Túrabeszámolók

 Tatabánya 20 Nagyon szép  Vèrtes ősszel, a túra útvonal szép helyeken halad. Sztem elég kemény túra, amikor már azt hinnédhogy túl vagy a nehezèn, akkor kezdődik a java. Két kisgyerekkel voltunk, ők jobban bírták mint mi, de a 6 óra túl tempós. Semmi vizveteli lehetőség, Csákányos után. Semmiellátás, kis csoki, zsíros kenyér tea a célban, jó lenne az Újosztasnal is víz és ott a csoki. Az árért elég fapados, de a szervezők aranyosak voltak. Az őszi erdő gyönyörű.

 Idén is Tatabánya 20 (30) teljesítménytúra beszámoló ...

 XV. Tatabánya 20 (30) teljesítménytúra, azaz a csodálatos õszi Vértes.

Õszi túrázásra Magyarországon talán a legalkalmasabb hegység a Vértes. A túrázók a természettel együtt egész héten erre a vasárnapra készültek, hogy a legjobb formájukat hozzák. Majdnem ... folytatás és további képek ezen a linken.

Tatabánya 30

A 2014-es évad záró túrája, Kata, apám, Elemér bá', B. András és két laboros társaságában.

A starthoz apámmal és egy igazi régi motorossal, Elemér bá'-val jutottunk el kocsival (yeah!), ami a korábbi évekhez hasonlóan Felsõgallán volt. Kata és társai egyenesen Pestrõl érkeztek, hogy bevessük magunkat a Vértes vadonjába!

Az elsõ szakasz cviszonylag nyugodtan telt, Kata norvég csokival ajándékozott meg, ami kifejezetten ízlett és kb. az elsõ ellenõrzõpontig vigyorogtam tõle. Gyógyszerész/laboros barátaink el-elmaradoztak tõlünk, így az élbolyt hosszú kilométereken keresztül apámmal s Elemér bával alkottuk. A Vértes erdei így õsz közepén legszebb arcukat mutatták, a fák ezer színben ragyogtak, hál' a jó Égnek, felhõknek nyoma sem volt. Az Új-osztásnál elhelyezett pontnál ért be minket B. András, a laborosok még mindig az erdõ vendégszeretetét élvezték ki tudja, hol. Végül Kozma elõtt kevéssel értek utol minket. Innentõl egyikõjükkel beszélgettünk erdélyi és külhoni magyar dolgokról, talán kevésbé nem is láthattuk volna hasonlóan a dolgokat. Igencsak felpaprikázott állapotban néztük meg a kozmai kápolnát, majd folytattuk utunkat Várgesztesig. Itt én elszakadtam a csoporttól, és a célig egyedül nyomultam: nem álltunk jól szintidõvel, és figyelmeztetni akartam a rendezõséget, hogy mindenképp tároljanak be legalább hat kitûzõt számunkra.

A túra sikeresen zárult, a célba érõ apámmal s Elemér bá'-val kocsiba ülve távoztunk. Jövõre természetesen ismét eljövünk!

Tatabánya 30

GPS-el mért távolság: 42,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1110m. Ez természetesen nem a hivatalos túratáv, hanem ennyit mentem, a lassan már hagyományosnak tekinthetõ „eltévedéseimmel” együtt.

A kõszegiek, ismét nehéz döntés elé állítottak, a túrájuk áthelyezésével, amire a munkanap áthelyezés kényszerítette õket. Az Írott-kõ túrát és ezt is kedvelem. A jövõ hónapban vezetek erre egyesületi túrát, amely felmenne a Gesztesvárhoz is, azonban felmenni, csak akkor érdemes, ha be is lehet menni a várba. Nyár elején a vár zárva volt ezért a túra elõtt célszerûnek láttam ellenõrizni, hogy nyitva van-e, ez segített dönteni.

Reggel, sajnos késõbb értem Felsõgallára, mint terveztem. Ennek eredményeként, sok idõm ment el parkolóhely kereséssel, így majdnem nyolc óra volt, mire nekivághattam a távnak. Elég hûvös a reggel, de a szokásos vértesi bemelegítõ kaptató után, alig vártam a Csákányospusztára érkezést. Mivel sok nálamnál lassúbb túrázó volt elõttem is és mögöttem is (nem szeretek senkit olyan helyzetbe hozni, hogy rövid idõn belül többször kelljen elengednie, mert utolérem fotózás miatt, én meg nem szeretek a sajátomnál lényegesen lassúbb tempóban gyalogolni), ritkán álltam meg fotózni, pedig fõként az elsõ szakaszon volt miért. Fantasztikusak voltak a kora reggeli fényben fürdõ, bõséges harmattal borított növények. Az ellenõrzõ ponton megszabadultam a pulóvertõl, s mentem tovább. A Mária-szakadék szép, mint mindig, bár igazán csak vértesi viszonylatban. A fölsõ kijáratnál kisgyerekes családot értem utol. A gyerek, szemmel láthatóan remekül érezte magát, a gyerekhordozóban, s mivel kellõen kíváncsi is volt, ezért kihajolt oldalra, hogy elõre is lásson, az apa mellett.

Körtvélyespuszta után, a fenyõerdõben még talán a megszokottnál is sötétebb volt. Az úton a leginkább feltûnõ az, hogy nagyon kevés a sár, így kiválóan lehetett haladni, pedig itt szokott lenni bõven. A K+ jelzés legszebb sziklás részén, nagyobbacska gyerekcsapat rongyolt el mellettem, szokásosan zajosan. A csoportba belekeveredett néhány montis is. Nem sokat mentem a zöldön, hanem gyorsan letértem a P+ jelzésre. Már régóta szerettem volna megnézni, mennyire járható montival. A murvás útnál lévõ másik vége igen csábítóan nézett ki az elmúlt években. Ha nem is túl jól, de járható. Az a csábítóan kinézõ rész teljesen tönkrement. Kivágták az erdõt, s így benõtte a fû. Ráadásul a murvás út is olyan rossz állapotban van, hogy alig ismertem rá, pedig ez volt a Vértes legjobb ilyen útja. El lehet képzelni, milyen lehet a többi. Ha a Bakonnyal hasonlítom össze, egyszerûen siralmas. Évrõl évre rosszabbak. Karbantartásnak nyoma sincs. A murvás úton, illetve a földalatti vezeték nyiladékán át visszatértem a zöld jelzésre, ahol Pintér Józsiékat értem utol. Várgesztesig együtt mentünk. Sajnos a Sárkánylyuk-völgyben is rosszabb lett az út. Montival, már csak elég sok leszállással járható. El kellene takarítani, a rengeteg fahulladékot, s akkor még mindig egész jó lehetne. Jelzetlen szakaszon értük el Vérteskozmát. Elõtte a fennsíkról remek a kilátás. Adott is néhány ötletet, merre kellene túrát terveznem. A faluban ronda építkezés látható, akinek sok pénze van, bármit megtehet alapon.

A murvás úton „ballagtunk” át Várgesztesre. A falu szélén, megkezdtem, a következõ kitérõt. Elmentem megnézni, még mindig zárva van-e a vár. Nem látszik, hogy valaha is elkészülnének. Újként, mindössze a vár két oldalán jelentek meg horganyzott esõcsatornák. Borzalmasan nem oda illõk. Át kell terveznem az egyesületi túrát.

Várgesztesen, az ellenõrzõ pontnál, betértem a kocsmába, inni valamit. Rossz passzban érkeztem, így elég sokáig kellett sorban állnom. Frissítés után, irány a Zsigmond-kõ. Most is kimentem a sziklára, hiszen remek a kilátás. Vissza az útra. Mivel a Mátyás-kútnál nincs ellenõrzõ pont, le sem mentem oda, hanem irány a Robinson kunyhó romja. Sajnos, ahogy nõ az erdõ, úgy lesz rosszabb a kilátás, de még mindig remek. Jelzetlen úton leballagtam az aszfalt úthoz, majd az egyenetlen földúton mentem a Szarvas-kútig, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. A kék jelzésen mentem tovább. Vitányvár elõtt, rátértem a zöld jelzésre, s elmentem megnézni, az a jó kis út, hol éri el az aszfaltot. Meglett, bár nem ott, ahol én a térkép alapján gondoltam. Lényeg az, hogy ezen, montival, ki lehet kerülni Vitányvár és a Körtvélyes felé, a nagyon meredek részeket. Az aszfalton egy fiatal pár jött szembe, s kérdezték, erre kell e menni a vár felé. Benézték a kék jelzés letértét a Szarvas-kútnál. Pedig szerintem ezen a túrán igazán nehéz eltévedni, mivel jók a turistajelzések, ráadásul a szervezõk végig kiválóan kitáblázták az útvonalat. Mondtam, arra is mehetnek, de jöhetnek velem is, mert egy kis eltéréssel, egy másik úton megyek vissza a murvára, s ez a rövidebb. Velem tartottak, a várhegyig. Én nekiindultam a hegyoldalnak, föl a várba, õk pedig a baloldali úton kerülték meg a várat. Elmondtam, még nem jártam azon az úton, de emlékezetem szerint, többször is láttam ezt az utat a várból, s utána a kék romjelzésrõl, s ez fog késõbb a kékbe becsatlakozni, de nem vagyok biztos benne. Õk elmentek arra, én pedig fölkaptattam a várhoz, egy omlásveszély lap mellett elmenve. Nagyon kellemes meglepetés ért a várnál. Valakik megkezdték a vár helyreállítását! Szuper! Ez a vár nagyon megérdemli ezt. A gyors nézelõdés során nem találtam semmilyen utalást, kik láttak neki a restaurálásnak.

