Túrabeszámolók


túra éve: 2017
Pálos 70 túra és zarándoklatTúra éve: 20172017.10.19 05:54:56

Másodszor a teljes távon. Ez a túra már tavaly a szívemhez nőtt. Valahogy nem tudom elképzelni nélküle az őszt. Sikerült a rendezőknek azt a hangulatot (az idén is) megteremteniük, hogy bármennyire fontos a táv lekűzdése, és a ráfordított idő, mégis másodlagonak éreztem. Tényleg egyfajta belső béke kereséssé vált ismét az út.


Mindemellet, ismét csak azt tudom, mondani, hogy a szervezők mindent megtettek azért, hogy minden résztvevő remekül érezze magát. Az is, aki valamilyen belső élményt keres, és azok is, akik a sport élményre vágynak. Csak köszönni tudom nekik, hogy megrendezték, hogy ilyen lett... és ott a helyem jövőre is... Bővebben a blogban.

 
 
MeteorTúra éve: 20172017.09.21 06:26:36

Várva várt. Már csak azért is mert az idén végre nem esett egy hétvégéáre a Budapest félmaratonnal, így aztán mehettem a teljes távra. Nem kellett Budakesziről hazabuszozni... és végre megtudtam, hogy mi van a varázscetlin, amit az áthaladóknak osztanak minden évben. Meglepetések nélküli megbízható rendezés. Egyébként majdnem az erdőben ragadtam, de ez nem róható fel a rendezőknek... Bővebben a blogban.

 
 
Pilisi trapp 40/20Túra éve: 20172017.08.31 06:01:13

A tavalyi darázscsípéses teljesítés után, ismét a negyvenes táv.


Dobogókőig még akkor is simán haladtam, ha azt beleszámítom, hogy Pilisszentlélek előtt nem vettem figyelembe az erdészeti lezárást, és a kitáblázott(!) terelést, így volt egy kis akadályverseny feeling a zöld kereszten.


Dobogókő után, viszont beütött a meleg és az utolsó hatkilóméterből sikeresen tízet varázsoltam. Csak magamat szidhatom érte... Volt benne minden, kanyar benézés, ititner félreolvasás, a jobb és a bal felcserélése.


Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a tavalyi útvonalváltoztatás, és az idei korábbi pontnyitások egy olyan irány, ami jót tesz ennek a túrának. Következő lépésben a Volánt kéne értesíteni, hogy kicsit sok lesz délután az utas... Bővebben a blogban.

 
 
Budai tájakonTúra éve: 20172017.08.03 04:42:21

Régi kedvenc útvonal, és a Rákoskertiek mindent megtettek azért, hogy jól érezzem magam, csak az időjárást nem sikerült az idén sem befolyásolniuk. A négy órán belüli teljesítés ismét csak a hűvösebb napokra maradt... Bővebben a blogban.

 
 
Budai kék túraTúra éve: 20172017.07.13 06:01:35

Fordult. Nem a kocka, hanem a túra útvonala, így egy kicsit zöldeskék lett, de lássuk be indokolatlan szivatás lett volna két kilométert a túrán kívül sétáltatni a résztvevőket... akkor már inkább az a kicsi zöld.

Szóval fordult az útvonal, így a meteo által beígért (szerencsére csak részben betartott) eső utáni kánikulában Nagykovácsiból rajtoltunk ezúttal. Ez a light verziója a kéknek, hiába lett hoszabb az útvonal, úgy kétszáz méterrel kevesebb szintet kellett legyőzni. Számomra kellemes kocogás lett a dologból. Bővebben a blogban.

 
 
Buda HatáránTúra éve: 20172017.07.06 05:11:11

Kellett nekem panaszkodni a melegre... Tavaly. Most megkaptuk a langy esőben indulás lehetőségét, hogy aztán a tűzőú napon folytathassuk.... és persze van, akinek a végére még jutott egy kis vihar, bár az nem én voltam.

Meg volt, vagy inkább van egy sajnálatos hír is: a főszervező elköszönt a túrától.
Bővebben a blogban.

 
 
Merzse-mocsár nappali/éjszakaiTúra éve: 20172017.07.03 05:16:09

Budapest egyetlen megmaradt mocsara eleve jó helyszín a futáshoz, kiránduláshoz. Ráadásul a "helyi erők" által szervezett éjszakai túra, így a nyári iskolaszünetben különösen népszerű. Nem volt ez másképp az idén sem. A Rákoskerti Lemaradás ismét egy jó hangulatú túrát hozott össze. Bővebben a blogban.

 
 
Határjárás 25Túra éve: 20172017.06.29 04:32:50

Ezen a túrán elsőbálozó voltam. Sajnos ennek az a hátulütője, hogy (talán a kelleténél is) kritikusabban nézem az itinert. Ilyenkor jobban beleélem magam az ismeretlen terepen túrázás helyzetébe. És bár gond nélkül mentem végig az útvonalon, ami olyanhelyekre is elvitt, amit eddig kikerültem (és ez azért jó dolog!)... szóval az itiner most nem volt a legjobb barátom. De jövőre (és ez azért remélem mutatja, hogy tetszett az út, a túra), szóval jövőre már jóban leszünk. Szerintem. Bővebben a blogban.

 
 
Budai zöld túraTúra éve: 20172017.06.15 05:32:54

Bő három és fél év kellett hozzá, hogy meglegyen a négy szín... Az idén fordított és rövidebb, és gyorsabb, Normafa - Nagykovácsi útvonalhoz volt szerencsénk. Ami - az időjárást tekintve - jól is jött.


A hirtelen melegben egy nehézségre kelltt készülni, hogy az első 19 kilométeren (a Szarkavár kulcsosháza előtt) az útról letérés nélkül nem lehet folyadékot pótolni, így kellemes meglepetés volt, hogy az ellenőrzőpont (Selyemakác köz) nem automata, és a rendezők vízzel, szörppel vártak. Bővebben a blogban.

 
 
BudaiTúra éve: 20172017.06.01 05:38:51

Vannak az ember életében visszatérő túrák, csak azért, mert ott lenni jó. Ráadásul nekem a Budai 50 afféle erőpróba is. Próbálom évről évre lejjebb szorítani a teljesítéséhez szükséges időt... Persze ehhez az is kell, hogy az időjárás az ember barátja legyen. Nos az idén párás, esőbe hajló időt fogtunk ki, ami nem arról híres, hogy az ember gyorsabb lesz tőle... Bővebben a blogban.

 
 
Vadaspark 15Túra éve: 20172017.05.18 05:35:23

A hosszú túrák között jól esi néha egy-egy rövidebb táv... Pont ezért mentem erre a túrára, ami egy kis vargabetűvel visz a Széchenyi-hegyről Budakeszire. ...és persze mivel az útvonal minden részét ezerszer bejártam már, törvényszerű, hogy sikerült utat tévesztenem. Mondjuk, ez nem a szervezők hibája volt. Bővebben a blogban.

 
 
SárgaTúra éve: 20172017.05.11 05:31:42

Egy év kihagyás után, ismét A sárgán... Ezúttal egyedül.


Még mindig nem volt kedvem a fejlámpás induláshoz, így "csak a 40" Pilisvörösvártól Budaörsig.  Egyszínű túra, így sokat gondolkodni nem kellett. Szerencsére a terepfutó versennyel sem akadtam össze Solymáron, úgyhogy maradt a kényelmes kocogás, eseménynek meg a pizza Hűvösvölgyben és a virsli a célban... Bővebben a blogban.

 
 
Budai TérképkörTúra éve: 20172017.04.27 05:55:36

Ez volt az első. Már TT-ként. Meg én is először mentem végig ezen az úton, ami előzetesen - tekintve az áprilisi havat - minimum érdekesnek ígérkezett. Mondanám, hogy nagy meglepetések nem voltak, mert, ha a rendező nomád túrát ígér, akkor a túrázó, ugye, önellátásra rendezkedik be. ...és minden, ami plusz, az jó.


