõ jelzéseket, kitesszük a zsírkrétát a magaslesnél, elbóklászunk az ösvényen, megkeressük a törpe határkövet, szalagozunk, szalagozunk, szalagozunk és úgy eltévedünk, hogy azt öröm lenne nézni, ha lehetne látni valamit a felrebbenõ éji pillangókon és a vékony ágak rengetegén kívül. Valami fiatalos kellõs közepére sikerült behozni a szalagokat, ráadásul okosan úgy kötöztük ki õket, hogy visszafelé külön nehéz legyen megtalálni az utat. Röpke negyven perccel késõbb újra a törpe határkõnél vagyunk, ami különösen annak fényében nagy teljesítmény, hogy egy kétszáz méter sugarú körben mozogtunk végig. Betájoljuk újra a határárkot, és azt szorosan követve kibukkanunk végre egy mûútra. Amit rövidesen el is hagyunk, újabb árkot követünk, majd a piros sávot Makkosmária felé, még a jelzetlen részen kikerül pár szalag is, a mûvelethez lekapcsolom a lámpámat, így kevésbé jönnek a lepkék. Végre megérkezünk a makkosmáriai kegytemplomhoz, megtépázott lelkesedéssel, szinte mogorván ülünk az utcakövön pár percig, majd meglódulunk, a Mária út lila M betûjét követjük Budakeszi határán. Ez már sokkal kellemesebb szakasz, mint az elõzõ, kényelmes szintút vezet a település felé. Budakeszin tartunk egy újabb szünetet, Repkény pezsgõtablettát kér, s kap Bubutól, mert a saját készletet nem volt eszünk elhozni. Keresztültrappolunk Budakeszi északkeleti szélén, két ifjú bulizó néz utánunk hitetlenkedve. Megleljük a játszóteret, egyenes, sáros csapáson baktatunk sokáig. Lassan pirkad, a János-hegy mögött már lila az ég alja. Hosszú, monoton út vezet Adyliget felé, Repkényéktõl legfeljebb egy szalagkötésnyi idõre maradok le, muszáj futnom utánuk, félek, hogy egyedül elaludnék. Mûútra lelünk ismét, szalagok kanyarítanak majd le róla, megcélozva az Adyligeti-erdõfolt nevû helyszínt. Itt kerül ki az utolsó zsírkrétás-feltételes ellenõrzõpont. Már csak be kell battyogni Adyligetre, a játszótéren nem szalagozunk. Röpke nyolc és fél óra alatt sikerült ideérni, juj. Pihenünk, rigók dalolnak nagy hangerõvel.

Megrázzuk magunkat, a lámpák a táska mélyére kerülnek – újra – és folytatjuk a túrát. Felkanyargunk a Hosszú-erdõ-hegy hátára, végre, adódik némi kilátás kelet felé, a Hármashatár-hegy adótornyain mélán pislákolnak a jelzõfények. Leküzdjük magunkat a Remete-szurdok bejáratához, méretes susnyaerdõn kell hozzá átvágni. Feltûnik, hogy alig van hulladék szétszórva, dicséretes. Végigballagunk a hûvös, néptelen szurdokon, az egész túrán itt, most van a legjobb idõjárás. Még a meredek, poros-sziklás part sem változtat érdemben a helyzeten, odafent ugyanúgy szerencsés, hûvös idõ fogad. Elballagunk a vasárnapi pontõrködés várható helyszínére, éles kanyart veszünk Budaliget felé. A százötvenhetes busz végállomásáról épp elporzik a háromajtós Ikarus, Hûvösvölgy végállomással. Lecsorgunk a Középsõ-Jegenye-völgybe, újra erdõben baktatunk, néhol kiteszek egy-egy szalagot, ahol nem látom a sárga keresztet. Kibukkanunk a benzinkútnál, vágyakozva nézek a kávégép után, de eszembe jut a legutóbbi – két évvel ezelõtti – kávézásom ára egy hasonló üzemegységben, és inkább lemondóan legyintek egyet. Végigsétálunk a Jegenye-völgy alsó szakaszán, patak zúg, madarak csivitelnek, futók néznek ránk kérdõ tekintettel. A Rózsika-forrás elõtti pihenõnél rákanyarodunk a régi sárga sáv emelkedõjére, néhány megmaradt jelzés kalauzol a fák között. A sárga sávra való kitérés nem sok örömet hoz, embermagas susnyában trappolunk, hegynek föl. A gerincen már tiszta, kellemes út fogad, a Tök-hegy nyergéig nem is történik sok említésre való esemény. Párszor azért megállunk, egyszer a Szarvas-hegy nyergébõl nézünk szét észak felé, másszor a Vera-pihenõtõl dél felé. Északon a Kevélyek, a Pilis uralják a völgyön túli tájat, délen pedig Pesthidegkút látképét szemlélhetjük meg egy újabb szögbõl. Lecsorgunk a kékre, majd a kéken – egy rövidke átkötõ szakaszt leszámítva – a Rozália-téglagyárhoz. Megvizsgáljuk az OKT-bélyegzõt, méretes darázs fejezi ki ellenérzését tevékenységünk iránt. Nem túl szép tõle. Keresztezzük az esztergomi vasútvonalat, rákanyarodunk az Aranyhegyi-patak töltésére. Ez meg tõlünk nem túl szép, belátom – mármint, hogy erre kell jön a túra – de talán a Bécsi út sem lenne túl nyerõ. Marad tehát a susnyataposás, a szalagok ütemes, monoton kihelyezésével. Kivételesen néhol elöl haladok, fõleg mivel rajtam hosszúnadrág van, így könnyebben tudok utat taposni a csalánosban. Mellettünk eperföld, azon túl piros motorvonat kattog el Esztergom felé. Kicsit irigylem az utasait, még úgy is, hogy tudom, a Deziró ülései mennyire elképesztõen kényelmetlenek – de legalább nem csípnek, nem szúrnak. Átkeveredünk a hídon, majd a híd alatt keresztezzük a vasutat, végül nálam is magasabb nádason keresztül keveredünk ki egy járhatóbb földútra. Kezd újra rettentõ meleg lenni.

