szia emberek,Szomoron is volt valami..

A szomori túra több táv,többféle rajt-cél,de valamennyit csak a nagy októberi forradalomhoz tudjuk kötni,ami világméretű esemény volt – na nem a pétervári,hanem a budapesti – aztán elmúlt,kivégezték és kiadta a lelkét,vagyis inkább vissza.Most azon a helyszínen béke van,másutt tombol az erőszak,ahol hagyják.Erre emléxik a gyalogos magyar,mert ez fontos,a sebekbe sót kell hinteni,különben begyógyulnak.A szomori rajthely vonattal csak nehezen közelíthető meg,például sehogy,mert a közeli pályatest felszántás alatt,egyébként sem érinti a jelzett települést.Marad a busz,amin elfér ülve 43 ember,nőből csak a fele,ugyanis a mai hölgyek két ülést foglalnak,egyet a feneküknek,egyet a tarisznyájuknak..ha udvariaskodva mégiscsak merészelsz emiatt megjegyezni,engedelmet kérni,a tekintetükben benne van a hetedízigleni kiátkozás,és rögtön telefont ragadnak,aminek a túlsó felén nagyothalló ember van,ezért a környezet betekintést kap a család napjairól,néhány órán keresztül…amíg Gizi le nem száll..

Maradjunk a szomori sportcsarnok keretei között,az autós embert unatkozó arcok térítgetik,a gyalogos tudja a járást,hiszen hatvanhét év telt el azóta,mióta..szóval azóta.Remélem,még néhányunknak rémlik Mező Imre is,és nemcsak a lánglelkűek,ezért az előnevezést előtérbe helyezve,itinert ragadunk és miután néhány ismerőst lepuszilunk – persze hogy nőket – kicsapongunk a ház elé,ahol már emberfolyam mutatja a kiszalagozott utat.Sokan vagyunk,mert tegnap esett,ma pedig nem,és a kormány határozata értelmében nem is fog.Esni a forint árfolyama fog,mert sokan spekulációs céllal eladják,elcserélik kenyérre,sóra,disznóhúsra vagy elektromos áramra,főleg a napelem nélkül élők.Azonban az éjszaka utolsó foszlányaiból és a településből is aus van,a kálvária után a mi utunk folytatódik,akik nem most feszítődünk meg.Kakukk van,tálcás sör,bélyegzőnyomat,cukorka és sebaj.Megyünk le,rendesen feszül az ízület,embereket kerülünk és négylábúakat,neki a vad pusztaságnak,szántóföld eligazító táblával,Anyácsa felé,ahol tó is van,párolog.A péksüti a juti falat,aki eddig elér,az kap sajtos stanglit.Meg geoládát,igény szerint.Séta tova,két keresztnevű ikon előz,másik a lányka,aki követi.Aztán hullámzik a táj,szebbik arca van a medencének,rengetegen posztolják is a tájfotókat.Aszfalt következik a pántlikák szerint,főleg fölfelé,mert a rakéta magasan van,az ellenőrző ponttal és almával,ami igen jó..biztosan véletlen,de tényleg.. innen erdőbe,Natura van,nem is szedünk sem somot,sem ibolyát,egészen a Nyakasig csapódunk,itt is giccsparádé napfelkeltéből,hát,szegény embereknek ilyenkor már javában kell nézelődni,napi betevő meszely csak a zsámbéki templomrom után-fölött,stílusosan a halottkertnél,tea ingyen,a többi nem..Stemplit ütnek nekünk is,és megint mehetünk föl,erdei ösvény,negyvenöt cserkészt érünk utól,akik a 6-12 éves korosztály,beszédjükön átüt a korszellem,gigabájtok és smtékről,meg okostelefonokról,nem vitatkozom velük,más a nyelvezetem,kihalóban vagyok,talán vagyunk,akik a Jókait nem csak a bablevesben ismerik.Csoki van,ellenőrző pont,fordító,töki szőlők,ahol mutatóban sem fürt,sem szem,ezért odaseneki,süt a nap,vetkőződünk,aztán Anyácsa másodszor,és nyílt terep,húzunk vissza a sportcsarnok erányába,előzgetünk,mert délfelé..sikerül beesni még délelőtt,átlag négy pont kilenc,a huszonhármason,plusz dió és geoláda,a mi korunkban ez is valami,így az öreg kettőben..na jó,senior van a pelenkámra hímezve..

A rendezés odatette magát,ahogy megszoktuk tőlük,a kormány az időjárást hozta,mi pedig az adóforintjainkkal áldoztunk,köszönjük,igen,még várhattok..

Hétvégi teljesítések:

Vasárnap: Kőről-Kőre a Bakonyban 40 (43 km - 1489 m szinttel) 7 óra 35 perc alatt.

Hétfő: Szomor 56 - 1412 m szinttel: 8 óra 56 perc alatt.

 

Szomor 56

 

Az egyetlen opcionális közvetlen járattal jutok le illusztris társasággal Szomorra. 7:40-re érek a sportcsarnokba, ahol Szilvi vár, akivel már egy jó ideje beszéltük hogy túrázunk egyet. Már rendesen be van zsongva, gyorsan technikaizok egyet, majd 7:45-kor már neki is indulunk a Kakukk-hegy meredélyének. Nekem ez már vagy a 9. Szomor 56-om, az útvonal szinte a zsebemben van, de nem szabad ilyet mondani, mert ilyenkor hajlamos az ember majd jól eltévedni.

Az első pont az Anyácsai-tó partján van, sajtos rudat kapunk ellátás gyanánt. Végre a mai nap tökéletes időjárás mutatkozik, és ez egy így is maradt, a pulóver végig a derekamon is maradt. Szilvi nagyon gyorsan gyalogol, alig lehet követni, bele is futunk azért, így érkezünk le Zsámbékra, ahol most új helyre költözött az ellenőrzőpont. Finom langyos teát kapunk ellátásként. Innen indul a 10-es táv. Rengeteg kisgyerek veti magát bele a Gerecse erdejeibe (szántóföldjeibe).

Pont egy szűk ösvényen érjük őket utol, de ügyesen kielőzzük őket, és a túra kedvenc része következik, a csodás fenyveserdőn keresztül az Óriások-lépcsőjéig.

Fiatal pontőrök igazolják ott jártunkat, ellátás is van, a Balaton szeletet választom. Hamarosan elválnak a rövidebb távok, innen meg is csappan a mezőny. Varázslatos kilátásokkal tűzdelt szántóföldre érkezünk, Szilvinek megmutatom az alkalmazásomat, és megnézzük melyik hegy pontosan micsoda, és hány méter magas. Márkot, és Tomit érjük utol, akik most kényelmesen kirándulnak hölgyek társaságában. Pár jó szó, majd kocogásra váltunk, és réteken, szántóföldeken át haladunk egészen egy varázslatos kilátópontig, ahol ki volt írva hogy a pontőrük lejjebb tanyáznak, így Máriahalom szélén vártak minket. Ellátás is akadt, a sós ropi mellett több fajta pálinka kóstolására is volt lehetőség. Én a diósat, és a cseresznyéset választom. Minőségi az alapanyag, jól ki lehetett érezni az ízét.

A nap már a tetőfokára hágott, mi meg hamarosan intenzív mászásba kezdünk, túránk legmeredekebb emelkedőjén az epöli Kőszikla csúcsára fel. Elkap a flow, jó tempóban érek fel a csúcsra. Szilvi is hamar megérkezik, és kocogunk tovább, mert már nagyon éhesek vagyunk egy kiadós gulyásra, ami hamarosan következik.

Lefele sok ismerőst érünk utol, meg is állok dumcsizni kicsit velük. Végül a falu sportpályánál jön a megmentő kaja. Nem szerénykednek, jól megmérik adagunkat, én ráadásul még repetázok is. Teli hassal indulunk tovább, szerencsére kis darabon még aszfalton kell haladnunk síkon. A kiágazó Z3-ög jelzés viszont nem kegyelmez, következő mászásunk célpontja a 347 m-en álló Őr-hegyen álló kereszt, ahol kódot kell jegyzetelnünk az itt levő zsírkrétával. Innen a szint nagy része már megvan a túrának, jókedvűen kocogunk le a hegy alatti kis pihenőig, ahol nápolyi, ropi, és ásványvíz vár minket. Szivinek egy ideje kólán jár az esze, szerencséje van, mert a pontőrök elővarázsolnak egyet, innentől aztán persze megint jó tempós gyaloglás veszi kezdetét. Az öreg gesztenyefák mellett haladván kicsit vontatottabb úton haladunk. Szilvi meglátja Szomort, örül neki, mindjárt bent vagyunk. Lelombozom hogy még egy nagyobb kerülőt kell tenni, és mutatok a hegy tetején álló adótoronyra. Bizony, még felmászunk egy vadászleshez, lejegyzeteljük utolsó kódunkat, majd a csirkefeldolgozó mellett hosszabb aszfalton keresztül érkezünk meg Gyarmatpusztára, ahol az utolsó élő pontunk vár, ahol nem vagyok rest a finom teából kétszer is repetázni.

Felkaptatunk még a Gyermely feletti szőlőhegyre, majd az ominózus adótorony mellett elhaladva pillanatok alatt beérkezünk Gyermely faluba. Itt még kavargunk egy kicsit utcákon át, majd a Szomorra átvezető műútra érkezünk. Egy kisebb mászás után lekocogunk a célt adó településre, és csakhamar ismét az iskolába vagyunk. Naivan hoztam fejlámpát, de még szuper idő van, 16:41-et üt mindössze az óra.

István és Gabi mindössze 4 perccel ért be előttünk. Ha nem repetázok abból a gulyásból... A célban csalamádés-vajas-zsíros kenyereket majszolunk fincsi teával, majd népesebb társasággal karöltve István visz minket vissza kocsival Pestre, köszönet érte Neki!

NEMZETI ÜNNEP A LEGNAGYOBB TEMPLOMBAN A TERMÉSZETBEN

06:00-kor, a menetrendben feltüntetett időpont előtt ér a busz Szomorra 2022 október 23-án.Egy túratárssal sietünk a Szomori Sportcsarnokbéli rajthelyre, hogy indulhassunk a Szomori Teljesítménytúrák 56-os távján. A sportcsarnokban régi kedves túratársakkal üdvözöljük egymást. Ők korábban és nem tömegközlökődve jöttek, ezért már indulófélben vannak.