Rövid nézelõdést követõen folytattam az utat. Az OKT-t elérve, tovább is mentem, egyenesen föl a Körtvélyesre. Jobban szeretem, mint a kék jelzést. Az elején letudtam az emelkedõt, igaz jóval meredekebben, mint a kéken, de utána kellemes szintút következett, egészen a kék újbóli eléréséig, ráadásul az ösvény is jobb. Az OKT elérésekor útba igazítottam pár embert, merre menjenek a várhoz, majd ismét letértem a kékrõl. Jó kis emelkedõ után, fölértem a hegyre, ahonnan remek a kilátás a Nagy-Csákány-hegyre, illetve a Zuppa-tetõre. Elég meredek, de jó minõségû, és karbantartott (kisebb csoda a Vértesben) úton értem el az aszfaltot, ahol az OKT is eléri azt. Ettõl kezdve már nem tértem le a kiírás szerinti útvonalról. Csákányos-pusztánál megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s begyalogoltam a célba.

Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Már beérkezett a célba a kisgyerekes család is. Haláli volt a kis srác. Apja törökülésbe ült a földön, õ pedig kezében egy zsíros kenyérrel, amit õ választott ki magának, az ölébe ült, s kényelmesen hátradõlt, mint felnõttek a fotelban. Látszott, milyen jól érzi magát. Mivel háromszor találkoztam velük, s mindannyiszor nagyon is ébren volt, megjegyeztem, estére aligha kell altatni. Mire válasz, ez inkább az apára igaz. Befutottak a Vitányvárat balról megkerülõk is. Naná, hogy megkérdeztem, hogy tényleg az volt-e az-az út, amire gondoltam. Jelezték, rendben volt az út. Kellemesen elfáradva, hazafelé vettem az irányt, már a másnapi montis túrát tervezve a Déli-Bakonyba. Ki kell használni, az alighanem utolsó valóban jó idõs napot.

Gyönyörû idõben, kellemes, helyenként látványos útvonalon túrázhattam.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700 Ft-ért elég rossz minõségû szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, amin viszont az útvonal nagyon egyértelmûen van berajzolva, illetve jelölve, mikor milyen jelzést kell követni (saját térkép nem árt, de nem is kell feltétlenül), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelölése végig kiváló! A célban zsíros kenyér, vöröshagyma, tea és egy Sport szelet volt az ellátmány. Valaha ezt a csokit a Szarvas-kútnál kaptuk. Nem tudom mi az oka, hogy ezen változtattak, de nem jó.

Tatabánya 30

Vége a nyárnak, õszi túrák várnak - énekelhette volna a csapat, ám az énekszó végül elmaradt: anélkül vágtunk neki a Tatabánya 30 teljesítésének, amit még 2005-ben Dalmával jártunk be.

A létszám igen magas volt: lelkes elsõ résztvevõként csatlakozott Anita a svéd csoportból, visszatért Dalma a túráimra, akárcsak Kata, mindketten nagyon hosszú idõ után. Zsófi szintén velünk tartott, rajtuk kívül Kata három gyógyszerész ismerõse vágott neki a távnak, rendkívül sajátos filozófiával.

Kata és õk elég hamar elszakadtak tõlünk, így Anitával fedeztük föl a Csákányospuszta utáni fenyõerdõ rejtélyeit, s fõleg gombáit.

Vérteskozmánál értük utol a gyógyszerészeket, akik rögtön tovább is mentek, így lemaradtak a templom elõtti emlékkeresztrõl, vagy a szántóföld bejárásáról. Nagyon szép része ez a Vértesnek!

Takarosan felújított házak után kiértünk a faluból, s hamarosan Várgesztesre érkeztünk, ahonnan a rettentõ Német-völgy tartogatta a következõ izgalmakat. Dalma kutyája is lehalt, így szerkesztettünk neki egy pólyát, amin gazdasszonya vállán utazott a táv további részein.

A célban kis alkudozás után megkaptuk a kitûzõket, valamint két liter meleg teát - remek túra volt.

Tatabánya 20 (2013)

Két évvel ezelõtt ez volt az elsõ teljesítménytúrám, igaz, akkor a 30-as távon szenvedtünk végig. Most idõ hiányában csak a 20-asra mentem. Azt hittem a 20-as táv érinti Vitányvárat, de sajnos nem, nem tudom minek van a leírásban. Igaz, kis kitérõvel oda lehet menni, de most erre nem volt idõm. A túrával nincs gond, nagyon szép helyeken megy végig, de a szervezés nem valami profi.

- Indulásnál fizettem, kezembe nyomták az itinert, írjam rá a nevem és az indulási idõm. Ezzel annyira nem lenne gond, de nekik így semmi pontos adatuk nincs róla, ki is indult el a túrán.

- A térkép/itiner nagyon gyenge minõségû, mármint nyomtatásilag. Nekem megvan még a 2 évvel ezelõtti, az teljesen jó. Bár az útvonal nagyon jól ki van jelölve, térképre nincs szükség.

- Sajnos az emléklap is nagyon nagyon gyenge minõségû nyomtatás, elég halvány. Ugyan az mint amit 2 éve kaptunk a 30-on, csak ugye 20-as felirat, de ahhoz képest minõségileg nagyon rossz.

- Célban teljesítésnek megfelelõ kitûzõ, zsíros kenyér, tea,  csoki (ami 2 éve a Szarvas kútnál volt, most is jobb lett volna ott) és emléklap, amit a kezembe nyomtak. Jópár túrán voltam már, de még sehol sem voltak ilyenek, hogy egy üres emléklapot adnak, nem írták rá a nevem. Nem mintha én nem tudnám ráírni, de azért mégis. Ez volt a csúcspont. Nevezéskor az itinerre nem írnak semmit, célban pedig még az emléklapra sem. Míg elfogyasztottam egy zsíroskenyeret, néztem a beérkezõket, láttam hogy nincs ráírják a nevet. Pár nap mulva egyik ismerõsöm, aki tavaly volt a túrán, meglátta a név nélküli emléklapom, és csak annyit mondott, hogy ,,látom tavaly óta még mindig nem tanulták meg ráírni a nevet az emléklapra,,.  Úgyhogy nem egyszeri eset, lehet ennyire nem voltunk szimpatikusak.

- És még annyit szeretnék tanácsolni a szervezõknek, hogy a ttt honlapon nem ártana frissíteni, vagy csak elolvasni a túra leírását. Az van ott, hogy 1-es és 17-es bussza leleht megközelíteni, de ez nem igaz, a 17-es hétvégén nem is jár.  A túra helyszínét az 1-es és 5-ös bussza lehet megközelíteni, mivel többen jönnek más városokból, nem kéne félrevezetni õket.

Mint írtam, a túra nagyon szép helyeken megy végig, tökéletes irányjelzõ táblák mindenhol, de amiket írtam nem ártana javítani rajta, apróságok, de sok kicsibõl összejön...A túra jó volt, a szervezés ezáltal egyáltalán nem tetszett. Egyszer még 30-ra mindenképp vissza fogok menni.

Képek:

tatabanya20.siki.fotoalbum.hu/

Tatabánya 35

Természetesen, idén sem létezett a 20-as és 30-as távtól eltérõ, de a betervezett „eltévedésekkel” együtt ennyire jött ki a 20-as távra nevezve. GPS-el mért távolság: 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1005 m.

Kicsit késve érkeztem Tatabányára, így nem volt könnyû parkolóhelyet találni, s benevezni is csak 07.20-kor sikerült. Ez évben is többen álltak sorba a 30-as távnál, mint a 20-asnál, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem kellett várnom.