Üröm megállóhelynél Bubu elõremegy vásárolni, mi megvárjuk a páratlan személyvonatot, fotózás céljából. Szerencsére utazni nem akarunk vele: a szóló motorkocsin tömegnyomor uralkodik, számtalan ember teste feszül szorosan egymásnak. Az ürömi felszállók tanácstalanul néznek, a jegyvizsgáló hiába próbál szabályosan meneszteni. Felbaktatunk a Bécsi út mellé, a lángosos bódéját zárva, a vegyesboltot nyitva találjuk. Nem tudok ellenállni a hûtött, egy százalék gyümölcstartalmú üdítõnek. Bubu leül a buszmegállóban, mi egy darabig várunk rá, már az út túloldalán, de a zaj és a kosz hamar elüldöz, fentebb csendes és árnyas helyet találunk a reggelihez. Magánterület tábla mellett trappolunk el a Péter-hegy felé, kellemes, kitakarított erdõben, jól járható ösvényeken. A fenyvesben kifújom magam, itt újra hûvös van, ilyen klímában jó érzés megállni és zsírkrétával felszerelni a tanösvény hegytetõn található tábláját. Lesétálunk a lakóparkba, unottan nézem a házakat, sõt, most a kõbánya sem tud annyira elbûvölni. Lépcsõs sziklákon, majd tûzforró korláttal védett csapáson kaptatunk ki a katlanból, drága épületek között bukkanva ki a Róka-hegyen. Szerencsére a Pilis felõl hûsítõ szél fúj, ez segít elviselni a kánikulát. Hétvégi házak között kanyargunk, Kápolna-hegy, Ezüsthegy, világosít fel a térkép, de csak a port látom és a nap hevét érzem. Pedig a szalagozás ad némi lendületet a dolognak, itt talán még többet is kötözünk ki, mint kellene. Megtaláljuk az egykori kilátó romjának a helyét, nem sokkal késõbb a Puszta-dombról nézhetjük a tõlünk délre elterülõ Békásmegyer házait, a keleten ékeskedõ Megyeri-híd magas betonszerkezetét és az északon kéklõ hegyeket. Végre. Lefelé még kikötünk néhány szalagot, majd a lakótelep házai közé érve abbahagyjuk ezt a tevékenységet, amely a vasárnapi teendõk közé sorolódik át. Lesétálunk az iskoláig, készül egy célfotó, bentrõl a napközis tábor, vagy micsoda résztvevõi kukkolnak kíváncsian, hogy vajon minek örülünk ennyire ennél az iskolánál, mire a sok kézfogás. Megcélozzuk a HÉV állomását, majd ki-ki hazadöcög.

Vasánap a kötött és kötetlen pályás tömegközlekedési eszközök (vonat, villamos, busz) sorával közelítjük meg Budaligetet, kényelmes kirándulótempóval felsétálunk a kék sáv – kék kereszt elágazásba. Pontnyitás után fél órát kell várnunk az elsõ túrázóra, aztán szép lassan beindul az üzem, néhány kisebb-nagyobb szünettel folyamatosan érkeznek a résztvevõk, végül Vagdalthús, mint seprû, aki tíz perc elõnyt adott az utolsó indulónak. Néhányan panaszkodnak a szalagozásra, tõlük ezúton is elnézést kérek. Végül, de nem utolsósorban, köszönöm a részvételt mindenkinek, aki meglátogatta Buda Határát 2011-ben!