A nevezési procedúra után egyedül rontok ki az éjszakai sötétbe, és vágok neki a számos túráról ismert Kakukk-hegynek. A Hold csak egy vékony sarló. A csúcskőnél csak a rövidebb távoknak van ellenőrzőpontja, ezért haladéktalanul megkezdem az ereszkedést. Világosodik. Néhol kissé áttetsző ködtenger borítja alant a tájat. Valaki telefonnal készít videót, vagy panorámafelvételt; a gyengénél gyengébb fényviszonyok miatt kétségeim vannak a sikerességéről. Meredeken tipegek lefelé; a morzsalékos köves részeken meg-megcsúszok. Egyébként a talajviszonyok kiválóak a túrázás szempontjából. A nyári kisült fű kövérré és harsogó-zölddé változott, és most nedves az előző napi esti esőtől. Az Anyácsai-tónál van az első ellenőrző- és egyben etetőpontunk. Menet közben burkolom be a ponton kapott péksüteményt, ami nem könnyű feladat egy szántóföldön bukdácsolva. A szántóról egy raklap hídon kelek át egy kis éren. Amióta errefelé túrázom, itt mindig is raklap volt a híd. Most két újszerű tölti be ezt a funkciót. A régiek korhadt maradványai a mocsárból kandikálnak ki. Egy lankán kaptatok felfelé. Az utánam jövő hölgyhármas csevegését egyre távolabbról hallom. Visszafordulok, és a vékony törzsű fák közt látom, hogy túlmentek a raklapos letérésen. Elbődülöm magam. Meghallják, és trillázó kacagások közepette rálelnek a szalagozott beugróra. A domb másik oldalán jól siethető hosszú földút vár, ami egy aszfaltos útba torkollik, ami pedig elvezet a Zsámbéki-hegyen álló Zsámbéki Színházi- és Rakéta Bázis bejáratához. Itt csak a 23-asoknak van ellenőrzőpontja, de ez nem zavar abban, hogy lejmoljak egy zöldalmát a pontőröktől. Lefelé baktatva eszem meg a lédús, ropogós gyümölcsöt. A cserjékkel övezett útról fennsíkra érkezem, ahonnan már rálátni Zsámbékra. Útvonalunk becsatlakozik a sárga sávval jelzett turistaútba, amin amennyire tudok lesietek a Matyi Kultúrbisztróhoz, ami a következő ellenőrző- és teáztató pont.

Meglepetésemre még ott teáznak az utoljára a sportcsarnokban látott túratársak: Kákonyi Irénke, Lénárt Marianna, Végh Gyula, Mikonya György, Tóth Ferenc és Asboth György. Nyakalok én is egy pohár meleg teát, és a csapathoz csapódok. Most veszem csak le a már régen kikapcsolt fejlámpámat, mert erre külön nem szakítottam időt. Azért a nagy sietség, mert az 56-os változaton még nem voltam, és tekintve a szomori ritka és hektikus buszközlekedést, nem mindegy, hogy mikor érek célba. Együtt indulunk tovább lefelé, a romtemplom felé, hogy a szomszédságából ismét felkaptassunk a sárga sávhoz, utána pedig a zöld falevél jelezte hullámvasúton elrobogjunk az Óriások lépcsője felső végéhez, ahol pecsételtetés, alma és édességszelet a sorrend.

Lefelé koptatjuk a tényleg óriási mészkő-lépcsőfokokat, majd hosszasan menetelünk traktorok által keményre döngölt földúton. Tökéletes rajta a haladás, de megjegyzem a többieknek, hogy ennek a kötött, agyagos talajnak elég egy tizenöt perces kiadós eső és pocsolya meg sártengerré változik az egész. A hosszú oldalú cikkcakkok és hullámvasutak után látom a távolban a hegyeket, amelyeken össze fogjuk hozni az 1412 méteres szintemelkedés nagyját. Egy országút menti ellenőrzőponton többféle pálinkával kínálják a túrázókat, de nálam még nem jött el a lazulás ideje, és csak egy pár szál ropit csípek ki egy kínálópohárból, majd egy újabb ropogós almával kísérem le.

Dimbes-dombos útszakasz következik sok éles irányváltással, úgyhogy már azt sem tudom, hogy merre van az arra. Szalagozás és túratársak nélkül elveszettnek érezném magam. Itt jegyzem meg, hogy a szalagozás és az útirányt mutató táblák kihelyezése hibátlan. Amikor meglátom az Epöli-Kőszikla dombjait, amelyek egy pici túlzással darabonként Gellért-hegy méretűek, akkor már tudom, hogy nem kell aggódni, hogy kevesebb lesz a szint a beígértnél. Az hagyján, hogy meredek, mert az emelkedőket szép lassan le lehet küzdeni. A bökkenő az, hogy a felvezető köves ösvényt cross motorosok U alakú keskeny vályúvá mélyítették, amelyben csak manöken lépésekkel lehet előrehaladni, folytonos egyensúlytartási problémák közepette. A melegen sütő Nap -  aminek különben fölöttébb örülünk – sem könnyíti a kaptatást. Az utolsó epöli bucka csúcskövénél kódot írunk itinereinkbe, majd meredeken lefelé ereszkedünk, miközben lassanként megfizetjük a felgyülemlett oxigénadósságot.

Először földek mellett, majd műúton jutunk el Epölre, a Sportpálya Büféhez. Pecsételtetés előtt ki akarom dobni a cipőmből, ami nem odavaló, de a leülésnél sikeresen felborulok a libikókát játszó sörpaddal együtt. Ha pálinkáztam volna, akkor az isten sem mosná le rólam, hogy max vagyok. Szerencsére a dús fűben nem esett bajom, csak egy kicsit törekes lett a pólóm hátulja. Az itt kiosztott gulyásleves vérré válik. Búcsúzóul iszom egy pohár teát is, aztán elindulunk Epöl felvége felé, ahol a zöld háromszög jelzés mentén balra emelkedni kezdünk egy újabb hegyre, az Őr-hegyre. Ez egy rohadtul trükkös emelkedő. A fák között átkéklő ég abba a tévhitbe ringat, hogy már csak pár lépés, és fent vagy, de a következő kanyar után még meredekebben folytatódik az emelkedő. A harmadik ilyen után felhördülök, hogy még egy emelkedő, és sikítófrászt kapok. Gyula megnyugtat, hogy ez lesz az utolsó. Odafönt a csúcson zsírkrétás kódfelírás után zuhoghatunk lefelé a Bajna Pincesor ellenőrzőpontra.

Pecsételtetés és frissítés után, mialatt Bajna csücske felé tartunk megállapítjuk, hogy micsoda egy ronda nagy hegyről jöttünk le az imént. Bajna érintése után át kell kelni az országúton, ami nem egyszerű, mert itt valami kalóz motorkerékpár-gyorsulási verseny lehet, annyira száguldoznak errefelé a jövő szervdonorai.

Hosszadalmas dűlőutazás következik. Itt már csak az erőltetett menetre koncentrálódnak a léptek. Jó darabon a Gyermelyi Zrt. tornyai látszanak előttünk, amelyek egyáltalán nem akarnak közeledni. Felüdülés, amikor végre a szalagok bevezetnek az erdőbe. Az avart rugdosva jutunk el egy újabb zsírkrétás kódfelíró ponthoz. Latolgatjuk, hogy milyen messze van még az utolsó ellenőrzőpont, és hány órakor fogunk célba érni. Földúton jutunk el egy elágazáshoz, ahol újszerű aszfaltúton folytatjuk utunk Gyarmatpuszta felé. Egy útmentén álló rocker-motoros hajrázik nekünk, és azzal biztat, hogy már a célegyenesben vagyunk. Ez azért túlzás. Gyuri falból megkéri, hogy vinné már el Szomorra. A motoros komolyan veszi, és szabadkozik, hogy az utasára vár. Csak remélni tudjuk, hogy nem egy teljesítménytúrázó technikai segédlete ez a motoros.

A flaszteren csattogunk el a gyarmatpusztai nagy pihenőréten székelő ellenőrzőpontig, ahol jól jön egy nagy pohár meleg tea. Sapka, sál, pufikabát a pontőrség öltözete, mi pedig pólóban izzadunk. Persze, tapasztalatból tudom, hogy milyen pontőrként egy helyben órákon keresztül silbakolni. Megint fel kell szívnunk magunkat, mert ki kell mászni innen a Szőlőhegyen keresztül Gyermelyre. Egy régebbi Turul túrán úgy tűnt, hogy ellenkező irányból hosszabb az emelkedő, most viszont az az érzésem, hogy ebből az irányból sosem akar lejtőbe átmenni a kaptató.

Leérve a községbe keresztül kell vágni rajta. Az enyhén emelkedő Tabán utca egyik portáján valami rettentően büdös műanyagot égetnek. Na igen; jólesik mélyen beszívni a friss vidéki levegőt. Az utca végén a Szomor felé vezető országútra térünk. Az erősen emelkedő flaszterkígyón gyakran kell letérnünk a padkára az autóforgalom elől. Örülök, amikor meglátom az útmenti fehér keresztet a korpusszal, mert tudom, hogy onnan már tényleg csak le kell gurulni Szomorra.

A lakott területre érve minden kutya minket akar megenni a kerítésen keresztül. Az egyik fel, alá rohangál a kertben és a házhoz érve a falnak ugorva indul vissza; ezen jót vidulunk. A templomtól már csak pár perc a cél. Erősen szürkül, de nem kell ma már ismét beüzemelni a fejlámpáinkat. A sportcsarnok ajtaját egy perccel 18 óra előtt tépjük fel. A buszmegállóba indulás előtt van idő a díjazás átvételére, sőt még egy mézes almalé elfogyasztása is belefér.

Jó társaságban, jól telt ez a szép nap, de még hátra van az afterparty, a hazautazás.

Ottorino

 Szomor 56

A Kézdi 10-re vállakoztunk a gyerekekkel. Nem túl hosszú, mégis bejárja a környéket. Busszal vittek át minket Zsámbékra, ahol a nevezés helyszíne van. Kiváló szalagozás,, itiner, ismertető, iszonyú jól szervezett túrák a Szomori túrák. Eltévedni lehetetlen. A táj maga nem nyűgözött le, de voltak kedves, színes, őszi részek. Ismerőssel is találkoztunk, sok ember volt, igazi túraünnep. 3,5 óra alatt megvolt a 12 km, nem volt nagyon strapás, de kicsi szint, emelkedő, meredek lejtő nehezíti, teszi izgalmassá. Hazafelé az oklevéllel, kitűzővel a zsebünkben visszamenünkt a Zsámbéki támeplomot megcsodálni. Az ünnep alkalmából ingyenes a belépés. Gyönyörű hely. Gratula a szervezőknek.

 Szomor 56 – küzdelem az elemekkel és a tereppel

Bármennyire is rossz időt ígértek a túra napjára, Istvánnal, dorogi túratársammal nem akartuk kihagyni ezt a remek menetet… Kell az edzés az Iszinikre…

Hajnali ¼ 6 előtt már a megállóban vártuk Dorogon a buszt, ami elvitt minket Szomorra, zuhogó esőben utaztunk a sötétben és közben az időjárás előrejelzést nézegettük, ami semmi jót se ígért… Mindegy, vágjunk bele, lesz ami lesz! Én meg nemcsak az időjárás miatt aggódtam, hanem mert 0 km-es túracipőben voltam, a 2 nappal azelőtti szombati Börzsöny Vándortúra során cipőáldozatot mutattam be a Hegyek szellemeinek, vasárnap beszereztem az új cipőt, amit rögtön szépen mély vízbe is dobtam, szó szerint…

 Gyors nevezés a Sportcsarnokban, nem sokan vagyunk, az eső sokakat visszatántorított, mi viszont kemények vagyunk és belevágunk a hosszútávba. Kamásli, védőhuzat a hátizsákra, és én még a túrakabátra egy plusz esőkabátot is felveszek, nemrég találtam otthon a szekrény mélyén, régi is, ronda is, viszont akkora, hogy fel tudom venni úgy is, hogy rajtam van a hátizsák.