07.25-kor, csípõs hideg szélben kezdtem meg a táv teljesítését. A pulóver így is lemelegedett rólam Csákányospusztáig. Utóbb kiderült, maradhatott volna még. A Mária-szakadékbeli kaptató ellenére is fáztam, de bíztam az idõjárás melegedésében, meg különben is lusta voltam megállni. A kevés fény miatt fotózás kihagyva, majd visszafelé. Meglepetés! Körtvélyespuszta régi temetõjét május óta, szépen bekerítették. Magát a temetõt az elõzõ években tették rendbe. Ismerõsöket elõztem meg. Beszélgettünk egy kicsit. A K+ jelzésen, a fenyves mellett, gyerekeket értem utol, akik éppen légyölõ galócát fényképeztek. Érdekes, de aznap ez volt a leggyakoribb gombafaj. A zöld jelzés eléréséig többször is megelõzött a gyerekcsoport. A piros jelzés elérésekor kíváncsivá tett a jobbról futó út. Meg kéne nézni. A térkép szerint, levezet a zöldre. Most azonban még nem jött el az „eltévedés” ideje. Ballagtam tovább. A zöld jelzés mellett jó darab erdõt irtottak ki. A murvás út keresztezése után, végre kimelegedtem az emelkedõn. Elég hangos csoport elõzött meg. Nem is bántam. Legyenek tõlem, minél messzebb.

Az Új-osztásnál megkapom a második ellenõrzõ pecsétet. Irány jobbra. Az aszfalton csak mintegy 2-300 m-t mentem, s megkezdtem az elsõ „eltévedést”. Kellemes, eleinte jelzetlen úton kaptattam a Robinson-kunyhó romja felé. Hamarosan elértem a kék jelzést. Megelõzött egy 30-as távon indult futó. Kényelmesen baktattam fölfelé. Rátértem a kék négyszögjelzésre. Itt csak a fenyõket vágták ki az út mentén. Ahol a jelzés letér az útról a kunyhóhoz, az engem korábban megelõzõ futó mérgelõdött, hogy mi az, hogy megszûnt a jelzés, meg hát merre tovább. Mondtam neki, hogy letért a jelzésrõl, de ezért ne a rendezõket szidja, mert az OKT jelzés jó, és a jobbra kanyarodás is jól jelzett. Ha vár egy-két percet, akkor levezetem, merre kell menni, mert egy darabig nem lesz jelzés. Visszamenni már nem érdemes. Készítettem néhány fényképet, s mentünk tovább. A Vörös-lyuk völgy elején mondtam, hogy innen már nyugodtan futhat, mert az OKT-ig, ha mindig lefelé megy el sem tévedhet. Különben is, csak egy másik út vezet ki belõle, de az is visszafelé, s elég meredeken fölfelé. Én pedig a saját kényelmes tempómban mentem tovább. Az elágazást követõen, fölmásztam megnézni egy barlangot, amellyel többször is szemeztem már, de valahogy nem szántam rá magam, fõként az igen meredek emelkedõ miatt. Elég jelentéktelen kis odú. Aligha nézem meg még egyszer.

Kisvártatva igazoltam a Szarvas-kútnál. Végre újra csordogál némi víz a forrásból. Gyerünk tovább! A kék és zöld jelzések elágazásánál megkezdtem a következõ betervezett eltévedést. Nem jelzett, de viszonylag elfogadható meredekségû, nagy részén jó minõségû úton gyalogoltam a Macska-bükk felé. Megettem egy szendvicset. Az út fölsõ vége (50-100 m), montival nekem tolós. Viszont elértem újra a pirosat, s úgy döntöttem, megnézem azt a jó kis utat, amivel reggel is szemeztem. Elég jó, bár az alsó része (200-300 m) meredek (lehet, hogy ez is tolós). Egy helyen, ahol látszott, valami letörés van, kimentem a hegy peremére. Remek a kilátás. Korábban kellett volna, s akkor a Gráciák sziklánál érem el a fennsík peremét. Vissza az útra. Az OKT elérésekor újra rátértem a kiírás szerinti útvonalra. Megnéztem a Vitányvárat. Az elmúlt 2-3 évben sokat romlott az állapota. Érdemes lenne vele foglalkozni, mert szépen megvan a belsõ és a külsõ vár. Továbbmenve, ahogy elértem a hegytetõt, úgy döntöttem megnézem az egyenesen menõ utat, tehát újra „eltévedek”, bár ezt nem terveztem be eredetileg. Jártam már erre, csak akkor nem volt rá energiám. A következõ elágazásban jobbra mentem, a Macska-bükki elágazáshoz, immár harmadszor, a túra során. Az út jól járható montival. Az elágazásban tanácstalan túrázót láttam. Pedig nagyon ki volt táblázva ez a PK+ elágazás és kettõs kanyar. Mivel a túrán indult, útbaigazítottam. Visszaballagtam az úton, s rátértem a korábbira, amely elõször mezõn, majd pedig az erdõ szélén vezet. A Körtvélyesrõl, az erdõ szélérõl lefelé menet, sokáig pazar a kilátás a Zuppa-tetõ felé, illetve attól nyugatra.

A lejtõ aljában, az aszfaltútnál kereszteztem az OKT-t, és megkezdtem, a következõ tervezett „eltévedést”. A Budai-úton mentem le a Rugógyári országútra, majd megnéztem ennek a partizántelepi ágát is. Elég jó. Ráadásul a meredeksége is elfogadható (2-2,5 km-en kb 160-170 m). A partizán telepi aszfalt kicsit hosszabb és sokkal több benne a szint, a másik ág pedig elég sáros tud lenni. Persze azért visszafelé megszuszogtatott. A távvezetékek elérésekor irány balra, föl az átjátszó állomáshoz (Mészáros-hegy). Onnan nincs ugyan kilátás, viszont a közelébõl, a távvezeték nyiladékából igen. Jól látni Tatabányát és az egész Gerecsét. Ráadásul az idõ is jó a fotózáshoz, csak a madárkullancs legyek ne lepnének annyira. Itt volt a legtöbb belõlük, de már elõtte is idegesítettek. Néha úgy éreztem, menten megveszek tõle. Rögvest elkezdtem gondolkozni, ez esetben kiket kellene megharapnom. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok, akkor jórészt jelzetlen úton megyek le Csákányospusztára. Így is lett, ami azt is jelentette, hogy a Mária-szakdékbeli fotózás ismét elmarad. Még egy párost igazítottam útba a K+ jelzésen. Elég rosszul jelzett az útról való letérése, a Mária-szakadék felé. A levezetõ út gyalog is elég meredek, viszont eddig még csak montival jártam rajta. Fölfelé tuti tolós rész. Leérve idén is megnyugodtam, jó sokan vannak még kint a távokon. Csákányospusztánál megvan az utolsó ellenõrzõ pecsét, már csak be kell gyalogolni. Ehelyett, valami romot és keresztet láttam, nem túl messze. Természetesen fölmentem megnézni. A silány felirat szerint, Csákányegyháza kápolnájának maradványai. Az itt lévõ léckeresztek is hasonlóan méltatlanok a helyhez. Most már tényleg nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam egy kis teát, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, szép idõs túrán vehettem részt. Az eltévedéseimen négy remek kilátó pontot, illetve szakaszt érintettem. Ebbõl kettõt, esetleg hármat, kis kitérõvel részévé lehetne tenni a túrának. Igaz, szalagozni kellene, de olyan szervezõknek, akik ennyi tájékozódást segítõ táblát tesznek ki, aligha jelentene problémát.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 700 Ft-ért szürkeárnyalatos igazolólapot kaptunk (a térkép olyan gyenge, hogy kell a saját is). Ellátmány csak a célban volt: zsíros kenyér, hagyma, sportszelet, tea, illetve víz. Nem tudom miért, de az elõzõ évektõl eltérõen a csoki nem jutott el a Szarvas-kúthoz.