-Kékdroid-

Képek

Buda Határán 25/A és 25/B

Szalagozunk, õrködünk, túrázunk

Budatétény vasútállomásán – ami megállóhely – hiába várjuk ketten Kerek repkénnyel az egyébként busszal érkezõ Bubut és R.Gellértet, cserébe az örvendetesen sûrû vonatforgalomban nem unatkozunk a várakozás percei során sem. Végül a fordított-lekerekített duplavés, amerikai eredetû gyorsétteremlánc helyi üzemegységében áll össze a társaság. R.Gellért szorgalmasan kötözi a zsírkrétát, Bubu elpusztít egy menüt, mi Repkénnyel fagyizunk egyet és a zsírkrétás kódokon ötletelünk. Végül egy V6 (nagyjavítás) és egy B5 (szabványos papírméret) telik a fantáziánkból, az ominózus Bubu ötletgazdái sajnos nem mi vagyunk. :) Végül olyan háromnegyed négy körül elindulunk, rögtön felfelé a Tétényi-fennsíkra. A 25/A résztáv számomra egyébként is kellemes mennyiségû újdonsággal szolgál: részben még sosem jártam az útvonalán, részben pedig hiába jártam már többször is néhány szakaszán, az mindig sötétben történt. Tehát Tétényi-fennsík, néha egy-egy facsoport vagy néhány ház között kilátás nyílik Dél-Budára és azon túl a Csepel-sziget lakatlanabb részeire. Nem tagadom, de még ez az ipari jellegû táj is szép számomra a maga nemében – a Csepeli Erõmû kéményei, a lakihegyi adótorony, még messzebb a százhalombattai iparvidék csõvezetékei egyaránt láthatóak. Kényelmesen sétálunk, néha Bubu szalagot köt, elvégre ezért keltünk útra ezen a kellemesnél valamivel párásabb péntek délután. Átkelünk egy 400 kV-os távvezeték alatt, a 7-es fõút és a Szoborpark bukkan fel elõttünk, Lenin, Marx meg a többiek immár békésen rozsdásodva nézik a turisták nézelõdõ csoportjait. Elhagyjuk a beépített területet – nem a várost! – követjük Bubu emlékeit, elõször eldumáljuk a dolgot és rossz helyen bukkanunk fel, túl közel a táj fölé magasodó ormótlan víztoronyhoz. Sebaj. Visszaszedjük a szalagokat, megtaláljuk az elvétett elágazást, majd immár a Pézsmahagyma tábla mellett megfelelõ irányt választunk. R.Gellért majdani pontõri helyét nem irigylem, szúnyogból is, napsütésbõl is kijut majd neki vasárnap.

Érdekes kanyarulatot szalagozunk ki a Kamaraerdõ szélére, elõször bemegyünk a fák közé, majd visszajövünk. Gondolom a túra alapkoncepciója miatt van ez így. Kicsit sétálunk még, végre fák között, itt nincs olyan meleg, viszont rengeteg a szúnyog, a szalagkötözéssel sietni, már-már kapkodni kell. Azért is megoldjuk. Leérünk egy tisztásra, kutyasétáltatók, délutáni sétálgatók néznek meg maguknak alaposan, ahogy néhány piros-fehér szalag kikötözése után bevesszük magunkat a sûrûbe, fel a Vadász-hegy felé. Meredek, kissé benõtt, de még mindig bõven jól járható az ösvény, a tetejére egész hirtelen érkezünk fel, egy magas, cserébe lefûrészelt létrájú kilátó mellett. Bubu szerint sétáLós bácsi így is megmászta. :) Ügyes. Kihagyjuk az ipari alpinizmust, elsétálunk egy romos épületegyüttes mellett – valaha ház, talán valami raktár volt, aztán hajléktalanok húzták meg magukat benne, ma már talán nekik sem kell. Innentõl lefelé megyünk sokáig, nagyon sokáig: elõször erdõben, szúnyoghaddal kísérve trappolunk, majd végre nyílt terepen, hétvégi házak között. A 41-es villamos elképesztõen gazos pályáját egy lovascsoporttal együtt érjük el. Egyelõre a lovakkal nem a villamost pótolják. Talán. A Budaörsi Repülõtéren épp egy kisgép száll le, a kifutópálya végében burjánzó bozótosból pedig egy régi barátunk bukkan fel, aki részben pilóta, részben fûnyíró, most viszont meglepõdik nagyon, hogy itt talál minket, nejloncsíkokat kötözgetve az út szélére. Félelmetes szakasz következik, Repkény csak úgy rohan, amikor át kell kelnünk az Egér útnál az autópályáról érkezõ autók elõtt.