Még sötétben, fejlámpával indulunk, az eső közben még jobban rázendített. Ahogy kiérünk Szomorról, kezdődhet is az első kaptató a Kakukk-hegyre, szerencsére csak mérsékelten csúszik, lefelé azért elég óvatosan kell haladni. Leérünk a földekre, és megkezdjük az első dagonyázást az Anyácsai tó felé. Még elviselhető a sár, a tóparton hipp-hopp itt is az 1. EP, a pontőr fiatalok egy konténerbe húzódva pecsételnek, és nápolyival kínálnak. Továbbra is földek mellett, ragacsos sárban érünk ki egy jobb minőségű útra, majd a Zsámbéki Színházi Bázis felé vezető műútra. Általában nem szeretem az aszfaltos szakaszokat, de most megváltás a dagonyázás után. A cipőmbe felülről folyik be a víz, ami a nadrágomról a kamásli alatt leszivárog. Már tocsogok a cipőben, de nagyobb baj nincs…

Elérjük végre Zsámbék határát, a pincéket, lent már látszik is a romtemplom, és végre itt a Mátyás borozó, a 2. EP. A pecsét mellé teakupont kapunk, közben mint megtudjuk, a hosszútávosok közül sokan átneveznek a 23 km-re. Nekünk ez meg se fordul a fejünkben, megisszuk a meleg teát, plusz egy cappuccinot (nagyon finom), István egy kupica páleszt, én meg egy kis Unicumot is bedobok, hogy jobban bírjuk a megpróbáltatásokat. Közben megnézem mi a helyzet cipőfronton, hát ki kell öntenem belőle a vizet, meg kicsavarni a zoknimat…

Indulunk tovább, a romtemplom megtekintését természetesen kihagyjuk, kaptató jön, majd egy kellemes hullámvasutazós szakasz, erdőben, ahol nagyságrendekkel jobbak a terepviszonyok, mint a földek szélén. Remekül szalagozott az útvonal, eltévedni lehetetlen. A köves nyílt szakaszokon eléggé kellemetlen a szembe fújó szél, az arcunkba veri az esőt, ami az esőcucc ellenére beszivárog mindenhová, csuromvizesek vagyunk. De a rusnya barna műanyag esőkabátom legalább a szelet felfogja, nem fázom egyáltalán. Átlépünk egy sziklahasadékon, közben mesélem Istvánnak, hogy 2 éve, mikor erre jártam a 23 km-es távon, itt rengeteg gomba volt… Óriások lépcsője, a kiírás szerint a 23-asoknak pont lenne, de ebben az esőben ide nem lehet kiállni, menjünk csak tovább, nekem nem esik jól ezen a sziklás „lépcsőn” a lefelé menet. Kiérve az erdőből, megint szántók szélére jutunk, ahol kezdődik a harc a sárral… Lessük a nyomokat, hogy merre mentek az előttünk levők, de itt nincs jó út, belemerülünk a ragacsos sárba, kilós koloncok a cipőn, dupla erőfeszítés minden lépés, szitkozódunk rendesen…

Végre elérjük a 3. EP-t a Bab-kutat, ahol kocsiban vár minket a pontőr, az ellátmány Balaton szelet, vagy Sport szelet, az előbbit kérem, zsebrevágom, és indulok is tovább, hogy utolérjem Istvánt, aki előre ment, míg nekem a bozótosban sürgős dolgom támadt… Leelőzök pár másik túrázót, a terep katasztrofális, már úgy nézek ki, mint egy elégedett vaddisznó dagonyázás után. Közben volt egy kód is mint utólag megtudtuk, de nem figyeltem, a lábam elé koncentráltam. Nagyokat csúszkálunk, ha rossz helyre lépünk, majdnem térdig merülünk a sárba, nagyon nehéz a haladás egyes részeken. Végre elérjük a Szomor-Máriahalom műútra, de csak párszáz méteren könnyíti meg utunkat, nemsokára ismét a sarat szántjuk elszántan, majd megmászunk egy emelkedőt, aminek a tetején a Kilátópontnál tábla közli, hogy az EP leköltözött az 1 km-re lévő műútra, ami teljesen érthető. Leérünk, ahol egy furgon hátuljába tett asztalokhoz-padokhoz invitálnak minket, ropira, almára, vízre és pálinka kóstolóra. Bár nem állunk túl jól a szintidővel, ezt nem hagyjuk ki. A mézes páleszt kóstolom meg, hát valami isteni finom, és nagyon jól esett ebben az időben. Nehéz otthagyni a pontot és kimenni a hidegbe-esőbe-szélbe, de csak féltávnál vagyunk, muszáj indulni. Megmásszuk az Epöli kősziklát, szép kis emelkedő, de kevésbé saras, fent kód megjegyzése, mert se felírni nem tudjuk, se a telefont nem veszem elő ebben az esőben. Fúj megint a szél, kezdek fázni. Lecsúszkálunk Epölre, ahol a sportpályánál virslivel és meleg teával fogadnak a pontőtrök, nagyon finom, és jól esik pár percet ülni a melegben. Két másik túrázó éppen akkor indul, mikor mi nekiülünk a virslinek, és felajánlják, hogy megvárnak a célban és hazahoznak Pestre. Ennek nagyon megörülök, mert nem sok esélyt látok rá, hogy elérjem az utolsó buszt, ezen a terepen csigalassan tudunk csak haladni. Még egy 20-as van hátra, a bajnai Őr-hegyet kell még meghódítanunk, már nehezen megy nekem eléggé, a sárdagonyázás teljesen leamortizált. De felérünk, megjegyezzük a kódot, sajnáljuk hogy szinte semmi kilátás nincs és lejövünk a hegyről, egy szakaszon jó saras-csúszós lejtőn. 6. EP a Donát-háznál, nem időzünk sokat, mert minél tovább akarunk jutni, amíg még világos van. Dagonyázás megint, egyre nehezebben megy, aztán elő kell már venni a fejlámpát. Még egy dombot mászunk meg, rajta kóddal Gyarmatpuszta előtt, aztán végre megint műút, belehúzunk, hátha mégis sikerül beérni szintidőn belül. A kissé csillapodott eső megint rákezd, de már minden mindegy alapon már csak a célra koncentrálunk. Gyarmatpusztán gyors pecsét, majd még egy hegyecskét kell megmászni, szerencsére már nem saras úton, pincék, felérünk a tetőre, feltűnnek Gyermely fényei, nagyon örülök, mikor végre beérünk a községbe, innen már csak 3 km Szomor, és műúton, 0 sárral.

És végre a cél! 12 percet hagytunk bent a szintidőben, most ezen a terepen ennyi tellett tőlünk, nagyon küzdelmes volt! Megkapjuk az oklevelet-kitűzőt, megcsináltuk! Úgy érzem magam, mintha vagy 80 km-t mentem volna, az új túracipőm nagyon jól vizsgázott, mert bár teljesen átázott a lábam, sehol nem tört, 0 vízhólyag, elégedett vagyok! Csak hullafáradt…

Szerencsére van váltóruhám-cipőm, így gyorsan át is öltözök, váltókabátom ugyan nincs, felveszem a vizeset, és kocsival hazarepülünk Pestre. Mondjuk amíg vártam a villamosra, szabályosan remegtem, úgy fáztam. Otthon meleg fürdő, (nyakig sáros voltam), forró tea, és elégedetten nyugtáztam, hogy ismét egy kemény túrát teljesítettem!

A rendezés csillagos 5-ös, jövőre is itt a helyem, remélhetőleg csodaszép őszi időben!

 Szomor 56

"A hagyományokkal szakítva idén nem a Mecsek vadregényes vonulatai közt barangolva emlékeztem meg az október 23-i nemzeti ünnepünkrõl, hanem némi változatosság után kutatva egészen a Gerecse hullámzó vidéke felé sodort a kíváncsiság. Egészen pontosan Szomorra, melynek környékével már egyébként is régóta szemeztem, hiszen a helyi túrákról eddig csak csupa jót hallottam....."

Részletes túrabeszámoló képekkel az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2015/11/szomor-56-1956-os-emlektura.html

Nem szoktam már beszámolókat írni, de most muszáj egy pár szóval ismét pozitívan megemlékeznem a Szomor 56-ról. Eddig is a kedvenceim közé tartozott ez a túra és ez a jövõben is így marad. :) Bár idén egy kicsit jobban tartottam tõle, mint az elmúlt évben, mert március óta nem voltam 50 kilométer feletti túrán, de erõnlétileg semmi problémám nem volt egészen a célig, amin meg is lepõdtem. Viszont a vízhólyagokkal annál inkább meggyûlt a bajom és kissé megcsúfította az utolsó kb. 10-15 kilométeremet, de ezen a túrán valami oknál fogva mindig vízhólyagokkal küzdök. (Bár most tudom az okát.) Amit kiemelnék, az Gyarmatpuszta felé tartva a gyönyörû õszi gesztenyefák, valami csodálatos látványt nyújtottak, Máriahalom környékén a Török-kúti-völgynél pedig egy élmény volt a jóltáplált szürkemarha csorda között átvágni. Az epöli kocsmában nagyon finom volt a virsli, valamint az ellenõrzõpontokon is kedves pontõrök dolgoztak és az ellátásban is igen bõkezû volt a szervezõgárda. Az idõ kissé szomorúra, borúsra sikerült a nap nagyrészében, de a túra vége felé még egy kis naspütésben is részünk lehetett. Nekem a GPS kereken 53 kilométert mért, nekem elég is volt a végére. Annyi már biztos, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor jövõre ismét jövök, akkor már negyedszer a Szomor 56-ra. :) Köszönöm ezt a nagyszerû szervezést és a fotóimat pedig az alábbi linken találhatjátok:

2015.10.23. Szomor 23 teljesítménytúra 2015. túrabeszámoló

Az 1956-os forradalom emlékére kerülnek megrendezésre 2007-óta minden évben október 23-án a Szomori Teljesítménytúrák.

Találó módon 56, 10 és 23 km-es távokon indulhatnak a túrázok. A túrákra elõnevezéssel 1000 fõ számára biztosítanak helyet ... képek és a folytatás ezen a linken.

Mi a 23km-en indultunk ketten.

Könnyen odataláltunk. Nem voltunk elõnevezve, de még befértünk a keretbe. Gondolom az idõjárás azért elbizonytalanított néhány embert. Végül felhõs volt, de nem esett. A terep kimondottan könnyû volt. A szalagozás és útvonal nagyon jól meg volt csinálva. Egyszer kellett a leírásra ránézni Zsámbékon a templom felé. Nagyon jó hogy a templohoz és a múzeumbe is be lehetett menni a túra keretein belül ingyen. Minden ellenõrzõponton volt ellátmány és a pontõrök nagyon barátságosak voltak.

A szervezés tök profi, látszik hogy sokadszorra csinálják. Külön pirospont hogy a rajtban/célban lehetett venni turistatérképet. Azon kívül volt: kedvezményes könyv, újság, póló. Egy polót be is szereztem.

Nagyon köszönjük a szervezést!

Szomor 56 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

Szomor 23 (2013)

Már rég kiszemeltem ezt a túrát, csak jókat hallottam. Reggel elindultam Bicske felé vonattal, 20 perc után ott is voltam. Onnan busszal Zsámbékra, kis reggeli idõ, majd jött Pest felõl a másik busz, amivel végre Szomorra értem. A busz tele, a söfõr meg is kérdi, hova megy ez a sok ember. Elmondom neki, nem teljesen érti, de tetszik neki. Szomoron egy hangos szép napot kívánokkal búcsúzik tõlünk, és megy tovább az üres busszal...