 A 2013-as évben talán szebb volt a vértes mint valaha, a 20km-es túra során készített képeimet megtaláljátok oldalamon:

http://szendreigabor.hu/blog/2013/10/20/tatabanya-20-30-teljesitmenytura-kepek-2013/

 Videós leírás a Tatabánya 30 teljesítménytúráról

 2012.10.21- én megrendezett Tatabánya 20/30km teljesítménytúráról készített képes beszámolómat itt találjátok:

http://szendreigabor.hu/blog/2012/10/21/tatabanya-20-km-30-turabeszamolo-2012/

Tatabánya 30

"Alsógalla" - tájékoztat a motorvonat erre hivatott berendezése, ideje leszállni: ha végigmennénk Tatabánya fõ vasútállomásáig, szinte biztosan lekésnénk a buszt, amelyet némi sétával innen kényelmesen elérhetünk. A mai túrán Kerek repkény mellett az öcsénkhez képest jelentõs túraszakmai lemaradásban lévõ Patti húgommal alkotunk háromfõs társaságot. Panelházak között, magasfeszültségû távvezetékkel párhuzamosan haladva sétálunk be a Ságvári Endre (hûha!) útig, ahol kerítünk egy buszmegállót. Érdekesség, hogy a menetrend mellett az egyes buszjáratok útvonala térképes formában is szerepel a tájékoztató táblán. Emellett külön vicces a 35-ös buszhoz tartozó térkép: ezen egész Tatabánya talán két centit foglal el, rajta egymásra halmozott pöttymassza jelzi a busz útvonalát, de amúgy látható az egész környék, Tárkánytól Epölig és Téstõl Pázmándig.

Felszállunk az érkezõ 1-es buszra, valamit mond a buszvezetõ, de az Ikarus üresjárati motorhangja elnyomja a kommunikációs kísérletet. Megváltom a három jegyet, jó sokba kerül, de azzal vigasztalom magam, hogy mûbõrüléses csuklóson utoljára Egerben utaztam, gyerekként. A busz utazóközönségét körülbelül tucatnyi ember alkotja, a többség a végállomásig elhagyja a jármûvet, csak néhány, optikailag is túrázónak tûnõ személy marad fent. Felsõgalla szélén szállunk le, a gépezetet sofõrje pár méterrel arrébbgurítja és megáll. Átsétálunk az 1-es fõúton, megkerülünk pár házat, rálelünk a rajthelyre, amely néhány sátorból és a támogatókat hirdetõ molinókból áll. A sorállás minimális mennyiségû idõt vesz igénybe, az adminisztráció nagyon szimpatikus: elveszik a nevezési díjat, cserébe kapunk fejenként egy itinert, rajtszámmal. A rajtoltatói oldalon László Szilvit van szerencsénk üdvözölni. Mivel a rajt megközelítése és az egész nevezés bõven belefért a rá méretezett idõtartalékba, most fagyoskodhatunk majd' húsz percig. Közben felbukkan Bell Sanyi és reggeli útitársunk is, akivel a metró Deák téri állomásától egész Szárligetig utaztunk. Továbbá csinos kis tömeg gyûlik össze, túrázási szándékot kifejezve. Szilvi elrajtoltatja a futókat, majd pár másodperc fáziskéséssel a gyalogos tömeg is rászabadul a kék négyzettel jelzett útra. Sikerül jó ütemben elkapni az indulást, enyhén poros, minimálisan emelkedõ úton trappolunk a Vértes felé.

Egy rövid emelkedõ felhagyott kõfejtõ udvarának tûnõ helyszínre visz fel, itt mindenféle színû fák díszelegnek, mintha az „Õsz” tételt illusztrálnák a Négy évszakhoz. Majd folytatódik a másfél nyom szélességû út az erdõben. Kiérünk egy rétre, tõlünk jobbra, négyzetes rácsban ültetett fák sorakoznak a fûben, felettünk távvezeték húzódik, két acélmonstrum tartja két dombtetõn. Elérjük a Szárliget felõl érkezõ kék sávot, kétfõs tévéstáb veszi fel a túrázók vonulását. Szerencsére most éppen a kamera egyik helyszínrõl a másikra való szállítása köti le õket, így örvendetesen kimaradunk a mûsorból. Csákányospuszta felé fordulunk egy egyenes útra, autó elõtt bója áll, autó mellett pedig személyesen Vali és -rafter-, akikkel elképesztõen szomorúan rég találkoztunk utoljára. Beszélgetünk pár sort arról, hogy milyen a jó teljesítménytúrázó, meg arról, hogy velük délután már jó esetben nem találkozunk a ponton, mert seprûvé avanzsálva folytatják rendezésben való részvételüket. Na, ez a mondat jó hosszúra sikerült. Nem maradunk sokáig, mert érkezik a tömeg, a hatalmas és elsöprõ, és jó ötletnek tûnik ellépni, mielõtt ideér. Meglódulunk a Mária-szakadék felé, el a turistaház mellett. A fák lombjain és a ködön átsütnek a felkelõ Nap elsõ sugarai, megadva a témát a mai napon készülõ fényképeknek. Felsétálunk a szakadékon, mellettünk jobbra sziklafal és meredek domboldal, balra szakadék, lépcsõszerû kõalakzatokkal és kidõlt fákkal. Tetszik. Felérünk a körtvélyesi erdei temetõhöz, a fejfák a ködben éppen, hogy kivehetõk. Felsétálunk a T-alakú elágazásig, a kék keresztre térünk rá Körtvélyespuszta felé. Itt többen érkeznek szembõl, de bambulós lévén lehet, hogy én is benéztem volna a K+ és a lila jelzésû Mária út alig észrevehetõ jobbkanyar-jelzését. Persze, lehet, hogy csak a Nagy-Csákányt látogatták meg, mint a Vértes legmagasabb pontját.

Elballagunk Kapberek-puszta felé, közvetlen az út mentén méretes légyölõ-galóca telepek sorakoznak, meg mindenféle egyéb gombák is láthatóak, amelyek begyûjtését az arra szakosodott résztvevõk el is fogják végezni. A lombon átsütõ napfény egyre határozottabbá válik a reggeli pára felszálltával, így a látványos elemek száma is növekszik. Hosszabb emelkedõs szakaszokat követõen végre lejtõvel is találkozunk, találkozunk a Körtvélyes, mint hegy felõl érkezõ piros sávval, de nekünk ez nem kell most, zöld lesz a jelzés, amelyen eljutunk az Új-osztás névvel illetett ellenõrzõpontig. A köhögõ pontõrtõl kapott bélyegzés Sebaj Tóbiást ábrázolja, amint egy gombára könyökölve elmélkedik. Megnézem, a -rafter-éknál kapott bélyegzõlenyomaton egy törp az ásás mûveletét gyakorolja éppen. Nekem mondjuk tetszik. Egyre mélyülõ völgyben folytatódik utunk, az itiner belsejében rejlõ szürkeárnyalatos térkép szerint ez a Sárkánylyuk-völgy. (Tessék, elõbb törpök, most sárkány...) Megreggelizünk, sonkás zsemle a menü, amelynek összetevõit (sonka, zsemle) Repkény hordozta idáig. Párás rétek, kanyargós erdei utak következnek hosszasan, majd leérünk a Szárliget-Vérteskozma közötti erdészeti aszfaltútra. Ezen egészen egy szalagozott letérésig közlekedünk, ahol megtaláljuk az itiner szerint az Új-osztás – Vérteskozma szakaszon leküzdendõ szintemelkedést, koncentráltan. Felbaktatunk a dombtetõre, amely elválaszt az üdülõfalutól. Fentrõl kilátás, a Vértes lankái láthatóak körülöttünk, és soros úticélunk néhány épülete. Leballagunk Vérteskozmára, ismét ellenõrzõpont, ismét kapunk bélyegzést („Vérteskozma”, hirdeti a felirat) és ellátmányként cukorkát.

Kifogástalan állapotú porták között sétálunk tovább, impozáns kapu mellett hagyjuk el a települést. Az úton sárga levélszõnyeg. Szép, na. Enyhe emelkedõn vezet fel a követendõ dózerút, mellettünk a Szent Vendel-kápolna emlékhelye, odébb vízmûépület, közben egy darabig távvezeték, de az valahol másfelé folytatódik. Erdõbe térünk, majd onnan ki, és máris Várgesztesen találjuk magunkat. A pont õrei a kocsmánál ülnek, és annyira kevés ideig maradunk itt, hogy amire megfogalmazódik a fejemben az igény egy kávé iránt, már kint is vagyunk Gesztesrõl. Innen ismét emelkedõn kell távozni, jó meredeken. A nem-teljesítménytúrázó-forgalom kezd élénkülni: kirándulókkal, sziklamászókkal találkozunk menet közben. Elhagyjuk a Zsigmond-kõ felé vezetõ elágazást, felérünk egy magaslatra, ahol végre elõkerül a tegnap este bekészített, jelentõs mennyiségû ízesített, cukrozott disznózselatin, amely másképpen gumicukor néven ismert. Optikailag kéktúrázó apa-fiú duóval találkozunk, majd szép lassan elérjük a Mátyás-kutat és a kapcsolódó pihenõhelyet. Itt csatlakozunk újra a 20-as távhoz, amely az Új-osztástól a K+-on érkezik ide. Lesétálunk a forráshoz, felirat hívja fel a figyelmet a vízvételi lehetõségre, amelyet érdemes kihasználni – bármilyen lassan is csorog a víz itt, még mindig több, mint a kiszáradt Szarvas-kút. Turul-túrás pólós srác és barátnõje is épp vízkészletüket igyekeznek pótolni, érkeztünkkor átadják a helyet és továbbállnak, útvonalkövetõ módon a kék sáv felsõ ösvényén, és nem a tömeg által tovább követett szintúton. Szóbeli dicséretet érdemelnek. Fél bögre vizet megvárunk, aztán megyünk mi is, felfelé, meredeken.