Pedig volt meglepetés. Az, hogy a 38 jelzésváltásra nem készültem fel. Lélekben, vagy agyban... vagy nem tudom, hogy az ilyenre hogyan kellene... Megyek még, hogy szokjam. Talán másodszor jobban fog sikerülni. Bővebben a blogban.

 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20172017.04.20 05:45:56

Már negyedik éve a Húsvét hétfő a Tojás túráé. Az MVTE esetében nem kell meglepetésektől tartani, ha csak az időjárás felelős nem kavar be. Az idén nem tete, így mondhatni sima kocogás várt Telkiig. Bővebben a blogban.

 
 
VérKör teljesítménytúraTúra éve: 20172017.04.11 05:44:52

Tavaly ott fejezték be Erikáék, hogy mennének még egy kört. Ha korábban nem is, de az idei TT-n megint ott voltak. Ráadásul a lábukban az előző heti félbalatonnal... Ami azért, lássuk be kicsit más színezetet ad az élménynek. Bővebben a blogban.

 
 
KeSaPiZ Túra éve: 20172017.04.06 05:56:27

Step by step. Tavaly az ötvenesen voltam. ...és bár elég sokat vacilláltam a teljes távon, az elmúlt hetek teljesítménye alapján maradtam annál, hogy elég lesz a háromnegyede. Az még világosban megvan. Úgy is lett. Meglepetés nem volt, köszönhetően annak, hogy a tempó, a frissítés a kiírás alapján jól tervezhető.


...és a háromnegyedes távnak megvan az az előnye, hogy az ember kényelmesen kanalazhatja be a gulyást. Bővebben a blogban.

 
 
Dél-Börzsönyi kilátásokTúra éve: 20172017.03.30 05:56:37

Ha nem is mondhatom, hogy tudtam, mert egy tapasztalat, még nem tudás, de sejtettem, hogy a BTHE túrájára nem lesz panaszom. Ráadásul most az időjárás is kegyes volt, és az előző heti szivatás után, most a túrázók mellé állt, így kiszabadultam a Budaiból egy számomra ismeretlen terepre a Börzsönybe. Nem bántam meg. Viszont azt megtanultam, hogy kérdezni tudni kell... Bővebben a blogban.

 
 
Téry Ödön emléktúra 50/25/20Túra éve: 20172017.03.23 05:45:48

Azt hiszem az időjárásfelelőssel az idén félreértettük egymást, amikor azt mondtam, hogy akor megyek végig, ha jól esik. Mindezek ellenére én élveztem. Mondom ezt így utólag, de menet közben, Som-hegynél erősen elgondolkodtam azon, hogy most kéne abbahagyni, de ott a túlélő leves meggyőzött, hogy ez a tiezenöt kilométer már lényegében semmiség... Bővebben a blogban.

 
 
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20172017.03.16 05:36:56

Úgy ébredtem, hogy végre itt a Zöld, merthogy ez lett az idei első negyven kilométer feletti túrám. Ebből ugye tudható, hogy az idén is a negyvenötös távot választottam.


A tavalyi kellemes tapasztalatok megmaradtak, bár az útvonal kicsinyt változott. Nem mentünk a Két Jóskába. Egyébként csak magammal és az idővel kellett kűzdeni, mert a dagonyát is megúsztuk, pedig az időjárás felelős pénteken megpróbált keresztbe tenni... Bővebben a blogban.

 
 
Téli teljesítménytúraTúra éve: 20172017.03.09 05:46:36

Kamaszkorom óta nem jártam a Visegrádi-hegységben. Örülök, hogy elmentem, bár Visegrádon a metsző szélben, azt hiszem lehülyéztem magam érte. Az útvonal... olyan, hogy szinte örömkocogás volt végigmenni. Viszont akadt, egy de... és ezért sikerült kissé morgósra a beszámoló a blogban.

 
 
Kápolnák nyomábanTúra éve: 20172017.03.02 05:31:29

Mária 14,5...


Előnye, hogy könnyen követhető, jól futható ez 14 kilométer. Még akkor is ha vannak jeges szakaszok. Mert most voltak.

Hátránya, hogy aránylag sok benne az aszfalt, ami jeges, vagy sáros időben nem is annyira hátrány.

Azt meg nem tudom, hogy előnynek, vagy hátránynak tekintsem, hogy a túlzott magabiztosság ismét csak letérített a helyes nyomvonalról... Bővebben a blogban.

 
 
Budai TrappTúra éve: 20172017.02.23 06:24:38

Amikor reggel, a még ködös időben vonatra szálltam, nem is tudom, hogy mire számítottam, téli vagy tavaszi túrára. Az időjárásfelelős is így lehetett, mert volt tavaszias napsütés, havas eső, jég, sár, köd.... Szóval minden, ami ilyenkor szokásos. De mindez csak annyira nehezítette meg az utat, hogy élvezni lehessen. Bővebben a blogban.

 
 
NO-SZ-ATúra éve: 20172017.02.16 06:19:02

Ez egy jól összerakott, kényelmes útvonal. Igaz ez mind a két távra, bár én most a hosszabbat választottam, de ugye a rövid csak abban különbözik, hogy a Makkosi-rét után a zöld kereszt visz vissza Normafához.


Az elmúlt hetek havas, jeges, saras terepviszonyaiból, a hó eltűnt, a jég, meg a sár maradt. ...na meg a rétes a végére. Bővebben a blogban.

 
 
Kitaibel Pál EmléktúraTúra éve: 20172017.02.09 06:24:23

Nekem ne mondja senki, hogy a Budai unalmas. Jó néha az, de olyankor jön az időjárásfelelős, és némi faggyal, nappal, csapadékkel megoldja, hogy a máskor oly otthonos ösvények bobpályaként funcionáljanak. Az unalmasnak gondolt poros úton bokáig érjen a víz... és természetesen még véletlenül se ott legyen nehéz az út, ahol számít rá az ember.


Jó, ezt az útvonalat elmentettem magamnak száraz időre is, egyszerűen azért mert élvezetes. Az Ösvénytaposó szokás szerint megbízható túrát hoztak össze (kezdőknek és haladóknak egyaránt) és még a másnapi reggeliről is gondoskodtak.... Bővebben a blogban.

 
 
TRIUMPHTúra éve: 20172017.02.02 06:19:22

Az idén sem tomboltak a színek. Volt hó, köd, no meg jég. Az utóbbi ráadásul nem is ott, ahol számítottam rá. Mindenesetre ez egy megbízthatóan családi túra, jobbára könnyen követhető útvonallal, már ha az embert nem kapja el az örömfutás heve... Bővebben a blogban.

 
 
Tanulmányi kirándulás - Cseh Tamás emléktúraTúra éve: 20172017.01.26 06:23:49

Először a Cseh Tamás emléktúrán. ...és hangsúlyoznám, hogy nem a rendezők hibája, hogy egy jobb kanyart benéztem. De benéztem. Így a végére a 14 kilométeres túrát sikerült további 4 kilométerrel bővíteni. Ezt leszámítva, ez egy ideális téli túra volt, amit nagyon élveztem.

....és a beszámolban talán azt is sikerül megfejteni, hogy az eltévedésnek mi volt az oka. Szóval bővebben itt.

 
 
Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjaiTúra éve: 20172017.01.19 06:35:42

Az előző napi égi áldás miatt erősen vacilláltam, hogy melyik túrárának, melyik távjára menjek. Maradt a biztonsági játék, és a Kerecsen 20. Kicsit az idén is tartottam a jégtől, de a tágy mágia ismét bevált és a hágóvas végig a zsákban pihent, ezzel elérve azt, hogy az egyéves születésnapját is új álapotban ünnepelje. Megbízható rendezés, (általam) már jól ismert útvonal, és mégis más arcát sikerült ismét megmutatnia a Budainak. Bővebben a blogban.