Nem nehéz megtalálni a rajtot, sokan vagyunk. Elõnevezésnek hála elég gyorsan megy minden a tornaterembe, és indulhatok is. Már Szomor utcáin emelkedünk, majd jön a kakukk hegy. De még mindenki fitt, úgyhogy gyorsan fel is érünk. Szép kilátás mindenütt, majd irány meredeken lefelé. Néha szembe forgalom, nem irigylem õket. Anyácsai tónál friss pogácsát kapunk, majd irány a Zsámbéki színházi bázis. Itt almát kapunk a pecsét mellé. Épp akkor jöttek kinyitni a kapukat, pont jókor értünk ide. Bent katonai autók, tankok és még nagyon sok minden. El is idõztem, körbenéztem mindenhol. Következõ ep Zsámbékon volt, itt teát kaptunk, majd ingyen bemehettünk a romtemplomhoz. Ez is nagyon szép hely, érdemes eljönni ide bármikor. Innen végre árnyékosabb részeken mehettünk egy darabig, meg eddig nem túl sok volt. A nap persze hétágra sütött, a sapka meg otthon. Ezután még két ep, majd megérkeztünk az utolsóhoz, ami az országút szélén volt. Gyümölcslé, majd indulás az úton vissza Szomorra.

Emléklap, nagyon szép kitûzõ és a szokásos menü várt, majd indulás haza.

Nagyon jó túra volt, nekem nagyon tetszett, fõleg hogy mindenhova bemehettünk, és a táj is szép volt. Turistajelzés errefelé nem sok van, de mindenhol ki volt jelölve az út. Legközelebb is jövök.

Képek:

http://szomor23.siki.fotoalbum.hu/

 Szomor 56. (2013) 

Sok beszámoló született már túrákról. De valamennyi, amit én olvastam, fiúnak tulajdonítható. Gondoltam, mivel az élmények belém már nem férnek, bõvítem beszámolóírók táborát. Öveket becsatolni, más jellegû beszámoló következik. J 

Elõkészületek: Szisztematikus felkészülés a K100-ra, majdnem túramentes nyár, elvonási tünetek, stb.Szeptemberben beszélgettünk Márton Danival, hogy amikor már pár rövidebb túrát is megy, akkor a Szomor 56-t túrázhatnánk együtt.Elõnevezés. Újdonság. Nekem, mint újszülött teljesítménytúrázónak minden vicc új, hát nem akadtam fenn rajta.

Másfél héttel a túra elõtt a hûvös idõben kicsúszott a motorom hátsó kereke. Még nem is landoltunk a flaszteron, már eszembe jutott, hogy Szomor56!!!!  Könnyebb, papírral igazolt traumás csontsérülést nélkülözõ lila-sebes-dagadt térdbibim bejáratására könnyed gyalogtempóban teljesítettem a TB30-t. Majd tippeket gyûjtöttem FB szerte a terhelhetõ, nem fájdalmas térdem vicces dagadására. (Az volt a vicces, hogy állásban kicsúcsosodott, mert úgy fért el könnyedén a plusz folyadék, ami feltámasztott lábbal látható hullámot vetett a bõröm alatt) Mindent bevetettem: gyulladáscsökkentõ, hideg borogatás, alátámasztott térddel alvás, káposztaborogatás, ízületépítõ folyékony porc, futós térdvédõ…stb.

Eljött a túra elõtti este. Megbeszéltük Henrikkel, hogy együtt megyünk telekocsi rendszerrel, ami Danival és velem „megtelt” táblát érdemlõ lett. Megfogadtam, hogy sütivel érkezem a találkozási pontba, de este csak a sütirecept kiválasztásáig jutottam. Majd eljött a hajnal. Az indulási idõpontom múlogatott, a muffin csendeskén, lassacskán sülögetett. Kellett várni rám, de remélem megérte. :D

Gyorsan repült az idõ a kocsiban, és már ott is álltunk a nevezés sorában.Alig neveztünk, éppen készülõdtünk, amikor mögöttünk hangosan kiáltottak, hogy aki nem elõnevezett, az most nevezhet a hosszú távra! Igen, sikerült saját képemre formálnom a túra elejét! Bár nem saját idõ terhére késve indultunk (mint én gyakran), de azért az utolsók között.

Danival kialakított duettünkhöz Szemán Zoli csatlakozott laza, de kitartó szálakkal. A két hosszúlábú mögött jókora tempóval vágtunk neki az elsõ métereknek. A lépéssebességünk azonos volt, de õk 1.5-szer akkorát haladtak egy lépéssel, mint én. Hamarosan lendületesen caplattunk felfelé a Kakukk hegyre. A viszonylag meredeken is tempósan hagytunk el pár túrázót és speciel én a lélegzetemet is. Meglepve tapasztaltam, hogy nem léptek meg a srácok, az elsõ emelkedõt jól bírtam. Fent EP várta a többi távot, de cukrot mi is kaptunk. Itt találkoztam össze Agárdi Petivel, akivel a Patai 50-t csináltuk együtt, véletlenül. Sajnos K100 után találkoztunk, pedig ha már akkor tudom, hogy a lejtõket futni kell, akkor….

A túra során a 6-odszor (jól mondom? ) teljesítõ Dani kívülrõl fújta a túraútvonal részleteit, és mivel talán már a talpa is érezte, hogy merre kell lépnie folyamatosan nyomon követte az itiner részleteit is. Minden betût elolvasok, ami nem fut elég gyorsan, de most a trapp és az olvasás ütötte egymást, holott a részletgazdag leírás csábító volt. A térképet Zoli böngészte, én pedig beértem azzal, hogy a lábam elé és a tájat nézem és figyelek, ha a srácok érdekeseket mondanak. A látvány mindent megért. Gyönyörû, napsütéses, meleg õszi napunk volt, ezt bizonyítja a sok forrásból fellelhetõ fényképek hada, válogassatok kedvetekre illusztrációnak. Az enyémek telefonnal készültek, hiszen övtáskámban nem volt fényképezõgép, az a hátizsákomban héderelt a célban. J

Amikor letrappoltunk a Kakukkról, onnantól minden oldalról megcsodálhattuk ezt a hegyet. Újra és újra elõbukkant a kilóméterek elõrehaladtával.

Az elsõ pár tucat kilóméteren megállapítottam, hogy a fiúk minden jármódban gyorsabbak, mint én, különösen Dani. Örömmel üdvözölte, hogy a lejtõket futom, Zoli megjegyezte, hogy utál futni. A vízszinteseken folyton lehagytak, de kis biztatásra lassítottak, megvártak.

Még a túra elején elénk jött a határba egy cica. 3 hónapos forma gyönyörû cirmos volt. Barátságos, kedves. Danival felváltva simogattuk. Zoli fotózott. J

Az Anyácsa tó mentén persze a legnagyobb biztonságban is érvényesülnek eltévedési preferenciáim, így a zsákutca végén fordultunk újra irányba, pogácsát falatozva (De végig Dani vezetett! J).  A végsebességemnek tekinthetõ tartósan 6km/h-s tempó mellett szerencsére maradt beszélgetésre is szufla, így sok téma szóba került, a Kakukk hegy formája, a laktációs szaktanácsadás, a túrák, teljesítések, a KÖR, felszerelés és barlangászat, egészségügyi és tesiórai hátrányok, stb.

A színházi bázis nem hagyott bennem mély, katartikus élményt, bár az is igaz, hogy nem mentünk be körülnézni…

Annál jobban tetszett a Romtemplom, amit elõször oldalról pillantottunk meg a még ferdén esõ fénypászmákban, a tájból éppenhogy kibontakozni. Ezt a romként restaurált helyet Dani is elõször látta belülrõl.

Meggyõzõdésem, hogy a csodálatos panorámát nehéz átélhetõen fényképezni, szemben a részletekkel és annak gazdag, fantáziadús kiemelésével, amikor a kép abba a hangulatba ringat, amihez könnyen köthetõ. Itt volt téma gazdagon. Sajnos azért ilyen bóklászásra nem volt idõ. A rendkívül izgalmas tájákoztatókra egy-egy megismerõ pillantást vetve igyekeztünk mindent beinni, aki a szemünk elé került. De máris az EP-n kortyolgattuk az ízletes ovis teát.

A következõ szakaszról részletes emlékképeim nem maradtak.Most próbálom összeegyeztetni a fejemben a képeket, a mondatokat, „ Ez az óriások lépcsõje, mi lefelé megyünk”, és az itinert. Asszem az endorfin lehet a felelõs ezért… J Ezért érdemes velem másodszor is eljönni erre a túrára, tuti olyan örömmel üdvözlöm majd a helyeket, mintha elõször látnám. J

            Az a valami, hogy a Bab-kúthoz vezetõ emelkedõbõl sem nagyon maradt meg emlék…. Itt már Zoli hol elõttünk, hol mögöttünk haladt. Hiába kerestük a kutat, nem leltük, de szerencsére víz és csoki is várt bennünket az ellenõrzõponton. Innen kezdõdött a fel, illetve levezetõ út lendületes váltakozása, amibõl csak villanásszerû képek maradtak meg. A kökénybokrok kékje, hogy Dani a lemutat egy pici pontra, hogy oda fogunk lemenni, hogy nem kérdés, hogy lehet-e szaladni lefelé egy olyan ösvényen, ami csak lépésszéles, és oldalról magas fû és szúrós bozót határolja, hogy a patakokon raklap hidak vezetnek át, milyen használható megoldás... :). A 4. ellenõrzõpont a napsütötte hegyoldalban volt, ízletes almát is választhattunk és a lélekmelengetõ alkoholtartalmú gyümölcspárlatokat is megkóstolhattuk. Szerintem a mézes a nyerõ!   

Az epöli sziklákhoz vezetõ úton a talpam alá kerülõ pontokon kívül nem sok fér a tudatomba, de ha felnézek, akkor az utolsó elõtti dombocskáig látom Dani hátát. További felvillanó észlelet, hogy brutális, meleg szél fúj felfelé menetben, kifejezetten mintha léghûtés lenne, hogy csodaszép a panoráma a sziklák tetejérõl és, hogy kellemesen erõs színe van a kódos postairónnak. Azután már csak egy kis trécs és trapp és máris Epöl (Apple J ) utcáját rójuk és beügetünk a presszóba. A léghûtés miatt száraz vagyok, de a bõrömön kivált a só és csíp. A sorbaállást mosdással színesítem. Nekem eszembe sem jut az épületben letelepedni, de Dani az utánozhatatlan helyismerettel elfoglalja a legkényelmesebb, pihe-puha kanapét és kezdetét veszi a parti. A hangulat utánozhatatlan a virsli és a gyümölcstea fenséges, a társaság remek.