Az autópálya impozáns látvány egy autó vezetõülésébõl, de így felülrõl is, a túrán épp elég belõle annyi, amennyit egy átsétáláskor láthat az ember. Óriásplakátok között trappolunk be Budaörs szélére, kis viskók állnak a füves út szélén, a telek határára nem kell kerítés, mert az autópálya kezelõje fenntartja. R.Gellért leáll kecskét etetni egy kicsit, majd utolér, amikor éppen a Felsõörsöd utca kezdete ellenõrzõpontot készülünk üzembe helyezni. Ennek örömére õ kötözheti fel a kódot a kerítésre. A város és az elõváros határútján célozzuk meg a Budai-hegyeket, jobbra a fõváros házai állnak, balra Budaörsé, kontraszt nincs a kettõ között, egyformán gazdag a környék. A Tûzkõ-hegyi parkerdõ bejáratánál Bubu kiakaszt egy szalagot, a parkerdõ elnevezés nem illik az egész útra, legföljebb a felsõ szakaszára, az alján ugyanis szép magas a susnya az úton. A kilátás viszont elsõrangú, mögöttünk a Tétényi-fennsík tömbje zöldellik, alattunk pedig Budaörs épületei, házakkal, autópályával, raktárakkal. Kelet felé Buda házai, lakótelepek, gyárak, a Gellérthegy huplija, a Duna bal partján Pest épületei sorakoznak, ameddig a szem ellát. Elhagyjuk a tanösvény tábláit, felírjuk a megfelelõ választ az ellenõrzõpont kérdésére, továbbsietünk. Természetesen emelkedõn, közben, hogy szótlanságunkban se unatkozzunk, aggresszív kutyák rohannak fel és alá a rájuk bízott nagy értékû ingatlanok kerítése mentén, bõszen ugatva. Lassan, de biztosan elérjük a Frank-hegyi turistaházat, Bubu felírja a telefonszámot és készítünk néhány fényképet, önigazolásképpen. A ház nem szûnt meg és mivel túl sok vendég nem várható este hét után, már nincsenek nyitva, így pecsételni sem tudunk. Felbaktatunk a Kakukk-hegy csúcsára, vasoszlopnál helyezzük ki a zsírkrétát, szorgosan kötözzük a szalagokat. Út ugyanis csak szerényen, a növényzet által jól elrejtve létezik, a határárokhoz viszonyítunk és Bubu emlékeihez. Kerek repkénnyel kitaláljuk, hogy majd jól veszünk valami kaját Budakeszin, ezt végül tökéletesen elfelejtjük. Idõközben megérkezünk az Irhás-árok felsõ végére, innen csak néhány percig tart eljutni a csillebérci buszfordulóig. A helyszín nem cáfol rá hírére: tényleg megfordul egy busz, amíg teszteljük a nyomóskutat.

Innentõl a Budaörsi-hegy oldalában botladozunk, gazos ösvényeket váltunk gazos ösvényekkel. Olyannyira, hogy még Repkénynek is kezd elege lenni a sok nehezen járható szakaszból és örömmel fogadja a hírt, hogy egy rövidke szakaszon mûúton kell túráznunk. Ez azonban nem tart sokáig, lekanyarodunk újra a határárok felé, piros M jeleket, az õszi Meteor túra jelzéseit követjük. Kész megváltás a piros sáv ismerõs, széles szekérútjára megérkezni és azon betrappolni Makkosmáriára. Szürkülni kezd az ég alja, amikor továbbindulunk, a piros sáv elhagyja utunkat, el Dobogókõn, Dömösön át Csillaghegyig. Mi maradunk a Mária út lila M betûin, Bubu régi zöld négyszög, háromszög és sáv jelzések nyomvonalairól mesél. Nem sokkal késõbb, az orosz katonai emlékmû után stílszerûen kinyit egy csomag KA??MAP-t, valami szárított tintahalszerû finomság, a munkácsi vasúti restibõl. Nekem ízlik. :) Közben betrappolunk Budakeszi házai közé, majd ezzel a lendülettel el is hagyjuk a lakott vidéket, a Vadasparkhoz irányító táblákat követjük egy darabig. A leendõ ellenõrzõpont-játszótérre sem felejtjük el a letérést, még egy kis körhintázás is belefér az idõnkbe.

Közben szép csendben besötétedik, a lámpát viszont csak a sáros, pocsolyás részeken kell feltétlen használni, meg közben, szalagkötözéskor. A telihold lassan felkúszik az égre, mi töretlenül megyünk és szalagozunk, szinkron üzemben, amíg egyikünk kötöz, a többiek továbbmennek és ott is megáll valaki szalagot kötni. Ettõl eltekintve eseménytelen az út, pocsolyák próbálnak lassabb haladásra késztetni, csekély sikerrel. Lovastanya következik, majd kiserdõ, újabb ellenõrzõpont – igen, a Bubus – végül pedig meglepetésszerû hirtelenséggel befutunk Adyligetre. A Buda Határán elsõ 25 kilométerére is végre sikerült eljutnunk, ráadásul szintidõn belül megtörtént a szalagozás is, ráadásul alig kell pár percet várnunk a 63-as buszra, megint ráadásul a villamos is szinte azonnal az átszállás után indul. A vonatról nem is beszélve. :)

A második 25 kilométerre vasárnap, a túra napján kerül sor. Reggel, szerencsére nem túl kora reggel jelentkezünk Lükepékéknél az adyligeti játszótéren rajtpecsétért. Még idõben elindulunk, hogy a fél 11-es pontnyitásra odaérkezzünk, nagy blama lenne lekésni a saját ellenõrzõpontunk nyitását. Felsétálunk egy dombra, mindenféle kacsalábon forgó kacsalábak között, a két évvel ezelõtti beszámolómban említett sitt csekélyebb mennyiségben, de jelen van. Elõbb vagy utóbb, de talán rájönnek a környékbeliek, hogy nem menõ dolog a luxuspalota mellett az erdõben kiborítani a hulladékot. Kissé benõtt csapáson, kerítés mentén követjük a szalagozást – mint oly sokszor ezen a túrán – a Remete-szurdok bejáratáig. Ez a szakasz a sûrû erdõvel és a völgyben kanyargó patakkal igen kedves számomra, akárhányadszorra is járjak itt, nem érzem lerágottnak egyáltalán. Igaz, nem is járok túl sûrûn a Budai-hegységben. Végigsietünk Repkénnyel a szurdokon, felkaptatunk a Remete-hegy meredek, csúszós-sziklás emelkedõjén. Itt õrködtünk tavalyelõtt is, itt õrködtem tavaly is, idén azonban az itinernek megfelelõen már a kék sáv-kék kereszt elágazásig elsétálunk és pontban fél tizenegykor megnyitjuk a pontot. Alig öt órás ottlétünk alatt sok rég és kevésbé rég látott ismerõsnek és még sosem látott ismeretlennek egyaránt pecsételhetünk, neveket nem sorolnék, mert egyrészt nem emlékszem mindenkire és nem lenne teljes a lista, másrészt még véletlen beírnék valakit, aki ott sem volt. :) A lényeg, hogy õrködés közben elképesztõ számú szúnyogot lecsapunk és még több jön, amelyet még lecsapni sem tudunk. Egyedül a néha megeredõ enyhe nyári záporok jelentenek némi menedéket a vérszívók és a meleg elõl. Néhányan felajánlanak szúnyogriasztót, köszönöm ezúton is, van saját, igaz, a kenegetést kétóránként ismételni kell. Nem túlzok, hogy nagy megkönnyebbülést jelent a két seprû érkezése, valamint a Gethe úrtól kapott hír, hogy több résztvevõre nem kell várni.