A kanyargós felsõ ösvény után lent futunk bele a tömegbe, majd rögtön el is hagyjuk a dózerutat. Kõolajvezeték húzódhat errefelé, az egykori ÁFOR-ra emlékeztet egy rozsdásodó vastábla. Beballagunk a Szarvas-kúthoz, a pontõrök itt füstölõt, illatos gyertyát égetnek, mellettük egy túrázó éppen egy szál cigarettával készül ugyanezt tenni. Elpucolunk az emelkedõn elõle, az igazolás megszerzése után. Átbukunk a dombtetõn, lesétálunk a Vitányvár aljához, hogy itt még egy, jó hosszú kaptatón menjünk fel. A vár meglátogatása ezúttal kimarad, az emelkedõ után tisztásra érkezünk, délkelet felé kanyarodunk és visszatérünk a reggelrõl ismerõs elágazásba. Leballagunk a Mária-szakadékon, az jut eszembe, hogy amikor ilyen helyeken kell menni, akkor egyáltalán nem bánom, hogy van oda-vissza szakasz a túrán. -Rafter-éket mások váltották a ponton, így itt ismét gyorsan letudjuk a bélyegzést, és visszaballagunk a célba. Közben immár napsütésben szemlélhetjük meg a reggel még párában úszó tájat. Feltûnik egy birkanyáj, motoros pásztorral, õk reggel még nem voltak kint. Távvezeték. Kõbánya udvara. Lejtõ. Cél. László Szilvivel beszélgetünk egy kicsit, kapunk kitûzõt és emléklapot és Sport szeletet. Továbbá zsíroskenyér és tea áll rendelkezésre, mint ellátmány, elõbbibõl ötöt fogyasztok el, és csak azért nem többet, mert nincs pofám hozzá. Köszönöm ezúton is a túrát a rendezõknek, és a társaságot az útitársaknak. Nekem tetszett, úgy, ahogy volt.

Fél órányi pihenés után visszaballagunk a buszmegállóba, itt újabb húsz perc telik el a buszra várva. Megvesszük a jegyeket, közben a sofõr hangosan méltatlankodik: „Idejönnek, beparkolják a buszfordulót, akadályozzák a forgalmat, szívatják a többieket, na, ez aztán a teljesítmény!” Jónak mondja. A jegyárakat megint kissé elhûlve veszem tudomásul, de ennyi pénzért most háromtengelyes, ráncajtós, mûbõrüléses Ikarus 260-on utazhatunk, ez már nosztalgiajáratnak is felfogható. A Mátyás-kúttól ismerõs túratársakkal (akkor Turul-túrás pólós srácként és barátnõjeként hivatkoztam rájuk) egy helyen szállunk le, megerõsítésképpen azért megkérdezem, hogy jófelé megyünk-e Alsógalla vasúti megállóhelyére. Pozitív választ kapunk. Lesétálunk a vasúthoz, megváltom a jegyeket, majd jórészt a maradék gumicukor elnyammogásával töltjük az eltöltendõ háromnegyed órát a budai személyvonat érkezéséig.

-Kékdroid-

Képek itt.

Tatabánya 30

Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2011/10/tatabanya-30.html

Tatabánya 40

Természetesen a kiírás szerint nem létezik ilyen, de a 20-as távon „3 kis eltévedéssel” ez jött össze.

GPS-el mért távolság: 39,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1070 m.

Jó idõt ígértek a meteorológusok, így nagyon csábított a biciklizés, de az is, hogy szét kellene nézni Körtvélyespuszta közelében is montival járható útvonalak után, és ezt a teljesítménytúrát is kedvelem. Eredeti terv: viszem a montit, délig letudom a 20-as távot, utána tekerek egyet. Valóság: túl fáradt voltam szombaton az egyesületi túra után, s nem volt kedvem láncot és fogsort cserélni a biciklimen, valamint tartottam tõle, hogy Felsõgallán nem lenne túl biztonságos a biciklit a tartón hagyni, így a gyalogos felderítés mellett döntöttem. Reggel még azon is gondolkoztam, el sem indulok, mert nagyon álmosan ébredtem. Jól jelzi ezt, hogy a Tatabányára vezetõ bõ másfélórás út alatt, a tea és az erõs kávé ellenére háromszor kellett megállnom és kiszállni a kocsiból, az elalvás megelõzésére. Így csak 7.10-re tudtam leparkolni.

A nevezés meglepõen gyorsan ment. A 30-as távon is csak 5-6 sorban álló volt, a 20-ason meg egy. A rajtban jeleztem, el fogok térni az útvonaltól, ne lepõdjenek meg a pontõrök, ha késõn érek a második, és az az utáni pontokra. Túlzottan nem érdekelte a rajtoltatókat. Megkaptam a szürkeárnyalatos fénymásolt, kicsinyített térképes igazoló lapot, s az igen hideg idõben vágtunk neki a távnak Zsuzsáékkal. Õk a 30-asra neveztek. Jó tempóban kezdtük a bemelegítõ emelkedõt. Az útviszonyok kiválóak. Csákányospuszta elõtt, az erdõbõl kiérve, szép a kilátás, de a 20-as távon ez az egyetlen kilátópont. Megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s irány a Mária-szakadék. Szépek a sziklák, kevesen voltak elõttünk, így ráadásul jól is haladtunk. Kisvártatva elértük Körtvélyespusztát, ahol elbúcsúztam Zsuzsáéktól, mondván, megkezdem az eltévedést.

A K+ jelzés jobbra kanyarodásakor mentem tovább egyenesen. A Körtvélyespusztáról, a Szárliget és Vérteskozma közötti erdészeti aszfaltútra, a Meszes-hegyen átvezetõ földutat akartam megnézni, mennyire járható montival. Ez elsõre nem jött össze. Elindultam egyenesen a Hideg-kútnál, de az elsõ 100 m-t követõen 3-4 olyan pocsolya hellyel találkoztam, ami esõ esetén leszállás nélkül nem kerülhetõ ki, s tudtam, van egy párhuzamos igen jó út is ezért a visszafordulás, s az arra történõ rátérés mellett döntöttem. Kicsit mentem rajta, s máris a Böske-rétre értem, ahol párhuzamosan mentem az eredeti útirányommal. A rétrõl gyönyörû a kilátás. Gond egy szál se, majd balra visszatérek az eredeti irányba. Igen ám! De erdõirtások és vadvédelmi kerítések állták utamat. Ahol ez nem volt, ott a Borz-árkok akadályozták meg a balra haladást. A vége az lett, hogy elértem a piros jelzést, a piros – piros háromszögjelzés elágazásánál. Sajnos az engem érdeklõ irányba a piros térden fölül érõ fûben vezet, amit montival nem szeretek, a piros háromszögjelzés meg jó meredeken megy le a P+-ra, a Nagy-Farkas-torokhoz. A Kozma 60 MTB-n annak idején itt lefelé is leszálltam, mert nekem túl meredek ahhoz, hogy biztonságosan leguruljak. A kilátás viszont csodálatos. A murvás utat keresztezve, a Nagy-Farkas-torokban lementem a Tamás-árokba. Tudtam, hogy a mûútig jó az út, de a másik irányba is kíváncsi voltam, s erre akartam visszatérni a túra útvonalára.

A Tamás-árokban igen szép sziklák sejlettek elõ a lombok közül. Úgy döntöttem, a jövõ évre tervezek is erre egyesületi túrát.