Bár itt maradnánk az idõk végezetéig, de a virsli elfogyott, (az ajándék adag is) és továbbindulunk. Alighogy belelendülünk, ismerõsökbe (Dani ismerõsei) botlunk és már fel is érünk az õrhegyi kereszthez, ami önigazolós pont, de a kék cerka itt kifejezetten kevéssé fog. A lejtõket ugye futom, mert úgy kevésbé fáj a térdem, de az ismerõsök nem, Dani velük marad, így elõrekocogok. Számomra meglepõen hamar érek a Donát házhoz, ahol mindenféle finomság mellett Pincesori pecsétet is kapok. Kihagyhatatlan a nápolyi, de sós rágcsából is válogatni lehet. Az egyik padon élvezem az õszi napsugarakat, amíg Daniék is megérkeznek. Továbbra is társadalmi életet él, hát ismét nõ a távolság közöttünk. A gesztenyesor után utolér, a vadlesig könnyû trappot nyomunk. Itt is sûvít a szél. A kód a földön, lenyomtatva elrepülés ellen, a postirón régi barátunk. J Többször látott túratárs érdeklõdik Petirõl, de a Kakukkhegyi élménynél többet megosztani vele nem tudok.

Az erdõ mellett lefelé tartva utolérjük (?) Zolit, egymást elõlrõl hátulról kerülve haladunk. A lejtõn veszettül fúj a szél, a kialakult beszélgetés kabaréba illõ, asszociatív áthallásokkal. J

A szántóföld mellett sötét, magas halmok. Trágyadomb? A szél körbevesz bennünket a szagával. Nem lelkesedünk. Széles földút, sár.

Petõfi major, történeti áttekintés by túratársak.

Oh, csak nem a Kakukk hegy látképe ismét? De!

Buszmegálló, történelmi áttekintés kettõ. J Szigorú, szabálykövetõ pecsételés, finom meleg tea. A kitüntetések valódiak, részletgazdag történetmesélés nem kiséri. Kápolna, gyors fotózás, de még milyen gyors! J

Aszfalt. Érintõleges beszámoló elszörnyesztõ szlovák túrákról.

A Szomor felé vezetõ úton ismét hármasban igyekszünk. Buszcsatlakozásról elmélkedünk. A dombtetõn, a semmi közepén, pados pihenõ. Kicsit értetlenkedünk, Dani homlokára csapva mondja, hogy nézzünk körül, 360 fokos körpanoráma, azért! Nézem a látványt, amiért uzsonnázópadok is kikerültek a pusztába, miközben a földre öntött 10 centis aszfaltról lecsúszik a bal talpélem. Rutinos külbokaszalag-szaggatóként terhelek a jobbra, aminek egyenes következménye az esés. Jajj! A térdem! De jó, a bokám ép maradt! A térdemrõl a pörk friss sebbé lényegült, megmozdulni egyelõre nem nagyon tudok, szerencsére a fiúk visszafordultak. Zoli feneketlen hátizsákjából egyre kerültek elõ a sebellátás alapvetõ és kevésbé alapvetõ kellékei. Ezúton is nagyon köszi!

Vicces volt 3 km-re a céltól ülni a fûben, gyakorlott mozdulatokkal sebellátni, miközben körülöttem két aggódó fiatalember latolgatta a további lépéseket. Kötés kész, Dani felsegít, állok? Stabil? (Szemükben megkönnyebbülés: nem kell vinnünk J) Akkor indulás!

Hah-hah! Térdem veszettül tiltakozik a tempó ellen. Inkább csak öregesen csoszogna. Na, ne már! Térdvédõ elõ! Pár lépésnyi rendezõdés, végülis órák óta nem volt rajtam, ödémáknak térdvédõbe kell rázódniuk. Utána kicsit sántítva ugyan, de tempósan haladok. Szomorra érve visz a lendület, a cél közelsége, futni kezdek. Zoli nem gyorsít, Dani ugyan velem fut, bár megjegyzi, hogy akkor futhattunk volna végig. CÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉL! 

Célidõ beírás, oklevél, kitûzõ, mosolyhegyek, vidámság. Lerogyok a padra. Szíven simogat a felirat az okleveles asztal oldalán „ Free hug! ”  Sajnálom, hogy csendesen pereg rólam a só, ragadok, így jó szívvel nem használnám ki a páratlan lehetõséget.

Isteni a házi zsíroskenyér, a pirospaprika sajnos akkor fogyott el, de a savanyúság majdnem olyan jó vele. A tea is remek, felavatom a vadiúj bögrémet. A srácok édesek, nem nekem kell sántikálnom az utánpótlásért. Tájékozódva kiderül, hogy a busz 10 perce ment el. A következõ épp negyven perccel indul késõbb, mint amikorra otthon kellene lennem.

Dani bizakodó, annyi ismerõs van…

Tényleg, pár perc múlva meglepetésszerûen már a többi cuccomat kapkodom össze, a bukósisak is befér a csomagtartóba és máris indulunk Zerge vezetésével Budapest felé. Hamarosan búcsúzunk Danitól és a következõ megállóhely a házunk elõtt van, így aznap este motoroznom már nem kell, szerencsére. Ennek a verziónak a nagy elõnye, hogy az odafelé dobozba nem fért sütibõl nagy szeretettel biztosíthatok kóstolót utitársaimnak. J 

Hogy hogyan hoztam el a motoromat az metrómegállóból másnap az meg már egy másik történet… J 

Itt is soha nem múló hála és köszönet mindenkinek, aki ilyen csodálatos élménnyé tette számomra ezt a napot, elsõsorban Daninak! Aki kitalálta, hogy ezt a túrát csináljuk meg együtt. Zolinak a társaságért és elsõsegélyért, Henriknek és Zergének az utazásért, az õszi napsütésnek a kellemes idõért  és persze a túra szervezõknek, akik igazán magas színvonalú, élvezetes, remek túrát csináltak. A pontok legendásak voltak, az itiner-térkép-szintrajz minden igényt kielégített. Esetleg a buszmenetrend…… ;)

Szomor 56

Bögre, sapka. Ezeket felejtem eltenni a nagy kapkodásban, és péntek délután, már a vonaton eszmélek, hogy nincsenek nálam. Másnap, naná, mindkettõ hiányozni fog. A Magyarország vasúti földrajzával valamennyire is tisztában lévõ Olvasó talán már felkapta a fejét, hiszen Szomorra nem vezet vasútvonal, és nem is vezetett sosem.^[forrás?] A sajátos logisztikával a munkanap délutáni csúcsforgalmat igyekszem kikerülni, Bicskéig személyvonatot, onnan pedig a Balatonfüred – Esztergom buszjáratot igénybevéve a Zsámbéki-medence King Kongjai helyett. A vonaton Bicske alsó után épp a holmimat szedem össze, amikor az egyik ülésrõl CsST sporttárs köszön rám. Teljesítménytúrázók... teljesítménytúrázók mindenütt. :) Bicskén alkalmam adódik sétálni egyet, megnézem magamnak az impozáns templomot – amely éppen állványok mögött rejtõzik –, majd a Mûszaki áruház fedõnevû, központi fekvésû buszmegállóban ücsörögve kivárom a buszt, amely a naplemente sejtelmes fényei mellett Szomorra szállít. „Üdvözöljük Szomoron” - hirdeti a kõbõl rakott felirat a Kakukk-hegyen, nemsokára ideje lesz leszállni az amúgy meglepõen kényelmes Mercedesrõl. A túra honlapjáról elõzetesen kiírtam a tudnivalókat, de elég egy óvatlan pillanatig tanácstalanul néznem a buszról leszállva, egybõl útbaigazítanak. (Mondjuk, ha egy táblára kiírtam volna magamra, hogy „TURISTA”, akkor sem lennék feltûnõbb, elöl-hátul hátizsák, egyik kezemben túrabot, másikban fényképezõgép.) Felsétálok tehát a sportcsarnokhoz, itt egybõl tanker007-be botlok, mint egyik fõrendezõbe. Letelepszem a létezõ legbelsõ helyen a karzaton, majd megvacsorázom, gyorsan megmosakszom, üzenetet váltok a távol lévõ Kerek repkénnyel, végül szép lassan elszenderedek. Lentrõl hangok szûrõdnek fel, Sztancsik Gyurit ismerem fel és Vándor Csillagot, és amikor valahol az alvás és az ébrenlét határára érek, elkezd odakint zuhogni az esõ, erre végül elalszom.

Reggel gyorsan összepakolom a felszerelést, iszom pár korty vizet, lerakom a táskát a csomagmegõrzõs helyen, majd beállok a sorba, valahová a Mezei-házaspár környékére. Amikor sorra kerülök, az elõzetes regisztrációnak köszönhetõen csak fizetni kell és bemondani a nevem, erre máris egy itinert nyomnak a kezembe. Lássuk: adatok távról és szintrõl, nagy térkép, szintmetszet, útleírás, nevezetességek. Szépen összerakott papírcsomag. Elindulok, rögtön szalagok irányítanak végig Szomoron – a szalagozás az egész útvonalra jellemzõ lesz, jelzett útból kevés van errefelé, és a jelzések állapota sem mindenütt jó. A szalagoké viszont igen. Az iskola kerítése mellett ismerõs hang köszön rám, bajnai érkezik nagy lendülettel, egyedül. Kiballagok a közvilágítás hatáskörébõl, egynyomos ösvény vezet a Kakukk-hegy tetejére, közben kálvária keresztjeit hagyom el. A Hold fénye világít, lámpát direkt nem hoztam, rövidesen úgyis kivilágosodik. A tetõn méretes csúcskõ áll, ahogy körülnézek, sötét még a láthatár, de a fõ hegyvonulatok körvonalai így is kivehetõek. Lefelé a szalagok halványan csillannak a szórt fényben, de ez éppen elég most. Meredek, trükkös, enyhén csúszós lejtõ vezet a Kakukk-hegy alá, néhol szûk ösvényen haladok, össze is szedek a ruházatommal néhány tapadós termést, amelyek aztán késõbb okoznak enyhe meglepetést. A kanyargást az Anyácsai-tó felé vezetõ egyenes földút váltja fel, a lejtõkön alibifutó-üzemmódba kapcsolva bele-belekocogok, mert éppen jólesik. Az úttal párhuzamosan csermely csorog, a tó lefolyásaként. Iránytörést érek el, korrekt táblázás mutatja a követendõ utat, szembõl terepjáró érkezik, rámvillant, és csak késõbb esik le, hogy valószínûleg a rendezõk voltak. Valamivel odébb, a növényzet sûrûsödése jelzi elõre, hogy rövidesen megérkezem az Anyácsai-tóhoz, és jól tippelek. Tábla hirdeti, hogy mit nem szabad: hangoskodni, lármázni és compót elvinni. Ezt éppen be tudom tartani. Kerülõre indulok, a tóparton találom az elsõ pont három õrét, akiktõl egy szem pogácsát kapok, valamint bélyegzést és jókívánságokat az útra.