 
 
BUÉKTúra éve: 20172017.01.12 06:23:45

Mert mivel mással indulna az év... Bevallom, hogy nekem eddig a mínusz tizenöt fok, már abba a kategóriába tartozott, amikor az ember otthon marad. Ez az idén megváltozott, mert tulajdonképpen az ember csak a rajtig fázik, meg a célban, de utközben jó idő van. De, hogy a segítők, a pontőrök, a "konyhások" hogyan bírták, az számomra rejtély... Ez eddigi leghidegebb túrámról bővebben a blogban.

 
 
túra éve: 2016
HavaZOOTúra éve: 20162016.12.22 06:19:31

Oroszlán, azaz a rövid táv. - Tavaly azt mondtamennek a túrának a hosszabb útvonalára, hogy kellemes kirándulás, akkor a rövidebbhez tényleg nem tudok mit hozzátenni. A rendezők nem feledkeztek meg arról sem, hogy az itinerben javítsák a zöld sáv jelzés nyomvonal változását.... Nekem meg ez volt a levezető, az idei év utolsó teljesítménytúrája, kellemes napsütéses időben. Bővebben a blogban.

 
 
Budai piros túraTúra éve: 20162016.12.15 06:15:50

Két éve is önbizalom injekció volt ezen a túrán végig kocogni (csak akkor még nem írtam róla), főleg, hogy akkor még azt hittem, hogy terepfutó lesz belőlem valaha. különben is szeretem ezeket a főútvonalas túrákat, mert nem kell sokat olvasgatni az itinert, hogy merre is visz az út. Persze panaszkodhatnék a sárra a Kecske-háton, de egyrészt nem volt vészes, másrészt nehogy már némi sár elrontsa az ember kedvét... maximum kicsit lelassítja a tempót. Bővebben a blogban.

 
 
Vár a Mikulás (Budai-hegység, Szigethalmi TE)Túra éve: 20162016.12.08 06:34:26

Előttem már leírták, hogy a hosszún volt egy (na jó két) kis zavar az erőtérben... Igen, nálam is kardinális kérdés az itiner, ami nem tudott a zöld sáv nyomvonalának a változásáról, pedig azt nem előző este festették át a Mikulás manói.


Ugyanakkor a két rövidebb távon ahogy hallottam minden remek volt. Ez egy gyerekbarát, szerethető túra. Én minden évben várom... jövőre is igyekszem ott lenni, és addigra biztos (remélem) kijavítják az itinert. Bővebben a blogban.

 
 
Budai kék túraTúra éve: 20162016.12.01 06:53:41

Két év után, ismét a Budai kék túrán. Akkor augusztus, most november.


Azért szeretem a sávtúrákat, mert nem igazán kell gondolkodni. Megyünk a kéken és annyi... Jó tudom, két éve ezt az egyszerű feladatot is sikerült elrontanom, de most már ilyen hibát ritkán vétek. Igazából ez a túra azoknak kedvez, akik szeretik a minimalista útvonalakat, útvonal leírásokat. Én ismét csak élveztem. Bővebben a blogban.

 
 
Hegedűs Róbert emléktúra (Online túra)Túra éve: 20162016.11.22 05:59:01

Ezzel a túrával már rég tartoztam magamnak, csak most is, ahogy eddig ütközött a siófoki félmaratonnal. Aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy csak vasárnap mentem a Balatonhoz, így ez lett az átmozgató túra. Bevallom kicsit tartottam a sártól, mert az előzőhéten, ugye, még tél akart lenni, de rossz szavam nem lehet. Se a rendezésre, se az időjárásra, se az utak állapotára... Bővebben a blogban.

 
 
GercseTúra éve: 20162016.11.10 06:37:53

Ugyanaz harmadszor. A rendezésről nem tudok mást mondani, mint hogy az Ösvénytaposók ismét a megszokott, remek minőséget hozták. Sokkal többet erről mondani nem lehet. Hiába no, a gyengébb rendezés hálásabb téma, mint a jó.


Így az idei úttal kapcsolatosan is marad a szubjektív, éppen hogy éretem magam közben tipusú beszámoló.

 
 
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20162016.11.03 05:18:00

Három éve megvolt a 35, tavaly az 50/B, így az idén jöhetett a 85 km. Gyalog.


Mivel nem vagyok szokva a hosszú túrákhoz, így leginkább az erőbeosztással voltam elfoglalva, keveset futottam, sokat botoztam. Egyszínű túra lévén az útvonal ennél a sebességnél nem okozott gondot még sötétben sem. A rásegítő szalagozás (festés) jól követhető volt, a behívók, behívtak...


Mit mondjak még? Ja, a jobb lábam egy ujját kissé szétrúgtam, úgy féltávnál... és bedöglött a fejlámpám... de bövebben: Ezt majd egyszer futva is...


 


ps.: időközben a blogra felkerült egy beszámoló a 65 kilométeres túráról is.

 
 
ViharbükkTúra éve: 20162016.10.27 06:31:53

Úgy látszik, hogy az október huszonharmadikai hétvégére nekem ez a túra hagyománnyá vált.


Harmadszor vagyok itt. Az útvonalat lassan fejből tudom, így eltévedni... (jó azt tudok itiner nélkül is, de lényegében) itt már tényleg csak alig, és azt is inkább csak figyelmetlenségől.


Az itiner egyre felhasználó barátabb... és mégis: Ez a túra olyan, mint Bagaméri Elemér a Keménykalap és krumpliorr című Csukás műben, el van átkozva. A miértre, a válasz a blogban.

 
 
Pálos 70 túra és zarándoklatTúra éve: 20162016.10.13 05:31:36

A Pálos 70-ről elöljáróban elmondhatom, hogy az ország egyik legjobban szervezett túrája. Pedig elsősorban zarándoklat. A zarándoklat, meg a meditáció egy sajátos formája... Nekem a túrák is azok.


Ez a 74 kilométer számomra most mégis egyfajta egyensúlyról szólt leginkább. Látszólag az idő, a telsesítésre megcélzott 12 óra volt a cél, de úgy gondolom sokkal inkább arról szólt, hogy hol tartok. Bővebben a blogban. Bár 74 kilométert ebbe az úgy ezerkétszáz szóba sűríteni, nem igazán lehet.

 
 
Dűlőkeresztelő/TFSZ teljesítménytúra (KÉT–BIT)Túra éve: 20162016.10.06 08:56:04

Két év után visszatértem, és mivel már nem volt villamosozás az útvonalban, így a hosszútávot választottam. Rendhagyó a túra, eseményhez kapcsolódik a tematikája, így nem is baj, hogy van benne egy tíz kilométernyi városi séta (nekem tudtak újat mutatni a rendezők). Emelett iskolai rendezés, amit különösen szeretek, és csak bízni tudok benne, hogy a pontörkodő fiatalok nemsokára a túrázáshoz is kedvet kapnak. Szóval, szerintem előnyére változott ez a túra. Bővebben a blogban.

 
 
BakancskalandTúra éve: 20162016.09.22 05:44:12

Én már tavaly is szerettem. Én már tavaly is eláztam... Úgy látszik, a Hermanosok leszerződtek az esővel... Az itineren javítottak egy keveset, de attól máris komfortosabb lett. Az útvonal jelölésük terepfutó versenyeken is elmenne... Szóval fejlődnek. Ráadásul sugárzik róluk, hogy az övék egy jó közösség, úgyhogy jövőre is igyekszem ott lennei. Bővebben a blogban.