A Nádaskúti-völgyi elágazásig jó az út, onnan rohamosan romlik, és csak nehezen járható keróval. Ez az út is felderítésre vár. Most inkább mentem tovább az árokban. A Gesztesi-földekrõl ismét csak szép a kilátás. Egy balkanyarral vissza is jutottam a túra útvonalára, s hamarosan megkaptam a következõ pecsétet. Addig azonban néhány túrázónak válaszolnom kellett, miért is megyek szembe a 30-as táv irányával. Nézem az ellenõrzõ lapot. Hoppá! A Mátyás-kútnál nincs EP. Így az aszfaltútról 100 m után balra le, s az elején, jelzetlen úton irány a Robinson kunyhó romja, ahonnan szintén gyönyörû a kilátás, s az eredeti útvonalhoz képest csak 2-300 m-es kitérõt jelent, 40 m többlet szinttel. Az idõ jó, tehát megéri a kitérõ. A kunyhó romjánál, ami tulajdonképpen csak a sziklafalba mélyített gödör, ahol látszik a valahai falazás nyoma, egy fiatal párral találkoztam, akik szemétszedõ túrát tartottak. A Vörös-lyukon keresztül tértem vissza a kiírás szerinti útvonalra. Ez a völgy most sokkal jobban járható, mint augusztusban volt.

A Szarvas kútnál a pontõrök egy csomó illatmécsest gyújtottak meg. Megkaptam a következõ pecsétet egy Sportszelet kíséretében és már tempóztam is tovább. Jó sokan voltak ezen a szakaszon. A Vitányvár után, kidõlt fák akadályozták a haladást a kék jelzésen. Rövidesen visszaértem a Körtvélyespuszta elõtti elágazáshoz. Megnéztem az órámat. 12.31. Gyerek az idõ! Akkor most megint eltévedek, hátha sikerül megtalálnom a keresett utat. Természetesen, a reggel nem megfelelõnek ítélt úton indultam. Egy darabig minden rendben. A pocsolyás rész simán kikerülhetõ a reggel felderített szakaszon. Megyek tovább. Az irány jó, de egy kerítésnél, a jó út balra kanyarodik, míg van egy mostanában nem használt is (de azért még járható) egyenesen. Gyerünk a jobb úton, hátha megfelelõ irányba kanyarodik. Már másodszor nem jött be ez a számításom. Hamarosan rá kellett ébrednem, a Nagy-Csákányt megkerülõ úton vagyok. Eldöntöttem, ha az út északra kanyarodásakor nem lesz jobbra vivõ út, akkor visszafordulok. Van út! Nem is rossz, bár a térkép nem jelzi. A Hárságy-völgy mellett a keleti oldalon vezet. A völgybe rajzolt ösvény, viszont már nem létezik. Az egykori út nyomai azonban látszanak. Megyek tovább, a hol erre, hol arra kanyarodó úton. Egyszer csak keleti irányban biciklis szemmel nézve, húzós hosszú lejtõbe vált át. Ezen se jártak az idén, de azért nem túlzottan rossz. Betorkollott egy a térképen ösvényként jelzett kiváló minõségû földútba (a Horvát-vasúttól közvetlenül nyugatra lévõ út), amelyen jobbra fordultam. A lejtõrõl a fák között szép a rálátás egy hegyre. Sajnos nem mértem irányt, így nem tudom melyik az, de vagy az Ágacska, vagy a Zuppa (inkább az Ágacska). A másik ágat is föl kéne derítenem, meddig ilyen jó, illetve tényleg elvisz-e a Nagy-Csákány-barlanghoz. Az aszfalton elértem a Szár felõl érkezõ piros jelzést. Vele szemben indul a Meszes-hegyre vezetõ út. Akkor ezt most megpróbálom errõl. Egy darabig jó. Egy Y elágazásban a jobb minõségû, baloldali ágat választom. Újabb hibás döntés. Alig megyek párszáz métert egy gyérítésben, egy igen meredek falú völgyfõben vége az útnak. A térkép, jelez ott valami légypiszok méretû szakadást, de reméltem, lesz kivezetõ út. Nem volt. Az igen meredek emelkedõn fölmásztam, s visszatértem a keresett útra. Az aszfalt felé vezetõ rész, egy szakaszon, a favágás miatt járhatatlan. Sziklás, fél méter körüli terep lépcsõk is akadályozzák a haladást. Rövid talpalás, s máris a Nagy-Csákány kerülõ útját kopogtatom a túrabotokkal. Ez a Meszes-hegyen át vezetõ út, kb. 200 m-es tolós szakasztól eltekintve járható, de a Hárságy-völgy melletti jobb.

Szaporán kapkodtam a lábaimat, hogy beérjek végre a célba. A hivatalos nyomvonalra visszatérve, megnyugodtam: jó sokan voltak még kint az útvonalon. A Mária-szakadéknál megálltam fotózni. Szerencsére sikerült is néhány bemozdulás nélküli képet készítenem. Lefelé menet lassabban haladtam, mint reggel fölfelé. Csákányospuszta elõtt ismerõsök érnek utol. Beszélgetünk egy kicsit, már amennyire a szapora légzéstõl tudok. Jóval gyorsabbak nálam. A pecsételésnél le is maradok. A kék - kék négyszögjelzés elágazásánál, másokkal egyetemben tovább rongyolnak egyenesen. Itt sem turistajelzés, sem szervezõi tábla sem segíti a tájékozódást. Ez az egyetlen szervezõi jelzéshiba, amivel találkoztam. Megyek tovább. Eseménytelen, de kellemes gyaloglást követõen beértem a célba.

A 20-as táv a szép idõben nagyon kellemes, bár nem igazán látványos (én az eltévedésekkel látványossá tettem: öt - hat plussz kilátó pont). Mint már máskor is, most is nagyon sok gyerek vett részt a túrán. Ez igen örvendetes tény. A célba érkezéskori jó kedvüket látva, pláne az. Láttam olyat, akinek 20 km-t követõen, még futni, illetve táncolni is volt kedve és ereje. Több esetben pedig a szülõk bírták kevésbé a gyûrõdést.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 600 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, igazolólap jó útvonaljelzés, a Szarvas-kútnál Sportszelet, a célban emléklap, kitûzõ, valamint zsíros-, margarinos-, lekváros kenyér, illetve forró tea járt. Mivel sok a gyerek, az õ kedvükért jó lett volna, ha a 20-as táv minden EP-jén adnak egy-két szem csomagolt cukorkát, vagy szõlõcukrot. Ez földobta volna a gyerekek hangulatát, s nem jelentene eszeveszett költséget sem.

Teljesítménytúra riport

 A teljesítménytúrázásról az októberi Tatabánya teljesítménytúrán forgatott 45 perces összeállítást dec. 18-án, szombaton 17.05-tõl  sugározta az ATV. Aki lemaradt róla, az megnézheti itt. (http://atv.hu/videotar/20101220_teljesitmenytura)

T20

Az elõzõ napi Kõszeg - Írtottkõ túra után vasárnap csak egy laza 20-as távra vállalkoztam, mert a sarkamat szétszedte az elõzõ napi aszfaltozás, ami túrabakival nem a legjobb dolog. Újabb korai kelés is a hátam mögött volt, a péntek esti 4 óra után szombaton sem siekrült 4 óránál többet aludni, ami nekem sajnos kevés.

Reggel a tervezett 6:00 helyett 6:15-kor indultunk meg négyesben Tatabánya felé. A bõ két órás út alatt amíg Kõszegrõl felértünk a nap is feklet és bár nem láthattuk a felhõk miatt, jó érzés volt világosban megérkezni. Kis keresgélés után parkolóhelyet is találtunk ami a kocsik tengerét látva nem kis teljesítmény már kezdésnek sem.

A rajtoltatásnál ugyan néhányan zsörtölõdtek a sorban, hogy bezzeg õk tuti jobban csinálnák, és jobban megszerveznék az egészet... (az ilyeneknek az ember csak azt tudja mondani, hogy hajrá akkor mutassa meg!) Ezzel szemben a rövid kb 10 méteres sor elég gyorsan elfogyott, és már meg is kaptam a papíromat. Túratársaim a 30-asra neveztek, és õk már el is rajtoltak elõttem, de nekem még így sem kellett sietni. 8:45-ös rajtidõt kaptam, kicsit nézegettem az egy darab A4-es lapot, amin egy térkép elfoglalta a belsõ oldalt, a külsõn pedig a szponzorok, illetve a "pecsételés kockái" voltak, így az útvonalleírás elég szûkszavúra sikerül, de a kiváló jelzéseknek, köszönhetõen ez is elég volt. A túra útvonalán végig minden elágazásnál, kanyarnál "kitáblázták" hogy kinek merre kell mennie, így az útvonal eltéveszthetetlen volt.

A hangulatra sem lehet panasz, mert a borús idõ ellenére bõ 900 induló volt ha jól hallottam, és ezek között rengeteg volt a fiatalabbnál fiatalabb gyermek, az iskolások és a felnõttek csak kisérõként tûntek fel köztük.