A tóparti kényelmes sétautat rögtön szántásra kell váltani, elbotladozom hát a csoffatag útszakaszon, de ez csak egész rövid szakasznak bizonyul, átlábalok egy raklapokból épített kis hídon, felsétálok egy dombhátra, és máris újabb egyenes áll elõttem. Lassan világosodik, a mögöttem haladó kettõs már lekapcsolta a lámpát, és egyre színesebbé válnak az erdõk, amelyek közelebb vagy távolabb látszanak. Határozottabb földútra váltom a kevésbé határozott földutat, a mellettem húzódó dombháton vezetõ majdani útvonallal szinte párhuzamosan haladok. Körbenézve a láthatáron hegyek látszanak: közelebb a már megismert Kakukk-hegy, távolabb a Gerecse tömbje tûnik fel idõrõl idõre, még távolabb, visszatekintve pedig a Nagy-Gete jellegzetes alakja rajzolódik ki a láthatáron. Aszfaltutat érek el, a Mányhoz tartozó Jánoshegy (Felsõörs) van az egyik végén, az Õrsi-hegy tetejére épült egykori légvédelmi bázis pedig a másikon. A bázisnál nekünk nincs pontõr, a leírás külön kiemeli, hogy nem kell pecsételni. Sajnos ebben a korai idõpontban bemenni sem lehet még. Az objektumot megkerülõ csapáson haladva azért néhány jellegzetes eszköz kivehetõ a lombon át is. A kerülõút után nyílt, fennsíkszerû terepre érkezem, fantasztikus kilátással minden létezõ irányba: a Budai-hegyek felett húzódó felhõk között átvilágít a kelõ Nap, délen az Etyeki-dombság húzódik, délnyugaton pedig a Vértes távoli vonulata felett kavarog a pára. Lentebb az Árpád-kori templomromra nyílik szép kilátás, mintha két telek között direkt hagytak volna egy kis üres teret erre a célra. Lekanyargok a templom melletti parkolóhoz, ahol javában igyekeznek kinyitni a pontot. Itt torlódik össze egy pillanatra a korán indulók társasága: elõttem eddig Piros Hátizsák túratárs ment, mögöttem pedig Evelynék kettõse futott be. Velük a túra során hol itt, hol ott érjük majd utol egymást. A pontõrök szabadkoznak, hogy még nincs kész a tea, ezért azonban egyáltalán nem lehet hibáztatni õket – mi vagyunk korán. Amíg a soromra várok, végignézem a lenyûgözõ templomromot, talán a legszebb ilyet az országban.

Zsámbékot a táblák szerint a Szent Norbert tanösvényen hagyom el, pincék mellett haladok el, majd mélyutat követek, melyet löszfalak szegélyeznek. Némi kapaszkodást követõen újra fent vagyok a dombháton, és újra találkozom a Peremtúra sárga sáv jelzésével, amelyet nemsokára el is hagyok – vagy párhuzamos ösvényen haladok, vagy a jelzések hiányoznak. Mindegy, a szalagok egyértelmûen mutatják az utat. Kényelmesen sétálok a dombháton, alig akad egy-egy enyhe emelkedõ menet közben. Fenyves kísér hosszasan, néha átszûrõdnek a látnivalók nyugat felé: a Kakukk-hegy, az Anyácsai-tó, a hosszú egyenes, amelyen mintha egy-két túrázót látnék haladni Zsámbék felé. Odébb pontõrök ülnek mûanyag székeken, az Óriások lépcsõjét õrzik, nem mintha bárki el akarná vinni, de ki tudja? Náluk a hosszútáv nem áll meg, köszönünk egymásnak, aztán õk tovább ücsörögnek a kellemes reggeli napsütésben, én pedig letrappolok a lépcsõ fokain. Anyácsapuszta határán haladok el, majd újabb emelkedõ fogad, szántóföldek és az azokat elválasztó erdõsávok között bandukolok. Az emelkedõ tetejérõl elõre tekintve a Gete kéklõ tömbje vigyorog a nem is olyan távolból, míg közelebb nézve éppen a Bab-kúti ellenõrzõpontról induló Evelynéket pillantom meg. Éppen a körpanorámás pontra érkezésemkor ér utol Tinca és Rudi István duója, innentõl egy darabig lelassítanak, de legalábbis egy tempóra állunk be. A pontõrök vízzel és csokival látnak el, utóbbit tekintve legalább ötféle változatból lehet válogatni fejenként egyet. Szántók között hagyjuk el a helyszínt, a kilátás továbbra is pazar, és ha felszállna a láthatáron ülõ pára, még pazarabb lehetne.

Nemsokára elhagyjuk a dombháton fekvõ földeket, leereszkedünk Máriahalompusztára, új és felújított épületek, hidak, miegyéb látható a rancson. A kerítést népes brigád festi, csodálkozva mérnek végig, ahogy elkirándulunk mellettük. Máriahalom már egész közel volna, amikor teszünk egy derékszögû kanyart és eddigi északnyugati irányunkat délnyugatira cseréljük. Átlábalunk a mai nap második raklaphídján és felfelé sétálunk tovább a Szilva-völgyben. Még egy derékszögû kanyarral a korábbi irányra térünk vissza, és rövidesen a Máriahalom-Szomor összeköttetést biztosító kis útra érkezünk. Ezen érjük el Máriahalom legszélének is a szélét, de rögtön el is távolodunk az apró településtõl, majd megcélzunk egy dombsort, amelynek a végén kilátó- és ellenõrzõponttal kecsegtetnek. A kilátópont megjelölés mondjuk szinte minden kopárabb dombtetõre igaz széles e környéken, a különbséget az jelenti, hogy a méretesebb látnivalók mindig más szögbõl láthatóak, illetve néha fel-felbukkan egy újabb földtani érdekesség. Mielõtt felérnénk a tetõre, szembõl érkeznek a pontot keresõ Evelynék, de visszafordítódnak általunk és együtt sétálunk fel a tengerszint feletti 251 méteres magasságba. A pont tegnap este megismert õrei másfél méterrel az imént említett szint alatt, szélvédett helyszínen vertek tábort, vízzel, pálinkával és almával javíthatjuk tovább közérzetünket. Kinézek a nagybetûs kilátóhelyre is, keleten a Pilis hosszú vonulatát szuszakolhatom be egy gyengén sikerült fényképbe, északnyugatra a késõbb érintendõ epöli sziklák látszanak, nyugatra pedig, micsoda meglepetés, a Gerecse. A szétnézõs megálló után elkocogunk a domboldalban.

A jórészt lejtõs út végén az Epöl-Máriahalom országútra érkezünk le, a forgalom mértékét jelzi, hogy a térkép szerint naponta egyszer jár erre busz. A falu szélén tábla üdvözöl Kirwán, a tábla mögött lebegõ szalag pedig jelzi, hogy látogatásunk igencsak kurtára sikerül. Völgyben, újabb friss szántás mellett haladunk tovább, szembõl apuka jön két kisgyerekkel, fát szedtek valahol. Apuka kérdést tesz fel – miért itt vagyunk és miért nem Pesten. A hangsúlyból és hangnembõl ítélve már megvolt a napi alapozás, vagyis kész csoda, hogy még nagyjából egyenesen tud járni. Nem nevetünk, legalábbis nem egybõl, mert a fejsze mégiscsak az õ kezében lóbáltatik. Völgybéli utunk során szép lassan azt veszem észre, hogy kezdem gyengének érezni magam, és a völgybõl való kikapaszkodáskor kezdek leszakadni a Rudi-Tinca duóról, ez a dombtetõre teljesedik ki. Át kell lendülni egy következõ völgyön, ezen a második dombháton már szépen sorolhatom az elõttem haladókat: Tincáék dobbantottak és beléptek a hipertérbe, mögöttük Evelynék suhannak, mögöttem pedig futó kettõs érkeznek, õk a térképen is jelzett gémeskút környékén elõznek. Nem sokkal utánuk érkezik Fridman, ha jól emlékszem, a mai napon az övé lesz a legjobb idõ. Ballagok tovább, egyre közelebb érek a Babály-szikla alá, a mai egyik hegyi hajrá kezdetéhez, rövid távon sok szint, ilyet végül is láttam már, másutt, máskor. Szépen felaraszolok az egyre szelesebb kapaszkodón, kopár, csontfehér sziklák fogadnak, és csúcskõ, és önkiszolgáló ellenõrzõpont postairónnal. Nosza, önkiszolgálok, egy betû, egy szám, két szín, adjuk meg a módját. A kilátás szép (Öreg-kõ, Gerecse, Gete, Pilis, nagyon halványan pedig a Börzsöny), a falu elõttem, a szél jólesõen hût a napsütésben. Ledöcögök.

Nagy ívben kerüli az útvonal az imént megmászott sziklakettõst, mindenféle szögbõl megbámulhatja, aki akarja. A kerülõ végén a ma már érintett máriahalmi úton érkezek Epölre – a települést nem egy fanatikus, de angolul kevéssé tudó Steve Jobs-rajongó nevezte így el (Apple), a név a régi Epely alakból formálódott át. Még egy futó suhan el mellettem, majd elérem a Vadvirág Presszót, itt a három pontõrlány bélyegzéssel és kajajeggyel lát el. Bent a jegy átnyújtásával egyidejûleg jelzem az igényemet egy korsó kólára és egy kávéra, a vércukrom szintje valahol a padló környékén pihenget, és ez számomra nem kedves állapot. A napi betevõ koffein mellé a túra szolgáltatásaképp kapok egy pár jobbfajta virslit és az asztalnál ülõ futóval közösen egy egész kancsó teát. Mialatt próbálom összekapni magam, befut és tovább is áll Barta úr és még egy-két futó, valamint a korábban piros hátizsákosként említett, mostanra Kinizsis pólóssá átlényegült túratárs is. A jólesõ frissítés után továbbállok és rövidesen érezni kezdem az elfogyasztott étel-ital jótékony hatását. Epölrõl újabb meredek kaptató vezet ki, a szintábra szerint csak egy kicsit lankásabb, mint az iménti sziklás part. A valóságban valahogy mégis kényelmesebbnek érzem, talán azért is, mert hosszú idõ után újra erdõs, kényelmes ösvényen haladhatok. Nem is telik el sok idõ, és az Õr-hegy tetején találom magam, magas kereszt áll a csúcson, rajta Bajna felé latin felirat: „In hoc signo vinces”. (Akit érdekel, itt többet megtudhat róla.) A kilátás új eleme Bajna innen nézve meglepõen nagy települése, és a napsütésben vakító fehéren csillogó Sándor Móric-kastély. A tetõn családi piknik zajlik, a résztvevõk: néhány anyuka, sok gyerek. Lefelé meredek csapáson gázolok az avarban, majd széles, szõlõhegyi útra érkezem, ezen térek el Bajna felé. Szõlõbe igyekvõ motoros pöfög el mellettem, intünk egymásnak üdvözlésképpen. Néhány jó kilátású, fényképezésre csábító helyszín mellett megyek el, a fotógép akkuja itt unja el az eddigi „cseréljen elemet” felirat vetítését, és már bekapcsolni sem ad elegendõ energiát. Másik problémával is szembesülök: a bal talpam elejénél szépen fejlõdik egy vízhólyag, és egyre kényelmetlenebbé válik tõle a haladás. Így érkezem meg a következõ pontra, a Donát-házhoz, ami egy közepesen zárva tartó pincét jelez, szép terasszal, padokkal, vidám pontõrökkel. Vizet vedelek, sósropit falok, és közben a két fennálló kellemetlenségbõl egyet megoldok, elemet cserélek a fotógépben. A vízhólyaggal momentán nem óhajtok foglalkozni, a hátralévõ tizenöt kilométert majd kibírom valahogy.