Három perc alatt összecsomagoljuk az ellenõrzõpontot és a seprûk után iramodunk, lerongyolunk a K+ lejtõjén Budaligetre. Itt találkozunk velük megint, aztán lassan elnyúlunk tõlük, megérkezünk az Alsó-Jegenye-völgybe, a patak hangos zúgással kíséri utunkat. A Rózsika-forrás õrének visszük a boldogító hírt, hogy hamarosan zárhat, nem kell tovább etetnie a szúnyogokat. A túra második felének a mumus emelkedõje következik, még így is szép meredek maradt, hogy hatóságilag nem mehetünk fel a Kálvária-hegyre (inkább a kvados meg a krosszmotoros keménycsávókat szûrnék ki az erdõbõl ilyen vehemenciával). Le is lassulunk rendesen, a nyeregben õrködõ kollégának is hozzuk a jó hírt, hogy a két seprû rövidesen megérkezik és neki sem kell több vért áldoznia a teljesítménytúrázás oltárán. A Tök-hegynél még kitekintünk a Hármashatár-hegy felé nyíló kilátásra, kattintunk néhányat a géppel és megcélozzuk a lejtõt a Rozália-téglagyár felé. Itt új útvonalon trappolhatunk, szerencsére nem ragaszkodott senki a kék kerékpáros jelzés kegyetlenül köves, vízmosta útjához. A helyettesítõ ösvény alig gazos, egész gyorsan járható, le is sietünk a vasúti átjáróig, ahol a fénysorompó éppen a megérkezésünkkor vált tilosra. Megvárjuk a két csatolt 6342-es motorvonatot, amint szép komótosan elballagnak Esztergom felé, majd tovasietünk bandrás61 pontjára.

Itt találkozunk a frissítést pótló laci069-cel is, bodzaszörpöt kortyolgatunk, nápolyit, sóspereckét majszolunk, majd vérszemet kapva, hogy még aránylag korán hazaérhetünk, továbbindulunk. Szerencsére nem kell derékig, sõt, még bokáig érõ gazban sem gázolni, nemrég kaszáltak errefelé, lovak, kecskék mellett sétálhatunk tova. Azért a vasúton való átkelés trükkösségén még én is elcsodálkozom: átkelünk a hídon, majd leereszkedünk a patakpartra, hogy a híd alatt keresztezzük magát a vasútvonalat. Rafinált. :) Innen már sima ügy eljutni az ürömi fõpályaudvarra. Újra némi szintemelkedés következik, egészen a Péter-hegyig: házak között, majd susnyában, halott, feketévé égett fenyvesben, végül ép erdõben sétálunk. Visszanézve gyönyörû a kilátás, ahogy a következõ szakaszon szinte végig. Legalábbis ott, ahol nincs erdõ – szerencsére a Péter-hegyet nem engedte még senki beépíteni, így itt háborítatlan, szép fenyvesben túrázhatunk. Az ellenõrzõhelyen megválaszoljuk az itiner kérdését és már ballagunk is tovább, újra gazdagabb vidékre érkezünk, néhány túrázóval is összefutunk, mindenki rendületlenül halad a cél felé.