A túra elsõ és utolsó kanyarulatában gyorsan megijesztették a túrázókat, mert direkt odaraktak egy szép nagy tócsát, de utána már egyetlen eggyel sem talákoztunk. Nagyon szép terepen mentünk, az emelkedõk jól elosztva követték egymást a pontok sem estek túl messze egymástól, útközben kaptunk cukorkát, csokit, forrásvizet, lehulló faleveleket.

Önszorgalmi feladatot is lehetet teljesíteni: A túra elhaladt Vitányvár mellett, így aki akart a bõséges szintidõnek hála nyugodtan felmehetett szétnézni, meglátogatni a romokat, vagy begyûjteni egy "várnak a várak" mozgalmi jelvényt. (vagy kilencet is, ha elõre lebeszélte telefonon) Én is megmásztam a kis pluszemelkedõt és cserébe kaptam egy plusz csokit, kitûzõt és oklevelet is. Visszafelé a KL jelzést követve lehet visszaérni az eredeti jelzésre, és folytatni a túrát. Egy kis tekergés a fák között, néhol bujkálás a kidõlt fák között, enyhe hullámvasutazás, és már vissza is érkeztünk a túra eleji útvonalra, ahol most visszafelé haladunk a rajt/cél felé.

Az utolsó domboldalon lefelé elkocogtak mellettem Daniék is, akik szintén Kõszegrõl jöttek fel a túráról, de egy órával elõttünk rajtoltak.

A célba kényelmesen 13:10-kor érkeztem meg, és a díjazás átvétele után a finom lekvároskenyér állományt segítettem elpusztítani, amit meleg, jóízû teával lehetet leöblíteni. Kellett is valami ami melegen tart, hiszen a 30-as távról a túratársak, csak másfél órával késõbb értek be. Gyorsan rendeztük a sorainkat, és 15:30-kor már úton voltunk hazafelé.

A túráról én csak jót tudok mondani, kiváló szervezés, finom kaják, barátságos nevezési díj, jól jelölt útvonal, kellemes terep, szép táj, és "tipikus õszi idõ" fogadott minket. Az egyetlen ami talán kicsit hátrányt jelent a rajt helyszíne, ami miatt nagyon sokan inkább kocsival közelítik meg.

Köszönöm a rendezõknek a lehetõséget és a túrát, remélem, hogy jövõre is rész tudok venni a rendezvényükön.

És külön köszönet a kétnapos fuvarért lépéshibának.

Tatabánya 30(33)terepfutás és teljesítménytúra

 Tavalyról maradt egy kis adósságom ezzel a futással kapcsolatosan (nevezetesen : az utolsó 3 kilin elkavartam , és így csak a Fridman hátát nézhettem a befutónál ).       Így hát ott voltam a rajtnál . Elég sok ismerõssel találkoztam ( Fridman , Szasza , TvJudit,Kerekes Csabi , Pepe , Solkima stb. )

   Pontban 7-kor László Szilvi indította a versenyt . Hál'istennek lazán kezdtünk , a bemelegítés elmaradt . Kb.5 kiliig Csabival futottam , a nyomunkban Fridmannal .         Mikor bemelegedtem megpróbálkoztam egy hosszabb emelkedõn egy kis iramváltással . Szép lassan egyedûl maradtam , innen kezdve már magyányosan futottam . Várgesztesnél egy hosszú egyenesben hátranéztem , tavaly itt ért utol a Laci . Most nem láttam , ezért egy kicsi lazítást engedélyeztem magamnak . Kis kaja és sok ivás . Minden emelkedõt( nem volt túl sok) "megfutottam" , sõt , igyekeztem a lejtõkön is lendületesen menni . Most nem kavartam el sehol , már ismertem az útvonalat és tökéletesen volt kitáblázva . Volt 3 helyen frissítõ , én nem sok kárt tettem bennük . Az utolsó lejtõ már nem esett jól , valahogy tavaly nem tünt ilyen hosszúnak . Megpróbálkoztam egy hajrával is a pályacsúcs reményében , de csupán beállítani sikerült Fridman 2 évvel ezelõtti idejét . Persze , az elmúlt egy hónap edzés kimaradásai miatt ennek is örültem . A célba érésem után alig 20 mp-el megjött Fridman is , nem is gondoltam , hogy ilyen közel van . A végén Kerekes Csabival egy kis levezetõ kocogás . Jó kis futás volt , és bár nem túl hosszú és nem nagyon szintes , egy jót edzeni lehet rajta . (persze , most nem igazán bántam , hogy nem kell hosszasan  szenvedni , nem vágyom erre )

TATABÁNYA 30 TÚRABESZÁMOLÓ 2009.10.18. Táv: 32 km; Szint: 790 m.

Nem akartam messzire utazni a hétvégén, ezt a túrát böktem ki, ami Budapestrõl még kimerítõ utazás nélkül elérhetõ. Igaz, hogy ez a túra leginkább az autósoknak lett kitalálva, mert a rajtja pont két vasútállomás között van, de hát üsse kavics, megoldom. Semmi kedvem hozzá, hogy Tatabányán még rostokoljak, a busz indulásáig, hogy aztán majdnem félórás városnézésen vegyek részt lakó- és ipartelepek között, ezért Alsógallán szállok le a vonatról. Gyalog megyek ki a rajthoz. Ez se valami szívderítõ, az ipartelepekbõl így is jut. Mire azonban világosodik, a családi házas negyednél vagyok. Majdnem egy óra, amíg Alsógalláról a Felsõgallára érek. Ez több, mint amire számítottam, de bánja kánya.

Nyitás után 10 perccel érek a rajtba, de már hosszú sor kanyarog a nevezésnél. A 20-as táv sorában nincs senki, a neveztetõk kedves mosollyal várják a rövid távra jelentkezõket. Végül tíz perc sorbaállással megúszom, indulok. Barátságtalan, ködös idõ van, de ennek is megvannak a maga elõnyei: Friss, harapnivaló levegõ van, és nem kell annyi folyadékot fogyasztani. A bevezetõ szakaszon [K4] nem sikerül bemelegedni, fáznak a kezeim. Nem hoztam kesztyût, nem számítottam ilyen hûvösre. A sokféle fa között kanyargó, homokos út, itt ott kisebb emelkedõkhöz vezet. Amikor egy nagy mezõre érek ki, a távolból szakadatlan kutyaugatást lehet hallani, ami a megtett táv növekedésével egyre hangosabb. Egy kerítés sarokoszlopán [K-], jelzés látható, jobbra fordulok a köves útra. Késõbb, balkéz felöl három üdülõ szerû faházat látok, aztán egy kerítés mellé érve pontõrök ülnek pecaszékeken.

1. ellenõrzõpont Csákányospuszta. A bélyegzést kutyafuttában megkapom, de megállok levenni a dzsekimet. Még nincs melegem, de emelkedõre számítok, és nem akarok megizzadni. Jobbra fent, egy dombon a Csákányospusztai Turistaszálló, elõtte az ugató a kutyákkal. Pár perc múlva már a Mária-szakadék bejáratánál vagyok. Beljebb mérsékelt emelkedõk következnek, lassan kezdek bemelegedni. A szakadékban hatalmas, mohával benõtt kövek hevernek egymáson, és egymás mellett, egy óriás gyerek ledõlt építõkockáiként. Az ösvényre is oda kell figyelni, mert néhol lejtõs a szakadék felé, és az elmúlt hét bõ csapadéka miatt csúszik is. Hamar kiérek a szakadékból, és a [K+] jelzésre térek. Megerõsítésként egy fán a TB20/TB30-> feliratú A4-es mûanyag borításban. Még mindig nagy a köd, és jelen pillanatban úgy fest, hogy nem is akar feloszlani. A fák levelein összegyûlt pára néha le-lecsepeg. Bár az esõ nem esik, a hajam ködszitálástól nedves. Szerencsére a meteorológusok által beígért széllökésekbõl nem lett semmi, áll a levegõ. A tájból nem sokat látni, de a sûrû ködben álló, szürke szálfák mesebeli hangulatot árasztanak. A talaj még jól járható, mert már nem porzik a léptek nyomán, de még nem kellemetlenül sáros. Persze azért helyenként kerülgetni kell a pocsolyákat, de minthogy ez a terület parkerdõ, nincsenek a turistautak munkagépekkel feldúlva, így jól járhatóak. Jó látni az útkeresztezõdésekben az új táblakarácsonyfákat. Remélem a vandálok minél késõbb vetõdnek erre. Egy ilyen keresztezõdésben lemegyek megnézni a Szép Ilonka-forrást. Folyik rendesen, vannak, akik megtöltik kulacsaikat, vagy csak isznak egy kortyot a jéghideg vízbõl. Az emlékoszlop mellett egy vas szenes kosár. Hogy ez miként került ide? Visszamegyek az útra. Innen a [Z-] jelzést kell követnem. Emelkedõbe megy át a terep, aminek örülök, mert már kissé átfáztam, így dzseki nélkül. A dombtetõn ritkás, fiatalos fogad. Pázsitos úton indulhatok meg lefelé. A domb aljában ott vár a pontõrség.