A következõ szakasz, a mai nap harmadik önkiszolgáló pontjáig nagyjából arról szól, hogy hol fasor mentén, hol csak úgy a táblák között menetelek tûzõ napon és erõs szélben. Utóbbi egyfelõl jó, mert legalább nem sülök meg a valószínûtlen októberi hõségben, másfelõl meg nemigen van kedvem nézelõdni, fõleg, amikor szembõl kapom a légáramot. Gesztenyesort érek el, aztán hátat fordítok neki, szántás, szántás, megint kanyar, hátrafordulva a Gerecse-tetõn magasodó TV-torony néz vissza. Szántás, még szántás, erdõ. Huhh. Ez kicsit erõs szakasz volt, de az erdõ a sárgás levélszõnyeggel lélekemelõ hatású. Újra emelkedõ következik, ez az Öreg-Nyulasom, vadászles áll a domb tetején, lent a fûben kódot véd a széltõl két deszkadarab. Lekanyargok a Bajnai útra, ezen közelítem meg Petõfimajort, az épületeket kiszolgáló légtechnikai berendezések zúgását még a szélben is messzirõl hallani. Mögülem futók érkeznek, Dolgos György és Varjas András, pár mondatot váltunk, aztán tovakocognak. Petõfimajornál újra aszfaltutat érek el, és szomorúan szembesülök a ténnyel, hogy Gyarmatpusztáig, és kis erdei szakaszt leszámítva majdnem a célig aszfaltot fogok taposni. A vízhólyag miatt ordítani tudnék, de felidézem, hogy az elbeszélések szerint a Szomor túrákon többnyire nem ilyen késõ nyári körülmények uralkodnak, hanem esõ, köd és sár, és olyankor azért fene jól tud esni pár kilométernyi aszfaltút. Összeszorítom a fogaimat, és legalább a lejtõn megpróbálok kocogni, hogy legalább gyorsan essek túl a maradékon. Gyarmatpusztán egyenruhás pontõr fogad, mesél egy kicsit a hely történetérõl, a kastélyról, aztán váltunk néhány szót a túrázásról is. Közben teával és vízzel kínál, a teát meghagyom a késõn érkezõknek, vizet viszont bármilyen mennyiségben meg tudnék inni. Szerény három-négy deci után megállok, ennyivel, és a nálam lötyögõ kevés maradékkal már kibírom a célig.

A rövid pihenõt követõen felsétálok a Sándor-család mauzóleumát rejtõ kápolnához, majd még egy kicsit fentebb, a Gyermelyt Gyarmatpusztától elválasztó Szõlõhegyre, a nagybetû nem véletlen, mert tényleg így hívják. A takaros pincék között elhaladva hamar szembesülök azzal, hogy a hegyi utakat részben leaszfaltozták, de egy lejtõ erejéig a szalagok visszatérítenek egy földes ösvényre. Gyermelyen végigsétálok, követem a szalagokat a szinte néptelen utcákon át. Az egyik ház elõtt egy srác távirányítós versenyautóval tesz néhány próbakört, éles hangon visítva rohangál a méreten aluli jármû fel és alá az utcán. Vicces. Aztán szépen kikanyargok Gyermelyrõl, emelkedõ vezet dombtetõre, a tetõn kereszt áll egy magányos fa alatt, valamint odébb különös képzõdményt láthatok: gázvezeték kompresszorállomása mellé települt pihenõhelyet, padokkal, facsemetével. A kilátás a tetõrõl valóban szép, de ennél már csak a hévízi alállomás melletti üdülõ van abszurdabb helyen. Lesétálok Szomorra, a lejtõn felbátorodva megint megpróbálok kocogni, de pár tucatnyi méter után abbahagyom. A kinézett, 15:49-es buszt így is elérhetem kényelmesen, a célban való molyolást, átöltözést is beleszámítva. A kis templom mellett felsétálok, néhány teljesítõ szembõl, már a cél felõl érkezik. A reggel megismert utcán ballagok be a célba, rövid sorállás után kapok célidõt és célbélyegzést, majd minden további sorállás nélkül mehetek az 56-os távnak dedikált asztalhoz, szép kitûzõ és oklevél a jutalmam. Köszönöm ezúton is a rendezõk munkáját, kiváló túrát alkottak nekünk. Köszönöm továbbá mindenkinek a társaságot, akivel azon a néhány rövid szakaszon együtt haladtam. A célban kapott ellátmányt eszegetve beszélgetek egy kicsit tanker007-tel, majd, mivel közeledik a busz indulásának az idõpontja, összeszedem a csomagomat, felmálházom magam és lesétálok a buszmegállóba. A 785-ös vonalon közlekedõ járat telítettsége érkezõben sem csekély, és itt, Szomoron éppen meg is telik – legalábbis az ülõhelyek elfogynak, amire felszállok. Ezt látva – tanker007 ötletét szem elõtt tartva – csak Zsámbékig veszek jegyet, ott leszállok, és egy másik, jóval szellõsebb King Longon jutok el a Széna téri buszállomásra. Az út eseménytelenül telik, fáradtan, de jókedvûen ücsörgök az amúgy kifejezetten kényelmetlen ülésen. A városi közlekedés során adódik még néhány kényelmetlen helyzet, de ez már fel sem tûnik, lélekben még mindig ott kószálok a Gerecsében.

-Kékdroid-

Képek a túráról

Három nappal korábban a Honvéd emléktúra 52 km-es távját csináltuk, így erre a napra "csak" a 23 km-t tervezük. Könnyûû túrának ígérkezett és látványosságok látogatására is volt lehetõség.

10:30-ig lehetett rajtolni, 10 körülre teveztük az indulást. Terveztük... mert az ember tervez.... Ketten indultunk reggel, majd útközben felvettünk egy túratársat és már haladtunk is... volna... na de mi ez a sok futó???? Szégeny, futóként elfelejtettük, h épp ma van a Bécs-Budapest utolsó etapja, és egyúttal egy félmaraton is. Így eleinte csak vissza kellett venni a sebességbõl, majd késõbb el is lettek terelve az autósok. Hamarosan elértük Zsámbékot, ahol meg is állapítottuk, h bizony, ezzel a teplommal ma még találkozunk. Majd egy hatalmas ködös szakasz nehezítette utunkak, aminek annyira nem örültünk, mert akkor bizony a túrán sem fogunk csak az orrunk hegyéig látni. Szomorra beérve már a körforgalomba ki volt táblázva a rajthely és hamarosan parkolást segítõ emberek integettk és mutattak szabad helyet a sportpályán.

A nagy kalandok után vagy 15-20 perccel késõbb értünk a rajtba, ahol igencsak csodálkoztak, h még a 23 km-en mennénk, de végül elengedtek és a seprût is értesítetteék, h kicsit pihenjen még. 

Az iskolából kilépve az udvaron futva érkezett szembõl egy ismerõs túratárs, aki szintén hasonló cipõben járt a reggel folyamán...

A Kakukk-hegy tetejéig - 1. ep. - egy szép kis emelkesét kellett leküzdeni a nam kicsit ködös úton. Az erdõbe érve a hegyoldalon nem túl jó állapotban lévõ kálvária, majd a hegy tetején ep cukorkával. Kilátás nem igen van, ismerõs utolér, megbeszéljük, h õ is 23 kil, majd megyünk is tovább immár négyesben.

Anyácsa--tónál még mindig nagy köd, de azért a lényeg látszik és menet közben gyönyörködünk a tóban. Már az ep elõtt hosszú sor kígyózik... rövid távosok fordítója, sok-sok iskolás indult e távon. Nápolyit kapnak. Mi elõre törün, mondván, h nekünk még sok van hátra. Pecsétet kapunk és indulunk tovább a tömegbõl.

A színházi bázisig nyílt terepen haladunk, kisüt a nap kellemesen meleg lesz, lejjebb adunk a ruházatból is. Az ep-n finom almát kapunk, a rakéta bázist csak kívülrõl/fentrõl tekintjük meg. Továbbra is a nyílt terepen maradunk, utunkat tökéletes kitáblázásés szalagozás jellemzi, eltévedés kizárva. Hamar meg is találjuk Zsámbékon a borozót, mely a 4. ep.  Itt rövid tollászkodás, szendvicsezés és lassú tobább haladás a romteplomhoz és a mellette lévõ temetõ felé. És bizony, ismét a romteplomnál.. kényelmesen megtekintjük, fotózzuk.

A lakott területet elhagyva kellemes kis emelkedõ, tisztás, majd fenyveses útszakasz, ahonnan több helyrõl is szép kilátás nyílik, a Kakukk-hegyre, ami viszont már elég ködös/párás. Elérjük az Óriások-lépcsõjét - 5.ep -, majd a bab-kút ep-t is. Ezután a völgybe ereszkedünk, ahol elõször egy faház, majd késõbb egy gémes kút mellett haladunk el. Idõközben már többeket beelõztünk és ezen a szakaszon már megint kezd bujócskázni a nap is és enyhén hûl a levegõ is.

Kiérünk egy ersõ-szántó közötti döngölt útra, ahol  néhány fiatal gyalogol a ködben.... mi még viszonylag meleg napon... aztán mi is elérjük a köd szélét és igen hidegre fordul itt már az idõ is, így visszavesszük ezeddig felesleges ruhadarjainket. 

A Somodori út ep-nél rostos almalével kínálnak a tûznél melegedõ kedves, beszédes fiatalok. Az almalé tényleg nagyon finom, nem valami felhigított pancsolt lé.

Innen már csak az aszfalttaposás van hátra a célig. Megkapjuk a kitûzõt és oklevelet, kényelmesen padokon, asztaloknál tudjuk elfogyasztani a meleg teát és a zsíroskenyeret, szemdvicset.

Nagyon jól szervezett túra, szinte minden ep-n kaptunk valamit; figyelmes, kedves potõrök - nagyon fiatal koruk ellenére. 

Terveink szerint jövünk jövõre is.

https://plus.google.com/photos/101682116519384997101/albums/5836936022581543857?authkey=CNf8nLShi9G_DA

Szomor 23 km-es túra képes beszámolója itt:

www.bakancsesfakanal.blogspot.hu

Szomor 56

Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2012/10/szomor-56.html

Vasárnap az 56-os emlékezés túráját rendezték Szomoron. Macival, Tatai Laciaval és Mariannal a 23 km-es távot választottuk. A rajtnál leváltak a fiúk gyorsabb tempóra váltva, mi pedig komótosan gyalogoltunk a párás õszi idõben. Szomor település a Gerecse és a Zsámbéki medence ölelésében van, a rajt a Kézdi-Vásárhelyi egykori kastélyból kialakított iskola tornatermében volt. Az útvonalat végig szalagozással jelölték, így csak a tájra és a látnivalókra kellett koncentrálni. 

A falu emelkedõ utcáján indultunk el ahonnan napos idõben nagyon szép lett volna a kilátás, most azonban párafelhõbe burkolózott a táj. A szép új családi házak mellett hamarosan betértünk az erdõbe, ahol a színek kavalkádja fogadott. Egy régi boltíves nyitott pince mellett mentünk el, mely 56-ban az üldözöttek búvóhelye volt. Innen kálvárián bandukoltunk felfele, az út meredekké vált. Sajnos a kálvária szomorú szépsége megkopott, stációi üres kõfülkék csupán.

 Hamarosan szuszogva ugyan, de felértünk a hegyre, ahol az elsõ ellenõrzõpontunk volt. Cukorkával kínáltak, majd erõs lejtõ következett. Sajnos a szép kilátás csak részleges volt, jó lett volna napsütésben gyönyörködni a környékben. Nemsokára az Anyácsai horgásztóhoz értünk, itt pogácsával várták a túrázókat.