 
 
MeteorTúra éve: 20162016.09.13 05:43:01

Ha azzal kezdem, hogy nincs szerencsém a Meteorral, az félreérthető, pedig csak arról van szó, hogy az idén a hosszúra akartam menni, de a szeptember eleji kánikula, no meg az, hogy másnap futóverseny, áthúzta a számításom. Maradt a 21/A, kellmes útvonal, megbízható rendezés... ismét élveztem. Bővebben a blogban.

 
 
30 éves a hazai teljesítménytúrázás / 25/20 éves a TTTTúra éve: 20162016.09.08 06:01:53

Jubileum, na. Úgy gondoltam, éreztem, hogy egy ilyen születésnapi eseményt nem szabad kihagyni, még akkor se, ha én ebből mindössze az utóbbi pár évet láttam. Az útvonal is ennek megfelelően lett kialakítva, így sok volt benne  avárosi szakasz, de ez most TTT-ről, a múltjáról szólt, még akkor is, ha laikusként az ember nem tudja, hogy melyik helyszín ikonikus az ő életükben... Bővebben a blogban.

 
 
Kevély körüli kevergés / Kevély alatti bolyongásTúra éve: 20162016.09.06 05:40:23

Az idén eljutottam ide is... Számomra a Kevélyek az idén került be a táncrendbe, ahogy egyre inkább kimozdulok a megszokott környezetből, a Budaiból. Ez már önmagában is elég érv lett volna a túra mellett, de az, hogy az Ösvénytaposók rendezik, szintén mellette szólt. Nem is csalódtam. A megszokott szinvolnalat hozták, így kaptunk egy igazán jó túrát erre a meleg szombati napra. Bővebben a blogban.

 
 
Pilisi trapp 40/20Túra éve: 20162016.09.01 07:07:32

Élménydús túráról könnyű írni, és itt élmény akadt.


Hiszen az már önmagában megér egy misét, hogy megújult az útvonal, az itiner... és előnyére. Szerettem.


Meg persze az is élmény, hogy amikor már vigyorog az ember, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, akkor jön egy csíkoshátú dög, egy repülő erőd és megtámadja... Tudom, belefér. De, hogy olyan hat kilométerrel arrébb mégegy, az már túlzás...


Mindegy, akkor is ez a túra lett a nyár kellemes meglepetése! Bővebben a blogban.

 
 
NyárutóTúra éve: 20162016.08.25 06:30:20

Volt némi elszámolnivalóm ezzel a tizenöt kilométerrel tavalyról, amikor menetrendszerűen letértem az útvonalról, mert azt hittem, hogy tudom az útvonalat rutinból.... Most a párás meleg volt az ellenfél. De ez ugye nem a szervező sara... Örömmel látom, hogy az automata/önkiszolgáló (magyarul kódos, kint lévő pecsétes) ellenörző pontok mellett mostanra beiktatásra került egy feltételes pont is... Szóval a Sarokkő tartja a megkezdet útirányt. Bővebben a blogban.

 
 
Balaton IVV / Veszprém-Balaton túranap (IVV)Túra éve: 20162016.08.11 06:23:40

Hirtelen felindulásból választottam a túrát.


Az eredeti terv az volt, hogy saját idő terhére, mert a 40 kilométerre így lett volna nyolc óra, ami elméletikleg bőven elég. De aztán egy szerencsés véletlennek köszönhetően Almádiból kocogtam reggel a rajthoz... ami, így utólag belátom, sokat segített, hogy ne kudarcélménnyel záruljon a nap, mert akadtak némi anomáliák... külső és belső hátráltató tényezők, amik miatt bizony épp, hogy beestem nyolc órán belül a célba, azaz, ha később indulok, lehet, hogy be sem érek. Bővebben (az okokról is) a blogban.

 
 
Budai tájakonTúra éve: 20162016.08.04 06:24:18

Harmadszor is. Ebben a túrában az a jó, hogy fix minősége képvisel. Szeretek visszajönni, hiába akadályozta meg a kánikula az idén is, hogy azt mondhassam, hogy lefutottam. Persze más úgy nézni egy útvonalat, hogy már nem kell keresnem a jelzéseket. Nagyon más... Bővebben a blogban.

 
 
A Napra várvaTúra éve: 20162016.07.28 06:19:07

Todom, hogy első rendezés, és ez tulajdonképpen egy nagyon jó túra lett volna (és remélhetőleg jövőre nem is lesz feltételesmód ebben a megfogalmazásban), ha az útvonal harmadik szakaszán a szöveges itiner és a mellé adott térkép nem egymás alternatívájává válik. Mind a ketten más útvonalat javasoltak. Bövebben a blogban.

 
 
Csúcshegy körülTúra éve: 20162016.07.07 06:20:20

Rekkenő (tényleg milyen legyen júliusban, ha nem rekkenő?) melegben érkeztem meg Óbudára, hogy megismerkedjek a Budaiban TT rendezők népes csapatának új szereplőjével. Azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy ők is népszerűek lesznek (joggal) a családos túrázók, a családi távokat preferálók között. Bővebben a blogban.

 
 
Buda HatáránTúra éve: 20162016.06.30 05:52:13

Nem bonyolítanám túl. Meleg volt. Ez sajnos meglátszott az indulók és a teljesítők számán is. Én a Tűzkő-hegyen adtam fel... na nem a túrát, hanem azt a tervet, hogy nyolc órán belül érek be a célba.


Melós (értsd sokat kell olvasni az itinert...) túra ez, és az odafigyelés melegben még nehezebb.


Viszont a hőség előnye, hogy kevesebb a szalagszaggató polgára a honnak... azért akadtak az idén is tréfás lelkű emberek. Bővebben a blogban.

 
 
Börzsöny szíveTúra éve: 20162016.06.14 12:12:01

Bár a hosszú távra fájta a fogam, a másnapi félmaraton előtt úgy gondoltam, hogy elég lesz a rövidebb is. Abban csak bíztam, hogy a második Börzsöny túrám, nem fullad esőbe és dagonyába... és remélhetőleg nem teszek túl sok pluszt bele. Nem fulladt, de azért kijutott... és a "nem sok plusz" relatív.


Mindenesetre a VIDE megint kitett magért, és ismét jó túrát csináltak. Bővebben a blogban.

 
 
Kuruc Portyák/GörömbölyiTúra éve: 20162016.06.09 05:56:22


Kiszakadva a megszokott környezetből (budai), mondhatni érintőleges látogatást tettünk a Bükkbe. Ez a túra a kimondottan könnyű útvonalak közé tartozik. Biztos vannak erre szebb és jobb, vagy csak nehezebb útvonalak, én mégis örülök, hogy egyrészt egyáltalán eljutottunk a Bükkbe, másrészt, hogy találkoztunk a Lombok Alatt és a Görömbölyi természetjárók igazán kedves csapatával. Bővebben a blogban.


 

 
 
BudaiTúra éve: 20162016.05.26 05:51:42

Tavaly... nos, tavaly bármennyire is jobban sikerült, mint terveztem, ebben nagy szerepe volt az időjárásnak, ezt onnan tudom, hogy úgy egy hónap múlva ugyanez az útvonal majd egy órával tartott tovább. Meleg volt. És az idén is rohamosan emelkedő hőmérsékletre kellett számítani, de tavaly azt ígértem, hogy az idén letudom hét órán belül, és ez idén sem a rendezőkön múlt... Bővebben a blogban.

 
 
Pinceszer/Vincézés - PincézésTúra éve: 20162016.05.19 06:26:20

Ismeretlen terep (már számomra) a Vértes. De ez a túra kedvet csinált hozzá. A logisztikai részt meg csak megoldja az ember.


Bevallom, az itiner "próbarendezés" felirata, kicsit megriasztott, de kiderült, hogy kipróbált csapat rendezett nagyszerű túrát, csak éppen január helyett májusban. Bővebben a blogban.