Megérkezünk a Róka-hegyi kõbányába, az innen kivezetõ út megnyerte nálam a túra legszebb szakasza címet: gyönyörû a kilátás – csaknem egész Budapest látszik – miközben fantasztikus sziklaalakzatok között mászunk fölfelé. Odafent újra a szokásos kontrasztot figyelhetjük meg: százmilliós házak kerítése mentén méteres, ronda gaz burjánzik. Vagy éppen a kertben, bent. Szerencsére van más néznivaló is, egészen pontosan az elõttünk magasodó Pilis vagy éppen a sokkal közelebbi Kevélyek közelebbi háta. Mi most egyiket sem választjuk, elkanyarodunk Békásmegyer északi pereménél, a városnegyed házait aranyló színûre festi a délutáni napfény. Újabb emelkedõ áll elõttünk, egész pici: drága német luxusautó és a csehszlovák jármûipar remeke egymás sarkában vánszorog lefelé rajta. Egyébként a Skoda vezetõje láthatóan ügyesebben veszi az akadályokat. Mi közben fölfelé megyünk, a kis házak, kunyhók között lassan eljutunk moiwa pontjáig, õ is számolhatja majd a szúnyogcsípéseket, lesz rajta bõven. Az Ezüst-hegyi kilátónak – amely két éve még kisebb szerkezeti hiánnyal, de állt – immár nyoma sincs. Sétálunk tovább: leereszkedünk a Sanyi&Gaby emlékkereszthez, az igazolásként szolgáló kérdésre szánt válasz egyre kevésbé látszik, de kisegítenek, sikerül ezt a rejtélyt is megoldani. Innentõl már csak lecsorgunk Békásmegyerre, a Csobánka téren sétálgató, bandázó fiatalok megbámulnak, aztán napirendre térnek felettünk. A célban rengeteg ismerõs, váltok pár szót a kenyérkenésnél szolgálatot teljesítõ Andrew79-cel, beülünk kenyeret enni Bubu háta mögé, nézzük a túra sikeres teljesítõit. Mi is kapunk pecsétet a Budapest Kupa füzetünkbe, matematikai esélyünk még van arra, hogy kupát teljesítsünk. Majd jövõre, hátha sikerül jobban odafigyelnünk. :) (Szégyen, gyalázat, de bevallom, ezek a kupák nem igazán nekünk valók. A Bükk Teljesítménytúrázója sem fog idén összejönni, meg más sem nagyon. :( ) Némi bodzaszörp eltüntetése után összeszedelõzködünk, útra kelünk, zöld vonattal és nagy piros villamossal hazafelé.

Köszönetnyilvánítás: köszönjük szépen Laci069-nek a rendezést és azt, hogy idén is részt vehettünk a túrában, ha csak egy kis részében is, továbbá, hogy teljesítõként is végigmehettünk a távokon. Köszönjük Bubunak és R.Gellértnek, hogy velük tarthattunk a szalagozáson és R.Gellértnek, hogy vele is. Végül, de nem utolsósorban köszönet mindenkinek, aki eljött és megtisztelte a rendezvényt jelenlétével.

-Kékdroid-

25A

25B

Buda Határán 50

Ebben az évben komoly Budapest Kupa elvárásokkal vágtunk neki a szezonnak, így ez a túra is kötelezõ program volt, amit nem is bántunk különösebben. A rajt egy kicsit messze volt ugyan de a közlekedés elvileg jó. Reggel 6:30-kor indultam majd egy 4-es villamos segítségével 6:45-kor már a Budafoki útnál keresgéltem a buszmegállót. Az eredeti buszmegállót meg is találtam, és utána kerestem tovább az áthelyezett ideiglenes megállót, amit nem sikerült megtalálni. Végül addig bolyongtam amíg ráleltem a szintén ideiglenes végállomásra, ami a kiírással ellentétben nem a körtéren van. 35 perc bolyongás után a 7:20-as busszal száguldottam a rajt felé. Anyum aki a vonatos közlekedést választotta természetesen így jóval hamarabb odaért, és amíg várakozott legalább a nevezést is elintézte.