A kis tavacskát félig körbe kerülve folytattuk utunkat, mezõkön, réteken át, majd egy aszfaltútra értünk, mely a Zsámbéki Színházi Bázishoz vezetett. Itt ismét ellenõrzõ pont volt, finom ropogós almát kaptunk. A bázis az egykori Földi Telepítésû Magyar Légvédelmi Fegyvernemi Múzeum is egyben, ahova most féláron tudtunk volna bemenni, de a szemerkélõ esõben inkább kihagytuk a lehetõséget. (Természetesen köszönet a rendezõknek a féláras lehetõségért.) Bõvebbet errõl itt: http://www.legvedelmimuzeum.hu/ Nyári idõben biztosan meg fogom még nézni, azt tudom hogy 900 Ft a belépõ, és október végéig látogatható, aztán majd tavasztól újra.Zsámbék környékének legmagasabb részén jártunk, örültünk a színes bokroknak, cserjéknek, és ereszkedni kezdtünk a falu felé.

Hamarosan újabb ellenõrzõponthoz érkeztünk egy kellemes kis étteremhez, ahonnan szép kilátás nyílt a Zsámbéki Romtemplomra. Egy forró teával vártak minket. Külön öröm volt, hogy füstmentes éttermet sikerült megszerezni az ellenõrzõ ponthoz. A tea elfogyasztása után  a túra legszebb látványossága következett.

A romjaiban is lenyûgözõ építészeti örökségünk meglátogatása a túrán részt vevõ személyeknek ingyenes volt, (ismét köszönet!!) egyébként 600 Ft a belépõ, természetesen családi és egyéb kedvezményeket adnak. Sok sok fotót készítettem, nem lehet betelni a templomrom hangulatával, román és gótikus  íveivel, formáival.

A templom helyén már 1050 körül állt egy kõtemplom, aztán 1220 körül  IV. Béla bazilikát épített ide, mellette a premontrei rend kolostorával. http://www.romtemplom.hu/ A templom környékérõl szép kilátás nyílik Zsámbékra és környékére. Zsámbékon van még több látványosság is, amit most a túra miatt nem néztünk meg, de mindenképpen érdemes egy kirándulásra. Van lámpamúzeum amit még én sem láttam, de a római kori emlékeket, és a Zichy kastélyt is érdemes megnézni, jelenleg Oktatási központként mûködik. A romtemplom megtekintése után egy pincesoron indultunk tovább, majd egy tanösvény elejére érkeztünk.

Megint erdõben, majd ismét a fennsíkon folytattuk utunkat, ilyen kis péncék mellett elhaladva.

A fennsíkon áthaladva fenyõerdõbe folytatódott utunk, majd végig a hegygerincen. Nagyon látványos kis gyalogösvényen mentünk végig. Megint sajnálkoztunk a párás kilátás miatt. Hamarosan elértük az óriások lépcsõjét, ahol ismét ellenõrzési pont volt. Nápolyival tömhettük meg pocakunkat.

Az óriások lépcsõje tényleg lépcsõs sziklák képzõdménye, örültünk hogy nem fölfele, hanem lefele kellett menni rajta. Itt már kezdtünk picit fáradni, és a következõ pontig látványosság sem nagyon volt. A szeles tetõre érkeztünk, hideg volt, megettük a szendvicsünket, hogy energiát gyûjtsünk az utolsó kilométerekre. A tetõn lévõ pontõr csakúgy mint a többi rendkívül kedves volt, ezt megjegyezném nem minden túrán tapasztalom. Itt sikerült olyan embereket beszervezni, akik szívvel lélekkel tették a dolgukat. Így a fáradt túrázónak mindjárt jobb a hangulata, jólesik mindenféle biztatás.

Innem már nem volt látványos a túra, még egy ep volt, ahol almalével kínáltak minket, aztán már aszfaltos úton érkeztünk vissza Szomorra. A célban meleg tea, zsíros kenyér, szép emléklap és kitûzõ várt minket.

Jól szervezett hibátlan túrának voltunk részesei, köszönet érte a rendezõknek. A környék gyönyörû, sajnos az idõjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Az itinert nem is kellett olvasni, a szalagozás pontos volt, és nagyon tetszik hogy a látványosságok leírásának külön oldalt szenteltek. Részemrõl 10-bõl 10 pontos túra volt.

További képeket és egyéb utazási beszámolókat a blogomon tudtok megnézni: www.bakancsesfakanal.blogspot.com

Szomor 23



Az régi 1-es felõl közelítve Szomor felé a táj már megalapaozta a nap jó hangulatát: csodálatos votl a változatos

dombvidék, a hosszú egyenes út, bal oldalán az õsz színeibe öltözött fákkal, jobb oldalán a gépjármûforgalomhoz

fazonra nyírt hatalmas szomorúfüzekkel. A sportcsarnok könnyen megtalálható volt és szemüveg nélkül segitséggel

már másodikra megtaláltam a 23 km nevezési asztalát is :-)

Szomorról kiérve a túra érezhetõen megkezdõdött, a kaptatós kálváriadombon emelkedtünk a kakukk-hegyi EP felé.

Kicsit sajnáltam, hogy a Kálvária stációiból kivették/ellopták a képeket, de hely így is gyönyörûnek mutatkozott.

A kakukk-hegyi EP-n cukorkával édesítették életünket. Az EP után hamar utolértem az elhagyott betétélapjával az

elõttem haladó túristahölgyt, majd lankás lejtõn zúzhattam le a a Bajna-Epöli Vizoflyáshoz. A bokros mentés haladó

úton száraz lábbal lehetett haladni, csak a keréknyomokban gyûlt össze az elmúlt idõszak csapadéka. Az Anyácsai-tó

valóban kies látványt nyújtott és már meg is érkeztünk a 2. EP-re, ahol hatalmas sajtospogival kényeztettek

bennünket. A tó túlvégén a száraz lábbal való átkelést lehelyezett raklapokkal biztosították a szervezõk.

A Bázisra vezetõ útig mûvelt földek között vezetett az enyhén emelkedõ út. A mûúton gyaloglásra váltottam és egy

túristahölggyel adtunk hálát, hogy ilyen szép napot kaptunk ajándékba. A Színházi Bázis ellenõrzõpontján

a kedves rendezõlányok remek citromosteával kényeztettek, átbeszéltünk az elmaradt BéPoBu felett érzett

szomorúságunkat, aztán továbbindultam. Az erõdbõl a fennsíkra kiérve kis kerülõt tettem a kettõskerszthez, ahonnan

a gyönyörû Zsámbék látványában gyönyörködhettem. Innen hétvégi házak között vezetett az út a templomromig, ahol a

pénztároshölgy irányított az EP zöld sátrához (jonathán alma :-)). Hangulatos nyaralóházak között kaptattunk tovább

felfelé. Útközben egy engem beérõ túrafutótárs bosszankodott azon, hogy a templomrom EP-je a templomromnál

található ... A kaptató tetejére érve gyönyörõ fenyvesen vezetett keresztül a hullámvasutazó út. Ezután enyhén

emelkedõ fennsíkon vitt az út a csúcs felé, csodálatos kilátással és nvendékfák között. Az Óiáslépcsõi EP-n vaníliás

és csokisnápolyi volt az ellátmány, majd néhány nagyot szökelléssel indítva vettünk búcsút a nevezetes helytõl.

Hosszan erdõben vezetett utam, majd szépen kiépített murvás-utas zárt területen haladtam keresztül. A somodori úti

EP-n a gyerekek bio-almalével láttak vendégül, majd elindult a kapaszkodás a mûúton. Az autósok - szokás szerint -

semmibe vették az út szélén bóklászó túrázót és fénysebességgel száguldoztak a beláthatatlan kanyarokban.

Somodorpuszta elõtt egy engem megelõzõ futónak kívántam jó utat, majd a lejtõ kezdetével én is a nyomába eredtem.

A sportcsarnokig elõzgettük egymást, felváltva nyulazva a másiknak. A befutóasztalnál aztán kölcsönösen gratuláltunk

egymásnak és hagymás zsíroskenyér társaságában jót beszélgettem a - angol születése ellenére - csak magyarul

beszélni hajlandó Don-nal.

A szervezõk segítõkészségének köszönhetõen még le is zuhanyozhattam - igaz, hogy hidegvízben -, de mégiscsak tisztán

és üdén térhettem vissza a Nagy Faluba, Budapestre.



A rendezõk kedvesek, a rendezés, szalagozás, táblázás hihetetlenül precíz, az ellátmány tökéletes, az útvonal

és a táj gyönyörû, az idõjárás ideális volt.

A narancsszínû túrabögrét pedig - a jövõ évi, remélhetõleg 56 km-es túráig - jó érzéssel tettem el a többi emlék közé!

Szomor56 - 2010

Néha amikor errefelé, a Gerecse szélén jártunk (Pusztamarótnál hihetetlen mennyiségû medvehagyma terem tavasszal, nyugodtan szedjétek, jut mindenkinek :)), minél többféle útvonalat próbáltam, annál inkább kíváncsivá tett e tájék: vajon milyen lehet közelebbrõl, azaz túrázás közben. Fel kéne menni a szomori hegyre (Kakukk hegy), a Bajna-Epöli dombokra (Õr hegy), az epöli sziklára ("Saridon" hegy :-)), Gyarmatpusztára és persze a szõlõhegyekre...

Aki hozzám hasonlóan szerelmes a kopasz vagy erdei fenyõvel teli sasbércekbe (ld. még Hegyeskõ Tokodnál), és a megszûnni nem akaró panorámába, annak ez a túra kötelezõ!!! Már csak a táj miatt is. Ez egy ékszerdoboz a nagy Gerecse, a Pilis és a budai hegyek között.

Hogy-hogy nem az útvonal választás annyira jó és még jól is szalagozott, hogy el kellett gondolkoznom: más túrák miért nem ilyenek. Az itinert kár volt kinyomtatni. ;-)

Aztán meg a szervezés: annyira lelkes, hogy sikerült a tökéletes túrát megszervezni.

A zsámbéki romtemplom, ami egy csoda, ingyen megnézhetõ: hová süllyed így az ország. :-)

Az étel-ital ellátással is "annyi a gond", hogy szinte hozzá se nyúltam a hozott anyaghoz.

És ráadásul még a nap is merészelt sütni, szinte végig, hát ez így már "botrányos".

Sajna a gyalogtempóm sem olyan lett, mint terveztem: a jövõben "kénytelen" leszek ehhez (5,8km/h) viszonyítani. Ez még sok szenvedést fog okozni, mivel eddig az 5km/h is ritka jónak számított. :-( Biztos a boldogság faktor tuningolt meg ennyire. :-)

Ha valakinek mindezen "aggodalmaim" miatt elmegy a túrától a kedve, vessen magára. :-)

Szumma-szummárum:

1) számomra az év teljesítménytúrája, pedig elfogult Tanúhegyek-rajongó vagyok...,

2) azoknak is ajánlott, akik még nem mentek 30-40 km-nél többet, ugyanis ilyen szép és könnyû (tehát kedvcsináló) túra nem sok van az országban.

Találkozzunk jövõre ugyanitt!