 
 
Pilis 50/35/16Túra éve: 20162016.05.12 06:30:45

Kis költségvetésű (már ami a részvételi díjat jelenti), nagy multú túra ez. Nekem, aki mostanság egyre többször merészkedem ki a Budaiból különösen nagy élmény. Ez ráadásul ebben a formában az utolsó rendezés, ha jól értettem, és csak bízom benne, hogy a Téry Barátikör átveszi a túrát, és egyben elhessegeti azt a felhőt, amit az idén az itinerek jelentettek, mert az a felhő elég fekete lett, szerintem. Bővebben a blogban.

 
 
Fekete-hegyekTúra éve: 20162016.05.05 06:34:40

Bízva (mint kiderült, nem alaptalanul) a meteo előrejelzésében könnyített felszereléssel indultam neki, hogy lekocogjam ezt a 40 kilométert. Láttam az útvonalat, így mondhatom, hogy tudtam, csak nem értettem, hogy hogy lesz ebből 40 kilométer. Lett. Meg több napos izomláz... azt végképp nem értem. Na mindegy. Lényeg, hogy a szokásos, megbízható rendezés, és egy jól sikerült túra van mögöttem, ami visszavágót követel, de azt majd jövőre... Bővebben a blogban.

 
 
Masni / Masni ÉjjelTúra éve: 20162016.04.28 08:01:05

Dupla masni.


A hirtelen elromlott időjárás miatt alig lézengett valaki az átheklyezett rajtnál a Csillebérci táborban, pedig a hegyen jobb idő volt, mint lent a szeles városban. A masni útvonala határozottan jó, de én - azt hiszem - kinőttem. Viszont futni még visszajövök. vegyes érzelmeim vannak, mert elégedett vagyok, voltam, de a körözés még futóversenyen sem a kedvencem, de egy túrán... Ízlések és pofonok.


Ez a túra - úgy gondolom - a kezdőknek van kitalálva, nekik ideális. Bővebben a blogban.

 
 
VérKör teljesítménytúraTúra éve: 20162016.04.16 08:09:10

A VérKör egyre többeknek jelent kihívást, hogy túrázva, futva, vagy kerékpárral teljesítse. Nem a leghosszabb hazai túra, mégis sokaknak lesz, vagy lehet mérföldkő... egy álom. Az meg a rendezést dícséri, ha valaki egy ilyen álom megélése után vissza akar menni, hogy még egy kört... A blogban most egy ilyen beszámoló olvasható.

 
 
Budaörsi KopárokTúra éve: 20162016.04.14 07:00:29

Egyika azoknak a túráknak, ahova a magamfajta morgós, elégedetlen fickó azért megy vissza, mert...


...mert aranyosak, kedvesek. Jó látni, ahogy az Illyés gimnázium tanárai és diákjai összefognak, csak azért, hogy mi, a túrázók, jól érezük magunkat. És igen, ez futóbarát túra... Bővebben a blogban.

 
 
KeSaPiZ Túra éve: 20162016.04.07 07:08:04

Hosszú vacillálás után az ötvenes távnak vágtam neki, azzal, hogy éppen eleég az idővel támasztott kihívás, és így legalább vidáman érek be a célba, majd jövőre jöhet a hosszabb táv.


Nem is csalódtam, az Ösvénytaposók a megszokott színvonalat hozták. Bővebben a blogban.

 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20162016.04.05 07:20:51

Azt hogy Húsvét hétfőn reggel a Tojás túrára indulok, azt tekintehetjük hagyománynak. Az idén (így utólag azt gondolom, hogy kivételesen) a teljes távotot választottam. Kellemes időben kocogtam át Telkibe és rá kell jönnöm, hogy ezen a túrán nagy meglepetést csak az időjárásfelelős tudna okozni, de szerencsére az idén nem tervezett semmilyen tréfát. Bővebben a blogban.

 
 
Téry Ödön emléktúra 50/25/20Túra éve: 20162016.03.24 10:07:49

Nézegettem én ezt már tavaly is, csak akkor még valahogy túlzásnak tartottam azt, hogy  nemhogy felszaladjak Dobogókőre, henem még kicsit túl is szaladjak rajta. Az idén viszont bátran belevágtam. ...és bár a böjti szelek kicsit megtréfáltak, bizony mondom, nem bántam meg. Az útvonal (mondták) változott... én nem tudom, hogy a régi jobb volt-e. Én ezt élveztem, és ha minden jól megy jövőre is élvezni fogom... Bővebben a blogban.

 
 
Kis-Kőfej és SorrentoTúra éve: 20162016.03.10 07:15:44

Rendhagyó beszámoló lesz. Ez még a sárral nehezített sárgával is egy kellemesen futható, mondhatni közepesen nehéz túra. Mondhatni ideális gyakoróútvonal.


Viszont most először nem véletlenül, hanem direkt tettem egy kitérőt, veszni hagyva a magamnak kitűzött célidőt... ilyen se sűrűn lesz. Bővebben a blogban.

 
 
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20162016.02.25 07:07:21

Arra csak otthon jöttem rá, hogy a tempós távon, azaz a húsz kilométeren már voltam két éve, de ez tulajdonképpen lényegtelen.


Az időjárás kegyes volt, és így szinte nem kellett ismételni az előző heti dagonyát. Szinte. Solymár persze vendégmarasztaló és a Buidakeszii ménesgazda is kisajátította megint a turista utat... Ezt leszámítva kellemes, kényelmes, tavaszi kocogás... de tényleg. Bővebben a blogban.

 
 
Börzsöny kapujaTúra éve: 20162016.02.18 07:37:50

Nos, vannak akik azt gondolják, hogy az időjárás nem volt barátja ennek a túrának, holott... Holott az, hogy nyolc órát töltöttem jobbára dagonyázással, csak abban erősített meg, hogy itt van még dolgom, ide vissza kell jönnöm. És, ha megyek, akkor azt teszem lehetőleg a VIDE túráján...


Kedves Fiúk/lányok, rendezők, segítők... ez volt az első rendezésetek. Hát felpakoltátok a lécet magatoknak rendesen. Bővebben a blogban.

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20162016.02.11 06:55:10

Úgy jöttünk el, hogy ide még vissza kell jönni, amikor nagyobb a tél, és kisebb a tömeg. Pediga  rendezők, érzésem szerint, igyekeztek mindent megtenni a nem várt résztvevői létszám kezelésére. De most ebben az élményben a tavasz és tömeg dominált... talán egyszer akadt olyan, hogy ötven méteres körben nem volt előttünk, mögöttünk valaki... Van ilyen.

Így most a túráról szóló blogbejegyzés, csak nyomokban tartalmaz túrabeszámolót... Majd legközelebb.

Mert lesz legközelebb.

 
 
TRIUMPHTúra éve: 20162016.01.28 07:26:26

Persze tudom, hogy egy téli túrán sem a hó sem a köd nem meglepő, most mégis ezek hatottak leginkább, vagyis a színek hiánya.Ezen a hétvégén a fekete és a fehér dominált. Különben a Sarokkő hozta a megszokott minőséget. Ráadásul mostanra már kezdem megtanulni az útvonalaikban előforduló szakaszokat is. Így azért a meglepetésekről a természetnek kell gondoskodnia. Bővebben a blogban.

 
 
Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjaiTúra éve: 20162016.01.21 07:10:54

Visszatérő élmény télen és nyáron, mégis évről évre más.

Most persze elvitte a készülődés hangulatát az előző hétről visszamaradt tükörjégpara, de azt némi tárgymágiával megoldottuk... Nem véletlenül népszerű ez a túra. ...és nem csak a rétes miatt, ami minden újabb alkalommal egyre nagyobb halmokban vár ránk Nagykovácsiban. Igen ismét Kerecsen 20 volt.
Bővebben a blogban.