A túra egy aszfaltos szakasszal indult. Már az itiner hátulján található 24 EP soknak tûnt hiszen a túra is csak 48-49 kimcsinek volt kiírva. A néhol kihelyezett szalagok és a szöveges leírás segítségével sikeresen abszolváltuk az elsõ EP-t. A második pont elõtt már magunk mögött hagytuk az aszfaltot és a szoborpark mellett elhaladva egy rétre értünk amin sétálva megcsodálhattuk a hatalmas víztornyot is, amit eddig én csak a TV-bõl vagy internetes híradásokból ismertem. A második pont pecsétes volt így jól "betintáztunk" és már haladtunk is tova. Itt néhol volt egy egy pillanatnyi bizonytalanság, de aztán minidg jó helyen kanyarodtunk le vagy fel, jobbra, meg balra. Külön élmény volt, hogy olyan útvonalon haladtunk amin eddig még sosem túráztunk, és ez budapesti túráról lévén szó, azért elég nagy érdem. Egy kisebb hegy vagy inkább domb megmászása után újabb pecsételés és frissítés várt minket szódavíz és édesség formájában. Utunkat Budaörs felé vettük lassacskán és még mielõtt elértük volna érintettük a kamaraerdei parkot is. A leírásban azt hiszem ezen a részen találkoztam egy olyan kifejezéssel hogy "kamu Z- jelzés". Ezen egészen addig mosolyogtam amíg át nem értünk Budaörsre, ahol az elsõ negatívum volt a túrán, hogy át kellett menni az autópálya bekötõútján. Kaptunk is egy kis dudálást.... Reklámtáblák között elhaladva egy kerítés oldalán újabb önjelölõs pontot találtunk. Innen már kocsik által kevésbé zavartatva haladtunk felfelé több dombtetõt is megmászva, hogy a végén kiérjünk a Frankhegyi Turistaházhoz. Itt volt pecsét amit saját magunk kezelhettünk, és egy kis gyümilét is leguríthattunk a rajtban kapott kupon fejében. Itt egy kicsit riogatott az esõ, de mi ijesztõbbek lehettünk mert végül nem esett és délutánra szép napsütéses idõnk is lett. Továbbállva csak második nekifutásra találtuk meg a kis ösvényt, de ez inkább a mi hibánk volt, mert késõn néztünk bele a leírásba, illetve automatikusan a máskor is használt turistajelzésen indultunk el. A hibát gyorsan korigáltuk, és már a helyes csapáson haladva értük kis oszlopot, amirõl gyorsan kikerestem a helyes évszámot és már ereszkedtünk is le az irhás árok aljába. Itt egy kis dzsungelharc és már kint is voltunk a szélesebb úton amin kényelmesen emelkedtünk a KFKI irányába, hogy a 90-es busz végállomásán megkaphassuk a pecsét mellé a megérdemelt õszibarackot is. Kicit vissza amerrõl jöttünk majd letérés oldalra. Újfent csak eddig nem járt úton értük el a Piros sáv jelzést, ahol megint nem tudtuk értelmezni az "átvágunk a mocorgóson" kifejezést, így saját tájolás alapján a piros sávot követve mentünk be Makkosmáriára. Itt is pecsétet kaptunk. Továbbá megálltunk megreggelizni, mert már idõszerû volt :))  Közben azon tanakodtunk, hogy ugyan jó ez a túra, de most valahogy mind a ketten egy kicsit fásultak vagyunk, és nem megy olyan gördülékenyen a gép mint ahogy az megszokott lenne. A 10 perces kajálást követõen a mária utat követve kanyarogtunk Budaörs határában, majd kicsit elbizonytalanodva azon, hogy nem találtuk meg a leírásban szereplõ katonai emlékmûvet, egy aszfalt úton betértünk a városba. Utólag derült csak ki hogy a helyes utat váalsztottuk. Felgyalogoltunk a rehabig, ahol a már ismert turistaösvényen ereszkedtünk le a Vadaspark parkolójánál található EP-hez. Itt is szívélyesen kinálgatták a sós perecet, ropit stb, de mi nem rég kajoltunk, úgyhogy ez most itt kimaradt. Az elõzõ heti Turulról is megismert útvonalon csk annyit módosítottunk, hogy nem az aszfaltos hanem a pocsolyásabb és fák közötti utat választottuk a Petneházy lovarda sarkáig, majd egy bal jobb kombináció és máris egy újabb önjelölõ ponton voltunk. Innen a Piros sáv és a szalagozás segítségével sétáltunk be a 25A céljába. Ezen a részen az útvonalleírás többször is pontatlan: több helyen is összetéveszti a bal és a jobb oldalt !!!!

Anyum eleve a 25-s távra jött, õ így itt befejezte a túrát. Nekem még a fele hátravolt. Pecsételés, majd egy röpke kajálás, (A lilahagyma isteni volt) és már kerestem is a további szalagozást. Egy kis majd egy nagyobb hullámvasutazás, közben bozótharc a kerítés mellett, és máris a Remete-Szurdokban találtam magam. Ezt a terepet már ismertem így magabiztosan mentem elõre a kéken majd át a patakon, és fel a Remete hegyre. A Gerincen végig, és a kék és a kék+ találkozásánál újabb adag tintával nehezítettem a menetsúlyomat. A kék+ jelzést követve ereszkedtünk le újra az aszfaltos birodalomba, majd a újra ismert szakasz solymár szélén, ahol a paloták mellett elcsalingáztunk a sárga sávig, és kisétáltunk a forgalmas mûútra. Alsó jegenye völgyben is volt egy EP, és itt én újabb frissítést tartottam, csoki és víz formájában. 5 percet pihennem is kellett mert nem éreztem magamban az erõt, és nem tudtam hogy mi miatt. Nem tudtam volna konkrét dolgot mondani hogy ez vagy az fáj, mert nem fájt igazán semmim. Azt sem mondhattam volna hogy rosszul vagyok, mert nem voltam. Egszerûen csk nem klappolt valami. A kis pihi után nekivágtam az emelkedõnek, majd újra a S- jelzésen hullámvasutaztunk hogy a Kötõk padja elõtt felvágjunk a csúcsra. A szúnyogok kiséretében katuk az újabb színfoltot a lapunkra. Innen többé kevésbé a határjárásról megismert útvonalon mentünk. Több határkövet is elhagytunk mugunk mögött és néhány pontot is ami közül az egyik frissítõpont is volt. Egészen a Péter-hegy utáni lakóparkig ismerõs volt az út. Onnan újra a leírás szerint kanyarogtam a kõbányáig. Itt egy nagyon lelekes kis pontõr csapat fogadota a túrázókat. Pecsételés mellé adtam magamnak egy szuszanásnyi idõt, majd figyelmesen nehogy eltéveszem a lépést vagy a szalagokat, nekivágtam kimászni a kõbányából. Alaposan megizasztott mire felértem, de a kilátás csodás volt. A nap is kisütött így a délutáni órákra, gondoskodva arról, hogy az eddig összegyûjtött színem most se fakuljon ki :) Laza de hosszú hullámvasutazás volt egészen az utolsó elõtti pontig. Többször is elbizonytalanodott az ember, hogy vajon jó helyen jár e, de mindig ilyenkor botlottam egy szalagba, ezért mentem tova. Az utlsó elõtti ponton egy kilátó lett volna, de mára csak hûlt helyét találni. A pecsételés után aszfalton ereszkedtünk lefelé, hogy még egy utolsó dombra fel tudjunk mászni. Az itteni kérdésre már nem kerestem meg a választ, egyszerûen krétáztam egyet a lapomon hogy látható legyen, én is jártam ott, és megcéloztam a kijelölt utat, ami egészen a Veres Péter gimiig vezetett.