2. ellenõrzõpont Új-Osztás. Cukorkával és vízzel kínálnak. Itt válik le a 20-as táv a Szarvas-kút felé. Én megyek tovább a [Z-] jelen. Balról egy kerítés szegõdik mellém, késõbb jobbról egy külön figyelemfelhívó oszlopon lévõ jelzés invitál be az erdõbe. Megkezdõdik az ereszkedés. Elérem a Sárkánylyuk-völgyet. Ez már a LOWE ALPINE MARATONon sem tetszett. Akkor ellenkezõ irányban kellett jönni, fölfelé, de akkor is tele volt letört ágakkal, ökölnyi kövekkel. Növeli a völgy hosszúságát, hogy az ötven méterrel mögöttem jövõ három túratárs kiabálva beszélget. Fél méterre követik egymást, mégis az egész erdõ hallja, és érti, amit mondanak. A mélyutas bukdácsolás után kiérek egy tarvágásra. Még néhány kanyar, megint egy tisztás, aztán egy percre le kell térni a [Z-] jelzésrõl. Nem kanyarodok az úttal jobbra a kis fahíd felé, hanem a Hirczy emlékmû felé tartok, és amikor elérem elolvasom a márványtábláját, majd kimegyek egy erdei mûútra a TB30-> felirat invitálására. Jobbra folytatom, csattogtatva rajta a botomat. Egy darabig a [S-] van csak velem, de a kis hídról hamarosan visszajön a [Z-] is. Az út nagy, elnyújtott ívben balra görbül. Amikor a [S-] jobbra elmegy a Bodzás-árokba, Várgesztes felé, lassan kiegyenesedik az út. Az egyenes szakasz majdnem végében megint egy TB30-> útbaigazítás. Jobbra kell fordulni egy jelzetlen földúton, ami egy emelkedõvel felvisz egy hatalmas mezõre. Kerítés mellett vezet az út, így sétálok be az üdülõfaluba

3. ellenõrzõpont Vérteskozma. A templom közelébe levõ padok egyikén eszek egy pár falatot, de utána sietek tovább, mert fázni kezdek [S4]. Flaszteron megyek a falu széléig. Tényleg üdülõfalu, mert mezõgazdasági tevékenységnek nyoma sincs. A házak kertjei mindenhol virágokkal és dísznövényekkel vannak tele, büdösséget sehol nem lehet érezni. A falu végén egy kis emelkedõ után köves szekérútra térek, amin hosszan kell kutyagolni. Már kezdenek borzolódni az idegeim, mert fáj a bal talpcsontom, és úgy érzem, hogy minden második lépésnél ez alá jut egy kõ. Hosszú, unalmas az út Várgesztesig. Itt nem kell a jól ismert kunkori úton felmenni a várba, hanem a falu fõútján a kocsmát kell célba venni [K-].

4. ellenõrzõpont Várgesztes. Bent megáll a balta a levegõben a cigi füsttõl. Néhány szó az ott pihenõ túracimbikkel, aztán kifordulok az ajtón. Bent jó meleg volt, de büdös, kint meg dermesztõ ködszitálás. A kis tó vizén látom, hogy ez nem is csak szitálás, hanem csepergés. Megállok, felveszem a mérsékelten vízálló széldzsekimet. Jobbra tartok a tó mellett. Tisztességes emelkedõ következik, kezd fölengedni a megfagyott kezem. Nagyon sokat segítenek a [K-] jelzéseket áthidaló TB30-> táblák. Sokszor kell jelentéktelennek látszó, dzsindzsás kis ösvényeket váltani. Az emelkedõk után megkezdem az ereszkedést Mátyás-kút felé. A menedékháztól sokan kispistáznak az erdei mûúton. Én visszamászok a [K-] jelet követve. Két srác kérdezi, hogy volt e ellenõrzõpont Várgesztesen... Rövid vízszintes ösvény, és egy kerítés után leereszkedek a [K-; K+; P-] keresztezõdésbe. Rövid tájékozódás, és egy gázvezeték fölött folytatom. Egy dombon esõház, benne és körülötte emberek, a tûzrakó helyen tûz lobog.

5. ellenõrzõpont Szarvas-kút. Lépcsõn kell felmenni a pontra, ahol kedves, fiatal lányok adják a pecsétet és egy Sportszeletet. Visszamegyek az útra. Egy vályúban kell emelkedni. (Szerintem az errõl készült fotó van a "Teljesítménytúrák itthon és külföldön" címlapján.) Felérve egy mûúthoz, a másik oldalon tovább folytatódik az emelkedõ. Most hosszában kettéhasadt, és az útra dõlt fa ágai között kell átverekednem magam. Késõbb az út peremén egyensúlyozva ereszkedek le egy völgybe. Rövid vízszintes után élesen jobbra kanyarodok, megint csak egy emelkedõre. Erre lesz a Vitányvár felé vezetõ ösvény. Örülök, hogy ehhez a várhoz sem kell felmenni, mert egy, a végén nyaktörõ murvás tereprõl van szó. A LOWE ALPINEon volt hozzá "szerencsém". Most azonban egy kellemesen lejtõs úton lazulhatok. Ismét egy kicsit emelkedõssé válik az út. Fura módon olyanokba ütközök, akik a kocsmában öblítették az út porát. Most már van társaságom a célig. Beszélgetés közben hamar elérjük a Mária-szakadék felé vezetõ szilárd burkolatú utat. A szakadékban ellenkezõ irányból is megcsodálhatjuk az érdekes szikla alakzatokat. Itt már megint nagy a népsûrûség, mert a Szarvas-kút óta visszacsatlakozott a 20-as táv, és a szakadék keskeny ösvénye is megfogja a túrázókat. Kiérve a szakadékból mindenki örül a napsütésnek, ami kb. 10 percig szerencséltet minket.

6. ellenõrzõpont Csákányospuszta. A kutyáknak lejárt a munkaideje, nem ugatnak. Elérjük a [K4] kanyart, ez már a célegyenes. Tizenöt perc laza hulámvasutazás a ligetesben és megpillantjuk a sátrakat Felsõgalla határában. A vártnál hamarabb megkapjuk a lapot és a kitûzõt, mehetünk frissíteni. Zoli egy kicsit csalódott: Õ most tízszeres (õs) teljesítõ. Magával hozta kilenc meglévõ papírját, de azt se mondták neki, hogy fapapucs, pedig nagy csinnadrattával volt beharangozva a jubileumi TB30.

Nagyon kedves, autóval érkezett túratársak felajánlják, hogy elvisznek, de én megköszönöm, és visszaindulok a [K4] jelzésen. Sokan jönnek szembe, némelyek megkérdezik, hogy beneveztem e még egy körre. Mosolyogva rájuk hagyom. Valójában Szárligeten remélem elérni a vonatot, a [K-] vezet odáig. A vasúti felüljáró tövénél vagyok, amikor kihúz a Déli felé menõ, piros csõvonat. Ha nem eszem meg a célban a lekváros kenyeret, akkor még éppen elérem...

Ottorino.

Tatabánya 30

Emlékeim szerint Dalmával vágtunk neki a távnak, ami a Vértes általam kevéssé ismert részein vezetett - ráadásul Tatabánya felõl még sosem törtünk be a Vértes erdeibe, itt volt az ideje. A túra Felsõgalláról indult. Csákányospusztáig egyenletesen jó tempóban haladtunk, aztán jött a lenyûgözõ Mária-szakadék a dolomitszikláival. A táj a Vitányvár környékén lett ismerõs újra, aztán úgy is maradt. A Szarvas-kúton pihentünk egy sort, aztán egészen Várgesztesig nem volt megállás. A falu közepén újabb pihenõ jött evéssel-ivással, aztán Kozma következett a szép fáival és elhagyatott, de karbantartott házaival. Az Ördögszószék mellett pöfetegek és taplók szegélyezték az utunk, a Szép Ilonka-forrásban pedig ezúttal is volt víz, feltankoltuk hát eddigre megcsappanó készleteinket. Csákányospusztán almát kaptunk, aztán kényelmesen begyalogoltunk a célba. Jó túra volt, nem volt nehéz, mindenkinek ajánlom.