 
 
Téli gyermekvasútTúra éve: 20162016.01.14 06:31:33

Tavaly nem voltam,de én úgy gondoltam, hogy jó lesz. Az időjárásfelelős meg úgy gondolta, hogy akkor belefér némi ónos eső is...


Szerintem nem volt igaza, de azért még jó lett, bát ha nem négy óra alatt érek körbe húsz, kilométeren, az azért jobb lett volna.... Bővebben a blogban.

 
 
BUÉKTúra éve: 20162016.01.07 07:17:12

Nem tudom, hogy hány év kell ahhoz, hogy egy-egy túra unalmas legyen, még akkor is, ha az ember úgy érzi, hogy egy-egy szakaszon, vagy akár a teljes útvonalon nem érheti meglepetés. Mert a BUÉK 20 teljes útvonala ismerős, de mégis más, már így, meg ilyenkor a túrán... meg aztán lehet összehasonlítgatni a korábbiakkal.


Így harmadszor ilyennek láttam a BUÉK 20-at, jövőre meg majd írok a negyedikről.


Remélem.

 
 
túra éve: 2015
Phoenix Jótékonysági FutásTúra éve: 20152015.12.24 07:18:38

Ahhoz képest, hogy az idõjárás nem fogadott minket a kegyeibe, már a ködös, szuttyos idõvel, igazánn sokan voltunk, futva, túrázva...Magam részérõl az utóbbiak táborát erõsítettem, és nem bántam meg, hogy részt vettem. Grat a szervezõknek! Bõvebben a blogban.

 
 
HavaZOOTúra éve: 20152015.12.17 07:03:17

Azt hiszem itt tudtam elõszõr lemérni, hogy mennyit fejlõdött a Sarokkõ két év alatt. Meg azt is, hogy én mennyi rutint szereztem, mert akkor...

Ez viszont egy remek túra, ami a kezdõknek még kihívás, a rutinosabb túrázóknak meg kellmes "kirándulás". Az itiner mostmár egy jól követhetõ térképpel rendelkezik, az útvonal könnyen követhetõ... Mit mondjak? Én egy kellemeset kocogtam a ködös város feletti decemberi tavaszban...
Bõvebben a blogban




 
 
Vár a Mikulás (Budai-hegység, Szigethalmi TE)Túra éve: 20152015.12.10 07:37:10

2013 után ismét. Mert bíztam a jó hangulatban. Nekem megvolt, és igazából úgy láttam, hogy másoknak is. Persze a nagy élmény itt a kezdõké, akik a rövid távot teljesítették... Bõvebben a blogban.

 
 
Rómer Flóris EmléktúraTúra éve: 20152015.12.03 08:14:47

Bekopogtatott a tél. Mondjuk utána rögtön vissza is fordult, de bemelegítésnek határozottan jó volt egyet kocogni a havasesõben. Jól futható, jól követhetõ útvinallal. Beszámoló a blogban.

 
 
GercseTúra éve: 20152015.11.12 07:33:42

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam. Vártam. És szerencsére ugyanolyan jól sikerült, mint tavaly. Szeretem ezt az útvonalat, még akkor is, ha a Remete-hegyrõl a szurdok felé lejönni utálok. És persze tegyem hozzá, hogy a karkötõ vs. óra verzió még mindig nem tökéletes módja a jobb és a bal megkülönböztetésének. Már az én esetemben... Bõvebben a blogban

 
 
Piros túrák / Magyar VándorTúra éve: 20152015.11.05 07:46:16

A két évvel ezelõtti 35 után, itt volt az ideje a "befejezésnek", így most az 50b távra esett a választás. Persze az ember változik, az idõvel, és valószínûleg másképp lát sok mindent. Én élveztem ezt az utat... és szurkoltam a futóknak, s örültem  afutók szurkolóinak... Bõvebben a blogban.

 
 
ViharbükkTúra éve: 20152015.10.29 07:08:38

Kezdeném azzal, hogy én összességében jól éreztem magam, ugyanakkor láttam, hogy ez így nem az igazi. Hogy ez látszódjon, arra bizony rásegített a jó idõ, és az ennek köszönhetõ tömeg... bõvebben a blogban

 
 
Budai sárga túraTúra éve: 20152015.10.22 07:39:43

A "négy Budai szín"bõl a piros és a kék még tavalyi szerzemény, és most úgy alakult, hogy elindulhattam a sárgát is megszerezni. Az utat már ismertem, és az Ösvénytaposóknak is sok túráján voltam, így meglepetés igazából nem ért, hacsak az nem, hogy bizony kevesen voltunk... bõvebben a blogban.

 
 
Budai kilátókTúra éve: 20152015.10.20 07:28:51

Azt hiszem azzal kéne kezdeni, hogy megint egy túra, amire vissza kell még menni, mert ez most nem úgy jött össze, ahogy én azt elképzeltem. nem nem arra gondolok, hogy a kilátás... inkább arra a plusszra, amit beleraktam a túrába, és amit legközelebb, ha jobban figyelek.... beszámoló a blogban.

 
 
Pálos 70 túra és zarándoklatTúra éve: 20152015.10.08 07:51:08

A futóversenyekkel teli szeptember után pont hiányzott egy hosszabb kocogós túra, amelyben a legnagyobb feladat az volt számomra, hogy ne a megszokott utakra váltsak át, hanem a mária úton maradjak. Hogy a végén mégis kerüllt bele nem kevés plusz? Azt megérdemeltem, azt hiszem... Bõvebben a blogban.

 
 
MeteorTúra éve: 20152015.09.22 08:00:20

Én eddig a Meteorról, csak jót hallottam, de egyike azoknak a túráknak, amik valamilyen futóeseménnyel ütköznek. Részben most is így jártam, mert másnap volt a Budapest félmaraton, de.... de legalább az elsõ szakaszra elmentem, és bizony erõt a dott a másnapi versenyhez is. Bõvebben a blogban.

 
 
TündérTúra éve: 20152015.09.15 06:47:47

A tavalyi tévelygés után, most rutinosan vágtam neki idén a 28-as távnak. Gondoltam én. Sajnos megint nem sikerült négy órán belül visszaérni, de ezt csak magamnak köszönhetem... Beszámoló a blogban.

 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20152015.09.10 08:13:22

A tavalyi ötvenes után, az idén gyõzött a meleg és a józan ész.  De már készülünk arra, hogy jövõre ismét a teljes távot teljesítsük. Ez egy értékelõs, ez meg egy érzelmes beszámoló, kukoricás nélkül. Abban mind a kettõ egyezik, hogy jó volt. :)

 
 
BakancskalandTúra éve: 20152015.09.08 08:05:59

Bevallom, engem elvarázsoltak, és igyekszem jövõre is ott lenni a Bakancskaland túrán.

Elsõ túra rendezésként nagyon jól sikerült, de azért akad javítanivaló.
Kocogós beszámoló.

 
 
NyárutóTúra éve: 20152015.08.27 07:34:42

Leírtam már többször, az elmúlt egy év legnagyobb fejlõdését  a Sarokkõ csapatánnál látom. Ráadásul a távok és az útvonalak alapján könnyen futható túrákat szerveznek.... Persze ilyenkor mindig visszaüt, ha az ember "rutinból" akarja letudni a túrát. Mint most is.

 
 
Pomáz Körül-belülTúra éve: 20152015.08.13 07:20:01

Másodszor Nagykör... ez lett volna a visszavágó a tavalyiért. Akkor az elõzõnapi vihar okozott nem várt meglepetést. Gondoltam a meleg mégsem lesz akkora ellenfél. De. Az. Bõvebben a blogban.