A célban kellemes társaság, és terülj terülj asztakám fogadott, finom bodzaszörppel. Átvettem az ilyenkor szokásos relikviákat, és még a kupás füzetet sem felejtettem el lepecsételtetni. Ha nem lett volna "kötelezõ" az 50-es táv, akkor tuti hogy én is kiszálok a 25A céljában, de így utólag már csak kellemes emlékek vannak a túráról. És ami fontosabb meghagytam magamnak az esélyt arra, hogy augusztusban teljesítsem a kerékpáros részt is.

Köszönöm a szervezõknek a munkáját, a lehetõséget, hogy részt vehettem, és sikeres túrázást kivánok mindenkinek.

Idén voltam elõször ezen a túrán, viszont rögtön duplázva: mint rendezõ és mint résztvevõ.

Rendezõi beszámoló: 2 e.p. felszerelését nyitásuk elõtt 15-30 perccel leadtam, majd az adyligeti pontot is kb. 3/4 órával nyitás elõtt felállítottuk. Az elsõ résztvevõk hamar megjöttek, egyikük még nevlapokat is osztogatott, amíg várta társát. Egy-egy busszal 5-15 túrázó érkezett, gyors rendszerezés után hadrendbe álltunk 3-4-en, és relatív zökkenõmentesen zajlott az indítás. 11 körül elkezdtek szállingózni a 25A és 50 résztvevõk, ekkor indult be a büfé forgalma igazán. Egy páran még  2 busz közül kipróbáltuk a szuper játszóteret is. :)

Túrázói beszámoló: izgalommal vártam az indulást, kicsit aggódtam is, hogy találok el, eddig sosem járt utakon.. Hát nem kellett aggódni, Hevér Gabi hozta a szokásos formáját az útleírás és szalagozás minõségében. Jazzkedvelõvel indultam 1-kor Adylligetrõl, teltek a kilométerek, nagy esemény nem volt. A solymári Shell-kútnál megállt, innen egyedül mentem tovább, nem túl gyors tempót diktálva magamnak. Így a kutya is jókat fürdött a patakban, én is nézelõdhettem. Egyedül az Üröm utáni lélektelen és ízléstelen lakóparkokat, új házakat szeretném feledni. Már várom a következõ 20 évet, hogy a növényzet megnõjön és jótékonyan eltakarja ezeket az építményeket. Mondjuk elég sok ház üresen állt, lehet, hogy megjött az emberek esze? Ezen kívül meleg volt, sok szúnyog, néha pár csepp esõ. Békásmegyeren a cél elõtt kaptuk az egyetlen komolyabb permetet, még az itinert is eltettem, hogy ne ázzon. :) Szép útvonal, sok határkõ, köszönöm a rendezést, jövõre is jövök! :)

Ma a 25/A túraszakaszt választottam, tehát korai felkelés és irány a Déli pályaudvar, innen a Stadler AG FLIRT villamos motorkocsiján utaztam két megállónyi távolságot BKV-bérlettel és önkéntesen hozzájárultam, hogy kamerával megfigyeljenek.

A budatétényi napfényes rajtoltatás zökkenõmentesen zajlott, csak a lepedõnyi méretû saját nevezési lapom okozott némi feltûnést. Az idõjárás elõjelzés se jót, se rosszat nem igért mára, úgyhogy józan megfontolásból sietõsre fogtam a dolgot, ugyanis az itiner semmi szokatlant nem jelzett a kiszemelt távra.

Fegyelmezett és derûs - szokatlanul szótlan - túratársakkal gyûrtük a kilométereket: tetszett a budatétényi Szent Mihály kápolna, a Vadász-hegyi kis meredek rész (jólesett a finom csokis nápolyiszelet a 4. sz. ellenõrzõ ponton), a festõi Kõérberki-patak, nem különben a vadregényes Tûzkõ-hegyi parkerdõ gazdag növény- és állatvilágával.

Emlékezetes maradt számomra a budakeszi erdõség zegzugosan vezetett szalagozott ösvényével, ahol egy kidõlt fákkal és gallyakkal meghintett szakaszon irtózatos nagyot hasaltam: ilyen utoljára 2008-ban a Börzsönyben esett meg velem - az Erdõkerülõ 25-ön, a Pénzásás és Királykút között - ott is gallyak és faágak fogták meg az egyik lábamat.

A rendezõk és a pontõrök remekül oldották meg a feladatukat, az itiner és a szalagozás is rendben volt, az ellátásra nem lehet panaszom,  jövõre is megyek erre a túrára, talán megúszom esés nélkül:-)