 
 
Budai tájakonTúra éve: 20152015.07.30 07:29:31

Ismét a harmincas táv, bár most a több napja tartó kánikula miatt eleve lassabb tempóval terveztem, mint tavaly. Még mindig az a véleményem, hogy kezdõknek ideális, a könnyen követhetõ útvonalával és az ezer méternyi szinttel. Bõvebben a blogban.

 
 
Kakukkhegyi Hullámvasút/Kakukkhegy Éjjel/Joker/DettoTúra éve: 20152015.07.16 07:28:09

Korai indulással, kellemes kocogás. Még akkor is ha benéztem egy balkanyart.. ami teljes mértékben az én hibám volt. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a Sarokkõ mikor vállal be a családi távoknál osszabb túrát. Azt gondolom, hogy már felkészültek. Bõvebben a blogban

 
 
Merzse-mocsár nappali/éjszakaiTúra éve: 20152015.07.09 07:18:44

A Rákoskerti Lemaradás túrái megbízható élményt jelentenek, így a tavalyi elsõ éjszakai túra megismétlése adtamagát. Nem csalódtunk. Bõvebben a blogban.

 
 
Népszigeti TerepfutásTúra éve: 20152015.07.02 07:30:54

Ez egy, az egyben terepfutás. Szintek nélkül, de élvezetes talajváltásokkal tarkítva. Nekem az idén is az egyik kedvencem volt. Beszámoló a blogban.

 
 
Buda HatáránTúra éve: 20152015.06.25 07:30:06

Tavaly azzal zártam le ezt a túrát magamban, hogy újra meg kéne próbálni, lekocogni a 25/A távot... aztán a túra napjára valahogy mégis az 50-es távot választottam. Nem bántam meg. Beszámoló a blogban.

 
 
Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjaiTúra éve: 20152015.06.16 05:49:06

Hosszas vacillálás után, a "nem érek rá"-ból valahogy mégis az gyõzött, hogy el kell menni, mert az nekem jó lesz... és az lett. A Turul túrák számomra a egyszerre jelentik a folyamatos változást és a megbízhatóan jót, még soha nem jöttem úgy el úgy, hogy nem éreztem jól magam... Beszámoló a blogban.

 
 
Buda bérceinTúra éve: 20152015.05.22 07:05:31

Öt éve nem született új beszámoló, errõl a túráról, és sajnos csak ismételni tudom a korábbiakat.... a rövidebb távot választottam, bár azt hiszem a hosszabb távval jobban jártam volna. Részletesen a blogban.

 
 
BudaiTúra éve: 20152015.05.15 07:24:57

A tavalyi harmincas táv lekocogosása, mondhatni kimertítõ volt. Na ja, erõs a kezdõ útvonal.... Ebbõl tanulva az idén, ugyan kicsit megfontoltabban, de mégis kocogva, az ötvenes távnak vágtam neki, és nagyon jól éreztem magam. Beszámoló a blogban.

 
 
SárgaTúra éve: 20152015.05.08 08:21:25

Vártuk... és aggódtunk, hogy elmarad (az volt sokáig kiírva), pedig a tavalyi menet nem a tervek szerint sikerült. Aztán úgy huszonöt kilométer magasságáûban egyedül maradtam és futós túra lett belõle... bõvebben a blogban. ...de majd jövõre!

 
 
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20152015.04.18 10:15:38

Azt hiszem minden gond nélkül lehetne a szervezõket dícsérve dobálózni a grandiózus jelzõkkel. Joggal. Hazai viszonylatban ha ez lenne az etalon, akkor... az nagyon jó lenne. Részemrõl elsõ próbálkozásnak a Muzsla pont elég volt... a Mátrával nem vagyunk igazán barátok. Részletesebben a blogban.

 
 
Tojás 40/30A/30B/20Túra éve: 20152015.04.14 08:41:55

Már tavaly, a 30/A után, úgy éreztem, hogy az idén a hosszabb távra kellene mennem. Egyrészt mert jól futható az útvonal, másrészt meg húsvét hétfõn pont ráér az ember... aztán közbe jött ez, meg az és majdnem nem menbtem, de aztán mégis, és nagyon nem bántam meg, hogy a 30/A távot ismételtem... Majd jövõre a hosszú, most ilyen volt.

 
 
Pilisi SzirtekTúra éve: 20152015.04.04 06:57:21

Kiszakadni a budai hegyek közül... most ez volt az elsõdleges cél, a másodlagos, az némi kocogás a lejtõkön. Aztán néha persze a szél lett átvette a public enemy szerepet. A medium táv határozottan kellemes volt. Roland és Zsolt megbízhatóan jó túrákat szervez. bõvebben a blogban...

 
 
TAvaszi - iRAMTúra éve: 20152015.03.28 04:44:18

Fõvárosi lévén a kényelem ismét a Budai-hegyekbe vitt túrázni március harmadik hétvégéjén. Kimondottan futási céllal. Mint eddig, így most is a Sarokkõ megbízható partnernek bizonyult ebben. A beszámoló itt.

 
 
NormafaTúra éve: 20152015.03.15 17:29:06

Ismét futva... kellett már ez, és abban is csak ismételni tudom magam, hogy a Rákoskertiek megbízhatóan futóbarát túrákat szerveznek. Ráadásul az idõ is kedvezett a szaldgálásnak.... bõvebben itt

 
 
Kiss Péter Emléktúra a MátrábanTúra éve: 20152015.02.19 21:20:12

Gratulálok! A baba távon indultunk.... és csak jót tudok mondani, írni. Köszönöm.

 
 
Bagolyvár Tél/NyárTúra éve: 20152015.02.04 21:31:20

Bevallom nekem most tûnt fel, hogy az ötven centi hó, az bizony félméter.... egy óvatos duhaj beszámolója a rövid távról.

 
 
Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjaiTúra éve: 20152015.01.23 08:08:13

Harmadszor vágtam neki, hogy lefussam a Kerecsen 20 távját... igaz ez most más útvonal lett, de hasonlóan szerethetõ, mint a hagyomásnyos útvonal, tulajdonképpen még jó is lenne, ha az egyik megmaradna nyárra, a másik télre... Nem véletlenül tértem vissza, megbízható minõséget kaptam ismét. A beszámoló a blogban.

 
 
BUÉKTúra éve: 20152015.01.16 20:01:54

Ha röviden akarnám mondani, akkor köszi, hosszabban... nos az nem a szervezõknek szólna, hanem elsõsorban saját magamnak szólna, arról, hogy télen szok jég lenni... 


Különben ilyen volt, és élveztem.


Így utólag. :)

 
 
túra éve: 2014
Fóti-Somlyó 30 / Hát, ez csúcs...!Túra éve: 20142015.01.12 19:58:55

Akárhonnan nézem, rossz szavam nem lehet a szervezõkre. Profi munka, de nekem valahogy hiányzott valami... ami azért Mogyoródon megcsillant. bõvebben itt

 
 
HavaZOOTúra éve: 20142015.01.07 15:38:28

Kényszerû költöztetés miatt Csepeli túra, ami a hegyekhez szokott szemnek némileg ingerszegény... viszont szinte lehetetlen eltévedni. Így az Oroszlán meg a Farkas lecserélõdött a Hattyúra.

 
 
Tanúhegyek nyomábanTúra éve: 20142014.12.29 21:40:27

Bár igazából a nagyszerû kilátás igérete vonzott, de a ködös tanúhegyek is nagyon szépek, és legalább van ok visszanmenni... Szóval az elsõ ilyen volt.

 
 
GercseTúra éve: 20142014.11.10 20:27:32

A tavalyi tizenötös után az idén a hosszabb távot céloztam meg. Nem okozott csalódást...


Beszámoló a blogban.

 
 
Libanoni CédrusTúra éve: 20142014.10.27 10:51:07

Meglepetésnek semmiképpen sem mondanám, hogy a Sarokkõ Egyesület ismét egy kellemes, futóbarát túrát szervezett. Határozottan jó lenne, ha ez a túra bent maradna jövõre is a naptárban. Az egyetlen kényelmetlenséget nem õk okozták... A túrabeszámoló a blogon.

 
 
ViharbükkTúra éve: 20142014.10.25 21:14:22

Tulajdonképpen egy "kis adminisztrációs hiba" (az oké hogy jobbra a sárga, de kettõ van belõle!) miatt, egy roppant vidám hangulatú túra kerekedett, és talán ez volt most a fontosabb. Jövõre meg már az itiner is egyértelmû lesz. Ígéretet kaptunk rá!


A kalandozás része, az meg a blogban.

 
 
Dűlőkeresztelő/TFSZ teljesítménytúra (KÉT–BIT)Túra éve: 20142014.10.07 08:56:06

A 2012-es beszámolók annyira riasztóak voltak, hogy meg kellett néznünk, már a túra részét, mert az ún. hosszú, és közép túra, szerintem nem fér bele a gyalogtúra fogalomkörébe, és nem tudom, hogy mit keres a Budapest kupában. A rövid útvonalát élveztük... az TT nélkül is jó... ja és a beszámoló.

 
 
Éjszakai zörejekTúra éve: 20142014.10.03 07:38:52

Tudom, hogy a legrövidebb távon indulók azok, akik egy-egy túrán a legelégedettebbek, most ehhez csatlakozunk mi is két beszámolóval, az idei legjobb éjszakai túránkról.


A kettõ ugyanaz a túra, de lett egy nõi és egy férfi beszámoló a 10 kilométeres távról, csak a stílus különbözik, a vélemény nem.

 
 
HASE 20Túra éve: 20142014.09.26 07:46:24

Mondanám, hogy minden adott volt ahhoz, hogy ez egy kiváló túra legyen. Az idõ jó, a szervezõk kedvesek... de az útvonal, amit ha jól olvastam ismét megváltozott sokakat megtréfált a 4. és az 5 EP között.... beszámoló a blogban

 
 
Együtt a Magyar Családokért! teljesítménytúrákTúra éve: 20142014.09.13 10:55:04

A darázscsípés vis maior. Arról a rendezõk nem tehetnek... de pont egy darázscsípés kapcsán sok kérdés merült fel bennem.

 
 
TündérTúra éve: 20142014.09.11 19:33:25

Az egyszínû túrák során (lehet, hogy kissé elfogultz vagyok) megszerettem az Ösvénytaposók túráéit, úgyhogy biztosra mentem, amikor a szombati futáshoz az õ túrájukat választottam... nem csalódtam.

 
 
Széchenyi István teljesítménytúra - KerepesTúra éve: 20142014.09.08 10:27:14

Leszögezném, nem saját beszámoló került a blogra, hanem idegen tollakkal ékeskedtünk. De(!), amit kaptunk, meggyõzött arról, hogy ide egyszer feltétlenül el kell jönni, hogy megfussuk a dombokat.

 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20142014.09.03 06:34:21

Kalandosnak indult... de tényleg. Aztán az idei év egyik legjobb túrája lett számomra. A beszámoló a blogban.

 
 
Budai kék túraTúra éve: 20142014.08.29 08:38:25

Felemás érzéseim vannak, mert én élveztem, de kezdõknek nem biztos, hogy ajánlanám...valami kék.

 
 
Együtt a Magyar Családokért! teljesítménytúrákTúra éve: 20142014.08.23 13:15:46

Ezek a túrák rendszeresen kapnak hideget, meleget... bár, ha jól látom, fõként hideget.


A kritikák megfogalmazóiban én általában a jószándékot látom, mint ahogy abban a beszámolóban is, amit most kapott a blogunk az augusztus 17-i túra kapcsán.

 
 
Gyermekvasút nyomábanTúra éve: 20142014.08.21 07:32:23

Tulajdonképpen, mintha két túrán lettem volna. Volt egy jó tizenöt kilométer kisebb bosszúságokkal, de olyannak mindig kell lenni. Nem is baj. Meg volt a végén az az öt… amivel megint nem lett volna szerintem semmi gond, ha nem éjszakai a túra.... beszámoló a blogban

 
 
Pomáz Körül-belülTúra éve: 20142014.08.17 15:12:50

Rámozdultam arra, hogy ez egy futóbarát túra lesz. De aztán az esõ, meg a saját hülyeségem tett róla, hogy ne akarjak futni, legalább is ne a Nagy-körön... Engem a Pilis meggyörört

 
 
Budai tájakonTúra éve: 20142014.07.28 07:46:28

Kezdõ túrázóknak és futóknak is jó szívvel ajánlható túra volt, és majd hûvösebb idõben még végigmegyek rajta, mert érdemes. Szokás szerint beszámoló futó szemszögbõl.

 
 
Kakukkhegyi Hullámvasút/Kakukkhegy Éjjel/Joker/DettoTúra éve: 20142014.07.14 10:43:32

Szokás szerint futós megközelítésû túra beszámoló. Az itineren még van mit csiszolni, de jövök még...

 
 
Muzsikál az erdőTúra éve: 20142014.07.11 08:33:59

Két beszámoló jutott a blognak a Mátra 40-rõl. Az, hogy Bozót jobbára kellemes túrának írja le, abba azért benn van a rutinja, ereje... vagy minek is mondjam. De itt van Laci beszámolója is, aki tavaly "cifra kínlódásnak" élte meg a történetet... neki az idei túra visszavágó volt.


Egy biztos, a szervezõket mind a ketten nagyon dicsérik... és ez nem lehet véletlen.

 
 
Buda HatáránTúra éve: 20142014.07.10 20:48:46

Szokás szerint futó szemmel. Nem nem keverem össze a TT-t egy terepfutó versennyel.... nem is vagyok terepfutó, csak terepen futó. Két beszámoló került fel a blogra Márió, a rutinos futó már-már örömfutásként számolt be a túráról...


Nekem az a véleményem alakult ki, hogy kezdõ terepen futóknak még a rövidebb szakasz is komolyabb kihívást jelenthet. A túra elsõ felét így láttam.


És szerintem megyek jövõre is, addigra rutinosabb leszek...

 
 
Merzse-mocsár nappali/éjszakaiTúra éve: 20142014.07.05 15:13:35

A rövid táv kocogós teljesítésérõl a beszámoló: Denevér mód

 
 
Turul / Téli Turul gyalogos teljesítménytúra és résztávjaiTúra éve: 20142014.06.21 16:22:52

Kerecsen 20 másodszor. Megint futva. És megint nagyon élveztem.

 
 
Buda BarlangjaTúra éve: 20142014.06.07 20:30:43

A hirtelen jött meleg kissé megviselt, de szerettem a túrát. Beszámoló futó szemmel....

 
 
Futapest Klub terepfutás és gyalogtúraTúra éve: 20142014.06.03 13:09:20

Rákoscsaba. Tavaly az idõjárás nagyon megnehezítette, most mondhatni könnyebb lett... blogbejegyzés

 
 
SárgaTúra éve: 20142014.06.03 13:02:06

Alapvetõen futó szemmel a Sárga 50 éjszakai

 
 
Futapest Klub terepfutás és gyalogtúraTúra éve: 20142014.06.03 08:24:43

Törökbálint. Trepfutás... az egyik legnehezebb terep lett így esõ után ... Kedvcsináló... vagy kedv elvevõ blogbejegyzés

 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20142014.06.03 07:36:08

Teljesítménytúrák futó szemmel... Szaunázós Kinizsi 100

 
 
BudaiTúra éve: 20142014.06.03 00:19:27

A túrákat futó szemszögbõl nézem.


A beszámolóm a Katarzis nélkül blogban.

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár